"Fel nem foghatom, hogy itt magyarorszagon mikent alakulhat ki egy ilyen merteku Iran javara szolo szimpatia.
Mindenkinek azt javaslom, menjen Teheranba 2 hetre es utana egy kicsit Tel - Avivba.
Csurka szervezhetne a csoportot."
ezt én is javasolnám :)
csak nehogy az legyen a 2 város összehasonlítása után az eremény, mindkét város szép és modern, de teheránban kedvesebbek és vendágszeretőbbek az emberek :)
az, hogy teheránban a nők kendőt viselnek a fejükön túl nagy különbség
ironikus, hogy Osirakot Izrael iráni segítséggel rombolta le.
az iraki-iráni háborúban Izrael jelezte, hogy segít a hadműveletekben. céladatokat és felderítési adatokat osztottak meg egymással, egyesek szerint magában a bombázásban is folyamatosan együttműködtek.
Nyilván az aggodalom úgy erősödik egy ország részéről, amilyen közel van Iránhoz, és ott nem csak Izrael aggódik. Bár kétségtelen, hogy a hasonlóan aggódó Szaúd-Arábiát Irán még nem fenyegette térképről letörléssel. A háttérben nem csak az arab-zsidó ellentét húzódik meg, hanem a regionális hatalmi harc is, amiben más arab országok is érintettek.
Azoknak a hatalmaknak kellene aktívabban szerepet vállalni a megoldásban, akik támogatják Iránt, de látják a problémát is.
Én túlzásnak gondolom, hogy a fegyverlobby vagy a zsidók irányítja az USÁ-t (a muszáj vele beszélni értelmezhető úgy is, hogy folyamatosan foglalkozni kell Izraellel, hogy ne csináljon őrültséget), inkább ennek a mértékéről lehetne vita. Mert rajuk kívül egyre kevesebben támogatnak újabb akciót.
Abban egyetértek, hogy a katonai akció nem megoldás, de egyelőre úgy tűnik, a szankciók sem azok, főleg ha nincs mögöttük egységes döntés.
Persze, így is meg lehet fogalmazni, de mindkét fél sáros, az egyik azzal hogy adja a municiót, a másik azzal hogy egy golyóról azt mondja, hogy száz. De ez tök mindegy, amit sokan nem értenek, hogy mindegy vallásos vagy-e vagy sem, a kereszténység az egy összetartó erő is volt amire marhára szükségünk lenne, ugyanis nincs semmi másunk. Ha jól látom van egy haldokló Európánk, egyrészt problémás, hogy az eredeti népeket szabályosan kiszülik a helyükről (bevándorlás és juttatások) másrészt nincs semmi ami bennünket összetartana, hála az esztelen liberalizmusnak mégcsak nyíltan beszélni se lehet a probémáról.
Egy kedves ismerősöm panaszolta, hogy hihetetlen, hogy milyen stresszt jelentenek nekik az ilyen-olyan agyonfátyolozott népek (félnek mi van a ruha alatt) most mindegy ez a félelem megalapozott-e vagy sem, de pl. erre sem azt látom megoldásnak hogy akkor atomot az araboknak, hanem országonként pitsán kell rúgni a liberálisokat és felállítani a befogadó ország kőkemény szabályait és akinek nem tetszik az menjen haza. Ezt a fajta terjeszkedést így lehet(ne) megállítani tehát szerintem fals az az elképzelés is, hogy félek tőlük, ezért nem helyben húzom ki a vipera fogát, hanem szétverem a fészket (csakhát van helyette már vagy ezer másik pont a szomszédomban).
Mondjuk én különösebben nem tartok az araboktól, ebben a kis angliai multikultiban elég gyorsan rájöttem, hogy alapvetően azok fanatizálhatóak akik tanultalanok és nyomorognak, de ez csak egy szeletük, aki generációk óta itt él annak ugyanúgy nem érdeke egy balhé ahogyan nekem sem.
Ők összetartanak, mi sosem tettük. Nekik még megvan a hitük, de mivé lett mára kereszténység mikor az újságok másról se cikkeznek mint pedofil papokról?
Az összetartás részben a hit, részben a kulturális önazonosság miatt erős. Azért a nyugati államoktól a multikulti jegyében sikeresen gyengítették az identitástudatot.
Az egyház olyan amilyen, nyilván pedofil és nem pedofil, hanem elkötelezett hívei is vannak.
Érdekes, hogy II. János Pál milyen keveseknek jut eszébe......
Egyáltalán, az, hogy valakinek Atomcsapás jut eszébe elsőként, sokat elárul a problémamegoldó potenciálról.
