"5. Nenasytetskyi porih, or Nenasytets (Ukrainian: Ненаситецький поріг, Ненаситець, lit. 'Insatiable' ) or Revuchyi (Ukrainian: Ревучий, lit. 'Roaring' ), the biggest and most dangerous of the rapids, called Peklo (Ukrainian: Пекло, lit. 'Hell' ) by the locals, 2.4 km long and over 1 km wide. Its roaring could be heard several kilometers away."
Ez volt a legnagyobb és a legveszélyesebb zúgó, már a különböző nevei (Telhetetlen, Ordító, Pokol) is jól mutatják, hogy
"Æifur feltűnően egybecseng a DAI-ban ... olvasható Άειφόρ-ral"
Az Annales Bertiniani idézett 839. évi tudósítását illetően Lakatos Bálint hosszasan problémázik a rus és a rhos népnév kapcsolatán, lehetségesnek tartva a bizánci közvetítést (elsősorban a görög rhó betű szokásos latin rh átírása miatt).
Újabban Łukasz Różycki lengyel történész közölt egy tanulmányt, amelyben B. Szabóhoz hasonlóan újkori analógiákat hív segítségül a korabeli, középkori események jobb megértéséhez, ebben az esetben egy francia hadmérnök Dnyeper menti útleírását. Eszerint a 17. századi kozákok igen hasonlóan úsztathattak le a Dnyeperen, és kerülhették meg annak zúgóit, mint annak idején a varégok, sőt a végén az egész tortúrán való túljutást is hasonlóan ünnepelték meg. Akkoriban a besenyők szerepét már a tatárok játszották, erdővel övezett partvidéken az ő rajtaütéseiktől kellett immár tartani, úgy, mint annak idején a besenyőkétől.
Bizánc egyébként teljesen a DAI szellemében biztatta fel Kurja besenyő vezért a Szvjatoszlávval történő leszámolásra a Dnyeper sellőinél (felhasználhatóság, hasznosság szempontjából a besenyőket a DAI első helyre rangsorolta, velük is kezdődik a mű)...
A DAI olyan apró részleteinek hitelességét is sikerült mára megerősíteni, mint például a Dnyeper egyik zúgójának, kataraktájának a bizánciak által közölt Άειφόρ elnevezése. (A katarakta név a Nílus hasonló sziklás-vízeséses csomópontjaihoz hasonlóan azért is tűnik helyénvalónak, mivel ezeken a helyeken mindkét folyón alattomos sziklák húzódtak a mélyben. Egyesek közülük jól láthatóan a hullámok fölé meredtek, mások a vízszint közelében épphogy fodrozták annak felszínét, de a legveszélyesebbnek természetesen az alant rejtőző, láthatatlan szirtek -- a Nílus esetében gránittömbök -- számítottak. Hérodotosz e két folyót, a Nílust és a Dnyepert jellemezte úgy, mint amelyek az emberi létfenntartás és közlekedés szempontjából leginkább létfontosságúak.)
A svédországi Gotland szigetén, Pilgårdsban találtak egy bizonyos Rafn nevű varég hajós emlékére állított rúnafeliratos követ. Az említett úriember, feltehetően egy varég harcos-kereskedő eljutott egy Æifur nevű pontig.
A kő feliratának szövege így hangzik:
Biartfann staddu þenna(?) stæin Hægbiorn [ok] brøðr [hans] Roðvisl, Øystæinn, <-muar>, es hafa stæina stadda aft Rafn suðr fyriʀ Rufstæini. Kvamu vitt i Æifur. Vifill bauð
Magyarul:
Ragyogóra festetten állnak e kövek:Hægbiorn és fivére, Roðvisl, [valamint] Øystæinn és Æimundr együtt állították e köveket Rafn emlékére Rufstæintől délre. Eljutottak egészen Æifurig. Vifill parancsnokolt.
Ez a bizonyos Æifur feltűnően egybecseng a DAI-ban a ruszok vízi útjának leírásakor olvasható Άειφόρ-ral, a Dnyeper negyedik kataraktájának nevével.
Jav.: Theophilosz bizánci császár egy 839-ben megfogalmazott kérését, amelyet Német I. (Jámbor) Lajos frank királyhoz és "római" császárhoz intézett annak ingelheimi udvarába küldött levelében
"Eszerint az említett ruszok egy, a kazár nagykirály szolgálatában álló csoportosulás voltak"
A 990 körül írott Salernói Krónika szerint Karoling II. Lajos itáliai király és "római" császár úgy le volt maradva a történelmi eseményeket illetően, hogy egy 871-ben I. Baszileiosznak küldött levélben még a kazár uralkodótól is elvitatta a kagáni címet: "Kagánnak mi az avarok elöljáróját nevezzük, nem pedig a kazárokét vagy a normannokét" (Chaganum vero nos prelatum Avarum, non Gazanorum aut Nortmannorum nuncupari repperimus").
