Nem baj az ha pórias a lexikális tudás, de akkor inkább jobb nem szólni. Mert ugye az tényleg egy marhaság, hogy egy udvarnak kifordul a gyomra, pláne ha hold. Ó én belga, micsoda kép zavar.
Mivel másképp nem találtak - egyelőre - fogást rajta, így salátatörvényben rendezték Simor fizetését: a minimálbér tízszerese lehet a Magyar Nemzeti Bank elnökének az MNB-től származó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének a felügyelettől származó havi keresete.
A javaslatot tartalmazza a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter neve alatt pénteken beterjesztett salátatörvény az egyes pénzügyi tárgyú törvények alkotásáról és módosításáról.
Korábbról: "csaknem 20 százalékkal emeli minisztereinek fizetését a Fidesz-kormány, az egyik első intézkedésével ... (a Bajnai-kormány hivatalba lépésekor 15 százalékkal csökkentette a miniszterek fizetését). A Fidesz egyik első, beterjesztett javaslatából a csökkentés kimaradt, így az új kormány tagjainak több mint 200 ezer forinttan nő a bére a mostaniakéhoz képest. Ezzel egy jobbos miniszteri fizetés 1 millió 300 ezer forintra emelkedik." Mellesleg a fideszes képviselők korábban többször is azt javasolták, hogy csökkenjen a kormánytagok illetménye. Volt olyan javaslat is, amely megfelezte volna a miniszteri fizetéseket.
Talán '98-ban azt mondták, hogy többet akarnak kormányváltásnál, de kevesebbet rendszerváltásnál. Ma már rendszerváltásról, rendszeralapító országgyűlésről szónokolnak. No, meg forradalomról :-/
Harminc ezüsttel is talán még a nyár folyamán megemelik a fizetésüket...
A magyar arisztokráciát a magyarok eddigi történelmük során sosem váltották le.
Az 1945 utáni elitcseréhez a szovjet hadsereg közvetlen irányítása kellett.
A magyar nemes lehetett gonosz, ostoba vagy agyalágyult, akkor is magyar nemes maradt. A magyar pária pedig ugyanilyen forradalmi lendülettel pária maradt.
A magyar történelmet ez a trágyadomb szerű lassú erjedés jellemzi évszázadok óta. Nemzeti kulturális attribútummá formálódott a változatlanság, történelem viharai jöttek és mentek, a magyarok társadalom kőszikla szerű feudalisztikus rétegződése megingathatatlannak bizonyult.
Trianon után a magyar köznép furcsa módon sosem saját elnyomóit hibáztatta pária nyomoráért, hanem abban reménykedett hogy magyar hatalmi struktúrát Európa több országára is újra ki lehet majd terjeszteni , így urasága asztaláról neki is több morzsa hullhat majd le. Furcsa irracionális vágyálom ez, a világ nyilvánvalóan nem fog visszafejlődni hogy magyarok boldogok legyenek.
,,létezik a szavazói szindróma, mint beteg és tünetegyüttes. Az átlag szavazó (ez az átlag alatta van minden egyéb átlagnak) amennyiben túlnyeri magát a pártja, mint pl. a 68%-15,28% arány a.."
Ja, meg ugye ott van azok szindrómája,akik a vesztes oldalra szavaztak. Na ő meg már gyógyszerekkel tömik magukat,alkoholisták lettek,és csikket szednek...
Amerikai tudósok megállapították, hogy létezik a szavazói szindróma, mint beteg és tünetegyüttes. Az átlag szavazó (ez az átlag alatta van minden egyéb átlagnak) amennyiben túlnyeri magát a pártja, mint pl. a 68%-15,28% arány akkor fellép a szavazói szindróma. Ennek tünetei a valóság érzékelésének teljes elvesztése, a minden hűdejólvan, a a a a a a a a , még Biszku Béla bácsit is sajnálják, és látánk, hogy ez is: JÓ. az 2/3-ról azt hiszik, hogy onnantól el lehet felejteni a választókat, hátradőlve lehet pötyögni a laptopba az újabb egyeduralmi törvényeket. Ez a mélységi mámor, kanás bor okozta mámor, és a vetési kényszer és még sok ilyesmi.
