Levelet kaptunk pár napja az érdi MSZP elnökségi tagjától, Szűcs Gábortól, aki „egy civil szervezésű demonstrációra” küldött meghívót. A hétfő esti tüntetést a helyi adóemelések ellen szervezték, erről majd később.
A beszédet mondók között, nevek említése nélkül, a következőket sorolta fel: MSZP- Jobbik, KDNP, Civil-Érdek, civil személyek.
„Nem működünk együtt a Jobbikkal helyi ügyekben – mondta Szűcs Gábor. – Amikor mi rendeztünk tüntetést az adóemelés ellen, azon is megjelent a Jobbik.” Szűcs elmondta még, hogy a meghívóról – aminek mégiscsak az a legérdekesebb része, hogy a Jobbik és az MSZP egymás mellett szerepel – nem egyeztetett a pártközponttal.
Az alkotmány szerint Önnek köztársasági elnökként ki kellene fejeznie a nemzet egységét. Most mégis süket és érzéketlen volt a választók közel felét képviselő pártok és a mögöttük álló választók érvelésére. Ön meg sem kísérelte megérteni azon okok sokaságát, összefüggő láncolatát, ami miatt a most készülő alaptörvényt a kormánypártokon kívül mindenki elutasítja.
Ha nem tekinti tolakodásnak, akkor megjegyzem: a köztársasági elnök egyik legfontosabb erénye az együttérzés képessége. Ez teheti őt alkalmassá, hogy a kisebbségben maradtak, az alávetettek, a gyengék is oltalmazójukként tekintsenek rá. Tegnapi beszédéből úgy tűnik, hogy Ön híján van ennek az erénynek.
A választások óta nyilvánvaló, hogy a Jobbik nem igazi jobbos párt, hanem egy szándékosan arrogáns, baloldali kreálmány, amelynek bajkeverés, hísztéria keltés, rendzavarás a célja. Előbb utobb a megvezetett Jobbikos emberek is rá fognak erre jönni, már lépnek is ki a szervezetekből. Fogják még ők Vonát az utcán kergetni!
Egy közös ügyért miért ne léphetnének fel együtt? Nem így lenne a természetes?
Ezek szerint helytelen, ha egy mszp-s mentőorvos egy jobbikos mentőápolóval felvesz egy fideszes beteget? Ha egy ilyen pitiáner dologból hírt csinálunk, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha cülföldön nem állnak ki értünk közösen, hanem ott is marják egymást.
Az érdi építményadó változása hozta össze az ellenzéket, a fideszes polgármestert és a KDNP-s országgyűlési képviselőt viszont eltávolította egymástól. Tovább »