Arról nem beszélve, hogy akik ezt javasolják mindig elfelejtik, hogy mind nyugat-Európa, mind az USA tele van moszlimokkal. Vagyis úgyis mondhatnám, így kell alapvetően békés emberekből terroristát faragni, akik ráadásul már helyben vannak és nagy számban. Csak nyírd ki a családját, szülőföldjét, üldözd őt idegenben is mert ha arab akkor csakis terrorista lehet és így tovább.
Rohadt egy beteg világ.
Egyszerűen egyesek nem értik, hogy nincs olyan, hogy példát mutatunk az araboknak mert nagyon csúnyán meg fogjuk szívni (most morálisan nem is lovagolva azon, hogy mégis milyen alapon?). Első körben a nyugat szépen kizsákmányolta az országaikat, a libsik elérték hogy cserébe és lelkiismereti okokra hivatkozva a nyugat tárt karokkal fogadja a menekültjeiket, most meg kirobbantanának valamit?
Plusz ugye mindig elfelejtik, hogy míg mi puhányak vagyunk és egy más kultúrkör (sokkal kevésbé vagyunk agresszívek és erőszakosak) bármilyen belháborút megszívnánk, mert esélyünk sem lenne - szerintem legalábbis. Ők összetartanak, mi sosem tettük. Nekik még megvan a hitük, de mivé lett mára kereszténység mikor az újságok másról se cikkeznek mint pedofil papokról? (Köszönet egyébként a keresztény egyháznak is, hogy képes volt idáig süllyedni.)
Nem maradtál le Te egypár fejezetet? Mikor már arról forgatnak dokumentumfilmet, hogy a WTC-nél az elhunytak hozzátartózi is nyomoznak mert ők is azt hiszik, hogy valójban nem azok álltak a támadás mögött akikről a média azt szerette volna, hogy higyjük. A WTC az eddigi bizonyítékok és vélemények alapján "belső" ügy volt, hogy legyen indok a háborúra.
Tényleg márcsak egy atomháború hiányzott volna (Utolsó Partot ajánlom elolvasni...)
Azt hiszem, egy ilyen "megtorlás" (ami persze nem megtorlás, hanem pusztítás) nemcsak az iszlám országokat rakta volna egybe, hanem az oroszokat a kínaiakat lés vélhetően még másokat is....
Nem érted a lényeget. Izrael nyíltan meg szeretné támadni Iránt, de nem szeretné ezt egyedül előadni ezért legjobb tudása szerint nyomást gyakorol(tat) az USA kormányára meg fél Európára hogy takarjanak fel. És ekkor szivárog ki, hogy mit is gondol Sárközy és Obama valójában Nethanjauról valamit az is hogy Obamának naponta muszáj foglalkoznia Nethanjauval (vagyis ki irányítja akkor az USA-t?).
Vagyis tök mindegy (most) hogy Sárközy szintén hazug-e, a hírnek az a lényege, hogy Nethanjauék tudtára adták, hogy kihátrálnak mögüle vagyis ne ugráljon, mert nem biztos, hogy nem marad egyedül, ha támad.
Erre jött még két mai hír (meg pár egy-két napos).
Ellenzik a katonai akciót a németek és a franciák, majd mai hír, hogy az USA védelmi minisztere is inkább gazdasági szankciókban gondolkodna háború helyett, valamit a maga módján Kína is és az oroszok is kiálltak Irán mellett. Az oroszok odáig mentek, hogy pont most kötöttek valami kölcsönönös érdek meg védelmi izémizét (inkább diplomáciai jelentősége van szerintem vagyis üzenet kategória).
Innentől Iránt megtámadni őrültség, mert tényleg kirobbanthatja a 3. vh-t persze kivéve ha Izrael egyedül adja elő, ez esetben viszont valszeg csúnyán bukni fogja.
Nemrég olvastam egy véleményt valahol, miszerint az iraki rakétákat mind leszedték a patriotok, egy se érte el Izraelt.
Eszembe jutott egy régi amerikai/izraeli jelentés, ahol napnál világosabban kiderült, hogy az egész csak propaganda volt, a támadó rakéták elenyésző mennyiségét sikerült csak idegen terület fölött felrobbantani. Azok a scad-ok hagyományos bombákkal voltak felszerelve, nem nukleális töltettel. Azt mindenki megérti, hogy ha Irán kilő pár(tucat) nukleális rakétát, abba sokan belegebednek. Nem kéne húzogatni az alvó oroszlán bajszát!
