Keresés

Részletes keresés

Amet Creative Commons License 2012.02.05 0 0 49

Az Úr mindenkit szeret, mégsem tud mindenkit üdvözíteni.

Azt az embernek is akarnia, és kérnie kell ugyan úgy, mint minden mást:

 

"Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!"(Mt 7,11)

 

Én kértem, és kaptam.

Előzmény: nagyapapa (48)
nagyapapa Creative Commons License 2012.02.04 0 0 48

Nocsak!

Ez azt jelenti, hogy az Úr nem mindenkit szeret?

 

Ha mindenkit szeretne csak fiúk születnének?

 

És a fiúk fiait ki szülné meg?

Előzmény: Amet (47)
Amet Creative Commons License 2012.02.04 0 0 47

14-éves koromban tértem meg, és kezdtem Krisztust követni.

Már az elején a Bibliámban azt olvastam, hogy:

 

"Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom."(Zsolt 127,3)

 

Ebből az jött le nekem, hogy akit szeret az Úr, azt fiúkkal álldja meg. Szerettem volna látni, hogy az Úr szeret, és ezért rendszeresen imádkoztam, hogy fiaim legyenek. Minden este, mielőtt lefeküdtem, többek között a leendő családomért is imádkoztam a térdeimen.

 

Megkaptam amit kértem!

Három fiam van, és a lényeget tekintve, a lelkük irányultsága hozzám hasonlóan mind istenkereső.

A többi testi, irányadó hajlamainkat tekintve, különbözőek vagyunk, és a foglalkozásunk is e szerint alakult: gépész, közgazdász, programozó, biológus.

 

A saját példámon látom igazolva, amit Swedenborgnak (http://emanuelswedenborg.tripod.com) mondtak a mennyben, arról, hogy az apa lelkét öröklik a fiak. 

Előzmény: nagyapapa (43)
voltRoxan Creative Commons License 2012.02.04 0 0 46

Nem.

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.04 0 0 45

hülye ötlet... honnan lenne? ;-)

Előzmény: Piter de Vries (44)
Piter de Vries Creative Commons License 2012.02.04 0 0 44

Kérdés, hogy a nőknek egyáltalán van-e lelkük?

Előzmény: nagyapapa (43)
nagyapapa Creative Commons License 2012.02.04 0 0 43

Ilyenformán a több nemzedéken keresztül apáról fiúra szálló lelki identitás, vagyis irányultság a lányok után megszakad, és elvész. Ahogy az ember nem szeretne meghalni, úgy a férfi sem szeretné, ha kihalna az utódaiban, és csak a testi hasonlóság köszönne visza bennük, az apai gének öröklődése miatt. Ez az ismeret tudatalatti, és ösztönös.

 

Hmmm.

 

Ezek szerint az apa nem azért szeretne ( szeretett volna)  fiú utódot, hogy a termelő eszközeit ( melyet akkor csak a fiúk erejével lehtett működésbe hozni pl. eke) legyen kire hagynia, hanem azért, hogy az ő lelki identitását örökölje és továbbszármaztassa.

 

Akkor a tulajdonon alpuló patriarchális társadalom rizsa?

Előzmény: Amet (34)
Amet Creative Commons License 2012.02.03 0 0 42

A Sátán az ember sajátját jelenti, ami a gonosz , és a hamis szeretete.

Jézust is kísértette ez, mert volt néki emberi része, amit az anyjától kapott. De a lelke szent volt, ezért elutasította magától a Sátánt, és a végén, már nem volt benne semmije:

 

"Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;"(Jn 14,30)

Előzmény: Törölt nick (41)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.03 0 0 41

Megtértél, de közben kevered a Mindenhatót a sátánnal, és azt hirdeted, hogy Jézus a sátán fia. Hm...

Előzmény: Amet (39)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.03 0 0 40

Az exegézis szó szerint kb. védekező magyarázkodást jelent. Jelen szövegkörnyezetben a régi püspökök egyik kedvenc műfajáról van szó, amellyel a később "Bibila" cím alatt közös halmazba foglalt írásokat próbálták megmagyarázni, gyakran egymásnak totálisan ellentmondva. Rengetegen voltak a magyarázók, rengetegféle véleményt formáltak, és hogy, hogy nem, a zsinatokon mindig azokat a tanokat hitelesítették, amelyek a keresztény egyház hatalmi érdekeit, pozícióit elősegítették. Ugyanezt írtam le előbb is, csak más szavakkal.

Előzmény: Yéé (38)
Amet Creative Commons License 2012.02.02 0 0 39

A többistenhitből, már megtértem. Nem tudok vele mit kezdeni.

