Eleve nem is adtam volna! Talán nincs is neki. Merthogy ...
Csak gondolj bele, hány nyugdíjjas jár évente kétszer-háromszor csak úgy sportból a Himaláján. Persze most nem az Ő pénztárcájában (v.ki tudja) kotorászunk.
Nem is vigasz, de voltam osztálytalálkozón. Már voltak ott tizenkét éve nyugdíjjasok. Mind "bácsik" voltak. Szerencsétlenek. Én pedig még tizenkét évig összesen negyvenhét évet fogok dolgozni. Sőt még azután is!
Csak tudod az itt a "seb", hogy amíg én 150 ezret befizetek havonta, addig ő ehhez kap és még! Még! Semmi sem elég.
Szerintem az hiba nálunk, hogy a rokkantságot egybemossuk a nyugdíjassággal. Van, akinek nem javulhat már az állapota (végtagvesztés és sok más helyzet), de sokaknak igen. Mégis mindenki úgy gondol rá, hogy rokkantnyugdíj, ami nem változhat.
Ha valaki csalással jutott hozzá, attól el kell venni és meg is kell büntetni. Akiről írsz, nála ez a helyzet?
2007. október 1-jén az elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottság megállapítja, hogy Farsang János „megváltozott egészségügyi állapota” miatt hivatásos szolgálatra nem alkalmas,
Ha ez nem igaz, letöltendőt adnék érte!!! (Az orvosoknak is)
Csak az a baj, hogy ebben a felállásban is azok fogják megszívni akik nem tudják megfizetni a bizottságot! Vag nincs közvetlen kapcsolatuk! És ez megint színfüggetlen!!
"Ez nem változtat azon a tényen, hogy menet közben megváltoztak a szabályok és mindekire mindig az aktuális szabály vonatkozik, akár tetszik akár nem."
Pontosan, tehát ha a kedvezményesen, leszázalékoltan nyugdijbamenteknél felülvizsgálatot rendelnek el, akkor a szegény 40%os rokkantakról kiderülhet, hogy nem véletlen tudnak még 20 évig biztonságiórök lenni, esetleg kommandósversenyt nyerni.
Helyes. Tehát a nyugdíjasokra a rájuk vonatkozó szabályok érvényesek, beleértve a nyugdíjas rendőrőket is, az aktívakra meg az őrájuk vonatkozó szabályok.
Aki nyugdíjas, arra nem vonatkozik az, hogy majd ezután mennyi lesz a nyugdíjkorhatár, mert ő már nyugdíjas, a visszavonulása idején aktuális szabályok szerint.
De a nála idősebb kolléganőinek, akikre még az 55 éves korhatár vonatkozott, és akkor nyugdíjba mentek, nem mondják, hogy menjenek vissza dolgozni még 7 évet, mert most már 62 év a korhatár.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy menet közben megváltoztak a szabályok és mindekire mindig az aktuális szabály vonatkozik, akár tetszik akár nem.
2007. október 1-jén az elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottság megállapítja, hogy Farsang János „megváltozott egészségügyi állapota” miatt hivatásos szolgálatra nem alkalmas, munkaképességének csökkenése negyvenszázalékos. És Farsang János 2007. október 31-én nyugállományba vonul.
Az egyéniben diadalmaskodó 43 éves Farsang János korábban maga is a Neutronnal versenyzett, de már nyugdíjba vonult. Az orlandói világbajnokságon többször is indult egyéniben, két éve hajszálnyival maradt le a dobogó legfelső fokáról.
Nem örülnék neki, de annak se örülök, hogy adót kell fizetni és anyám se örül neki, hogy amikor elment tanárnak még 55 évtől tervezhette a nyugdijas éveit mire oda jut, jo ha 62 évesen elmehet.
De a nála idősebb kolléganőinek, akikre még az 55 éves korhatár vonatkozott, és akkor nyugdíjba mentek, nem mondják, hogy menjenek vissza dolgozni még 7 évet, mert most már 62 év a korhatár.