Mégis úgy néz ki, hogy hálisten nem lesz ebből a háborúból semmi vagy Izrael magára marad, hogy megvívja.
Két érdekes mai hír van, az egyik, hogy az amcsi védelmi miniszter elkerülné Irán megtámadását a másik pedig, hogy az oroszok az irániakkal valami kölcsönös együttműködési védelmi szerződést írtak alá - hogy pont most? Hát jé. :)
Nem lennék ilyen magabiztos. Mind az oroszok mind a kínaiak nyíltan helytelenítették még az erősebb gazdasági szankciókat is nemhogy a háborút és mindegyiket üzleti érdek is köti Iránhoz (olaj). Nem tudom én még emlékszem hogy tojtak az oroszok mindenkire mikor Grúzia kapcsán felidegesítették és mennyit számított, hogy pl kedvenc Wiking a világban kiáltotta milyen szemetek ezek a ruszkik.
Egy Irán elleni háború = egy hegy tetejéről eldobott hógolyó. És nekem semmi bajom Iránnal valamint nincs nagy kedvem megdögleni valami ködös (egyszer majd jönnek és jaj a keresztényeknek) duma kedvéért és mások anyagi érdekéért. És nem hiszem, hogy ezzel az áltag angol vagy akár az átlag amerikai másképp lenne. Persze csinálhat valaki egy WTC2-őt és akkor mindjárt másképp látja majd a közvélemény egyszerűbb része de addig szerintem ilyen szintű válságban nincs az a vezetés aki túlél egy nagyon alaposan meg nem indokolt háborút ami ráadásul nem önvédő.
Esélyes, hogy ez valóban üzenet és szándékos a kiszivárogtatás. Valahogy figyelmeztetni kell ugyanis Izraelt, hogy mindennek van határa. Sőt ez a módszer azt is tartalmazza, hogy bizony sokan akik még tűrnek és mosolyognak a zsidókra nem feltétlenül naívan teszik ezt.
Szerintem azért nem, mert ha az ottani elit is meghülyült, még előfordulhat, hogy a lakosság nem teljesen. Nem tudom mennyire támogatnának egy ilyen öngyilkos akciót. Ez a kiszivárogtatott beszélgetés kb. annyit jelent, hogy Izrael tudomására hozták, hogy nem takarnak fel teljes mellszélességgel vagyis elbizonytalanítani akarták (gondolom ezért szivárgott ki .. ha megtörtént egyáltalán ... és ezért nem rögtön, hanem az alkalmas pillanatban). Ezek tanulnak Gyurcsánytól :)
Innentől nekem logikus, hogy ha a helyi sajtó is csak annyira van gyeplő alatt, mint a többi országban akkor nem annyira jó ezzel foglalkozni ha tényleg annyira hülyék, hogy képesek Irán ellen menni.
Igen, én is ettől félek és én is valamelyik - az általad felvázolt - megoldással szimpatizálnék, bár undokság azt várni a perzsáktól, hogy intézzék el ők. Vagyis a korrekt megoldás az lenne, ha a nyugat azt mondaná, hogy csinálj amit akarsz - nélkülünk.
a ujonnan kinevezett tel-avivi magyar tiszteletbeli konzul (egy jol szitualt izraeli uzletember, valszeg se nem muzulman, se nem keresztyen) meg lop? 2 milliard forintot keres rajta a birosag, ennyit nyult le....?
mi ez az erkolcsi fereto?
Hát kérem, kérdezd meg az őt kinevező külügyminisztert és a külügyminiszter főnökét - mennyit kaptak ezért a kinevezésért??
Izraelnek van atom arzenálja, amely fenyegetést jelent a közeli országokra.
Ezért a közeli országok is atomfegyvert szeretnének, fejlesztenek, vásárolnak, lopnak stb.
Izrael folyamatosan figyeli őket, intrikál ellenük, megelőző csapásokat mér rájuk.
Ezzel folyamatosan játszik az atomtűzzel, veszélyezteti a világot.
A megoldás az lenne, ha a nagyhatalmak elkapnák Izrael füleit, felemelnék és kiráznák a zsebeiből az atom tölteteit, einstandolnák és látványosan seggbe rúgnák Mórickát.
Erre a lépésre megnyugodnának a közeli országok, vissza venne az orcájából Izrael és minden szép lenne a térségben.
A másik megoldás, hogy Izrael rátámad a perzsákra, akitől olyat kap, hogy a fal adja majd a másikat.
Addig ajvékol, amíg belerángatja az európai szövetségeseket, meg az amerikaikat, a másik oldal felrázza az arabokat és beszállnak az oroszok is