"The only foreign source to mention one of the co-rulers is the Arab historian Al-Masudi. According to him, "king al-Dir [Dayr] was the first among the kings of the Saqaliba (Slavs)." Although some scholars have tried to prove that "al-Dir" refers to a Slavic ruler and Dir's contemporary, this speculation is questionable and it is at least equally probable that "al-Dir" and Dir were the same person.
It seems that in Old East Slavic it was originally "askold Dir" and not "Askold i Dir" as it is known from the Primary Chronicle. The word askold or oskold is derived from Old Norse óskyldr meaning strange, so there was probably a ruler of Kiev called Dir by the Slavs and the Varangians called him something like "óskyldr Dyri"—stranger Dir. The Rus' Varangians later forgot the meaning of óskyldr so Nestor wrote about two rulers of Kiev—about Askold and Dir."
"Б. А. Рыбаков писал: «личность князя Дира нам не понятна. Чувствуется, что его имя искусственно присоединено к Оскольду, потому что при описании их совместных действий, грамматическая форма дает нам одиночное, а не двойное число, как это должно было бы быть при описании совместных действий двоих лиц». В. Н. Татищев отмечал что: «Оскольд и Дир хотя два человека, однако ж Иоаким одного именовал, и по всем обстоятельствам видно, что один был»..."
Ribakov leírja, hogy Dir fejedelem olyan mesterségesen kapcsolódik Oszkold nevéhez.
Erre már Tatiscsev is felfigyelt, aki szintén egy személynek tartja A & D-t.
"Természetesen nem kizárólag a skandinávoknak köszönhető a kelet-európai urbanizáció kezdete, hiszen a szlávok által lakott területeken is kimutatható a városiasodás autochtón fejlődése. A kijevi ruszokkal szembeszálló
drevljánok városa, Iszkoroszteny már a 10. századra vonatkoztatva megjelenik a krónikák lapjain (és egészen biztosan létezett már a 10. században a Dnyeper mentén, Kijevtől délre a DAI-ban említett Vityicsev városa is). Igaz, ezek a városias központok (a régészeti leletek alapján erős védelmi rendszerekkel ellátva) a pripjatyi-dnyeperi folyami magisztrálok közelében jöttek létre. Iszkoroszteny, valamint Vityicsev esetében is egymástól független források a ruszok és a szlávok ellentétét hangsúlyozzák, egészen pontosan azt, ahogy a ruszok adóztatták az iszkorosztenyi/vityicsevi, pripjatyi/dnyeperi szlávokat. Az első „gorogyiscsék” tehát védelmi-kereskedő funkciót láthattak el, vagy egyszerűen csak gyülekezési helyként szolgálhattak, ahogy ezt a DAI ábrázolja Kijev vagy Vityicsev kapcsán. A skandináv jövevények telepei Északon egyfajta kulturális-gazdasági orientációs, vagy „gravitációs” pontként is szolgáltak a szláv (és finnugor) lakosság számára. Az első városias jellegű települések (erődített helyek, gradok) hatalmi és áruforgalmi központok voltak, találkozóhelyei a skandináv és szláv lakosságnak (egyre inkább szláv dominanciával). Mint említettem, az első kézzelfogható értesülések a Rusz városairól a DAI-ban olvashatók. Eszerint Nemogardosz (általában Novgoroddal azonosítják) hatalmi központ, ahol a rusz (rhósz) fejedelem fia székel. Kioava (Kijev) a rhósz vezérek gyülekezési helye. Vitetzeve szintén gyülekezési hely a Dnyeperen lefelé haladó rhószok számára. Kijevben (és Vityicsevben) találkoztak novemberben a rhósz fejedelmek, hogy a környező szlávokat adóztassák. Kijevben bocsátották áruba a szlávok a rhószok számára csónakjaikat. A DAI szövege szerint tehát Kijev mintegy a rhósz és szláv kultúra keresztezési pontjaként jelenik meg.