Előzmény: Törölt nick (37)
Yéé Creative Commons License 2012.02.02 0 0 38

A szentírás rengeteg műfajból áll össze. Ne kövessük el állandóan azt a hibát, hogy mindent általánosítunk. Nézzünk utána, hogy mit jelent ez a szó: exegézis! Akkor talán képet kapunk arról, mi hogyan áll logikus rendbe.

 

Előzmény: Törölt nick (37)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 37

Jól mondod, hogy az egész Szentírás szimbolikus. Az egész, érted? (És nem csak a Szentírás, hanem minden szent írás, beleértve az összes ősi vallás szent könyveit. De ez most mellékes.) A hat naphoz hasonlóan szimbolikus a keresztre feszítés, a feltámadás, a mennyek országa is. És amikor a svéd akárkinek azt mondják, hogy "az ember a lelkét az apjától kapja, és ezt a lelket öltözteti fel az anya testtel", az is. Az apa a természet férfi princípiumát, ez esetben a szellemet jelenti, az anya pedig a női oldalt, az anyagot. Nincs itten szó vér szerinti szülőkről. Kimondottan butaság azt kijelenteni, hogy Jézus (vagy akárki) a bűnös emberi hajlamokat az anyjától örökölte.

 

"Jézus saját tulajdon lelke volt Jehova Isten."

 

Jehova az anyagi világ teremtője és ura, a mindenható Isten pedig a szellemi világé. Ez két különböző isten, ráadásul két, igencsak különböző szint. Jézus sohasem Jehováról beszélt, amikor az Atyját emlegette. Más kérdés, hogy hogyan történhetett, és miért lett úgy feltüntetve és magyarázva, mintha Jézus Jehovához imádkozna.

Előzmény: Amet (36)
Amet Creative Commons License 2012.02.02 0 0 36

A teremtés hét napja egy szimbólum, valóságban az ember lelki újjáteremtését írja le, szintén fizikális jelképekbe öltöztetve. Az egész Szentírás a lelki, és mennyei láthatatlan dolgokról szól. A teljesen ehhez a látható világhoz idomult ember elméje, csak szimbólumokon keresztül tud a láthatatlan szellemi dolgokba merülni, és azokat megérteni. Isten tudja ezt, és a mennyei rendje szerint, aki keres, az talál.

 

Ahhoz, hogy az ember valakitől tanuljon, alapfeltétel, hogy felnézzen a tanítójára, ha az maga az Isten is. Ezért kell hitben járulnunk az egyedül mindenttudó, ezért tévedhetetlenül tanítani képes Isten elé, mert nem látjuk, mégis felfogjuk létét a teremtett, és fenntartott  csodálatos dolgaiból.

Ahogy az ember istenhez adja magát, úgy szüli őt Isten újjá. 

Ebben az újjáteremtésben, vagy újjászületésben, aminek a kezdete az Istenhez fordulás, vagy megtérés, a vége, pedig a mennyei polgár, Jézus, a testben megjelent Isten előttünk járt:

 

"Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét."(Mt 19,28) 

 

Az ember isten nélkül rosszabb, mint a vadállat, ezért az istentelenség állapota egy zabolázatlan, hétfejű fenevaddal, vagy sárkánnyal van illusztrálva. Azért hétfejű, mert ez ugyan azt a hét időt jelképezi, mint a teremtés hét napja. Egycsapásra nem lehet a sárkány fejeit lenyisszantani, hogy  mennyei polgárrá váljon. Mert ez egyben a megsemmisülését is jelentené, mivel alapból csak gonoszságból, és hamisságból áll.

 

Az isten ismerete ellen felemelt fejeitől, ezért csak fokozatosan lehet megszabadítani, és a gonoszságoktól, és a hamisságoktól elvonni, és helyükbe a mennyei jót, és a mennyei igazat beültetni,  míg a fejei helyett végül Krisztus lesz a feje egyedül.

Előzmény: Törölt nick (35)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 35

Ennek pont annyi értelme van, mint hogy Isten hétfőtől szombatig megteremtette a világot.

Előzmény: Amet (34)
Amet Creative Commons License 2012.02.02 0 0 34

A lányok lelke is az apjuktól van, de ezt a lelket már nem adják tovább. A leendő gyerekeik lelke az apjuktól lesz.

Ilyenformán a több nemzedéken keresztül apáról fiúra szálló lelki identitás, vagyis irányultság a lányok után megszakad, és elvész. Ahogy az ember nem szeretne meghalni, úgy a férfi sem szeretné, ha kihalna az utódaiban, és csak a testi hasonlóság köszönne visza bennük, az apai gének öröklődése miatt. Ez az ismeret tudatalatti, és ösztönös.

