"kivéve persze hogy a másolat nyilvánvalóan nem ugyanaz - hiszen másolat."
Ha egyik pillanatról a másikra megsemmiszülsz, és létrejön két másolatod, az egyik itt, a másik pedig ott, akkor szerinted azt szubjektíve nem úgy tapasztalnád meg, hogy 50% valószínűséggel itt találod magadat, 50% százalék valószínűséggel meg ott?
Ha egy pontos másolatod megjelenik valahol máshol, akkor szerinted azt szubjektíve nem úgy élnéd meg, hogy 50% valószínűséggel nem változik semmi, 50% valószínűséggel meg valahol máshol találod magadat?
Nincs szubjektív jövő, csak képzelt jövőkép. Szubjektíve megélt jelen van csupán, s a jelenben szubjektíve megélt jövőkép.
"...szubjektíve nézve bizonyos valószínűséggel hirtelen a másolat bőrében találom-e magamat, amikor a másolatot elkészítik rólam."
Ennek eldöntéséhez meg kéne tudnod mondani, hogy mit gondolsz vagy érzel a "én" fogalma alatt.
Ha az információt, amely téged leír, akkor igen, 100%-os valószínűséggel ez meg fog történni számodra szubjektíve, méghozzá minden példány esetében, csakhogy NEM a jövőben, hanem akkor, amikor ezen gondolkodsz, vagyis a jelenben, a jelenben elképzelt szubjektív jövőképedben.
Csak a jelen létezik, minden más csak illúzió ehhez képest. A jelent pedig az alapján értelmezzük, amilyen ismeretekkel rendelkezünk, függetlenül attól, hogy miként gyűlt össze, honnan származik ez a tudás.
Talán még mindig nem értem amit kérdezel, vagy talán még mindig nem érthető amit válaszolok rá. Talán majd kiderül!
A szubjektív jövő nem a szubjektív jövőkép, hanem az, ami szubjektíve ténylegesen történni fog.
Nem az a kérdés, hogy magaménak érzem-e a másolatokat, hanem hogy szubjektíve nézve bizonyos valószínűséggel hirtelen a másolat bőrében találom-e magamat, amikor a másolatot elkészítik rólam.
És hogy ha egymillió másolatot készítenek rólam, akkor egymillió az egyhez-e a valószínűség.
De ha ez nem tetszik, tudok egy egyszerűbb kérdést is: ha hirtelen megsemmisülsz, és egy pontos másolatod megjelenik tíz méterrel odébb, akkor az esemény előtt mire számítasz, hogy szubjektíve mit fogsz tapasztalni majd, amikor megtörténik ez az esemény?
Ezen még rágódnom kell, mert rég nem foglalkoztam a témával. Amit írtam, az csak a pillanatnyi benyomás hatására állt elő bennem, s nem nagyon foglalkoztam mélyebb összefüggésekkel.
Jelen pillanatban még a szubjektív jövő fogalma is homályos abban a tekintetben, hogy megfelelő fogalom-e, mivel a szubjektív módon megélt jövőkép igazából csupán egy lehetséges esemény teoretikus megélése a jelenben és nem több.
Persze el tudunk képzelni egy adott szituációhoz vezető utakat és az azt elkerülőket is, de mindezt nem érzem még semmiféle jövőnek, inkább tűnik a saját, szubjektív világmodellünkben lefolytatott jelenidejű szimulációnak (a világ bennünk élő modeljének működtetése révén), amelyet így jelenként vagyunk képesek látni, átélni - valamilyen mértékben.
A 128-kal kapcsolatban:
Egyrészről nem tudnám saját magamnak érezni a másolataimat, azokat tőlem független emberi lényeknek tartom.
