- Dániel Péter megkövette Wittner Máriát Bocsánatot kért a Wittner Máriáról mondott véleménye miatt Dániel Péter; erről az ügyvéd írt szerdán Facebook-bejegyzésében. A Klubrádióban "bocsánatot kértem a Wittner Máriáról mondott, durva véleményem miatt..."
- Molnár Csaba leszögezte, Dániel Péter nem tagja a Demokrata Pártnak, de ha jelentkezne, akkor is el kellene utasítaniuk a Wittner Máriára tett megjegyzései miatt.
de megjobban utalom azt a kettos mercet amit a fidesz kepvisel,
Szemben az elvtársaid kettős mércéjével, mert azt természetesen imádod!
sikerult az orszagot az anyagi vegromlas mellett erkolcsi fertobe is taszitaniuk,
Nem úgy mint mikor az országot jólétbe kergették az eltársaid, és ugrott a pannon puma, meg természetesen igen nagy volt a jólét, olyannyira, hogy minket irigyelt a művelt nyugat is. Az volt ám a paradicsom! És erkölcsi nagyságok lepték el hivatalokat, így aztán bátran lehetett mondani akármit, a kordonok mögött. Még azt is, hogy sün sün!
Milyen alapon mondasz te ítéletet akár kiről is? Mert előre bocsájtottad, hogy utálod a Ferkót, meg a kaszinótojásost? Az már elég ok, a megállapításra, hogy ennél már nincs lejjebb?
Belehallgattam ebbe a hiradonak nevezett formedvenybe es komolyan ugy ereztem magam mint aki idoutazason vett reszt valahova az 50-es evekbe.
Ez valami vadhajtas volt vagy ez a szokasos szinvonal es stilus?
Gyurcsanyt nem kedvelem, mondhatnan utalom, ez a kaszinotojasos figura is unszimpatikus lett, egyetlen ertekelheto tette a nenyi megfelelo helyre tevese volt, de megjobban utalom azt a kettos mercet amit a fidesz kepvisel, nekik sikerult az a vilagrekord ami meg egy afrikai banankoztarsasagtol is meglepo lenne, sikerult az orszagot az anyagi vegromlas mellett erkolcsi fertobe is taszitaniuk, mit mondjak ennel mar nincs lejjebb.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága foglalkozik Bakács Tibor Nap-keltében elhangzott megjegyzésével - idézi a Hírszerző a Magyar Nemzetet.
A műsorvezető mondatai a Magyar Polgári Média Egyesület szerint elfogultságról tanúskodnak, azok sértik a médiatörvényt, ezért az ORTT panaszbizottságához fordultak.
Bakáts Tibor szerdán a kormányfővel készített interjút a közszolgálati televízió reggeli műsorában. Ahogy erről lapunk is beszámolt, a beszélgetést így zárta: "Miután szép lassan vége az adásnak, megkérem miniszterelnök urat, hogy kint folytassuk, magánemberként. Köszönöm szépen, hogy bejött, és hát hajrá!".
Gyárfás Tamás , a Nap-kelte tulajdonosa szerint Bakáts hajrázása nem aggályos.
Egyik: Egy igencsak kiélezett, évek óta húzódó, elmérgesedő vitában egy felkészült politikai újságíró nem tarthatja meg függetlenségét, ha választ a felek között. Dési választott, és ha választott, nyilván tudta, hogy vállalnia kell választásának következményeit. Emiatt nem kell őt elítélni, de félteni sincs miért. Minden bizonnyal lesz még lehetősége közszereplésre, legfeljebb nem az ATV-ben, vagy ha mégis ott, más feltételekkel, mint korábban.
Másik: Érthető az is, az ATV vezetői elégedetlenek voltak Gréczy Zsolt Demokrata című műsorával. Ez a várakozásokkal szemben felettébb PR jellegű műsorrá vált, ahol a szakmaiságot mellőző, egyoldalú kérdések és válaszok sorjáztak az eddigi két adásban. Az ATV vezetői úgy ítélték meg, hogy egy ennyire egyoldalú műsor jelentősen ronthatja a nézettséget, ezzel erősen sérti az ATV érdekei. Nem szerencsés, ha egy párt befolyásos embere műsorvezetőnek álcázva, függetlenséget színlelve fejt ki politikai propagandát.