Csermelyen én is meglepődtem, de nem most, hanem már előbb is. Azt hittem rosszul hallok, vagy valamit félre értek. Két eset van: 1. A pasas tényleg karakán, aminek örülnék 2. Egyedül maradt és Filip Filipovicsot kiemelték mellőle. Ő meg maradt. Lehet, hogy nem fizették meg a sok éven át végzett igazán áldozatos munkáját? Elmaradt a jutalom? Ez a rosszhiszemű verzió.
Ezt melyik választási vereségről írtad? Nekem rémlik ilyesmi úgy 8 éve. Meg 4 éve is.
Hogy fordul a világ. Nahát:O)) Most még nem volt újraszámolás, hídfoglalás, választási csalás. Bukás -. az volt. Hatalmas. Pax vobis. És? Van új ellenzék, kiabálnak is, ahogy ellenzékhez illik. Ennyi.
Igazad van, ez csak a csokibogyó a tortán. Csermely a Péntek 8-ban éveken át gyilkolta a volt komcsi vezetőket, a neoliberális hazaárulókat, és nem győzött hangot adni annak a vágyának, hogy végre a fidesz jusson lehetőséghez megint. Ha neki ennyi idő alatt betelt a pohár, egy gyakorlatilag fideszes lapban, akkor mit csinált eddig a fidesz vajon?
Szőcs Géza tiltakozó(nyílt) levelére O.V. azt válaszolta, hogy vigyázzon, mert kis mozdulatokkal is lehet nagy bajt okozni (kb.). Gubcsi kinevezése nem kis mozdulat! Ha nem korrigálják a döntést, akkor elkeserítő az üzenete!
Na és persze, az a fidesz teszi mindezt, mely a médiabirodalmán keresztül a kampány utolsó hónapjában szinte mással sem volt elfoglalva, csak hogy előtúrjon valamit a Jobbikról, az ottani jelöltek pártállami múltjáról. És persze SZívgyártó Petike okos szemüvege mögül, okosan pislogva beszélt a csúnya baloldal kettős mércéjéről.
Gubcsi elvtárs, a fidesz egyik mai vazallusa eképpen vélekedett a világ dolgairól:
1970-ben olyan pártba léptem be, amely merészen új volt, Közép- és Kelet-Európa legmodernebb pártja. Számomra 19 éven keresztül megmaradt ilyen minőségűnek.”
„Az MSZMP választási sikere megítélésem szerint a hazai politikai stabilitás fő eleme.(…) Nem kétséges számomra, hogy ezt a tevékenységet csak és kizárólag az egységesen megmaradt és megtartandó MSZMP számára tudom elvégezni. Ebbe a pártba léptem be, és számomra más politikai megoldás nem létezik. A választási harc nyilvánvalóan kemény lesz, és ezt szakmai módon kell vívni: az MSZMP-ért.”
„Magyarán: a baloldal érthetetlen és történelmi felelősséget hordozó, a vezetés alkalmatlanságát tükröző szétverésével és szétesésével részben az MDF, részben az olyan radikális, agresszív pártok, mint az SZDSZ és a Fidesz alig ellenőrizhető csoportjai radikalizálódhatnak
Statisztikák. Éppen egy reményt, egy álmot lopnak el az álnemzeti fideszvezetők sok magyartól, aki rájuk szavazott. Alig múlt egy hónapja, hogy az ő álmuk beteljesült a 2/3-al, már szarnak a választóikra.
Amely ugyan "jobbról" bírálja a kormány egy személyi döntését, de egyrészt igaza van, másrészt a lényeg sokkal inkább az, hogy bírálja a kormányt, és nem egy szélsőjobbos, hanem egy mainstream lapban.
S ha csak most a "rossz" miniszter a címzett, de bizony a "jó" Orbán is a szőnyegünk szélén áll.