Akár egy elszólás is módosíthatja, ld. Gyula ígérete a 65 éven felüliek ingyenutazásáról. De ha nincs meg a hajlandóság, és kötik az ebet a karóhoz, hogy megmarad a 65 éven felüliek kedvezménye, akkor nincs mit tenni, a kormány makacssága ellen! :(
"A Fidesz szerint beigazolódott, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai alapon hozta meg a vasúti átalakításokkal, a mellékvonalak bezárásával kapcsolatos döntéseit. Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a közösségi közlekedést jövőre érintő negyvenmilliárd forintos költségvetési megvonás komoly károkat okoz, és tovább nehezíti a vidéki emberek életét."
Rohatt szocik, átadták a programjukat a Fidesznek, vagy azok ellopták csak nem vették észre, hogy mit loptak
"Amikor 2007-ben a MÁV bejelentette, 10 százalékkal kívánja csökkenteni szárnyvonalainak számát, a Fidesz-frakció felszólította a kormányt, hagyjon fel a kistelepülések életének további ellehetetlenítésével. Márton Attila fideszes képviselő kijelentette, semmi nem indokolja a szárnyvonalak megszüntetését, hiszen állagmegóvásra jelentős összeget kell költeni, tehát nem fog megtakarítást eredményezni a bejelentett intézkedés.
2009-ben a somogyi, fideszes Gelencsér Attila úgy vélte, kaotikus helyzet jellemzi a vasúti közlekedést, nő a somogyi emberek elszigeteltsége, a gazdaságot pedig végképp blokkolják ezek az intézkedések. Akkor a Fidesz azt kérte a szocialista kormánytól, hagyják békén a vasutat ebben a félévben, ami a választásokig hátra van, az új kabinet helyrehozza mindazt, amit eddig elrontottak."
Szerintem, arra gondolt, hogy Tarlósnak és fővárosi közgyűlésnek semmi hatásköre az utazási kedvezmények szabályozására.
A kiskanásznak meg nyilvánvalóan semmi ingerenciája olyan rendelkezést hozni, hogy mindenki csak a saját településén utazhasson kedvezménnyel, mert mindenki Budapesten akar ingyen utazni...
Ugyanolyan szarházi banda ez is mint az összes előző...
A Pápa-Csornát nagy kegyesen újranyitották, nagy az utasforgalom, megígérték, hogy jobb lesz meg fejlesztenek, erre napi 3 vonat, oszt azzal töröljük ki a seggünket. A fenébe is!
Ezt is szépen tessék megtapsolni a 2 békemeneten! Lehet vinni MEGCSINÁLTUK! feliratú transzparenst! Köszönjük ezt az országot s a magyar népet súlytó viktatúrát a kedves fidesz-fanoknak, mert nem telik el úgy nap, hogy valami rendelet ne cseszné fel a vérnyomásunkat...
Az EU-ban a kedvezmények általában egyenlők. Legalábbis az irány erre mutat azaz ez lenne a cél.
Hogy vannak kivételek senki sem vitatja, egyelőre.
Ami pedig a ki és befelé irányulást illeti, például a nyugdíjas 65-ön felüli ingyenes utazás itt bent mindenkire vonatkozik, az ide látogató külföldiekre is.
Bizosan van szép számmal amit külföldi nem vehet igénybe, de majd, egyszer.
Én mindenesetre azt sem hinném, hogy mondjuk Párizsban ha a helyieknek a 6 éven aluliaknak nem kötelező a villamosjegy, akkor a külföldinek, mondjuk nekünk magyaroknak kötelező volna.
Szóval, csak nyugi, Róma sem egy nap alatt épült fel.
Ez borzasztó már a nyugdíjasokban sem lehet megbizni, hogy megtöltenék a vonatokat.
Nézd, én ugyan messze nem vagyok még nyugdíjas, de kimondottan szerettem vonatozni - nem az IC-kkel, hanem klasszikus, "nézelődős" személyvonatokkal... amíg ki nem tiltották a dohányzó vagonokat... azóta nem szeretek... végülis az autónk ugyanoda elvisz, sőt... , és senki sem baxogat, ha dohányzom...
"Meg a svájci 65 éven felüliek ingyenes utaztatása is szent tehén."
A kiemelt szó hamis. Nem ingyenes, hanem vannak kedvezmények.
Egyébként, most lehetne a nyugdíjasoknak tüntetni. Amikor állami nyugdyíjasok tüntettek a manyupokért a cucclik (maradék szavazóik??) felbújtására, akkor meg nem. Mert az ő nyugdijjaikat pont a manyuplenyúlás védte meg. Pláne a reálértékét.
Lehet polgári engedetlenséggel is. Bliccelek, és az ellenőr elől gyorsan elfutok.
Az áramszolgáltatók már vagy 6 éve megszüntették az alkalmazottak áramdíjkedvezményét. Ja azok magán cégek. Akarom mondani külföldi államiak is. Kik ellen tüntessünk?
Meg a svájci 65 éven felüliek ingyenes utaztatása is szent tehén. Ha a magyar kisnyugdíjasoké lenne csak az, akkor csak x összegű nyugdíj alatt járna. Csak azt nem értem, hogy hány nyugdíjas szavazója van a Maszopnak és a Zsidesznek Hollandiában, Svájcban vagy Németországban?
"Megszűnne a főváros és Balassagyarmat közötti napi 1 közvetlen vonatpár, a vicinálisokon napi 1-2 járat közlekedne. Ez is nulla szolgáltatás."
09:45 Budapest-Keleti 12:06 2:21 80 km
16:55 Budapest-Keleti 19:24 2:29 80 km
két vonat van naponta közvetkenül Balassagyarmatra, meg vissza, ezenkívülmég egy rakás átszállásssal. Normális ember nem utazik 80 km-re 2,5-3 órát "virágszedő" vonattal, busszal fele idő alatt is megjárható.
Ja és még annyit, hogy a vonatok errefelé jellemzően üresek (nem csak a pesti). Látjuk mindig, amikor állunk a sorompónál, hogy jön 3-4 vasúti kocsi, és összesen ül bennük 2-3 ember. Csoda, hogy eddig is fenntartották.
Eleve hatalmas kerülővel megy a pálya (120 km-t csinál a két város közötti 80-ből), elavultak a sínek, sokszor 30 km/h-nál többel nem tud menni a vonat, szóval épeszű embernek nem éri meg vonatozni, amikor ott a sokkal gyorsabb, kényelmesebb és kulturáltabb busz. Persze elismerem, hogy az ideális megoldás az lenne, ha építenének gyorsvasutat, és a vasút nálunk is félóra alatt tenné meg a 80 km-t, mint Nyugat-Európában, de ez ebben az évszázadban még valószínűleg vágyálom marad.