A devizahitelek elterjedésének okait 30 oldalon taglaló jelentés kerül az ügyben vizsgálódó parlamenti bizottság elé - Gyurcsány ellen olyan megdönthetetlen bizonyíték szól, mint például az, hogy a volt miniszterelnök 2005 végén egy állampolgári levélre válaszolva elismerte: a költségvetés egyensúlyát veszélyezteti a túlzott devizahitelezés. Továbbá , hogy erélyes szabályozói fellépéssel meg lehetett volna akadályozni a devizahitel-boomot. Azzal a megállapítással is nehéz lenne vitatkozni, hogy a Gyurcsány-kormány rövid távú politikai érdeke miatt nézte tétlenül a devizahitelezés terjedését. A jelentés nagyrészt Gyurcsányra húzza rá a vizes lepedőt.
Igazad van, de azt is figyelembe kell venni, hogy nincs mindeki hasonló helyzetben. Vannak akiknek nincs mit eladni ahhoz, hogy egyáltalán bármilyen ház (nem napkollektoros) legyen a feje fölött. Nekik hitelt kellett felvenniük, és elrontották, hogy CHF hitelt vettek fel, de a politika is ezirányba terelte őket.
Aztán vannak, akik ugyanígy hitelt vettek föl, mert nem volt pénzük, de egy komolyabb házra, na őket már kevésbé tudom sajnálni, de lehet hogy jó szándékkal tették, és modern fűtési rendszerű házat építettek.
Azok közül, akiken az állam segíteni akar, a legrosszabbak azok, akik szabadfelhasználású hitelt vettek fel jelzálog alapon. Nem értem őket miért kell támogatni. Illetve értem, hogy azt akarják, hogy többet fogyasszanak, de nem tudom sajnálni azokat, akik jelzálogot tettek a házukra azért, hogy valami luxuscikket vegyenek.
Nézzétek, én egy jól működő vállalkozást adtam el azért hogy úri módon (tetőszerkezet és cserép csere, napkollektor, újravakolás meg minden ami jó) felújtsam a házam. Inkább megyek alkalmazottnak, vagy munkanélkülinek. De akkor sem vettem fel hitelt, mert azt tudtam hogy a hitellel csak a bank jár jól.
"Akkor már csak annyit kell megtudnunk, hogy ki tudta pl 2006-ban, hogy ma az árfolyam közel 100 Ft-al több lesz.
Mert érdekes módon, akkoriban nem ettől zengett a sajtó."
Így van, ezért van politikai felelősség is. Mert külföldről figyelmeztettek minket, de nyilván nem a sajtóban a közembereket, hanem a pénzügyi vezetőinket.
"Utólag persze mindenki baromi okos:)"
Igen, ez is benne van, mindenesetre nekem forinthitelem van...
"Talán, ha a forint hitelek nem lettek volna annyira drágák, akkor többen vették volna igénybe."
Igen, ez is a politikai felelősséget veti fel. Az első Orbán-kormány be is vezette a támogatott forinthiteleket, de 2003-ban ezt a táogatást megszüntették, és előtrébe került a CHF-hitel.
Orbán Viktor már 2006-ban megmondta, hogy komoly bajok lehetnek a devizahitelezés hazai elburjánzásából, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezért az emberek a hibásak és nem a kormány. [...] Bővebben!Tovább »
….. 2006. április 21-én a második választási forduló előtti pénteken Orbán, akkor egy elvesztett első forduló után a Napkelte nézőivel osztotta meg ebbéli véleményét, ahol szó szerint így fogalmazott:
…..Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni, ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik.
"Azt a kérdést, miért nem teszi fel seni a drágajó min elnökünknek, hogy:
Ha jelenleg 180-200 ft lenne 1 CHF, akkor milyen problémáról beszélnénk?"
Kérdezted, hogy hülyeséget kérdezel, írtam hogy igen. Mert mi értelme ilyen kérdést feltenni neki? Valószínűleg ő is azt mondaná, mint mindannyiunk, hogy kisebb problémáról.
"Ha Gyurcsány felelős, akkor maximum a forint árfolyamát lehet a nyakába varrni.
Viszont akkor a drágajó jelenlegi "örökös" min elnökünk is felelős a mostani HUF/CHF árfolyamért."
Ez így abszolút igaz. Persze igaz, hogy ha 160 Ft lenne a CHF, akkor nem lenne probléma, de nem ennyi, tehát probléma. A probléma okai közé pedig nem csak az sorolható, hogy drága a CHF, hanem az is hogy egy ilyen kockázatos (amire figyelmeztettek is minket) hitelezést engednek, bevezetnek, terjesztenek.
Épp ma, vagy tegnap olvastam, hogy máshol is beindult a CHF hitelezés, de "időben" kiszálltak (Lengyelország, Ausztria, Románia).
Kérjék ki akkor Papcsákot meg Kósát is mert rekord összegű devizahitelükkel megtévesztették az egész fidesz frakciót, sőt a zemberek többségét is, hisz azok joggal gondolhatták ez jó üzlet lehet.
Különben e neves politikai személyiségek nem törtek volna a csúcsra a hitelfelvétel rögös útján.
Egy baj van ezzel az ábrával. Az, hogy az ugrás pontosan 2008 októberében van! Tudod, a Lehman Brothers. Kötve hiszem, hogy Gyurcsány lenne a felelős érte. Talán még emlékezhetnénk, hogy mi is történt akkor. Hogy az OTP milyet hasalt (1300ft-os mélypont), és mit kavartak össze körülötte a spekulatív hiénák.
Az ábra inkább azt mutatja, hogy a magyar valuta mennyire érzékeny a tengerentúli hatásokra. Tessék megnézni a 2008 októberétől máig a CHFUSD-t. Nagyon szépen helyettesíthető lenne a két függvény, észre se lehetne venni. Ügyes fijú ez a Gyursány, hogy így tudja rángatni az amerikai dollárt...
2007 előtt még beetetési időszak volt. A devizahitel piac akkortájt telítődött, utána már a devizahitelekre nem volt elég kereslet, és akkortól a bankszféra érdekei szerint a visszafizetésből kellett kivasalni a maximális nyereséget.
Abban, hogy gazdasági újságíróként nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy pl. a manyup hivatalosan nincs még beszámítva, ill azzal is, hogy az IMF hitel részekbe törlesztése előtt nyilvánvalóan minden alkalommal 1300 milliárd forintnyi valutát kell, állam papír kibocsátással, vagy egyébb úton megoldott hitelfelvétellel szerezni, hogy legyen miből átutalni az aktuális részletet. E miatt az aktuális negyedévi törlesztés előtti két hónap folyamán nő az államadósság, az IMF részlet utalása után viszont ezzel az összeggel csökken is.
Akkor mindeki értetlenül állt a kamatemelés előtt, és csak külföldről hallottuk, hogy ez nagyon rossz lépés, vagy pedig nagyon jó, de akkor valami komoly baj van. És pár nap múlva kiderült, hogy nem volt véletlen az emelés, szükség volt rá, akkora sz@rba kerültünk.
És azzal nem elégednél meg, ha az elődeik nem b@szták volna fel 220-ig a 176-ról? Vagy azzal, ha a CHF hitel helyett támogatott forinthitelt vehettél volna fel?