Másrészről azt sem tudnám megtenni, hogy emberek szenvedésére közönyösen tekintsek akkor, ha annak valamilyen szinten okozója is vagyok. (DE én nem vagyok tipikus bűnöző, és pláne nem pszichopata, ezért azt is gondolom, hogy velük kapcsolatban ez a módszer többnyire hatástalan lenne, viszont a mi esetünkben jó gondolat kísérlet, ezt el kell ismernem)
Ha olyan világban nőttem volna fel, ahol az életbenmaradás azon is múlik, hogy el tudom-e viselni mások szenvedését szemrebbenés nélkül, akkor ott felnőve bizonyára tökéletesen hidegen hagyna a 128-as. Ebből pedig (ha igaz) valami olyasmi következik, hogy a szubjektív élmény érzelmi töltése jelentős/teljes mértékben tanult és nem velünk született. Vagyis az egész kérdéskörben csak arról beszélhetünk, hogy A vagy B miként élne meg valamit, s nem valószínű, hogy egységes, mindenkire (a többségre) és mindenkor igaz állításokat tehetünk... És szerinted?
"a láng azonosságát már a gyertya égése során sem tekinthetjük azonosnak. Sem akkor, ha eloltom és újragyújtom, sem akkor, ha két különböző időpontban veszem azt szemügyre."
"Vagyis a pillanatnyi öröm avagy jó érzés adhat okot arra, hogy olyat cselekedjünk a jelenben, aminek igazából nem is "mi" látjuk a hasznát a jövőben."
Szubjektív folytonosság alatt a szubjektív jövő racionális előrelátásának a lehetőségét értem, függetlenül az "én" objektív identitásától.
Ha kölcsön szabadhat vennem a gyertyádat egy pillanatra:
Ha nem nyúlok a gyertya lángjába, mert nem akarom megégetni a kezemet, akkor persze, emögött az a motiváció is lehet, hogy nem szeretném megégetni annak a jövőbeli "én"-nek a kezét, aki lehet, hogy "igazából nem is" én leszek.
Mint ahogy a 128-ban szereplő bűnözőnek is lehetne olyan motivációja, hogy nem szeretne azzal a tudattal élni, hogy a másolatainak el kell szenvedniük a büntetést, hiába nem "ő" tapasztalja a büntetést, hanem csak a másolatok.
De én nem ennek a motivációnak a kontextusában kérdezem, amit kérdezek.
Hanem kizárólag annak a motivációnak a tekintetében, hogy a bűnöző szeretné elkerülni a büntetés élményét a szubjektív jövőben. Abban az élményben, ami szubjektíve következni fog, függetlenül az "én" definíciójától.
Ez a szubjektív jövő az, ami empirikus jelentést ad a jövőről való induktív érvelésnek. Mert a jövőre vonatkozó induktív következtetés empirikus jelentése a szubjektív jövőre vonatkozik, nem pedig az objektív jövőre. Nem csupán arra következtetek, hogy lesz egy jövőbeli verzióm, akinek fájni fog, hanem arra is, hogy konkrétan a jelenvaló szubjektív élményfolyam jövőjében milyen szubjektív tartalom fog megjelenni.
Vagyis ha nincsen olyan, hogy szubjektív jövő, hogy szubjektív folytonosság, akkor a jövőbeli tapasztalatokra vonatkozó állításoknak sem volna értelmük, és nem lenne értelme az empirikus felfogásnak.
Én amondó vagyok, hogy ha a szubjektív élmény szempontjából nem számít a neurális aktivitás helye és időpontja (és mondjuk szerintem ugyan miért számítana), akkor szerintem előbb-utóbb simán eljuthatunk arra a techológiai szintre, hogy különböző múlt-szimulációk hálózatán keresztül, a szubjektív transztemporalitáson át birtokba vegyük a múltunkat, és akár felruházzuk a múltunkat az akármilyen poszthumán értékekkel meg dimenziókkal.
Ehhez empirikusan egészen hasonló következtetésre jut a Nick Bostrom nevű filozófus, aki azt mondja, hogy ha sok valósághű múlt-szimuláció fog működni a jövőben, akkor statisztikailag nagy a valószínűsége, hogy már eleve egy szimulációban élünk.
Érdekes topik! Nekem régóta van egy olyan érzésem, hogy szubjektíve senki sem él át halált. Mindig csak mások halálát tapasztaljuk, a sajátunkét sosem.
