Demens beteg édesanyámat ápolom Paks mellett. Alkalmakra vagy akár 24ó felügyeletet is vállalok. Rendezett családi ház ,zárt udvarral. accordos@gmail.com
Nekem 3 felnőtt gyermekem van. Sajnos a bőrömön tapasztalva beszéltem meg velük, hogy hasonló helyzetben NE áldozzák fel magukat (ami teljes mértékben kihat a családjukra is). Én nem várom el tőlük ezt az áldozatot. Kértem Őket, hogy hasonló helyzetben nyugodt szível és lelkiismerettel egy megfelelő otthont választva mindenkinek helyes döntést hoznak.
Ez nyugtat, hogy a családomért hoztam ezt a sajnálatos döntést. Több mint 2 évig kivontam magam minden családi eseményből. Sajnos voltak szomorú események is, de ismét részese akarok lenni minden jónak és rossznak ami a gyerekeimet érinti.
Ha telén a demens, akkor te mit várnál el hasonló helyzetben a családtól?
A felelős döntések egyik ismérve, hogy nehezek. Persze attól, hogy nehéz, még nem feltétlenül helyes; ezt neked kell tudnod belátnod mérlegelve mindenki helyzetét, amibe te magad is beletartozol. Erős az, aki ezeket elbírja, mert nem a legkönnyebb utat választja, hanem a legmegfelelőbbet. Mindig tartsd észben, hogy miért és kikért teszed amit teszel, úgy könnyebb lesz, és te is erősebb leszel általa minden nap.
Ez nagyon szép összefoglaló. Sajnos nekem is mérlegelnem kellett. Gyerekek, unoka és a betegápolásra egyedül voltam. (Otthon édes otthon.) Nem lett könnyebb. Most már a lelkiismeretemmel vívódok nap mint nap. Nem tudom ezt, hogy lehet feldolgozni, de én néha úgy érzem megzavarodom. Gyakran azon gondolkodom, hogy vissza hozom az otthonból. Ő is sír én is sírok. Menne haza a házába, igaz már 2 éve nálunk lakott. Ezt már elfelejtette. Egyszerűen nem tudok megnyugodni.
Ha meg tudod fizetni, akkor lehet otthont vagy házi ápolást alkalmazni. Ha nem, akkor családon belül kell megoldani.
Én nem tudtam, hogy mik a lehetőségek 2012-2015 között, és sok helyre elmentem segítségért, de a legjobb esetben is együttérzést kaptam, mást semmit, az általános viszont az volt, hogy ha egy orvos meghallotta a problémámat, akkor igyekezett olyan távol kerülni tőle, amennyire csak lehetséges volt (háziorvostól kezdődően mindenki).
Nagyon sok áldozatot követel az ápolás, többet, mint amit egy (két) ember felvállalhat éveken át, ezért ne akard magad végigcsinálni, mert tönkre fogsz menni! Segíteni egy bizonyos ponton túl már nem tudsz, de ártani közben magadnak és a hozzád közel állóknak nagyon is.
A demens beteg (saját tapasztalatom alapján) egy bizonyos állapoton túl már csak az adott percben, percekben él, nem tudja, hogy mi történt 10 perce vagy éppen fél napja. Az emlékezetének hiányait kitölti a korábbi emlékeivel, hogy a hiányuk ne okozzon benne zavart, félelmet. Örül egy jó ebédnek, pár kedves szónak, egy beszélgetésnek, egy rövid sétának, de csak amíg éppen tart, hiszen percekkel később már nem is emlékszik rá. De ami számára csak 1-2 perc, az az őt ápoló számára napi 24 óra folyamatos elfoglaltság, ami mellett senki másra nem jut ideje, sem a munkájára, sem a barátaira, sem a szeretteire, sem pedig önmagára.
Mérlegelni kell, hogy mindenki (beteg, ápoló családtag, barátok, család, önmagunk) a neki szükséges energiát kapja, és ne alakuljon ki romboló ergyensúlytalanság. Ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat, nagyon tiszta és felelős gondolkodást igényel folyamatosan, és hosszan tartó lelki vívódást okoz; de ez meg fog erősíteni, nem pedig árt. Az ellenkezője viszont mindenki számára csak rosszat okoz, nem szabad belemenni.
