Keresés

Részletes keresés

Álomvédelmi twist Creative Commons License 2011.09.05 0 0 366

"2011.08.03 20:02

 

A horvát kuna és a svájci frank árfolyamának rögzítésére, valamint kamatcsökkentésre (Na, ez már viszont a lényeg, ez maga az, amit a hitelkárosultak Egyesülete kezdettől fogva javasolt, de itt "elengedték Orbánék a fülük mellett) szólította fel a bankokat a horvát kormány - közölte szerdán a Vecernji List napilap internetes kiadása. Az MTI szerint a bankok augusztus közepén írhatják alá a szerződésmódosítást az ügyfelekkel."

Tessék! Ki van mondva az alábbi remek (lengyelekkel való) összehasonlító elemzésben, hogy a kormány nagyon is tud erről, nagyon is ismeri a dörgést, tudatosan nem segít:

 

'Mint korábbi cikkünkben rámutattunk [2]: az indokolatlan kamatfelár a frankban nyilvántartott, 5000 milliárd forintot közelítő teljes, fogyasztási hitelekkel együtt számolt hazai hitelállományra vetítve durván 75-100 milliárd forint körüli extraprofitot jelent a bankrendszernek (csak a jelzáloghitelekre vetítve kevesebbet), magyarán, ennyivel több pluszkiadás jelentkezik az amúgy is nehéz helyzetben lévő adósoknál. Ez az összeg ugyan elmarad a bankadó 120 milliárdjától, de nem kis részét mégis fedezi.

 

Végső soron az állam is hibás

 

Egy névtelenül megszólaló szakértő szerint az extraprofitot a bankadó bőségesen elszívja, mégis, pont azokat rövidíti meg, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a pénzre. Ilyen extraprofit ráadásul a bankadó előtt is létezett már, tehát lényegében az is mondhatjuk, hogy az állam döntött úgy, a korrekt szabályozás bevezetése helyett ezt a pénzt finanszírozási szükségletei miatt elveszi a bankoktól. Végső soron az ügyfelek fizetnek, anélkül, hogy átláthatnák az összefüggéseket.

A megoldás a bankadó eltörlése lenne - mondja a szakértő -, a jelenlegi devizahitelek kamatrátájának referenciakamathoz kötésével párhuzamosan, és a bankok közötti versenyt is erősíteni kellene a hitelcserék (refinanszírozás) és devizacserék megkönnyítésével. De úgy tűnik, a követendő irány nem ez. A napokban a kormányfő a svájci frankban eladósodottak védelmében "veszteségmegosztásról [3]" beszélt, ami a pénzintézetek különadóztatásának kibővítését is jelentheti.'

 

http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/05/tizedevel_olcsobb_lehetne_minden_frankhitel/

Előzmény: Álomvédelmi twist (359)
Kuruspán Creative Commons License 2011.08.16 0 0 365

160.000 bedölt deviza hiteles részére az Orbán telepen épül 80 lakás. Ez a segítség

Álomvédelmi twist Creative Commons License 2011.08.07 0 0 361

Így van. Tehát nem akarta!

Előzmény: Törölt nick (360)
Álomvédelmi twist Creative Commons License 2011.08.07 0 0 359

Ha a horvát példát nézem, akkor hozzájuk képest Orbán valóban semmit se segít.

 

A meglehetősen agyonhallgatott hír a következő:

 

'Horvátországban is árfolyamrögzítés lesz (mondja manipulatívan a portfolio.hu, mintha ez az orbáni nesze semmi fogd meg jól volna a horvát lépés lényege!)

 

2011.08.03 20:02

 

A horvát kuna és a svájci frank árfolyamának rögzítésére, valamint kamatcsökkentésre (Na, ez már viszont a lényeg, ez maga az, amit a hitelkárosultak Egyesülete kezdettől fogva javasolt, de itt "elengedték Orbánék a fülük mellett) szólította fel a bankokat a horvát kormány - közölte szerdán a Vecernji List napilap internetes kiadása. Az MTI szerint a bankok augusztus közepén írhatják alá a szerződésmódosítást az ügyfelekkel.

