Még valami. Tevan folyton arra hivatkozott Bodoky blogjában, hogy a főnöknek joga van beleszólni a cikkbe. Persze, joga van. Amíg a jóváhagyási folyamat le nem zajlott, és mindkét fél rá nem bólintott. De ha már kikerült, akkor erősen illik egyeztetni, és ha az nem sikerült, a cikket egyben illik visszavonni, nem pedig hatalmi szóval változtatni a nyilvánosságra került szövegen úgy, hogy közben az olvasók előtt a teljes felelősség a szerzőé!!
Én is szerkesztő vagyok, bár nem online médiánál, hanem egy szakkönyvkiadónál. És bár a topik már leült, meg különben is eltelt már 3 nap (csak most figyeltem fel az ügyre), talán nem lesz tanulság nélkül való azoknak az indexeseknek, akik ennek a fórumnak a figyelését végzik, hogy mi egy nem indexes szerkesztő véleménye az ügyről.
A cikk fölött ott az írójának a neve. Ezzel vállalja, hogy ezt ő írta, úgy és olyan formában került ki, hogy ő erre rábólintott, vállalja.
A cikk eredetijével így is történt. Aztán UP kihúzott belőle egy bekezdést anélkül, hogy egyeztetett volna azzal, akinek a neve a cikk fölött szerepel! Hát én elhiszem, hogy UP ezt -- ahogy Tevan Bodoky blogjában írta -- azért tette, mert "konfliktuskerülő személyiség", de egyrészt ezzel nem kerülte el a konfliktust, sőt éppenséggel súlyosbította,, másrészt etikátlanul járt el, harmadrészt úgy tüntette el a bekezdést, hogy még inkább felhívta rá a figyelmet, negyedrészt pedig kiirthatatlanná tette a gyanút, hogy öncenzúrát gyakorolt, vagy "szóltak" neki, ő pedig meghajolt, és tette, amit "kértek" tőle.
Én UP helyében legalább az etikátlanság vádját megelőztem volna azzal, hogy felhívom Bodokyt, és azt mondom neki, két lehetőség van: vagy beleegyezik az utolsó bekezdés kihúzásába, vagy kiveszik a cikket (az egészet) a publikációk közül. Ez lett volna a tisztességes megoldás. Persze ennek megvan az a hátránya, hogy nincs többé egy olyan cikk, ami vonzotta az olvasókat, ezért aztán UP inkább megalázta Bodokyt azzal, hogy utólag, a tudta nélkül húzott a cikkből, a szerző nevét persze a cikk fölött hagyva.
Elszabtad, UP. Konfliktuskerülés, mi?
Jöhet Tevan a kurvaanyámmal. 81 éves szegénykém, azt se tudja, ki az a Bodoky, Tevan, UP...
Klasszikusan megjelenés előtti ellenőrzés szerintem. Mivel az elektronikus hirközlés lehetővé teszi az utólagos "csonkítást" is lehet filózni azon hogy az utólagos módosítás az-é-e vagy nem ....
Mennyire van távol a szerkesztői munka a cenzortól ?
Lassan a politika is kezd rájönni hogy az ATV Hír Tv páros már nem teljesen fedi le a választóképes lakosságot. Rádiót sem hallgat mindenki. Igy szerezni kell - mivel felfuttatni sokkal nehezebb - egy népszerű site-ot az információk eljuttatásához.
Azt írja a jól tájékozott portál, hogy az 0rbán-klikk is vastagon benne van a pátyi mutyiban. Így mindjárt könnyebben érthető, miért csapott le a cenzúra azon melegében.
Akkor bezzeg nem óbégattak, amikor párban az indexszel hetekig kussoltak Simon Peresz kijelentéséről. Meg amúgy is ezernyi alkalom lett volna (oda-vissza) cenzúrát emlegetni... de persze ilyenkor kell előjönni vele, hadd lássa a balfék tábor, hogy "milyen idők jönnek". LOL
Még azt is el tudom képzelni, hogy Bodoky direkt csinálja az fesztivált, mert kell a mozgósítás a mindkét oldalból kiábrándult tábornak. De mivel két "maszületett/tiszta párt" is versenyben van, muszáj beletenni a cikkbe egy lagymatag LMP-s nyilatkozatot, nehogy valakinek a másik jusson eszébe egy hét múlva. (pedig a Jobbik valamivel markánsabban támadta ezeket a mutyikat)
A T. szerk. az indexfórum lomtára, ahová akkor söprik ki a topikokat, ha szégyellik, de valamilyen rejtélyes okból mégse akarják kib@xxni őket, mint sz**t a kerítésen.
Írja meg, hogy mit gondol rólunk.
Ezt nehogy komolyan vedd, mert úgy b...nak ki, mint... l. mint fent.
"Bodoky Tamás kérdésünkre megerősítette, ő adta be a felmondását, de ha a munkaszerződésében garanciát kapna arra, hogy hasonló nem fordul elő, akkor tovább dolgozna a lapnál."
na ezt másoknak is ki kéne próbálni, lenne meglepetés. lefordítom magyarra:
"hajlandó vagyok a cégnél dolgozni, de csak akkor, ha azt csinálhatom, amit akarok, és a főnököm egyáltalán nem szólhat bele."
De hát ennek az írásnak éppen pont az a kicsengése, hogy az Index még a naccságos fidesz sjatóbefolyásolási osztályának is megüzeni, hogy méltóztassatok megbaszni magatokat, nem?
Én tényleg nem értem a problémádat.
Az Index egy vállalkozás, nem egy társadalmi szervezet, így ott biza vannak olyan szempontok is, amelyeket egy kiscserkész még csak elképzelni sem tud. Az egyik ilyen szempont lehet az is, hogy l'art pour l'art nem rázzuk a pofonfát. Az ő pénzük, az ő dolguk.
A Népszabadságban megjelent egy cikk, milyen megfontolásból tartozik a T. Szerk! alfórumba, melynek leírása: Írja meg, hogy mit gondol rólunk. Minden ötletet, javaslatot örömmel várunk. A szerkesztők néha még be is néznek ide.
"Az Index munkatársai viszont nem csináltak semmi mást, mint veretes publicisztika meg kiáltvány helyett elővették a sajtótörvény vonatkozó passzusát, s megállapították, hogy a jogszabályok szerint sem feltétlenül kell egy újságnak pártinstrukciókat követni, amire lehet persze, hogy apró bosszú révén ráfizetnek, de hol lesznek már az interjúalanyok, amikor ők még mindig ott állnak a sarkon."
Áhá! Akkor nem csodálkozom, hogy ezekben a vérzivataros időkben, amikor az indexstáb szapora nyelvcsapásokkal igyekszik a jobboldali sarokra átevezni (az alapötlet Megyesi Gusztávtól), az ilyen Bodoky-féléket jól megcenzúrázzák.
az indexnek már van egy pulitzer emlékdíjasa, aki leírt baromságokat, beperelték érte, el is vesztette az index a pert, fizetett mint a katonatiszt. majd főmunkatársat csinált az újságíróból.
Bodoky ezt az utat nem járhatja be, mert már van ilyen szerző a kötelékbnen, meg most épp fidesz korszak jön és helyezkedni kell.
hmmm... a te szádból a "téged ezért fizetnek" kérdés kábé analóg azzal, amikor szanyi megvádolja a fideszeseket, hogy szavazókat szerveznek a 13-ba :)))