Vagyis például a bűvész számára az a forgatókönyv nem létezik, hogy megfullad. Ilyet csak mások tapasztalnak. (hogy miért, az is egy kérdés)
Tehát egy szubjektív létélmény sok-sok elágazáson mehet keresztül, és ezeket a párhuzamosan futó szubjektumokat egy felettes Én "menedzseli". Amikor úgy dönt, hogy egy szálának tapasztalásaira nincs szüksége, akkor annak a szálnak (szubjektumnak) akkor jön el a végítélet napja, megszólalnak az égi harsonák. Vagy leszállnak az UFO-k. Kinek-kinek a hite szerint.
Csak tűnődöm: ha elég tiszta az a szál, akkor "maga mellé" veszi. Aki akkor tudomást szerez a többiről, akik szintén ő. Lehet, hogy így leszünk majd mindenhatóak. Először csak "egyhatóak" vagyunk, aztán "kéthatóak". Építjük magunkat.
Az egész Univerzum rezgések óceánja, ami valószínűleg elég nagy ahhoz, hogy a sok-sok szubjektum számára helyet adjon a tapasztaláshoz. Egy rezgés pedig nem tűnhet el úgy, hogy volt - nincs. Folytonosság van - örökkévalóság.
Mondjuk valamikor a távoli jövőben nem lehet elkapni a bűnözőket, de a hatóságok pontos másolatot tudnak készíteni az agyukról.
És megtehetik, hogy készítenek belőle egymillió példányt, olyan formában, hogy mindegyiknek van szubjektív élménye. Majd a másolatok mindegyiken végrehajthatják az ítéletet.
Feltéve, hogy szeretnéd elkerülni a büntetést, mint élményt, lehetne visszatartó erő egy ilyen büntetésvégrehajtás? Vagy azt mondanád, hogy szubjektíve biztos az eredeti példány életében fog folytatódni a szubjektív élményed, úgyhogy az téged nem érint, hogy mi történik a másolatokkal?
A technológia fejlödêsènek szüksègèt, az isten nevèben való szellemi rabszolgaság okafogyása inspirálja. Hogy tùl èlhessük a halandói civilizáciòt, mint evolùciós állapotot.
A kvantum téma próbára teszi gondolkodásunkat. Amire az elmemunka intenziválásával reagálunk még inkább studérozunk.
Valami hasonlatos gordiuszi csomó volt előttem.Hosszu időn át.Ekkor került elém mintegy prófétai,médiumi szóval akárhogyan meg lettem szólitva.Azt hiszem :
"Add fel !"
Azonnal a felszólitás alsó értelme ugrott elém,hagyjam a csudába, mit erölködök hiába. Aztán megmutatkozott a szimpátikusabb szintje : Kérjem Istent /egyetemes bölcsességet/ hogy segitsen. Ez nem azt jelenti hogy az ember heverésszen nyugodtan az Ég majd melózik helyette,hanem hogy a munkát a Szakralitás áldását segélyét kérve igényelve csináljuk tovább.
Mint tudjuk a Bibliából a kilenc karizma közé tartozik a bölcsesség,a tudomány és a hit ! Az Égből száll alá.Hát ez meg mit jelent ? Azt jelenti hogy az egyén hite okosséga és tudása fontos ugyan de akkor válik kompletté és igazándivá ha a Szent Létrend beilleszti,rákapcsolódik,respektálja.
Mondhatjuk hogy intellektusunk-feletti a hit a tudomány és a bölcsesség ténylegese tökélye.
A kvantum téma sem akadhat el a gondolkodom tehát vagyok szinten. Még nem vagyok. Kell az ember feletti közös elme ránkhatása.Ha nem akkor idejekora.Ha nem akkor másra vár.
El kell fogadni hogy az Ég alanyisága elsődleges,az egyes emberé másodszintes !
Értem amit írsz, de akkor a valóságban erről a témáról nem lehet nyilvánosan beszélgetni, sőt még egy másik embertől sincs sok értelme megkérdezni. Tegyük fel, hogy nekem kétségeim vannak, hogy a körülöttem lévő világ szereplői valóságosak-e, vagy csak az én álmaim. Vajon a "külső" emberekkel való beszélgetés megváltoztathatja a kétségeimet? Hiszen lehet, hogy ezek a "külső" emberek csak az én álomvilágom. Szerintem a te kérdésed is valami ehhez hasonló :-)
Azt nem tudom, hogy lehet-e definiálni a szubjektív élményt, vagy pedig egy alapfogalom. De akárhogy is, a jelentése egyértelmű. Az "én" viszont egy többértelmű szó. Mondhatjuk például, hogy ha "ennek a valakinek pontosan ugyanolyan élményei lesznek, mint nekem lettek volna, ha nem semmisültem volna meg", akkor az per definitionem én vagyok. Vagy úgy is definiálhatnám, hogy aki reggel fölébred, az nem én vagyok, hanem egy másik ember. Definíció kérdése.
