Elérkezett! 2010. augusztus 16.-án 8.30 órakor Magyarország népessége 10 millió fő alá csökkent! Utoljára 1960-ban - ha jól emlékszem októberben - volt 10 millió fő, akkor a média hírül adta, hogy megszületett a 10 milliomodik magyar állampolgár. (Én akkor még nem éltem.)
Ezentúl tehát felfele kerekítve mondhatjuk, hogy Magyarország népessége 10 millió.
Vajon hol állunk meg?
Esetleg kisorsolhatták volna az aznap meghaltak közül a 10 milliomodik magyart, és ünnepi temetést rendezhettek volna neki (annak idején a 60-as években is kisorsolták a 10 milliomodikként született csecsemőt).
Az interneten lévő számláló szerint - fogyamagyar.hu - Magyarország népessége jelenleg 9.999.972 fő. Vagyis átléptük a - lélektani - határt. A magyar tömegtájékoztatás szót sem ejtett róla.
És mi akadályozza a KSH-t, hogy a sajtónak küldött jelentésekben megadják a magyarországon élő magyarok számát? Semmi. Miért nem adják meg? Manipulatív okból.
Édes kicsi csillagvirágszálam. A KSH új vezetője ezt mondta nemrég:
Az idei év folyamán (2010) egészen biztos, hogy 10 millió alá csökken a népesség. Az sem zárható ki, hogy jelenleg is 10 millió alatt van - mondta Vukovich Gabriella, aki megjegyezte, hogy a magyar állampolgárok száma már régóta ez alatt a szint alatt van, ugyanis becslések szerint 170-180 ezer külföldi él Magyarországon.
És beteszem a meglehetősen tragikus születésszámadatot.
persze külföldről akár be is szerezhető pontosabb adat
Nem "akár be is szerezhető", hanem megküldik Magyarországra. A KSH amúgy pontosan tudja is, hogy hány magyar van bejelentve Írországban, csak nem vonja le a magyarországi népességből.
Ha Magyarországon elköltözöl Székesfehérvárról Mátészalkára, akkor bemész a mátészalkai önkormányzathoz, és bejelented. Ha Magyarországról kivándorolsz Svájcba, akkor is bejelented Svájcban. Ahogy a mátészalkai hatóság is szól a székesfehérvári hatóságnak, úgy a svájci hatóság is szól a magyar hatóságnak. Persze ez nem igaz a világ minden országára, pl. elképzelhető, hogy Mianmar vagy Kína hatóságaival nincs ilyen együttműködés, de az Európai Gazdasági Térség államaival van kölcsönös adatszolgáltatás.
Tehát az adatok megvannak, és nyilvánosak, ezért pontosan lehet tudni arról, hogy hány magyar állampolgár él bejelentve Svájcban, vagy Franciaországban. A Mianmarban élőkről meg azt hiszem feltételezhetjük nyugodtan, hogy nagyon kevesen vannak. (Talán az USA és Kanada még olyan ország, ahol sokan élnek, és nincs kötelező adatszolgáltatás.) De legalább az Európába kitántorgottakat nyilván lehetne tartani.
Ha az ilyen értelemben vett "hülyeség" (tehát az ellenösztönzők ellenére is sok gyerek vállalása) mint fenotípus megjelenését a genotípus befolyásolja, akkor valószínűleg hamarosan az emberiség olyan egyénekből fog állni, akik nagyon-nagyon "hülyék", pl. akár a random kivégzés kockázatát is vállalják majd azért, hogy sok gyerekük lehessen. A hülyepicsaság, megrögzött agglegénység és abortuszrakísérőség, balázskláriság és kordagyuriság génjei ki fognak veszni.
Politikainak persze politikai okokból számítják be az itt élő külföldieket is, viszont nem csalnak - az EU-ban is előírás, hogy a lakónépességet számolják, és nem az állampolgárokat - mi is ezt vettük át. Az itt élő külföldieket presze könnyebb megszámolni, mint a külföldön csámborgó magyarokat, akiknek egy nagy része feltehetőleg be sem jelenti, ha tartósan külföldre megy - persze külföldről akár be is szerezhető pontosabb adat, hacsak nem illegálisan dolgozik vagy él valaki külföldön tartósan, akkor ott regisztrálják.