Most már könnyen okoskodom, de akkoriban nekem sem ment évekig. Mire végül helyre tettem magamban a dolgok fontosságát és értelmét, mikorra már mindent előkészítettem ennek megfelelően, akkor szólt közbe a sors, és zárta le a történetet.
Ha demenciát állapítanak meg, csak rokonok segíthetnek, mert demens beteg felvigyázását horror pénzért vállalják csak, otthonba is csak fizetősbe veszik be, havi 230 ezer körüli összeg volt, amit konkrétan hallottam 2 éve. Nem fizetős otthonba, ahol a nyugdíjáért bekerül, 2-3 év a várakozási idő. Ha van olyan orvos, aki hajlandó krónikus kórházi osztályra utalni, ott is csak bizonyos ideig lehet. Csak barátokra, rokonokra számíthatsz, ha gyorsan meg kell oldani a felügyeletét.
Szia, a demencia, legalábbis ami eseteket láttam, nem ilyen váratlanul tört ki sehol, nem lehet, hogy anyukád kiszáradt, vagy vérnyomásprobléma lépett fel nála? Vagy egy kisebb agyvérzése volt? Már biztosan folyik a kivizsgálása, majd írd meg, mit mondanak az orvosok.
Sziasztok! Anyukam 87 eves es most par nap alatt kitört rajta ez az állapot.Pont most ünnepekre es semmit sem.tudok.tenni.Hirtelen egyszer csak elkezdett este jarkalni..keresgelni .Alberletben lakom nulla segitseggel es dolgozni kell mennem.Teljesen ketsegbe vagyok esve.Hova fordulhatok.? A lakastulajdonos biztos felmond ha meglatja anyum allapotat.
Szia! Nagyon megértem a helyzetet, de mindenképp a házi orvossal, esetleg pszichiáterrel beszéljétek meg. Tudnék írni, de nem szeretnék.. ugye megérted?
Segitseget szeretnek kerni: Edesapam demens fekvobeteg. Ejszaka zaklatott, alig alszik egyhuzamban 1-2 orat, es ez igy megy mar masfel eve. Orvossal egyeztettunk, de az atlagos altatok nem segitenek. Van valamelyikotoknek javaslata egy bevalt altatora, nyugtatora?
Én tisztában vagyok vele, hogy mindenhol fizetni kell. Az én kérésem a megyében lévő jó referenciával rendelkező demens otthonok fellelhetőségére irányult.
Egy debreceni ismerősöm egy éve vár ilyen helyre az édesanyjának, de csak 3 hellyel kerültek előbbre ennyi idő alatt, és még mindig 15-en vannak előttük. Egyébként nincs olyan otthon, ami nem fizetős, az állami is az.
Sziasztok! Segítségeteket szeretném kérem! Nem tudnátok nekem Hajdú-Biharban demenseket ellátó otthont ajánlani? Sajnos édesanyám demens. Vagy van-e valami jegyzék ezekről az intézményekről? Igaz most egy fizetős otthon lakója, de hát hogy is mondjam. Amelyik szobába került kb. 3 m² jut egy főre. Két ágyhoz tartozik egy éjjeli szekrény. Semmi más bútorzat, pl egy szék. Igaz nem is férne ott más semmi. Tudtommal lenne ilyen előírás, hogy egy lakóra hány m² kell. Párom szerint máshol is ez van. Mi erről a tapasztalatotok?
Szép Napot!! Anyukámat ápolom egyedül vagyis a családommal. Olyan lehetőséget keresek hogy alkalmi bentlakásos ápolást számára. Nem tudom hová elhelyezni ha nyaralni szeretnénk menni, vagy pl. jövőre lakodalom lesz a lányomnak és az előtte levő készülődés vele együtt már nem megoldható.Létezik ilyen?? köszönöm a segítséget.