De ezzel én szubjektíve nem vagyok előbbre, mert ami a szubjektív túlélés szempontjából számít, az a szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága, nem pedig az, hogy kívülről nézve ki hogyan definiálja az én fogalmát.
Nincs olyan axióma, hogy a másik embernek is van szubjektív élménye. Ehhez az axiómához meg kéne határozni, hogy min múlik a szubjektív élmény. De ezt a filozófia nem axiómaként kezeli, hanem egy vitatott kérdés.
De az itt most mindegy, hogy kívülről nézve mit lehet tudni a másik ember szubjektív élményéről. Mert arról van szó, hogy belülről nézve, szubjektíve mi történik.
Ha az "én" definíció kérdése, akkor a "szubjektív létélmény" is ugyanúgy csak egy megállapodás. Ez egyszerűen ellenőrizhetetlen, még akkor is, ha előre tudnál telefonálni az időben. Nekem van szubjektív létélményem. De te ezt soha sem fogod tudni ellenőrizni. Soha sem fogod tudni, nem hazudok-e. Ha pl. neked az a meggyőződésed, hogy én nem is ember vagyok, hanem valami biorobot és csak szimulálom azt, hogy van szubjektív létélményem, akkor én ennek a fordítottjáról téged soha sem foglak tudni meggyőzni. Ez valami hasonló dolog, mint az, hogy ha én azt hiszem, hogy az egész világ körülöttem csak álom, akkor ennek ellenkezőjéről senki sem tud meggyőzni. Úgyhogy a filozofálás területén vannak bizonyos dolgok, amik axiómák, definíciók, misztériumok, amik logikailag továbbkutathatatlanokm vagy inkább megközelíthetetlenek. Esetleg csak arra lehet törekedni, hogy olyan filozófiai rendszert találjunk, melyben ezen axiómák száma minimális. De nem tudnám azt sem megindokolni, hogy miért kéne ezeknek minimálisnak lenni, hacsak nem azt akarom mondani, hogy az egész világ alapja a matematika.
Nem az az érdekes, hogy "én" vagyok-e a másolat. Az "én" akármit jelenthet. Definíció kérdése.
Hanem az az érdekes, szubjektíve az a fontos, hogy folytatódik-e az élmény a másolat perspektívájában.
Ha előretelefonálhatnál az időben reklamálni, akkor nyilván arra lennél kíváncsi, hogy megjelenik-e a szubjektív élményed folytatása, mint szubjektív élmény. Mert ez a szubjektív túlélés. Ha elhiszed a másolatnak, hogy nem csak egy robot, hanem tényleg van szubjektív létélménye, akkor ennél többet mit remélhetnél?
"Szubjektív folytonosság alatt nem azt értem, hogy utólag emlékszem rá. Hanem a megélés, mint itt-és-most létélmény szubjektív folytatólagosságáról van szó. Mert szubjektíve az számít. Amikor egy megkettőző-géppé átalakított transzporterbe belépek, és azon izgulok, hogy szubjektíve remélem, hogy a jó szobában fogom találni magamat, nem pedig a rossz szobában, akkor nekem nem az számít, hogy mindkét példány emlékezete szubjektív folytonosságot fog mutatni. Hanem az számít, hogy szubjektíve mire számíthatok, hogy szubjektíve mi az az egy dolog, ami következni fog a kettő közül."