Pedig pénz kérdése. Az a pénz, amit a felnövő gyerekek megtermelnek és amit az állam elvon és odaadja a gyerekteleneknek. A gyerektelen Merkel azt mondogatja mostanság, hogy 70 évre kell emelni a demográfiai válság miatt a nyugdíjkorhatárt. Kérdem tisztelettel, négy gyermekét tisztességgel felnevelő szülőpárnak azért emelik 70 évre a korhatárát, hogy a gyerektelen is kapjon nyugdíjat? Négy gyerekét tisztességgel felnevelő német állampolgárnak mi a franc köze van a demográfiai csődhöz? Az emberek nem hülyék. Ha az állam elvonja a teljesítők pénzét és odaadja a nem teljesítőknek, ki az a hülye, aki négy gyereket tisztességgel felnevel?
Még sem vagyunk 10 millió alatt! Az Arany János utcai metróállomással szemben lévő tábla napok óta rossz volt. Most, hogy újra megindult 10 001 975-öt mutatott. (08.17.-én 18 óra körül) Az interneten lévő számláló - bár a jelzett időben valóban átlépte a határt - jelenleg 10 001 833-on áll, és folyamatosan csökken. A lélektani határt jelentő 10 milliós népességszám alá érkezéshez, még várni kell pár napot.
Pedig nem a pénz az oka a demográfiai válságnak, aki ezt mondja nem tudja mit beszél, a szegény országokban a túlnépesedés a baj, de a gazdag Németországban rosszabb a helyzet, mint nálunk, csak a bevándorlás miatt állnak jobban.
"Akiket te jómódúaknak vélsz, azok a német szegénységi küszöb határán vegetálnak" Nem gondolnám hogy ide kell keverni a német szegénységi küszöböt. De ha kívánod helyesbítek: Csak tudnám mi a toszért van a magyarországi átlaghoz képest jobb módúaknál 1 gyerek.
Attól tartok Hófehérkei-Csipkerózsikai álomvilágodra (képes vagy évtizedekig várni, míg a körülmények megfelelőek lesznek) ráborítja az élet a valóságot. Persze, a dolog primitív bumfordiságán érzett felháborodásodra kaphatsz tíz pontot, meg néhány millió pont levonást az élhetetlenség okán :)
Attól tartok, ezzel a hsz-szel kiírtad magadat a komolyan vehető olvtársak sorából. Így jártál. Sokat lendítene a topicon, ha máshová mennél gyűlölködni hol az öregek, hol meg a gyermektelen nők ellen. Pá. b
Pontosan, ahogy mondod. "A magyarázat segíthetne az okok megismerésében, azáltal pedig közelebb lehet kerülni a megoldáshoz, ha tudjuk, mit is kell kiküszöbölni."
Ez egy társadalmi kérdés, nem személyes. Jellemző a hazai kulturáltsági szintre és a nők elleni hisztériára, hogy azon senki sem akad fenn, hogy a papok miért beszélnek bele az abortusz kérdésébe, viszont mindenki azt hiszi, érvnek számít egy népesedéspolitikai vitában az, hogy a vitapartnerének van-e gyereke, és hány van. Miközben ez normális vitakultúra esetén nem lehetne érv. Az én nyugdíjam is függeni fog attól, hogy mennyi gyerek születik, nem? Meg azé is, aki szerzetesi fogadalmat tett, vagy eü. okoból meddő, akár férfi, akár nő. És akinek 5 gyereke van, de mind külföldre fog menni, sőt, már ő maga is 30 évesen dobbant, az ugyan mivel járul hozzá hazánk sorsának jobbra fordulásához?
Arról nem is beszélve, hogy én pl. éppenséggel ennek a szelektív genocídiumnak estem áldozatul, mert mire az alsó középosztály legaljáról eljutottunk oda, hogy már megfelelő lakásunk van és némi tartalékunk, vagyis felelősen vállalhatunk gyereket, addigra befigyel a negyedik X.