Novgorod alapításának még egy aspektusa, hogy abban vélhetően finnugorok is részt vettek." (I.m. 54--5)
"Ez a fajta – skandináv telep mellé szláv város épül – urbanizáció szokványosnak mondható a Rusz északi régióiban. V. V. Szedov hívta fel a figyelmet arra, hogy hasonló jelenséggel találkozhatunk Szmolenszk (mellette a skandináv Gnyozdovó), Rosztov (mellette a skandináv Szarszkoje gorogyiscse), Jaroszlavl (mellette a skandináv Tyimerjevo), de akár Csernyigov esetében is (közelében a skandináv Sesztovica). A skandináv jellegű „gorogyiscsék” vagy “protovárosok”, “embrióvárosok” minden esetben megelőzik a mellettük kialakuló „szláv” városokat. Egy ideig egymás mellett léteznek a skandináv és a szláv települések, végül a skandináv „protovárosok” hanyatlásnak indultak, és lassan elsorvadtak, átadva a terepet a várossá növekvő szláv településeknek. Ebben az algoritmusban tehát mégiscsak a skandinávok az urbanizáció motorjai, a skandináv „gorogyiscsék” kulturális-gazdasági vonzereje (esetleg a poljugyje adózás kényszere?) szakítja át az archaikus a szláv verv’-obscsinák kemény burkát, megteremtve a minden városiasodás alapfeltételéül szolgáló „munkamegosztást.”
Kazária a 9. század második felében meggyengült. A 10. században a 7. század végétől Kelet-Európa rendjét meghatározó „Pax Cazarica” összeomlott, a korábbi, a muszlim világot északkal összefűző kereskedelmi-kulturális összeköttetések jelentősen meggyengültek. Részben ezzel összefüggésben a földrajzi expanziójának végső határait elérő viking világ is „megmerevedett” – A. V. Golovnyov terminológiáját alapul véve a viking magisztrális kultúra a 10. században lokális kultúrák halmazává változott. A viking kolóniák keleten és nyugaton (Dublin, York) egyszerre érték el virágkorukat, és egy időben indultak hanyatlásnak, utalva a viking perifériák metropóliától való függőségére. A régi, viking-skandináv központok hanyatlásával pedig a közelükben lévő, inkább szláv jellegű telepek kezdtek kiemelkedni, köztük Novgorod. Ez illeszkedik a klasszikus orosz történetírás narratívájához, amely többnyire kereskedelmi (részben külső) tevékenységgel magyarázta a városok kialakulását a Ruszban. A marxista (szovjet) történetírás viszont a földművelés elterjedésében, az osztályviszonyok kialakulásában, a munkamegosztás kiterjedtségében (tehát belső eredőkben) vélte felfedezni a városok megalakulásának okát, esetleg politikai okot feltételezve, a törzsi központok fejlődésével magyarázva a kelet-európai urbanizációt (utóbbi érvrendszer értelemszerűen könnyebben beágyazható egy nacionalista diskurzusba). A két nézetrendszer nem feltétlenül zárja ki egymást minden elemében, és bizonyos közös halmaza is megállapítható." (I.m. 52--4)
"Régészeti leletek tanúsága szerint a skandináv származású „vikingek” a 8. század közepén már létrehozták telepeiket
Ladoga és a Volhov környékén. Első és legfontosabb bázisuk a mai Sztaraja Ladoga helyén volt. Ladoga jól ismert a középkori skandináv irodalomban Aldeigjuborg (kb. ’Ladoga környéki város’) néven. Aldeigjuborg az egyetlen város volt Austrvegr, Garðaríki (azaz a Rusz) területén, amelyet a skandinávok a „nyugatias” -borg (’város’) végződéssel neveztek, míg a régió többi települését a -garðrnak hívták. A garðr egy sajátosan garðaríki terminus volt, amelyet toponímiaként a Ruszon kívül sehol sem használtak a skandinávok (kivéve, mint láttuk, a mitológiában). Aldeigjuborg Hólmgarðr/Novgorod mellett az óizlandi szagák másik kedvelt helyszíne a Ruszon belül." (I.m. 48)
Az igazi felüdülést azonban Gyóni Gábor könyve és Szili Sándor tanulmányai jelentik (neten is elérhetők).
Gyóni elsősorban Novgoroddal foglalkozik, de a többi rusz térséggel összefüggésben. Áttekintve a 3 varég vízi útvonalat (Dnyeper, Volga, ill. a keleti, Beloozero felé), kitér a varjágok sztyeppei népekéhez hasonló térszemléletére, és bemutatja, hogy a régészetileg legkorábban megfogható normann telepek közelében előbb-utóbb kifejlődik egy nagyobb település, ami annak tudható be, hogy a kereskedelem, adóztatás stb. odavonzza a helyi szláv és "finnugor" nyelvű népességet.
Al-Marwazī: "Ott sűrű erdők és források találhatók. Ezekben az erdőkben laknak. Nincsenek szőlőik, de sok a méz. Disznót tartanak, és elégetik halottaikat, mert a tüzet imádják. Gabonájuk nagy része köles, és a bort mézből készítik." (Zimonyi i.h.)
