Zuschlag János a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett 1995-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, ahol történelem szakon 2000 júniusában szerezte meg diplomáját.
A Magyar Szocialista Pártba már tizenhét éves korában, 1994-ben belépett. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdte meg politikusi pályafutását: 1994-1998-ig Bács-Kiskun megyei elnök, 1995-1998 között országos irodavezető, 1997-1998-ban országos alelnök, 1998-tól ügyvezető alelnök volt. 1997-től tagja az MSZP Országos Választmányának, 1998-tól Kiskunhalason a városi elnökség tagja, 1999-től Bács-Kiskun megyei ügyvivő.
Mi vitte rá ezt a fiatalembert, hogy lopjon és sikkasszon a nemzet vagyonából? Mitől kezd lopni egy szocialista ember, akinek az elvei kifejezetten a lopás ellen hatnak, mint a szolidaritás, humánum, szabadságszeretet, tisztesség és becsületesség.
Talán mert tudja, hogy ott a lopós tagot még a börtönben is megfizetik.
Tovább kapja fizetését az előzetes letartóztatásban ülő erzsébetvárosi szocialista polgármester - a szocialista többségű képviselő-testület elutasította a helyi Fidesz indítványát arról, hogy Hunvald György alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.
Az MSZP-sek ezt a jogszabályi háttér hiányával indokolták, pedig korábban az igazságügyi tárca állásfoglalása is azt tartalmazta, van jogalap a fizetés felfüggesztésére.
Elutasította a testület azt az ellenzéki indítványt is, hogy az ingatlanpanamában gyanúsított Hunvald Györgyöt kérjék fel a mandátumáról való lemondásra. A szocialista politikus február óta van előzetes letartóztatásban, azóta több mint 6 millió forint juttatásban részesült.
Két dolgot tudok elképzelni a kérdéseddel kapcsolatban. – Szándékosan provokatív – Szándéktalanul felületes. (A két feltevésem beírási sorrendje érdektelen, nem erősorrend.)
Én úgy gondolom, hogy vannak olyanok, akik tisztességesek és vannak akik nem. szándékosan nem törvénytisztelőt írtam! A tisztesség (emberség, emberiesség) nem feltétlenül jelent törvénytiszteletet. A történelem során gyakran megesett, hogy a jogsértő magatartás volt az egyetlen emberséges, helyes cselekedett.
Nem hinném, hogy a politikai beállítottság, az emberiesség és a törvénytisztelet között szoros összefüggés lenne. Akiben megvan az emberiesség, a tartás, a tisztesség, az lehet bármiféle politikai irányzat híve, követője, az ebben a szép tulajdonságában megingathatatlan.
A kevésbé szilárd erkölcsűeknek nincsenek különösebb aggályaik, ha önös érdekükről van szó. Ha az indíttatás és lehetőség megvan, nagy valószínűséggel olyan lépésekre szánja el magát, amit mi nem tennénk. Nem azért pert tilos. Nem azért, mert büntetést kaphatunk érte. Önmagunkért. Számomra a liberalizmus egyik ismérve, a saját definícióm egyik sarokpontja a Nem szabad ártani! parancsa.
Minden bizonnyal a többi létező és létezett párt tagjai között vannak ilyenek, meg olyanok is.
Az MSZP-ben azok, akik korábban is közel kerültek a tűzhöz, több kapcsolati tőkével rendelkeznek, több lehetőségük van a még törvényes, de erkölcstelen mutyizásra, a sem nem törvényes, sem erkölcsös sikkasztáshoz, vesztegetéshez, pénzek elsíbolásához. Erre számítani lehetett, illetve elkerülhetetlenül szükséges következménye volt annak a puha rendszerváltásnak, ami 1989-1990-ben volt.
Mellékszál: miért tagja valaki ma az MSZP-nek? Közösséget lehet vállalni az MSZMP jogutódjával? Közösséget lehet vállalni az MSZP közelmúltjával és jelenével? Ha valaki ezekre igennel válaszol, akkor esetében már nincs miről beszélni.
Menthetetlen tetteket eme szemtelen elemek rendszeresen tesznek, mert tehetnek. E cselekedetek rejtett eleme egy eszme: egyet neked, egyet meg nekem. Becstelen esetek szelleme erre terel egyeseket. De ez persze, sejtem, nem vezet benneteket, ezen eredettel perlekedhettek. De nem kell rettegnetek, veletek mennek egyszer el, messze-messze, mekegve.
(Most majd a becsületes kecskékre bízzuk a megmaradt káposztát.)
1, Minden magyar politikus annyit lophat amennyit akar ez neki törvényes pontosabban törvény felett joga (lásd mentelmi jog) 2, Zusival nem az a baj, hogy lopott, hanem az, hogy kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról ezzel együtt lopási (mentelmi) jogáról, (képviselőségéről) mert eljárt a szájja!
Rám egész életemben hatott a nagy Sztálin mondata, amit Lenin temetésén mondott ez a hatalmas ember. “Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk’. Amióta így lopnak itt magyarországon a kommunistából lett szocialisták és ahogy a Zuschlag ügy alapján kiderült és bizonyossággá vált, mindig ez motoszkál bennem. Talán ez a titok nyitja?
Ugyan már. A komcsik nagy része azért lépett a pártba mert akkoriban csak így lehetett boldogulni. A múlt rendszerben ismertem egyébként egy-két becsületes komcsit is, ők tényleg komolyan hittek a rendszer értékeiben - és persze fényévekre sem közelítették meg a pártvezetést. Ezeket egyébként kedveltem is, annak ellenére hogy magát a rendszert és a komcsikat mindig is szívből gyűlöltem, de eszem ágában nem volt soha ezt ezekre az emberekre kiterjeszteni. Ők egyszerűen másban hittek mint én, de amiben hittek azt valahol nagyra becsültem és becsülöm ma is, jobbosként is. De ezek az emberek és az MSZP maffiózó tagozata ami nagyjából a gengszterváltás óta irányítja az országot (pontosabban már jóval előtte, a spontán privatizációval kezdődött ez még úgy 88 tájékán) nagy vonalakban ég és föld.
Mitől lesz fos egy gyerekkorától szocialista, mint Zuschlag? Gyurcsányt azt megértem, hiszen a családi kötődése miatt természetes a maffia szemlélete, de Zuschlag igazi szocialista embertipus volt és mégis szarrá nemesedett.