Előzmény: nagyapapa (26)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 33

"Ha levágott körömből klónozhatnak, akkor az én vagyok,, mint a tükörkkép, de a személyiségem már más, testileg...., de érdekes lenne ezt embereken kipróbálni...., egy biztos, hogy a te ÉN tudatodat, nem a másik érzi! :)"

 

 Szerintem is, a klónozott másolatom, ha teljesen megegyezne is, mégsem én lennék, hanem ő ő. :-) Egy másik verzióm.

 

Igen. Azt az én tudatot amit "érzel" az te érzed, más nem, mégha lekopiznak is.

Az én tudat  kikapcsolható. Mondjuk egy jó nagy fejbeveréssel...

Előzmény: Paleokrites (32)
Paleokrites Creative Commons License 2012.02.02 0 0 32

és ez mind én lettem, összetevőkből, gének sokaságából, a kód eleitől fogva bennünk van, a minta elődeinkből, tehát ugyan úgy hordozza az ember a kezdeti fázisát, amit tova adunk utódainknak....., vagyis valahol léteztük... is, meg nem is..... :)

 

 

Ha levágott körömből klónozhatnak, akkor az én vagyok,, mint a tükörkkép, de a személyiségem már más, testileg...., de érdekes lenne ezt embereken kipróbálni...., egy biztos, hogy a te ÉN tudatodat, nem a másik érzi! :)

Előzmény: Törölt nick (31)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 31

Igen, de:

 

És az mind TE voltál ?

Az emésztésedet segítő szimbióta baktériumtörzsek is TE vagy ?

A levágott körmöd is még TE vagy ?

 

..stb

Előzmény: Paleokrites (30)
Paleokrites Creative Commons License 2012.02.02 0 0 30

Valahol azért, anyokban, hisz te is összetevődtél, öröklődted őseid jellemzőinek egy két formáját, tehát anyád és apád kellettek ahhoz, hogy legyél és már akkor megvolt az az anyag, amiből fejlődtél azzá, ami vagy! :)

Előzmény: Törölt nick (28)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 29

Elnyújtva, hosszan leírva is baromság.

Előzmény: Amet (25)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.02 0 0 28

Mondjuk HA továbbolvastál volna.   ESETLEG.

 

"...Mondjuk semmi károm nem származott abból, hogy nem léteztem.,"

 

EZ volt  a "túlvilági élet", hogy NEM léteztünk.

Előzmény: Paleokrites (27)
Paleokrites Creative Commons License 2012.02.02 0 0 27

" Mindenkinek volt túlvilági élete. A születése előtt. Nagy a valószínűsége, hogy ugyanaz lesz a halál után is. "

 

Honna ez a magabiztosnak tűnő ismeret?

 

Én úgy gondolom, nem volt, lélek sem létező olyan formában, ahogyan a valláshiedelmi népbutító guruk aposztálják!

Előzmény: Törölt nick (18)
nagyapapa Creative Commons License 2012.02.02 0 0 26

Swedenborg Emánuel svéd tudósnak, (http://emanuelswedenborg.tripod.com) aki az Úr elhívásából 29-évig járt át a másik oldalra, a mennyben azt mondták, hogy az ember a lelkét az apjától kapja, és ezt a lelket öltözteti fel az anya testtel.

Ezért van, hogy az apák ösztönösen általában fiút szeretnének.

 

Miért?

A lányok leleke nem az apjuktól van?

Előzmény: Amet (25)
Amet Creative Commons License 2012.02.02 0 0 25

Swedenborg Emánuel svéd tudósnak, (http://emanuelswedenborg.tripod.com) aki az Úr elhívásából 29-évig járt át a másik oldalra, a mennyben azt mondták, hogy az ember a lelkét az apjától kapja, és ezt a lelket öltözteti fel az anya testtel.

Ezért van, hogy az apák ösztönösen általában fiút szeretnének.

 

Jézus esetében az apja Isten volt, az anyja ember. Ebben a kereszttűzben jelent meg az Isten testben.

Jézus a bűnös emberi hajlamokat az anyjától örökölte, míg a saját tulajdon lelke, maga volt a szent Isten. (Lásd: "Isten lélek")

Mert az ember az anyjától, és az apjától is örököl hajlamokat. Az emberben az apjából is marad valami, Jézus esetében ez csak a lélekre korlátozódott.

 

Nézzük röviden, hogy történt:

 

Ez az "örökkévaló lélek", testet öltött itt a földünkön. A teste nem az örökkévalóságból származott, ezért a teste nem hordozta az isteni tulajdonságokat, hanem csak az emberi bűnörökséget.