Jadranka Kosor miniszterelnök és Martina Dalic pénzügyminiszter a szerdai kormányülést követően jelentette be, hogy a kormány azt várja a bankoktól: legfeljebb 5,8 kunás árfolyamon (1 kuna 36,7 forint) rögzítsék a svájci frankban eladósodottak hiteleinek törlesztését, illetve tegyék lehetővé, hogy tíz év halasztással, kamatmentesen fizethessék ki a felhalmozódó különbözetet. (Na, ez viszont már hab a tortán, és éppen ez kellene nálunk is, ez valódi segítség lenne!!!) (Szerdán 6,72 kunára is felkúszott a svájci frank árfolyama.)

Ezen túlmenően a bankoktól elvárják, hogy csökkentsék a frankhitelek kamatát, a (valóban segítséget nyújtó horvát) kormány rendeletmódosítással teszi lehetővé, hogy már a jövő hónaptól mérséklődjenek a kamatszintek.

A Horvátországban működő bankok augusztus 15-e után írhatják alá az adósokkal az átdolgozott szerződéseket. A miniszterelnök jelezte: a pénzintézetek egy része már elfogadta a kormány javaslatát, más részük pedig még nem válaszolt rá.

 

www.portfolio.hu - http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=153317

 

Felhívom a Fidesz szavazóinak a figyelmét, hogy ezt verje ki a kormányából, ha annyira oda van érte! Ezzel a Fidesz valóban vissza tudná hódítani csalódott szavazóit akár 2014-ig is.

halkergető Creative Commons License 2011.08.07 0 0 358

OK.

Be kell látnom, hogy elég lazán fogalmaztam, amikoris néhány ujjbillentéssel az MNB-t és vezérét besoroltam a mezei bankok és azok főnökei közé. (Szégyellem is magam érte.)  :)

Előzmény: Törölt nick (355)
halkergető Creative Commons License 2011.08.07 0 0 356

"Devizahitelesek! Orbán nem segít!"

 

Dehogynem! Együttérez veletek.

(Az sem semmi! Csak el kell képzelni, hogy kb. kétmillió emberrel együttérezni micsoda megpróbáltatás.)

halkergető Creative Commons License 2011.08.07 0 0 354

Nahát, akkor csak jól sejtettem, hogy a PSZÁF részéről minden rendben van.

(PSZÁF-, és bankvezérek pedig jönnek-mennek, csak az adósság marad.)   :-))

Előzmény: Törölt nick (352)
cabodaroca Creative Commons License 2011.08.06 0 0 350

Rohamosan gyengül a Forint!

Köszönjük baloldal.
Hajrá magyarok!

Előzmény: toloba (301)
halkergető Creative Commons License 2011.08.06 0 0 349

Remélem a PSZÁF lefolytatott egy gyors vizsgálatot, és megállapította, hogy a bank teljesen korrektül járt el az esetben.

 

Nem is tudom, mitől hír ez egyáltalán?    ;-)

Előzmény: Koburg (343)
Koburg Creative Commons License 2011.08.05 0 0 343

A pécsi Kersics Antal hét és félmillió forintos hitelét akarta visszafizetni, de a frank hirtelen erősödése miatt hiába utalta el egy összegben a pénzt, az átfutási idő miatt további fél millió forintot terheltek rá.

Egy összegben fizette ki hétfőn svájci frank alapú banki hitelét, pénteken mégis félmillió forinttal tartozik a kölcsönt folyósító banknak a pécsi Kersics Antal. A kölcsön visszafizetése ugyanis négy nap alatt futott át a bank rendszerén, de a frank árfolyamának emelkedése miatt ezalatt további tartozást számítottak fel neki, írja a Pécsma.hu [1].

A kölcsönt a férfi még 2008-ban vette fel, az árfolyam folyamatos emelkedését megelégelve azonban rendezni akarta a tartozását. Az adóssága már 7,5 millió forintra rúgott, így még a lakását is eladta, hogy előteremtse a szükséges összeget.

Kannaváró Creative Commons License 2011.08.04 0 0 339

"Devizahitelesek! Orbán nem segít!"

 

Nem a f@rt nem. Segít a franknak csúcsokat döntögetni.

horex Creative Commons License 2011.08.04 0 0 337

Ma reggel tv-ben egy fickó perli a bankot ezekért a hitelek miatt, előásott valami

 EU trv-t stb.stb

Lényeg

nincs semmiféle CHF a hitelek mögött, tehát a bankok nem vettek Svájctol és sehonnan fel CHF-et sem valósan sem virtuálisan

Egyszerűen az árfolyam szerint adtak forinthitelt és a mindenkori árfolyam szerint számolnak kamatot, tőkét

Mint amikor egy szerződésben ott van, hogy évente az infláció mértékével változik.