Azt már meg sem merem említeni, hogy tojást sem kell tudnom tojni ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, záp-e egy tojás. Nem tudom, mit szólna a hisztis olvtárs, ha az orra alá dörgölném...
Gondolj az Ormányságra. Eredetileg református terület volt, olyankor iskolai oktatással, amikor az ország nagyrészén a híre se volt annak. De a közgondolkodást egy fertőzés érte. Először katolikus betelepülők jöttek, de ők is megfertőződtek, aztán romák. Ők nem voltak vevők a helyi mentális vírusra, így maradtak is.
Egy olyan településen, ahol a romák 50 százalékban vannak jelen, ott a helyi fehér lakosság is mentálisan sérült valamilyen módon (különben nem alakult volna ki ez a helyzet) A romák nem űrhajón érkeznek, vagy titkos alagutakon. A feladott életteret foglalják el. Ahol viszont az őslakos népesség feladja az életteret, ott maradni őrültség.
Most ebből nem indulhatsz ki. Vannak olyan települések amelyeknek több mint a fele roma. És most mielőtt le nácifasisztáznak, megkérem őket, utazzanak le oda egy hosszú hétvégére! Örülj neki, hogy nem olyan helyen laksz.
Nos, a helyzet az, hogy a jelenlegi folyamatok a csődbe vezetnek. És nem csak oda vezetnek, hanem már nagyon közel is vagyunk hozzá. Ezt te nem akarod elhinni, ezért a dialógusunk teljesen értelmetlen. Vágyvezérelt, jóra törekvő gondolkodásoddal nincs mit vitázzak. Hiába tennék be számokat, nem akarnád őket megérteni.
Meg azt is bele kéne számítani, hogy nem valaki(k)nek a halandóságát kívánja tisztességes ember, hanem a hosszú életét, boldogságát és társadalmi hasznosságát. Népcsoportok tekintetében dettó.
Mellesleg az, hogy a hivatásos bűnözőnek "nevelt" HHH polgártárs korán hal, az sem nem vigasztalja, sem nem kárpótolja azokat, akiket megkárosított, megsebesített vagy megölt. A bűncselekményeit 14 és 40 éves kora közt elkövette, a társadalom számára nem nyereség az, ha 40 évesen meghal, mert onnantól kezdve jöhetne a megbánás és vele minden, ami a közösség számára hasznos. De ha életfogytot érdemelt ki a bűneiért, akkor a társadalomnak még egy nagy halom pénzébe is kerül, amíg csak él.
A normális, tisztességes, emberséges és európai megoldás az lenne, hogy azok a családok, akiket a mai eszetlen családpolitika a felelőtlen gyerekszülésre és igénytelen gyerektartásra motivál, sőt, azon belül is a fogyatékos gyermekek szülésére (lett légyen ennek módja a közeli rokonok násza vagy a terhesség alatti drogfogyasztás), azokat motiváljuk inkább arra, hogy a kevesebb: több. Arra, hogy érdemesebb 2 gyereket rendes, dolgos, adófizető emberré felnevelni, mint 6 gyereket a szegénységre, műveletlenségre és/vagy bűnözésre. Ez lehetne a "minőség forradalma", nem az, amiről a Jobbik beszél.
Nézd meg az enyingi bodzások anyját a videóban: jól él? Dehogy. Azok a fiai, akik csak a bűnözéshez, a kocsmai késeléshez értenek, nem bírnak kellő empátiával ahhoz, hogy felfogják, mivel segíthetnének az anyjuknak, aki netán rájuk szorul. Plusz a börtönévekkel megszaggatott bűnözői életút nem jelent rendszeres jövedelmet, tehát mindenképpen jobban járna az ilyen anya egy olyan kőműves fiúval, aki minden hónapban bevásárol az anyjának 10-15ezer forintért, mint egy olyan bodzás fiúval, aki 3 évben egyszer beállít egy fehér merdzsón, prímással-bandával és 30 kiló lakodalmas kajával az anyja születése napján. Aztán évekig semmi.