Jézus saját tulajdon lelke volt Jehova Isten.

 

Élete kezdetén, először ő is, mint minden más ember a természeti világhoz tartozó testi, vagy érzéki dolgokkal ismerkedett, és azokból gondolkodott. Mint tudjuk a "test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, és az Istennek nem engedelmeskedik, mert nem is teheti".  Ebbe a közegbe született bele az Isten, és a kezdeti gyermeki tudatlanságánál fogva ez az istentelenség, vagy más néven "lelki halál", vagy Seol, az elején természetszerűen őt is megvezette.

 

De ez a "lelki halál" nem tarthatta fogva, és először ebből támadt föl, a következő képpen:

Amint kezdte megérteni a bűn természetét, eszmélt benne a test által "elaltatott" lelke. 

A szent isteni lelke, harcot indított a tagjaiban lévő bűnös hajlamok ellen. Élete során, az anyjától kapott emberijét, megtisztította a bűnös hajlamoktól a lelke, vagyis az istenije segítségével. Erre a megtisztított emberijére, felöltözte az Isteni természetet, ami a lelke sajátja volt. Ezt ő újjászületésnek nevezte, és ez az újjászületése az "elvégezetetett" kimondásával fejeződött be. Ilyenformán a teste és a lelke is szent lett. A kettőböl együttesen kiáradó hatás, vagy szellem, ami az embert minősíti, így vált nála végül szentté.

Amikor a testi halálból is feltámadt, akkorra vált tökéletes emberré, azaz itéletképes, látható Istenné.

 

Nekünk a testünk, és a lelkünk is teremtett, így a Szent Isten sajátjából, bennünk semmi nincs.

Ha nincs bennünk semmi Szent, akkor lelki értelemben, üresek, azaz halottak/bűnösök vagyunk.

 

Jézus miután testében feltámadt, az egyébként mindenütt jelenvaló, és mindent fenntaró lelkét, elküldte azok számára akik befogadják, mint tanítót. Ha bűneinket megvallva megtérünk, akkor ez a lélek otthonra lel bennünk, mint már saját, formálható templomában, és átformál Isten lelki képévé, és hasonlatosságává, ami a teremtés célja.

Így már nem vagyunk üresek, piszkosak és érdektelenek, mint egy üres pohár, hanem meg vagyunk tisztítva, és töltve szent tartalommal, ami az Isten, azaz Krisztus lelke.

Az ő segítségével tudunk kikecmeregni a bűneink fogságából, és újjászületni mennyei polgárrá, Jézushoz hasonlóan, aki ezt először csinálta végig:

 

"Előttök megy fel az úttörő; kitörnek és átmennek a kapun (Lásd: "a pokol kapui sem vesznek diadalt rajtuk") és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!"("Mik 2,13)

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.01 0 0 24

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.01 0 0 23

"Azidőtájt sok szöveg összegyűlt. Az ószövetségi iratok, többféle "evangélium", levelek, egyéb írások. Ezeket NEM hívták bibliának."

 

Ez igaz.

 

"A kérdéses zsinaton - hosszú folyamatban - kiválasztották azokat közülük, amelyek teljesen összhangban vannak az akkori őskeresztény tanítással."

 

Ez nem.

Nincs olyan, hogy "őskeresztény tanítás". A patrisztika időszaka pontosan arról szólt, hogy az úgynevezett "kereszténység", mint vallás megalakult. Az alakulás több évszázadig tartott, ezalatt az egyházatyák mindig újra- és újraértelmezték a régi tanokat, újra és újra eldöntötték, hogy mi igaz és mi nem, mi "hiteles" és mi nem. A döntésük motivációja sosem egy nemlétező tanítással összhangba kerülés volt, hanem saját hatalmi pozícióik megerősítése. Színtiszta politika.

Előzmény: Yéé (13)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.01 0 0 22

A  démonok is az Úrtól vannak.

 

"És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett. És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör téged!"

 

Sámuel I. könyve:16:14

 

Milyen ravasz...

Előzmény: Báthory Ödönke (2)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.01 0 0 21

Ilyenbe talán betölthetnének, ha nem foglalt :-)

 

Nagy a túljelentkezés az inkarnálódásra.

Előzmény: Yéé (14)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.01 0 0 20

"csak először megvárom, hogy eltávozom innen, és majd ha ott találkozunk, mindent elmondok."

 

Mi van ha az Univerzum nem  munkaügyi központ ?

Előzmény: Yéé (16)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!