 

Akkormost mi a helyzet?

Előzmény: lujo2 (311)
Koburg Creative Commons License 2011.08.04 0 0 336

Akkor még csak 170 forint volt a svájci frank. Önkormányzatokat, vállalkozásokat,  menthetett volna meg Orbán a választási igéretének teljesítésével. A lakáshitelesek pedig bérlakásokban laknának már.

Előzmény: Törölt nick (321)
Koburg Creative Commons License 2011.08.04 0 0 335

Istenien karakírozod az 1 bites fidesznyikeket.

Mesteri, ahogy kifigurázod őket.

 

De engem nem csapsz be, tudom, hogy viccelsz. :-DDD

 

Előzmény: jegeskávés (334)
jegeskávés Creative Commons License 2011.08.04 0 0 334

Ezért álltok ott ahol álltok és ez lesz még lejjebb. Mindenki röhög rajtatok, minden megszólalásotok -1%.

Csak így tovább , hazudtunk reggel , hazudtunk este , hazudtunk minden hullámhosszon.Mondta az öszödi rém.....:-))))

Előzmény: Koburg (333)
Koburg Creative Commons License 2011.08.04 0 0 333

Mulattatsz.

Istenien karakírozod az 1 bites fidesznyikeket.

Mesteri, ahogy kifigurázod őket.

 De engem nem csapsz be, tudom, hogy viccelsz. :-DDD

 

Előzmény: jegeskávés (332)
jegeskávés Creative Commons License 2011.08.04 0 0 332

Jólfizetett félreduma.

Előzmény: Koburg (331)
Koburg Creative Commons License 2011.08.04 0 0 331

12 év mire jogerős itéletet kapsz kézhez, hála Orbán igazságszolgáltatási reform sorozatának. Ja a 2/3 az kétharmad. Aztán Orbán mást igért azonnali segítséget az összes deviza hitelesnek

Előzmény: jegeskávés (330)
jegeskávés Creative Commons License 2011.08.04 0 0 330

A kérdés , ha felvettem 200x-ben   100.000 euró kölcsönt  - 250Ft/eu árfolyamon - az 25 millió forintba került akkor a banknak.

 

 

A bank se, de senki más nem látta ezt a pénzt. Virtuálisan mentek ezek papíron.

Be kell perelni a bankokat hibás termék értékesítésért, ebben Róna úrnak igaza van.

Előzmény: tuutuu (315)
Koburg Creative Commons License 2011.08.04 0 0 329

A frank hitelt felvett önkormányzatoknak még a terheit sem csökkenti.

független már foglalt Creative Commons License 2010.08.09 0 0 319
nem csoda hogy itt tartunk. vagy csak jáccod a hülyét?
ember, a törlesztőrészletet EUR-ban állapították meg, nem Forintban.
ezért változik.
forditsd meg talán könnyebb. ha vkinek adtál kölcsön (legyen rokon, kamatmentesen) 100 EUR mondjuk 2 éve, mennyit kérsz tőle vissza ma....86-ot?
Előzmény: Törölt nick (316)
zzoltan73 Creative Commons License 2010.08.09 0 0 318
Először is Te nem 25 millió HUF-t vettél fel, hanem 100.000 EUR-t. Megállapítottak akkor egy fizetési ütemezést, mondjuk 625 EUR/hó.

A havi törlesztőrészletet pedig minden hónapban az aktuális árfolyammal számolják át, mivel nem EUR-ban, hanem HUF-ban törlesztesz. Az gondolom világos, hogy azért a jelenlegi árfolyammal számolnak, mert most törlesztesz és most ennyibe kerül 1 EUR,

Ha mondjuk fizetted 2 évig a törlesztéseket és most vissza akarnád fizetni a hitelt, akkor bizony még kb 91.000 EUR-al lógsz a banknak (az általam feltételezett havi törlesztés esetén), azaz jelenlegi árfolyammal átszámolva ugyanúgy 25 millió HUF-al, de csak 91.000 EUR-al.