Épp elegé megviseli az új környezet, idegen arcok ráadásul ha látogatjatok tudtok vele foglalkozni, megmosdatni, lefurdetni, wc megmutatni, megetetni, ruhát váltani rajta, fogsorat elrendezni, körmét levágni stb, stb..
Az a baj a legtobb hozzatartozo és itt nem Rád értem!ezeket nem csinálja pedig sokat segíthetnének ezzel a betegnek és az ápolóknak is.
Olyan helyen ne hagyd ahol nem látogatható! Ezt azért mondják mert nekik könnyebb, leszíjjazak, bepelenkázák,berácsozzák, semmit sem csinálnak. Ja, és ezt ne lássa a hozzátartozó.
Amit nem javaslok inkább:-( ilyen a velencei tónál lévő magán intézmény pl.
Ami viszonylag tűrhető az Székesfehérváron a Szárazréti állami öregek otthona, egy ismerősöm szülei voltak ott csupa jót mesélt. Azt nem tudom más városból lehet- e oda menni.
Külföldön megfizethetetlen legalábbis itt a németeknél. Kb 3000-4000 euró havonta.
Ha javasolhatom próbáljátok meg házi ápolót felvenni akár pár órára is ez kicsit tehermentesítő lenne.
Fontos, hogy fokozatosan ismerje meg és mint a család barátját.
Ha sikerül kifogni egy nyugdíjas ápolónőt és megtudjatok fizetni talán ez megoldás lenne míg nincs hely.
Az ember szíve megszakad ha ilyet lát, hall. Az pedig szinte biztos, hogy fizikailag bántalmazták ha védekező mozdulatot tett apukád.
Kedves Szeszi50! Szeretném megkérdezni, hogy Magyarországon netán nem tudsz-e megbízható ápolási lehetőségről vagy olyan otthonról, ahol valóban ellátják az olyan betegeket, akik mindenben segítségre szorulnak, de szeretnék a méltóságukat megőrizni? Apukámnak keresek otthont, Anyu hosszú évekig ápolta, de most már kettőnknek is szinte lehetetlen, mivel elfáradtunk. Az Alzheimer betegség folytán néha kissé begorombul, de inkább akkor, ha fél vagy bizonytalan, vagy szégyenlős, aztán lenyugszik, és máskor még viccel is, meg kedves, ugyanúgy, mint régen mindig. Két és fél hete találtunk helyet neki egy pestközeli otthonban, de borzasztó tapasztalat volt. Saját lábán sétálva ment be olyan állapotban, hogy wc-zést segítséggel el tudta intézni. Kezdetben nem tanácsolták a látogatás, hogy könnyebben megszokja a változást, ez érthető. Két hét után tolókocsiban találtuk, oda volt szíjazva, az indok: labilisan járt. WC-re nem vitték ki, hanem azon panaszkodtak, hogy "a papa mostanában már mindenhova akarta végezni a dolgát". Szegénynek nem sok más választása volt. Nem láttunk ápolókat a betegek körül, ők külön beszélgettek, nem figyelték, hogy netán a betegeknek szüksége van-e valamire. Éjszaka hagyták bolyongani, pedig itthon az alvással sosem volt gond, kétszer felkel vécézni, a többit végigalussza, csak ugye segíteni kellett volna neki ebben. Teljes döbbenet volt ezt látni. Amikor az egyik ápoló közelített a tolószékhez, Apu védekezve a feje elé emelte a kezét, és bár ez nem bizonyíték, de inkább nem is akarunk belegondolni, hogy min ment ott keresztül, ilyen mozdulatot sosem szokott csinálni. Szégyen. Most itthon van megint, egyenesen és biztosan jár újra, és alszik éjszaka. Egyetlen ápoló kérdezte meg, hogy miért is vesszük ki az otthonból, ő nagyon kedves is volt vele és velünk is, de a többi ijesztő volt. Nagyon sajnálom a többi kiszolgáltatott embert, aki ott van náluk. Havi 160-180 ezer forintért. Mi már az egész országban keresünk helyet, csak jól bánjanak vele, vagy akár külföldön is. Ha bárki tud megoldást / tippet, hogy jó kezekbe tudhassuk, azt nagyon megköszönném!