Sőtt amikor megszereztem a jogsimat, még 60km/h-val mehettem lakott területen, azért fizettem egy vagyon a jogsiért, hogy ennyivel járhassak, de azok a cezromániások elvették ezt a szerzett jogomat és már csak 50-el mehetek.
És tőled sem szednek büntetést azért, mert valamikor 60-nal mentél ott, ahol csak 50-nel lehet.
Annyra eldugtam az érveimet, hogy ki is emeltem! (évi 2.000 milliárd tűnik el)
És mint írtam, ez 10éves adat.
Én is azt írtam, hogy az irodákban szines üvegcserepekkel a töküket vakaró semmit tevők, ne kapjanak kedvezményt!
De akik már nyugdíjba vannak, azokkal így szerződtek! Igen! Azok között is van léhűtő! Azokkal beszoptuk!
Igen én is kötöttem már szar üzletet, ami a mai napig is kísért. De nem lehet mit tenni! Így szerződtem!
A Gyurcsányék és Orbánék is a hímnemű versenyállat nemiszervét használják nyalókának!! Egyformán kilopják a szemedet, csak a mostaniak még pökhendiek is a fejükbe szállt 2/3-ad miatt! Igen! Ettől lettek cezaromániásak élükön Orbánnal!
"De mi köze ennek ahhoz, hogy Kovács 2 tafipaxkezelő csőrmester 45 évesen egészségügyileg alkalmatlan nyugdijas rendőrként lesz feketén alkalmazott biztonságiőr?"
Talán annyi, hogy
Ha egészségügyileg alkalmatlan, akkor rokkantnyugdíjas! (Azt évente felül vizsgálják, hogy valóban rokkant, vagy sem)
De talán nem kéne idesorolni a tisztességesen, bár kedvezményesen nyugdíba vonultakat. Rendvédelmi dolgozók, tűzoltók, bányászok, mozdonyvezetők stb. Nem őket kéne baszogatni, hanem megkeresni hová tűnik a 2.000 milliárd Több hasznot hozna az országnak!!!!!!!!!!!!
Attól, hogy szólamokat pufogtatsz, még nem érvelsz! Sajnos odatapadtál egy oldalhoz és csak azt látod jónak! Nem lenne baj, ha szélesítenéd a látókörödet.
Ezt akár én is irhattam volna neked ha személyeskedére szorulnék.
Ami fontosat írtam azt észre sem vetted,
Tényleg nem, jól eldughattad a bullshithalmaz alá.
Az észérvek
Mint pl? embereket kirabló cezaromániás kurmány emlegetése? És akkor én vagyok nem elég széles látókörű egy oldalra tapadt?: )))))))))))))))))))))
Élj boldogan abban a hitben, hogy bármelyik politikus neked jót akar és nem a saját zsebét akarja tömni!
Irtam én ilyet? Hol? Én is ismerek mindenoldalit, pont annyit lop csal hazudik mindegyik mint a nagy átlag teszi ha lehetősége van rá. De mi köze ennek ahhoz, hogy Kovács 2 tafipaxkezelő csőrmester 45 évesen egészségügyileg alkalmatlan nyugdijas rendőrként lesz feketén alkalmazott biztonságiőr?
Attól, hogy szólamokat pufogtatsz, még nem érvelsz! Sajnos odatapadtál egy oldalhoz és csak azt látod jónak! Nem lenne baj, ha szélesítenéd a látókörödet. Ami fontosat írtam azt észre sem vetted, (pedig nem csak a jelenlegi kormányról szólt) vagy nem akartad észrevenni!
Az észérvek figyelembe nem vételét, betudom a fiatal tapasztalatlanságodnak! Hidd el a korral ez elmúlik! Ez ellen nincs se tabletta se por!
Élj boldogan abban a hitben, hogy bármelyik politikus neked jót akar és nem a saját zsebét akarja tömni!
Én sajnos midkét oldalról személyesen ismerek néhányat, egyiket sem tartom embernek!