Gaskó István skandalumnak nevezte, hogy a sztrájktörvény módosítását a parlament egyéni képviselői indítványként tárgyalta, hogy kerülje ki az egyeztetési kötelezettségeket.
Az érdekképviseleti vezető szerint a kormány az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével nyíltan a magas keresetűeknek kedvezett. Az így keletkezet 600 milliárd forintos költségvetési lyukat pedig a multinacionális cégekre kivetett különadóval igyekszik betömni. Ha a nagyvállalatoknak azonban sikerül elérni a különadók visszavonását, a kormány a terheket a kiskeresetű munkavállalókra hárítja majd vélekedett.
A februárra beharangozott országátépítő intézkedések amelyek között felmerült például a közösségi közlekedés és a gyógyszerár-támogatás csökkentése - szintén a dolgozókat sújtják majd hangsúlyozta a Liga Szakszervezetek elnök.
A kormány egyre több, a munkavállalók szempontjából hátrányos intézkedést hoz, s jelentősen korlátozta a sztrájkjogot - jelentette ki a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a munkavállalók jogfosztottá válnak, s a kormány arra készteti az embereket, hogy az utcára vonuljanak, ez azonban nem vezet jóra. Az elnök hangsúlyozta a LIGA Szakszervezetek tárgyalási szándékát, de mint mondta, vizsgálják, milyen más lépéseket tehetnek.
A munkavállalók számára kedvezőtlen intézkedések között említette Gaskó István a végkielégítésekre visszamenőleges hatállyal kivetett különadót. Egy jogszabály egyetlen embert sem büntethet igazságtalanul, a különadó következtében azonban például a Paksi Atomerőmű több dolgozójának is milliós összegeket kell visszafizetnie, mert átlagosnál magasabb bérüknek és kedvező kollektív szerződésüknek köszönhetően jelentős végkielégítést kaptak. A kormány a korábbi jogszabályi keretek között is visszaszerezhette volna a többek között a BKV-nál kifizetett arcátlan végkielégítéseket fogalmazott az elnök.
sztrájkolj gasko, hátha végre kirugatod a feleségem, mert nem tud eljutni a melohelyére, a multkori sztrájknál már nagyon rezgett a léc. de akkor bemegyeknemcsak orbán kap egy pofont hanem te is, igaz nem az eu-tól kapod hanem tölem:DD és azt meg fogod érezni, igaz az ö fizije csak 90 ezer körül van és ebből a bérlet csak 20 ezer, de arra a pénzre szükségünk van, már ami marad belőle
Na Gaskó elvtárs, hát ezért sztrájkoltál annyit ? Mire volt jó az a rengeteg gördülő sztrájk ? Hány ezer, tízezer embernek okoztál sok keservet. Hányan nem jutottak el a munkába, a kórházba a beteg édesanyjukhoz,gyerekükhöz, de téged ez egy cseppet sem zavart, csak vigyorogva nyilatkoztál, hogy sikeres a sztrájk. Most meg a nagyvezír még a végén megnyirbálja a fizetésed. Nemhogy miniszter nem lettél, de a végén még éhezni fogsz. Na nem mintha sajnálnálak, ott gebedj meg, ahol éppen vagy.
Évente csaknem 360 milliót költ a vasúttársaság az érdekvédők bérére. Az elnökök és az alelnökök járnak a legjobban.
Összesen csaknem 30 millió forintot fizet a MÁV a társaságnál működő szakszervezetek 28 tisztségviselőjének havonta - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból. Ez azt jelenti, hogy az érdekképviseletek vezetői évente 360 millió forintba kerülnek a cégnek.
14-en egymillió forintot meghaladó bért kapnak, így például a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ), a Vasutasok Szakszervezetének és a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnökei és alelnökei. A VDSZSZ elnöke, Gaskó István például 1 millió 573 ezer forintot keres a Magyar Nemzet szerint.
A többi szakszervezetis sem jár rosszul: senki sem kap kevesebbet 650 ezer forintnál. A MÁV egyébként 2003-ban vette át az érdekképviseleti vezetők foglalkoztatását 4 évre, de ennek letelte után is kapják a vezetők a fizetésüket - olvasható a lapban.
