Juhász Péter a Kendermag Egyesület vezére. A kendermagos, aki könnyű drogok használatát szorgalmazza és reklámozza.
A Milla egyik fő célja is a könnyű drog szabad használata lesz.
A tévé mögött lakó kis ember megrázza szutykos szárnyait és legyint, a köd a tüdőnkből lassan agyunkba átrohad. Attól is mocskosak leszünk, ha csak észrevesszük ezt a hipokrita igyekezetet, ahogy a Fidesz elhatárolódásra kijelölt pojácái beszédeket mondanak a zsidózás ellen, miközben a Fidesz zsidózásra kijelölt pojácái készítik az antiszemita szavazók megnyugtatására szánt kétértelmű szövegeket. Aztán esténként összejönnek és egymás vállát veregetik. Egymás hasát fogják a nevetéstől, egymás szájából veszik ki a szavakat, egymás beleiből lakmároznak, aztán mégis élnek tovább.
J.P: Eddig ígéreteink vannak a magyar középvállalkozói réteg tagjaitól, hogy ha megalakul az egyesület, nem nagy, de azért a számunkra értelmezhető összegekkel támogatnak majd minket. Ez pár milliós nagyságrend, de ha azt nézzük, hogy két év alatt a Milla nyolc milliót költött a tüntetések megrendezésére, és ami egyes résztvevők ezer-kétezer forintos adományából jött össze, akkor ez járható út lesz. Így nem leszünk rászorulva oligarchákra. Engem a barátaim támogatnak, akár élelmezés, ruházkodás szintjén is. Egy éttermes barátom most küldött nekünk két karton tésztát, meg hamburgerzsömlét, a bele való mélyhűtött hússal, azt ettük egy hétig. Tíz-húszezer forintokkal segítenek a barátaim, a legszebb történet az volt, hogy egyikük anyósa , aki többször látott a tévében, megkérdezte a barátom, hogy „ennek a Juhásznak csak ez az egy inge van?” – mire mondták, hogy nem, három, mire a hölgy azt mondta, hogy a két éve elhunyt férje ruhái még megvannak, odaadja nekem. Most gyakorlatilag ebben járok.
Lehet rágni a gittet akármeddig, ezekből nem lesz semmiféle komoly ellenfele a fidesznek, csak elveszett szavazatok...a kendermagosnak csak egy jó buli az egész...a másik is rémülten néz körül, hogy ennyien vannak?
Nem nőttek fel a politikához, a Nép szolgálatára pedig teljesen alkalmatlanok.
Nem vette át senki a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek szánt vizeletmintákat. A könnyű drogok fogyasztására vonatkozó büntetés eltörléséért küzdő Kendermag Egyesület két vezetője a kormányfő parlamenti irodájában akart átadni két vizeletmintát, de nem fogadta őket senki, és engedély híján nem léphettek be az épületbe. Így postán küldték el a vizeletes üvegeket.
Nini, ismerős nevek a Kendermagos Milla és Bajnai támogatói között:
"Babarczy Eszter (eszmetörténész), Baglyas Erika (képzőművész), Bán Zsófia (író), Bárdos Péter (ügyvéd), Bársony Ágnes (szerkesztő), Bíró András (jogvédő), Bodó Balázs (médiakutató), Bognár Éva (szerkesztő), Bojár Gábor (vállalkozó), Born Ádám (rendező), Bródy János (költő, zenész), Csabai Gábor (újságíró, szerkesztő), Csanádi Judit (díszlettervező), Csák Ferenc (művészettörténész), Csákányi Eszter (színművész), Csáki Judit (kritikus), Csákó Mihály (egyetemi docens), Darvasi László (író), Dés László (zenész), Eörsi Anna (művészettörténész), Eörsi László (történész), Falus András (immunológus, egyetemi tanár), Fekete Ernő (színművész), Ferge Zsuzsa (akadémikus), Fischer Ádám (karmester), Fliegauf Benedek (filmrendező), Fullajtár Andrea (színművész), Gács Anna (kritikus, egyetemi oktató), Gerlóczy Ferenc (újságíró), Gottlieb Erzsébet (gyermekszemész), Gulyás József (kutató), Gyekiczky András (történész), György Péter (esztéta), Hajós András (zenész, előadóművész), Halmai Gábor (alkotmányjogász), Hegedűs István (szociológus), Heller Ágnes (filozófus), Heller Mária (szociológus), Hernádi Judit (színművész), Horgas Péter (díszlettervező), Huszár Tibor (akadémikus), Joka-Daróczi János (újságíró), Dr. Jován László (ügyvéd), Kálmán László (nyelvész), Kálmán C. György (irodalomtörténész), Kárpáti Miklós (újságíró), Kazimir Annamária (szerkesztő-riporter), Kende János (filmoperatőr), Kocsis András (könyvkiadó), Kovács Éva (szociológus), Kőszeg Ferenc (jogvédő), Krémer Balázs (szociológus), Kulka János (színművész), Lang Györgyi (előadóművész), Láng Zsuzsa (újságíró), Lángh Júlia (író), Ludassy Mária (filozófiatörténész), Majtényi László (alkotmányjogász), Máté András (filozófus), Mattyasovszky-Zsolnay Bence (színházigazgató), Mélykuti Ilona (újságíró), Mundruczó Kornél (filmrendező), Nóvé Béla (történész), Parti Nagy Lajos (író, műfordító), Perecz László (filozófiatörténész), Pikó András (újságíró), Poszler György (esztéta), Radnóti Sándor (esztéta), Radnóti Zsuzsa (dramaturg), Rádai Eszter (újságíró), Ragályi Elemér (operatőr, rendező), Rajk László (építész), Rajk Judit (énekművész), Rangos Katalin (újságíró), Rényi Ágnes (szociológus), Rényi András (művészettörténész), Révész Tamás (fotóművész), Schilling Árpád (rendező, Krétakör), Dr. Schweitzer József (nyugalmazott főrabbi), Sipos Pál (televíziós szerkesztő ), Straub Elek (üzletember), Szabó György (kulturális menedzser), Szabó Simon (filmrendező), Szelényi Zsuzsanna (nemzetközi fejlesztési szakember), Széky János (médiakritikus), Szüts Miklós (festőművész), Tarr Béla (filmrendező), Tillmann József A. (filozófus), Tóth Krisztina (költő, író), Török Ferenc (filmrendező), Trombitás Tamás (képzőművész), Vargha János (biológus, a Duna Kör alapítója), Vágvölgyi B. András (újságíró, filmrendező), Vajdai Vilmos (színész, társulatvezető), Vámos Tibor (tudós), Váradi András (biokémikus), Váradi Júlia (újságíró), Vásárhelyi Mária (szociológus), Vincze Mátyás (újságíró), Vojnich Erzsébet (festőművész), Wessely Anna (szociológus), Závada Pál (író), Závada Péter (költő, zenész)"