Szerintem amit itt leírtál az teljesen ellenőrizhetetlen. Belépek a transzporterbe és megsemmisülök. De ugyanabban a pillanatba kilép abból a másik helyen valaki, aki a külső szemlélő szerint 100 százalékban én leszek, sőt ennek a valakinek pontosan ugyanolyan élményei lesznek, mint nekem lettek volna, ha nem semmisültem volna meg. Én megsemmisültem, tehát nem mehetek reklamálni, hogy "te nem én vagyok, csak az emlékeid ugyanolyanok". Egyébként ezt a traszportált úgysem hinné el. Egyébként ha a transzportált nem semmisülne meg, csak éppen "egy rossz helyen" lépne ki a szerkezetből, ez még több ellentmondáshoz vezetne. Egyébként ugyanez a helyzet, ha aludni mész. Honnan tudod, hogy reggel aki felébred, az te vagy?? :-)
Van ennek a topiknak egy implicit pszichiátriai hipotézise. Hogy ugyanis ezt a gondolatmenetet egyáltalán lehetséges megosztani egy másik emberrel. Én még szkeptikus vagyok.
Azért kevertem bele, hogy szemléltessem a szubjektív élmény szubjektív folytonossága és az emlékekben megjelenő, utólagos folytonosság-élmény közötti különbséget. És az első példa is arról szól.
Nem tudom, miért keverted bele a sokvilág elképzelést. Eddig arról beszéltünk, hogy ugyanabban a valóságban keletkezik sok másolatod, és ezek szubjektíven mit élnek át, nem pedig arról, hogy párhuzamos világokban mi történik közben.
Számomra továbbra is úgy tűnik, hogy ragaszkodsz egy ezoterikus elképzeléshez.
Szubjektív folytonosság alatt nem azt értem, hogy utólag emlékszem rá. Hanem a megélés, mint itt-és-most létélmény szubjektív folytatólagosságáról van szó. Mert szubjektíve az számít. Amikor egy megkettőző-géppé átalakított transzporterbe belépek, és azon izgulok, hogy szubjektíve remélem, hogy a jó szobában fogom találni magamat, nem pedig a rossz szobában, akkor nekem nem az számít, hogy mindkét példány emlékezete szubjektív folytonosságot fog mutatni. Hanem az számít, hogy szubjektíve mire számíthatok, hogy szubjektíve mi az az egy dolog, ami következni fog a kettő közül.
Mert szubjektív perspektívából nézve csak egy dolog fog történni. Az elmélet az, hogy az ilyen elágazás szubjektíve véletlenként jelenik meg. Ha a sok-világ vagy sok-elme kozmológiában sokszor egymás után feldobom a kvantum-pénzérmét, akkor azt fogom tapasztalni, hogy az 50 százelékos véletlenre statisztikailag jól illő eredményeket fogok kapni. Vagyis hogy véletlen.
És ez nem arról szól, hogy a másik univerzumokban a másolataim emlékei milyen szubjektív folytonosságot tükröznek. Hanem a valószínűségről szól. Kombinatorikai okokból adódóan viszonylag kevés olyan univerzum lesz, ahol mind a száz dobás eredménye fej lesz, és ezt szubjektíve úgy élem meg, hogy nagyon valószínűtlen. Nem igazán számíthatok rá, hogy az fog történni az én szubjektív lineáris jövőmben.
Sok szubjektív élmény lesz, egymás mellett, függetlenül, folytonosan, és a szétágazás szubjektíve egy véletlen esemény formájában jelenik meg.
Például: Dobsz három írást, aztán két fejet. Szubjektíve ez lett az eredmény. Az egyetlen eredmény. Mert szubjektíve nézzük. És szubjektíve mindig csak egy dolog történik. Ez a szubjektív folytatólagosság. Ez az, ami szubjektíve számít. Mert szubjektíve így jelenik meg a valóság.
Ha objektíve nézzük, akkor ez az eredmény csak egy a sok közül. Az összes lehetséges eredmény kijön. Objektíve nézve azt lehet mondani, hogy mindegyiket szubjektíve megélte valamelyik verziód. Ez a szubjektív élmény objektív folytatólagossága. Ez az, ami szubjektíve nem számít. Mert szubjektíve nem így jelenik meg a valóság. Hanem vagy-vagy alapon jelenik meg.
"A ragaszkodásod hozzá szépen rímel magára az elképzelésedre."
Ha ragaszkodnék hozzá, az szerintem egyáltalán nem rímelne az elképzelésre. Ez szerintem egy eléggé ijesztő elképzelés. A sok-világ értelmezéssel összefüggésbe hozható elképzelések általában eléggé ijesztőek.
