Hát persze. A Fidesz-tábor igen nagy része diktatúrát igényel, nem pedig a kisebbségek jogait is védő demokratikus alkotmányt. A Fidesz most legjobban a saját szavazóitól fél, ezért nem akar népszavazást.
Navracsics: az alkotmány túl bonyolult egy népszavazáshoz
Hírszerző 2011. február 18. 08:52 Frissítve: 3 órája
Nem tartja praktikusnak a népszavazást az alkotmány ügyében Navracsics Tibor - közölte az MR1-Kossuth Rádió honlapja.
Az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat csütörtökön zárult vitája kapcsán a közrádió Krónika című műsorának kérdésére Navracsics Tibor azt mondta: nehéz ügynek tartja az alkotmányról szóló népszavazás témáját. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az alaptörvény olyan bonyolult szabályrendszer, amire nehéz lenne igennel vagy nemmel válaszolni. Ám, tette hozzá, ha a parlamenti többség jónak látja, akár lehet népszavazás is. A közigazgatási és igazságügyi miniszter Veszprémben beszélt erről, amikor felkereste a megye első kormányablakát.
A magyar szociális fórum csütörtöki közleményéről, amelyben a szervezők sürgetik, hogy az eddigi teljes vitaanyagot tegyék közzé, Navracsics Tibor azt mondta a rádiónak, hogy a koncepció nyilvános, március közepétől pedig egy hónapon át csak az alkotmány fog szerepelni a parlament napirendjén, mindenki elmondhatja majd a véleményét.
A szociális fórum azt is kifogásolta hogy az alkotmánytervezet nem tartalmazza az emberhez méltó megélhetés jogát, sem a lakhatáshoz, és létminimumhoz való jogot. A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban a Krónikának elmondta, a kormányoldalon létezik olyan terv, hogy az EU alapjogi chartáját valamilyen módon beemeljék az új alkotmányba, és ez legyen az alaptörvény emberi jogi fejezete.
Persze, a 2/3 birtokában a legkevesebb gond elrendelni a népszavazást. Úgy látom, a Fidesz hajlik efelé. Azonban látja a Fidesz a saját csapdáját is: a szimpatizánsainak igen jelentős része kisebbséget elnyomó diktatórikus alkotmányt óhajt, mint ahogy ebből a topikból látszik. A Fidesz vezetősége ennél jóval értelmesebb, és tudja, hogy demokráciában az alkotmány megvédi a kisebbség jogait is. Ezt képtelen felfogni a Fidesz-tábor egy része. Ha tehát a Fidesz demokratikus alkotmányt alkot és népszavazásra bocsátja, akkor a szimpatizánsaiknak jórészét átnyomja a Jobbikhoz, hiszen a Jobbik ellene van egy kisebbséget is megvédő demokratikus alkotmánynak. Így aztán könnyen 50% alá csúszhat a Fidesz-alkotmány megszavazása.
Gondold el, amikor az esztergályos, a gépészmérnök, vagy az orvos elkezdi mérlegelni az Európai Unió emberijogi chartáját, illetve vizsgálni a közjogi-, és magánjogi ágak viszonyát az állami hatóságok szerződései tekintetében :-))))
Lehet, hogy elöbb szavazati jogot megadják a határon túli magyaroknak aztán lesz az alkotmányról szavazás.
Akkor aztán nem lesz veszteni való csak nyerhetnek az ügyön.
Kicsit of, de közben olvastam, hogy megérkezett az első igény erdélyi politikustól, hogy Magyarorszégról szeretnének nyugdíjat kapni, mert hát magyar csak egy van, ne tegyenek különbséget.
8 millió szavazati joggal rendelkező állampolgárból 2,8 millió szavazott a jelenlegi kormánypártokra.
Az alkotmány nem politikai játéktér, hanem egy adott közösség jelentős többségének az elfogadott értékrendje!
Amikor az Alkotmányról esik szó, akkor nem az adott politikai erőtér viszonyairól, hanem a teljes társadalom értékrendjéről van szó.
Veszélyes vizek, hiszen az alkotmány lehet közösségformáló erő, de ezzel a lendülettel lehet a közösség szétrombolásának eszköze is.
A kérdés elsősorban az, hogy a retorikájában erősen nemzeti színezetű kormány, vajon csak a 2,8 millió embert tekinti a nemzet tagjának, vagy a teljes társadalmat.
Amennyiben véghezviszi az új alkotmányt a saját szavazótáborára támaszkodva (pl. népszavazás), de a társadalom többségének kifejezett egyetértése nélkül, úgy rövidtávon a hatalmát biztosítja, közép- és hosszútávon halálra ítéli a Magyar társadalmat, mint közösséget.
Egyébként az alkotmány legitimációjának nem jó eszköze a népszavazás, hiszen egy bonyolult, komoly szakmai ismereteket igénylő alaptörvényről van szó (bár félelmeim vannak, mikor egy 12 kérdésből álló kérdőívvel elintézi a kormány a társadalom "részvételét" az alaptörvény kidolgozásában).
Egy demokráciában a többség nem nyomhatja el a kisebbséget. A többség szavazati többséggel hatalmat kapott, de ez nem jelenti azt, hogy mindent megtehet a kisebbséggel. Az Alkotmánynak rögzíteni kell, és be kelél határolnia a többség lehetőségeit. Ezért alkotmány. Ha nem ilyen lesz az Alkotmány, szembe kerül a Liszaboni Szerződéssel, és az EU tagállamai be fognak ugyanúgy szólni, mint a médiatörvénybe beszóltak. A Fidesznek nincs még egy dobása az EU-ban. Ezt tudja a Fidesz vezetősége is. Persze Szíjjártónak és Lázárnak is ezúttal nem a Fidesz primitív részéhez szóló komcsizó mantrát kell elővennie.
Most derül ki, hogy a Fidesz tábor java része ezt el tudja-e fogni, és mekkora a primitívek aránya.
A jog véleménye, ami akkor is érvényes, ha valaki éppen kisebbségben van, nem csak akkor, ha kormányoz. És ez akkor is igaz, ha a kommunistáknak meg a libbantaknak nem tetszik.