A tűzimádatra történő utalás toposz. Marwazī pogány (nem iszlám hitű) voltukra utalhat ezzel.
Ḥudūd al-cĀlam: "Ez egy tágas ország, ahol nagyszámú és sűrű erdő található. A népesség erdőkben lakik, és kölesen kívül nincs más gabonájuk. Szőlőik nincsenek, de annál több méz, amelyből bort és más hasonló italt készítenek. A boroshordót fából készítik. Van olyan közöttük, akinek évente száz hordó bora is van. Nekik disznókondáik vannak, olyan módon, mint ahogy másoknak juhnyájaik vannak." (Zimonyi i.h.)
Gardīzī: "Szőlőskertjeik és szántóföldjeik nincsenek. Fából készült kunyhóik vannak. Sok mézük van. Előfordul, hogy egy méhkaptárból ötven vagy hatvan mann súlyú méz nyerhető. Ők disznókat makkoltatnak, a disznókondát úgy tartják, ahogy mi a juhokat ... Vetésük legnagyobb része köles." (Zimonyi i.h.)
Ibn Ruszta a keleti-szlávokról: "Szőlőskertjeik és szántóföldjeik nincsenek. Vannak boroskorsó formájú faedényeik, kaptárakat csinálnak méheik és mézük számára, ezeket ulīšğnak hívják. Egy ilyen edényből tíz ibrīq mézet nyernek. Oly nép ők, amely a disznókat juhok módjára legelteti. Vetésük legnagyobb része köles." (Zimonyi István: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról - A Ğayhānī-hagyomány magyar fejezete; Balassi, Bp., 2005, 134)
A szövegben említett, edényfélét jelentő közel-keleti ibrik szó egyébként jól ismert számunkra, ma is használjuk; oszmán közvetítéssel széles körben elterjedt Európában.
Font Márta: "A keleti szlávok lakta terület földművelő népessége nemegyszer szenvedte el a nomádok betöréseit, ennek következtében a szlávok közül sokakat elhurcoltak, majd rabszolgaként dolgoztatták vagy eladták őket. A 9–10. századi földművelő keleti szláv népesség számára a társadalmi mobilitáshoz szükséges impulzusokat a térségbe érkező varég-ruszok és délen a steppe nomádjai (kazárok, magyarok, besenyők) biztosították. A varég-ruszok szerepe volt fontosabb, hiszen nemcsak adóztatták a keleti szláv törzseket, hanem közéjük telepedve befolyásuk a törzsi-nemzetségi előkelőkre közvetlenül hatott. A fejedelmi kíséretek varég és szláv elemeket egyaránt befogadtak, így a kíséretek az asszimiláció színterévé váltak. A varég-rusz és a szláv vezető réteg számára a kazárellenesség közös érdekeltséget teremtett. A szlávok az adófizetés miatt, a varég-ruszok a kereskedelmi érdekeik kiterjesztésének szándékával fordultak a kazárok ellen. A vízi utak feletti ellenőrzést a varég-rusz fegyveres kíséret tudta garantálni. A kisebb létszámú varég csoportok a szlávok nagyobb tömegére tudtak hatást gyakorolni, ezzel egy új, varég-rusz–szláv politikai erő jött létre." (Magyarország és a Kijevi Rusz az első ezredfordulón; in: Történelmi Szemle 44, 2002/1–2, 1–2)
Bár elismeri, hogy a ruszok a világ legtetszetősebb megjelenésű emberei, részletesen ecseteli visszatetszést keltő dolgaikat. Sem székelés, sem vizelés után, sem pedig a szexuális érintkezést követően nem mosakszanak - írja. Ha lelögybölik is magukat, abban sincs sok köszönet. A lavort ugyanis, amelyből a mosdást végzik, közösen használják. Sorra mindegyikük megmossa benne az arcát, haját, beleköp, kifújja bele az orrát, és az összes lehető további mocskát beleüríti. A Korán sokkal szigorúbb rituális tisztálkodást írt elő a muszlimoknak, ami abban az időben még kétségkívül előremutató jelenség volt: akárcsak a zsidóknál a körülmetélés, a maga korában ez is egyértelműen a higiéniát, az egészségmegőrzés szempontjait szolgálta.
A lavort egyébként egy jellemzően szláv rabszolgalány vitte be nekik, akit épp eladni vittek a bizánci, arab kikötőkbe - vagy ki tudja, bizonyos esetekben tán sztyeppeiek útján értékesítették őket. A magukkal hurcolt nőkkel egyénileg vagy csoportosan üzekedtek, míg a piacra nem értek velük, és útközben gyakran imádkoztak bizonyos oszlopoknál az üzlet sikere érdekében.
