Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szerint a legújabb válság egyértelművé tette, hogy a valutaunió létrehozása idején hatalmas hibát követtek el azzal, hogy nem kötelezték a résztvevő országokat a gazdaságpolitikáik összehangolására. Írország és a többi bajba jutott állam példája egyértelműen mutatja az euró kilátástalanságát, hiszen ezen országok eszköztárában már nincs benne a devizaleértékelés eszköze.
Ezt Sarkozy jelentette ki a davosi gazdasági csúcson. A nyugati országok csigatempóban vánszorognak idén, Kína, India és Brazília szélsebesen növeli a GDP-jét. Tovább »
A befektetők többsége szerint 2016-ig több tagállam is kilép, minden kilencedik szerint már idén lesz olyan ország, amely visszatér a régi pénzéhez. Tovább »
A függőséget és függetlenséget Magyarországon szokás félreértelmezni. Te is ebbe a hibába esel. Bizony az országoknak nagyon nagy gazdasági szuverenitása van, természetesen egy globális piacon belül. A globális piac és a nemzeti erőforrások határozzák meg a függetlenség határait. De nagyban dönt a gazdasági sikerességről az adott ország politikai elitje, akik a társadalmi szokások és függőségek keretein belül mozognak. Magyarul a korrupció mértéke fontos tényező. Az önállóságot jelzi, hogy nagyon nagy különbségek vannak a kelet-európai országok fejlődési szakaszaiban. Ha túlzott volna a függőség, a fejlődés hasonló volna az összes országban. De közel sem hasonló, sőt egyes országokon belül is különbséget látni az országok kormányzati időszakaitól függően.
Ezek az államok gazdaságilag messze vannak a szuverenitástól. Meg volt írva nekik az IMF.
A Német Márka etalon volt a piacon.
Most emelni kell a Merci árát a lúzerek miatt, hogy ugyan annyi dollárt kapjanak érte mint öt évvel ezelőtt. Lehet hogy nem baj, de szerintem ez infláció.
Nálunk is a "vallás miatt" volktak zavargások A Szentológusok meg akarták tériteni a népet.
Zavargások egynyelvű országban is lehetnek. Magyarországon is voltak zavargások. Legalábbis láttam a tévében és hallottam valami szemkilövésről is.
Csak mellékesen most is működik az euró. Fene tudja, de én nagyon megkedveltem az eurót. Általában nem kell átváltogatnom, Magyarországon is tulajdonképpen mindenhol elfogadják. De tudom te nem erre gondoltál. De hát a probléma az, hogy nem az euró az oka a problémáknak. Ugyebár sem Ukrajnában, sem Romániában, sem Magyarországon, sem Izlandon, sem Szerbiában nem volt euró, mégis IMF nélkül csőd lett volna.
Hát ilyen alapon sok ország is megszűnne. Indiában úgy tudom 24 olyan nyelv van, amelyik beszélőinek száma meghaladja az 1 milliót. De hát sok ország nem egynyelvű. Svájc sem!
Magyarország elég nagy kivétel, mégsem világelső gazdaságilag. Magyarul, elég gyatra oldalról közelítesz a problémához.
Csak megjegyzem az euró létrehozása előtt is mondtak ilyesmiket. Szerintem 100 év múlva is ugyanezt fogja olvasni a kedves olvasó. Minden hétre jut ilyen jós. De egyszer biztosan vége lesz az eurónak is, mint mindennek.
Üdv. Nem értem miért foglalkoznak az amerikaiak az Euróval. Miért tudnak ők mindig többet mint bárki és miért kell elhinni, hogy amit mondanak az igaz is. Mindenki tudja, hogy a nagy okosok miatt van a krízis. Azért mert ők többet akartak kaszálni mint amennyit vetettek.
A Nobel díjakat sem mindig azok kapták akik a legokosabbak voltak. Az aki a legtöbbet tudott nyalizni és a saját érdekébe lobbizni.
Naja, könnyű másokat kritizálni, miközben havi 65milliárd nyomatunk ki a bankóprésekből és ezeken veszünk állampapírt... közben a gazdaság attól még bacik beindulni...