"Amit eddig csak sejthettünk, az most már tudományosan is igazolt tény: a magyarok rosszul érzik magukat. Nagyon rosszul. Az OECD 34 tagországa közül legalábbis a legrosszabbul..." -- Valóban így van ez? – És ha igen, akkor miért is? – Végül, de nem utolsósorban meddig mehet ez így tovább?
minket beleneveltek abba, hogy a hibáinkért bűnhődnünk kell. folyamatosan tukmálják ránk azt, hogy alattvaló, szolgalelkű és bűnös nemzet vagyunk.
A demokráciában ha rosszul szavaztunk akkor az a mi hibánk és nem lázadozhatunk: mi szavaztunk a sorsunkra. Szintén demokratikus módon tehetjük jóvá, addig bűnhődünk.
ez van belénk nevelve, hamarabb keressük magunkban a hibát, mint másokban.....Ez vezet önpusztító gondolatokhoz is a végén egyébként
Ez is benne van. Hosszú évek óta játszatják a magyarokkal az Oszd meg és Uralkodj gyakorlatát, és mindig bejön nekik. Két példa a közelmúltból. CHF hitelesek (na de mi lesz a forint hitelesekkel?) És már össze is ugrott a két csoport. Nem hogy örülnének ha az egyik csoport helyzete megoldódik (mert ha nem azt közösen kell majd finanszírozni) és remélnék, hogy aztán rájuk is sor kerül... Nem. Bedobják a tudatba, hogy a CHF hitelesek megmentése olyan nagyon igazságtalan lenne az előrelátóbb forintosokéval szemben és ezért inkább SENKIT sem mentenek meg igazán (kivéve most az elitet, mert más nem nagyon fizet egy összegben...)
De mindennel ez megy. Volt az országnak "nyugger" időszaka mert hogy milyen sok a nyugdíjuk és különben is a rokkantak biztos nem is rokkantak Taigetoszra velük.
Volt pedagógus időszak (a tanárok csak az idők lopják, sokat akarnak, keveset dolgoznak és különben se tanítanak rendesen)
Volt orvos időszak (hálapénz, rémes, mibe kerülnek, férgek vagy majdnem)
Észre kéne ezt venni. Otthon az a baj az emberekkel hogy bármikor bárki ellen ugarszthatóak és annyira hülyék (bocs a kivételektől), hogy észre sem veszik, hogy az őket meglopó elit kezére dolgoznak ezzel a Dögöljön meg a szomszédé is féle hozzáállással.
" Végül, de nem utolsósorban meddig mehet ez így tovább?"
Ameddig hagyjátok. Nem akarok lázítani, de attól még igaz, hogy ha gaztetteket nem követ elszámoltatás és felelősségre-vonás azzal a gaztevőket bátorítjátok.
Már 2006-ban feladtam. Tök naivan azt vártam, hogy az öszödi beszéd után azonnal lemond a kormány vagy annyi ember lesz az utcán (békésen, de határozottan és nagy létszámban), hogy lemondatják. Majd megértettem, hogy otthon az emberekkel van a baj és azért nincs semmi jövőkép ott, semmi remény, mert az embereket nem tudod megváltoztatni. Ekkor mentünk külföldre.
Mert többek filozófiája hogy dögöljön meg a szomszéd tehene.
No már most 2 eset lehetséges: nem döglik meg vagy megdöglik
Ha nem döglik meg akkor boldogtalan
ha megdöglik akkor meg a szomszéd boldogtalan és az illető is csak pár napig boldog, és utána kell valakit keresni akinek van még tehene hogy megint boldog lehessen.
Világos vagy nem? a külföldiek sem nagyon értik amikor látják de nálunk népszokás!
Az ázsiai ősmagyar géneket már csak 2-3% arányban hordozzuk, Európai keverék vagyunk. A magyarok kipusztultak a csatározások, a járványok miatt, helyettük szlávok, germánok, törökök, zsidók települtek be és keveredtek az itt élőkkel, ezek leszármazottai vagyunk. A nyelvünk viszont magyar, talán ez tesz boldogtalanná minket. A beszélt nyelv befolyásolja a gondolkodást. Másban nem különbözünk a körülöttünk élő nemzetektől. Ha elmegyünk bármelyik szomszédos országba ránézésre, tehát genetikailag velünk azonos emberek élnek. Ezzel szemben nem hasonlítunk az Urali mongol tatár kínai népekhez. A vércsoportunk is ezt bizonyítja, leggyakoribb az európában jellemző A, nem az ázsiai B.
Az igazi problema a mertektelenul pazarlokkal a hatalmat penzre, aztan a penzt hatalomra valtokkal van.
A kovetkezo mondatot csak egy kicsit elvontan tudom megfogalmazni, sorry. Az altalad emlitett reteg csak annyiban hibas, hogy az anyagi javakat elobbre helyezi a szellemi joletnel.
Az osszes ilyen felmeres hulyeseg mert a mai vilagban mar nincs olyan osszetartozas a geologiailag egy helyen elo emberek kozott mint volt regen. Kevesebb kozos van bennunk. Ki tudja megmondani, hogy mi jellemez egy portugalt egy franciat vagy egy magyart? A kulturank medianja (amit erdekes modon pont a gengsztervaltas utan kezdenek marginalizalni a mindenkori kormanyok) lassan teljesen affele mixelt kaosz, olcso igenytelen tomegszorakoztatas a gondolatebresztes helyett a latvanyelemekre kihegyezett filmek, semmirol sem szolo tuc-tuc zenek, csupa gagyi. Az a par ember, muvesz aki meg megprobal valamit alkotni a politikai csapdak kozott vergodik. A problema gyokere az, hogy kitermelodott egy uj elit, nekik csak jogaik vannak, kotellessegeik, felelloseguk egy szall se. Szep csendben mindannyian par luxusfogyaszto rabszolgajava valtunk, nem csak magyarorszagon...