A szakszervezeteket is tönkrevágták a szocok. Ami megmaradt az meg gyenge. Megvásároltak nagyobb szakszervezeti vezetőket. Jól megfizetnek többet, csomó helyen meg nincs is semmi.
Az a látványosan szar helyzet van Magyarországon, hogy nincs a szakszervezeteknek hitelük. Ezért nincs is támogató tagságuk. Vagy a kormány kurvái vagy a munkáltatóé. Ettől függetlenül a fő tisztségviselőik vállalati szinteken is kurva jól megélnek.
Valószínű hirtelen rövid lett a madzag. A Fidesz szemrebbenés nélkül kivágná a vezérigazgató-helyettesi szintű státusából, nem lenne olyan szívbajos, mint a szocik voltak vele szemben.
Ahhoz szakszervezet is kell (-ene)! Amúgy meg ki a francot érdekelnek a kormánytisztviselők? Ja, demagóg vagyok. Csak az én seggemet sose nyalták ki tökvakarásért.
Gaskó egyedül (mármint az Ő irányítása alatti szakszervezetekkel) nem képes összehozni a 14 napos sztrájkot. Ez jól látszódott a korábbi 2-3 napos sztrájkokból. A szakszervezeti csoporton belül olyan érdekellentétek feszülnek, amit egy olyan kaliberű vezető, mint Gaskó, nem képes feloldani. Sokkal keményebb viszont a mozdonyvezetők szakszervezete, akik viszont minden megerőltetés nélkül csinálhatják meg akár az egy hónapos sztrájkot is.
az egy egeszen mas dolog, de nem ajanlatos nekik ebben probalkozni, mert ugye ha egyszer a szakszervezetek valoban begorombulnak akkor nem fogja oket erdekelni a fidesz ketharmados tobbsege se az,hogy eppen torvenytelen a sztrajkjuk, ahogy erre mar volt pelda szeles e foldgolyon, es a fidesznek semmi szuksege ,hogy legyen pl egy orszagos kozlekedesi sztrajk. Konnyen megtapasztaljak magukon 2006-ot amikor ok szitottak az utcara a tomegeket
az mindegy ki egy cegnek a tulajdonosa allami vagy magan a torveny nem tesz ilyenm alapon kulonbseget. Hogy a cegek meg fizetik a szakszi vezetoket ,hat ne fizessek, majd fizetik akkor oket a szakszervezet kasszajabol. De ugye vaklamiert ezt az allam sem akarj:-)) Talald ki miert
Azért nem ilyen egyszerű ez, mert a legnagyobb szakszervezetek az állam tulajdonában lévő nagyvállalatoknál vannak(MÁV, MALÉV,BKV stb) A szakszervezeti vezetők jövedelmük túlnyomó többségben az állami nagyvállalatoktól kapják.(pl a MÁV-os szakszervezeti vezetők főosztályvezetői jövedelmezésben részesülnek a hozzátartozó 80-90%os prémiummal) Ilyen felállás mellett bizony még a munkáltató is beleszól a szakszervezet életébe. Akármilyen hihetetlen volt már olyan sztrájk, amely arról szólt (persze nem hivatalosan), hogy egyik-másik szaszervezeti vezető magasabb prémiumot kapjon.
Ok de mi a konkretum, a szakszervezetek mukodeset az egyesuleti torveny szabalyozza ,ahogy a tobbi civil szervezeteket is, de az allam masban nem szolhat bele a mukodesukbe. Az allam nem tud semmit reformalni a szakszervezetekben mert semmi koze hozza,
Azt kell tudomásul venni, hogy a jóléti rendszerben és a szociális hálóban drasztikus reformok szükségesek, mert túl sokba kerül. Már rég nem arról van szó hogy a jövőt éli fel, hanem a jelen stabilitását veszélyezteti. Máshova kell helyezni a hangsúlyokat, és minél gyorsabban, mert az elvesztegett időt százmilliárdokban mérik. Ami ennek akadálya azt meg hozzá kell igazítani az új keretekhez.