Fordított eset is előállhat egyébként. Az én esetemben így van. Én akkor vettem fel 3 millió hitelt, amikor 300 HUF volt 1 EUR, így 10.000 EUR-t vettem fel.
Nem is olyan rég 269 HUF volt az Euro, gondoltam így 1 év törlesztés után jó lenne most visszafizetni a hitelt, így 1 év alatt egyből nyerek rajta 300 ezer forintot. Hehe, igenám, de a bank közölte, hogy + kezelési költség + szerződés lezárási díj + ez + az + amaz. A végén kiderült, hogy buknék rajta.
Előzmény: Törölt nick (310)
lujo2 Creative Commons License 2010.08.06 0 0 317
Állítólag a bankcsődök miatt a bankok bizalmatlanok egymással, és drágán adnak kölcsön egymásnak. Mégegyszer, ezt mondta egy őszes hajú fazon, a bankszövetség vmelyik totumfaktuma.
Előzmény: Törölt nick (316)
tuutuu Creative Commons License 2010.08.06 0 0 315

A kérdés , ha felvettem 200x-ben   100.000 euró kölcsönt  - 250Ft/eu árfolyamon - az 25 millió forintba került akkor a banknak.

 

A bank odaadta neked a 25 millát, de neki ott figyel a 100000 CHF hitel, amit törlesztenie kell.

Mert a bank adós CHF-ben. Ahhoz meg a piacról kell neki beszerezni lóvét, hogy törleszthessen.

Az ahhoz való pénzt meg rajtad veri le, hiszen végül is te vetted föl a hitelt.

Közben persze jó nagy sápot szed le, azért lehet anyázni szorgosan...

Előzmény: Törölt nick (310)
tuutuu Creative Commons License 2010.08.06 0 0 314

Az akkori érték szerint fizetem a kamatot - a bank nyereségét - milyen alapon számaol mai árfolyamon

 

Mert ma kell a piacon megvásárolnia...:}}}

 

Ne gondold, hogy akkor fölvette az egészet-illetve fölvette, és most CHF-ben kell törlesztenie.

Mondhatnák, hogy fizesd CHF-ben, akkor neked kéne beszerezned a frankot.

Mai árfolyamon.

Előzmény: Törölt nick (312)
lujo2 Creative Commons License 2010.08.06 0 0 313
ne velem vitázz. a bankszövetség elnöke egy interjúban a riporternek vmi ilyesmit mondott pont erre a kérdésre. a kölcsönadó banknak többe kerülne az a svájci frank, amivel az ügyfélnek a kölcsönét kifizeti.
Előzmény: Törölt nick (312)
lujo2 Creative Commons License 2010.08.06 0 0 311
úgy, hogy a kölcsönadó banknak is meg kell vásárolnia más banktól a svájci frankot, de mert a gazdasági válság miatt minden bank igyekszik tartalékolni, meg lecsökkent az egymás iránti bizalom, ezt csak drágában tudja megszerezni. Vmi ilyesmit hallottam egy bankvezetőtől, h ezért nem csökken olyan mértékben a kölcsön összege, mint ahogy az árfolyam alapján indokolt lenne.
Előzmény: Törölt nick (310)
zzoltan73 Creative Commons License 2010.07.21 0 0 309
"Persze a devizahitel felvevők, ha nem svájci frankban kapják a fizetésüket, akár köthettek is volna határidős devizaügyletet az árfolyam biztosítására - eredetileg ilyen célra találták ki ezeket."

Akár, csak többségük nem pénzügyi szakember és azt sem tudja, hogy létezik ilyen, nemhogy mit jelent. A bankok meg ugye azt reklámozzák, ami nekik jó, nem pedig azt ami az ügyfélnek jó (ha egyáltalán létezik ilyen konstrukció).
Ha viszont mindenki pénzügyi szakember lenne, akkor már rég megforgatta volna a havi 80 ezres jövedelmét úgy, hogy mára már havi 10-20 milliót keresne és akkor meg nem kéne hitelről beszélnünk. :)
Előzmény: pert2 (307)
pert2 Creative Commons License 2010.07.19 0 0 307
Ha a forintjukat adták volna oda CHF alapon, akkor az elmúlt években igen sokat buktak volna a kamatokon.

Persze a devizahitel felvevők, ha nem svájci frankban kapják a fizetésüket, akár köthettek is volna határidős devizaügyletet az árfolyam biztosítására - eredetileg ilyen célra találták ki ezeket.
Előzmény: horex (304)
Wilhelmina&Carlo Creative Commons License 2010.07.19 0 0 306
Hát ez a kérdés nagyon is fontos, de azt hiszem soha nem tudjuk meg.
Ha csak fiktív akció és forintból csinálták akkor a bankok óriásit kaszáltak.....
Előzmény: horex (304)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!