"Az eddig nekem nem volt meg, hogy szerinted szubjektíve biztos az jön a bűvésznek, hogy megfullad. És akkor ha a Riker helyében lennél? Ott mind a kettő másolat."
Ha ezt összevetjük a vízbe fulladással, a kettő azért élmény szinten nem azonos. Mert míg Riker nem szenved a transzportertől, meghalás élménye sem lesz. A bűvészek közül viszont az egyiknek meg "kell" halnia, amit a peches verzió át is él, hiszen éntudata van.
"És akkor ha a Riker helyében lennél? Ott mind a kettő másolat. Ott akkor Riker számára szubjektíve vége létélménynek?"
Nem. Mindkét Riker számára ugyanúgy folytatódik. A kiindulási alap a transzportálás előtti éntudat. Riker arra számított a transzportálás előtt, hogy megérkezik a hajóra, és lám, ez be is következett. Csakhogy két helyen materializálódott, ezért lett egy Riker2 is, aki szintén rendelkezik Riker transzportálás előtti éntudatával, ezért a transzportálás eredményét nem várt balesetnek, technikai zavarnak tekinti, és nincs oka feltételezni, hogy a hajón is van egy Riker. Az éntudat folytonos, az emlékek hozzáférhetőek, magyarázatok gyártása lehetséges. És mindkét Riker él és virul, saját éntudattal.
"Mert ha beszállsz a transzporterbe, akkor olyanra ne számíts, hogy szubjektíve kijössz a túloldalon, mert olyan nem lesz?"
Riker számított rá, hogy kijön a transzporterből, és ez be is következett.
"Azt nem értem, hogy a másolat számára hogyan lehet ez a szubjektív élmény. A megkettőződés előtt a másolat még nem létezik."
Úgy, hogy a másolat rendelkezik viszont az eredeti teljes élményanyagával és éntudatával. Ehhez az élményhez az is hozzátartozik, hogy emlékeim szerint ültem egy szobában, majd egyszercsak megváltozott körülöttem minden, és nem tudom, hogy miért. Ennyi a szubjektív élmény. De én vagyok az, aki mindezt nem érti, mert eltérést tapasztal, a korábbi emlékekhez képest. A másolat semmivel sem kevesebb, mint az eredeti, de immár nem is azonos vele.
"Azt mondod, hogy nincsen szubjektív elágazás, és ezt úgy illusztrálod, hogy a másolat szubjektív élményfolyamát meghosszabítod a megkettőződést megelőző élményekre. Jól mondom?"
Jól.
"Tehát valahogy lélekben már eleve jelen van a másolat, de nem a saját testében, hanem az eredeti példány testében, és ezért nem a másolat az, "aki ezt éppen kérdezi", hanem az eredeti?"
Ne tekerd ennyire. Van az eredeti, amit lemásolnak. Ennyi. Az eredeti élményvilága és tudata ettől még folytatódik, és a másolaté is. Két személy lesz.
"hogyan kell azt elképzelni, hogy a másolatnak a megkettőződés előtt is vannak élményei?"
A másolatnak nincsenek, hiszen nem is létezett. De mivel másolat, a másolás pillanatában megkapja az eredeti elméjét, cakkumpakk, és ez biztosítja az éntudatának folytonosságát.
Az eddig nekem nem volt meg, hogy szerinted szubjektíve biztos az jön a bűvésznek, hogy megfullad. És akkor ha a Riker helyében lennél? Ott mind a kettő másolat. Ott akkor Riker számára szubjektíve vége létélménynek? Mert ha beszállsz a transzporterbe, akkor olyanra ne számíts, hogy szubjektíve kijössz a túloldalon, mert olyan nem lesz? És akkor a mind-uploading is csak egy nagy önámítás lesz? Ez nekem új. Nagyon érdekes.
"szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága: eredeti --> ülök egy szobában, és nem történik semmi.
másolat --> ülök egy szobában, majd hirtelen megváltozik körülöttem a berendezés"
Azt nem értem, hogy a másolat számára hogyan lehet ez a szubjektív élmény. A megkettőződés előtt a másolat még nem létezik. Azt mondod, hogy nincsen szubjektív elágazás, és ezt úgy illusztrálod, hogy a másolat szubjektív élményfolyamát meghosszabítod a megkettőződést megelőző élményekre. Jól mondom?