36évesen nem gondoltam volna hogy ezen kell végig mennem.Persze félek hogy elveszítem őt de azért is van bennem egy félsz mert anyu az elején nagyon zaklatott volt sőt az első epilepsziás rohamát végig néztem.Aztán mikor otthonba került ott meg már agresszív is volt.Neki akart menni az ápolòknak meg a vezetőnek is.Ezért került vissza a pszihiátriára is ahol jelenleg van.Azòta voltam bent nála.De 2 hete hasmenés lett nála ami jelenleg is van.El van különítve és csak védőruhában lehet bemenni hozzá.Azòta nem voltam bent mert féltem hogy nehogy hazahozzak bármi bacit is a gyerkőcöknek(3 6 évesek).2 napja megint mintha zavartabb lenne.2 naponta beszélek az ápolòkkal.A pszihiátriára aki már járt ilyen helyen az tudja hogy nem egyszerű oda bemenni.Főleg ha egy szerettünk van ott bent.Bár anyu azért került oda mert az elején a neurologiáròl mindig elkòboròlt.Utána ők már nem is foglalkoztak vele lepasszolták a pszihiátriának.
Talán tudat alatt félsz, hogy őt is elveszted. Nem sok idő a másfél év, lehet, hogy még nem dolgoztat fel apukád halálát. Így látni anyukádat, nem könnyű, feltörhetnek a régebbi emlékek. A kórházi körülmények is befolyásolhatnak. Talán érdemes lenne pszichológus segítségét kérni, akivel ki tudnád beszélni érzéseidet. Bemész hozzá, és szinte már menekülsz is el.. félsz, futsz a helyzet elől.
Olyan érdekes hogy mielőtt apukám meghalt minden nap mentem hozzá látogatni és nem volt bennem félelem.Anyunál meg teljesen az ellenkezője van bennem.Szò szerint félek hozzá bemenni és nem értem hogy miért van ez?!
Több helyre is be van adva a felvételi kérelme.A kòrházban azt mondta a főorvos hogy maradhat amíg nem találunk neki megfelelő otthont.Olyan rossz hogy bátyám meg anyu testvérei nyugodtan be tudnak menni hozzá.Én meg alig merek bemenni hozzá és nem értem hogy miért van ez.
Minél előbb nézzetek otthont anyukádnak, mert nagyon sokan várnak otthonba kerülésre. Időbe telik, hogy találjatok, ahol fogadják. Kórházban gondolnak egyet, és kirakják, nem tartanak sajnos 0-24 órás ügyelet, felfekvése is "ennek köszönhető". Míg kórházban van, vagy otthonba lesz, bármilyen nehéz is, látogasd őt, ha nem lesz többé az is nehéz lesz. Unokáknak maradjon meg szép emlékezetükben a nagyikájuk.
Nekünk rögtön azt mondták hogy otthont kell neki keresni.Nem is tudnám hazahozni mert dolgozom meg a párom is.A gyerekeim 6 és 3 évesek.Nem akarom őket annak kitenni hogy így lássák a mamájukat.Egyébként az orvosok nekünk azt mondták hogy ők még ilyen esettel nem találkoztak.Pesten is megmutattuk a leleteket ők egybòl azt mondták hogy Alzheimer kòr.Az itteni dokik 1 évet jòsoltak anyunak.
Köszönöm a válaszokat.Jelenleg is még kòrházban van a pszihiátrián.Sajnos már csak fekszik,alig eszik,felfekvés alakult ki nála.Nagyon félek!Eddig 2×már be tudtam menni hozzá de borzasztò nagy erő kellett hozzá és csak pár percig voltam bent.Még mindig hihetetlen hogy anyu 64 évesen ide jutott egyik napròl a másik napra.Semmi előzménye nem volt.A családunkban nem volt aki ezzel a betegséggel küzdött volna.Ma megpròbálok bemenni hozzá.Rossz így látni őt meg maga az a pszihiátria is olyan félelmetes számomra.Apukám másfél éve halt meg.De ő nála nem éreztem ilyen félelmet!