Tehát valahogy lélekben már eleve jelen van a másolat, de nem a saját testében, hanem az eredeti példány testében, és ezért nem a másolat az, "aki ezt éppen kérdezi", hanem az eredeti?
Vagy hogyan kell azt elképzelni, hogy a másolatnak a megkettőződés előtt is vannak élményei?
szubjektív élmény objektív folytatólagossága: egyből keletkezik 99 másolat, és mindegyik életben van, teljes értékű, folytatólagos, szubjektív és egymástól független éntudatokkal.
szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága: eredeti --> ülök egy szobában, és nem történik semmi. másolat --> ülök egy szobában, majd hirtelen megváltozik körülöttem a berendezés, amire vagy számítottam (transzporter), vagy nem (itt egyébként számos következtetés sokkal valószínűbb, mint az, amit te levontál). Mindkét esetben hozzáférhető azonban a változás élménye, és ezen kívül a másolatok számára nem következik, hogy ők másolatok lennének, mint ahogy az sem, amit te állítasz erről a helyzetről.
"Mi az, hogy "itt"?"
Ebben a példában.
"Nem a szubjektív élmény objektív folytatólagosságáról van szó, hanem a szubjektív élmény szubjektív folytatólagosságáról."
A különbség nem mond ellent egymásnak, sőt.
"A szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága nem egy objektív dolog, hanem egy szubjektív élmény."
Lásd fent. De a szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága objektíve is létezik, tehát de, egy objektív dolog.
"Nincsen olyan, hogy itt van, vagy ott van."
Ezt mondom én is: itt is, ott is. Szubjektív szempontból viszont csak 1x, és csak itt (a hollétről azonban élmény szempontjából nincs választásod, és valószínűséged sem). Objektív szempontból 100x, 100 különböző helyen.
"Amikor a Hugh Jackman a Prestige-ben azon nyafog, hogy milyen szar neki, hogy minden előadáson azon izgulhat, hogy vajon a víztartályban találja-e magát, akkor mit mondanál neki?"
Azt, hogy bolond, mert feladja a saját életét egy ostoba trükk kedvéért. :-) Ugyanis minden előadáson garantáltan a víztartályban találja magát az, aki ezt éppen kérdezi. A másolat ugyanis ekkor még nem létezik. Két személyről beszélünk: egy eredetiről, és egy másolatról.
"biztos, hogy szubjektíve a vízben fog kikötni, mert ugyan mitől változna az éntudata "itt", a bűvészkalickában, attól, hogy ott, a terem túloldalán megjelenik egy másolata?"
Igen, lényegében ezt.
"Szerintem nem biztos, hogy értené, mit akarsz ezzel mondani."
Szerintem meg nem tudhatjuk, hogy értené-e, mit mondok ezzel. Egyelőre te vagy az, aki nem érti, nem pedig Hugh Jackman. :-)
Mi az, hogy "itt"? Nem a szubjektív élmény objektív folytatólagosságáról van szó, hanem a szubjektív élmény szubjektív folytatólagosságáról. A szubjektív élmény szubjektív folytatólagossága nem egy objektív dolog, hanem egy szubjektív élmény. Nincsen olyan, hogy itt van, vagy ott van.
Amikor a Hugh Jackman a Prestige-ben azon nyafog, hogy milyen szar neki, hogy minden előadáson azon izgulhat, hogy vajon a víztartályban találja-e magát, akkor mit mondanál neki? Azt mondanád, hogy ugyan, nem kell izgulni: biztos, hogy szubjektíve a vízben fog kikötni, mert ugyan mitől változna az éntudata "itt", a bűvészkalickában, attól, hogy ott, a terem túloldalán megjelenik egy másolata?
Szerintem nem biztos, hogy értené, mit akarsz ezzel mondani.
Az itt most nem számít. Sipi példája szerint fejlett éntudattal rendelkező személyekről készül másolat. Az eredeti az, amelyik legelőször volt, amiről a másolatok készültek.
