A Fidesz visszahívja minden fővárosi cég felügyelőbizottságából a tagjait - jelentette be Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője a fővárosi közgyűlés ülésén. A politikus szerint nem kell sok embert visszahívni, mert a párt által delegált tagok mindenhol jelentős kisebbségben vannak. Pontos számot nem tudott mondani.
Tarlós közölte: jobban bíznak abban, hogy az ügyészség kivizsgálja a BKV-nál történteket, mint hogy a bizottság teszi ezt meg. Mint mondta, a Fidesz visszahívja a felügyelőbizottságokból tagjait, és "nem vesznek részt a cirkuszban".
Ez tényleg církusz még idomított kecske is van. Egyébként ebben a Steiner pubiban valóban valami kecskeszerű.
Úgy röhögsz, mint egy kecske: Tarlós Steinert sértegette
Egy harmadosztályú étteremből is kitiltanák Tarlóst, véli a frakcióvezető.
A fentieket mondta Tarlós István Steiner Pálnak a Fővárosi Közgyűlés ülésén, számolt be róla a szocialista frakcióvezető. Steiner Pál szerint Tarlós István egy agresszív politikai vezető, és olyan stílust enged meg magának, ami egy harmadosztályú étterembe sem való. A szocialista fővárosi frakcióvezető azt mondta, az SZDSZ és a Fidesz közt látens együttműködés van a fővárosban és a Fidesz érdemi vita helyett álságos, a város érdekeit semmibe vevő, alacsony szintű kampánytevékenységet folytat a közgyűlésben. Az átláthatósági javaslatok elfogadásáról Steiner Pál azt mondta, kommunikációs fogás volt Demszky Gábor részéről az előterjesztés módosítása, ugyanis alig változtatott valamit Horváth Csaba javaslatain. atv.hu
Nekem világos az ügy. Inkább a volt szocik motivációját, illetve annak elmaradását próbáltam megjeleníteni. Nem közvélemény-kutatók unalmas óráiban bejegyzett otthoni pipáira, hanem a környezetem felmérésre hagyatkoztam. Természetesen, ez nem reprezentatív, de legalább nem manipulált.:-)
Erről már beszéltünk. Kollégám szerint ez a követendő. A mi körzetünkben - szvsz - javasolt azért a Fidesz-KDNP, hiszen elsősorban balos a körzet. Az ex-szocik majd bejuttatják a Jobbikot maguktól is.:-))) Nem kellünk mi már ehhez. Maradhatunk a jó nyugatiak által is lefasisztázott polgári középosztály pártjánál.
"nem tudhatjuk miként dönt az 52%. " Azért nekem van elképzelésem.
Némi vizsgálódást folytattam a saját berkeimben. Sok keményen balos kollégám van. A helyzet a követlező. Az 50-en túliak valahogy nem akarnak elmenni szavazni. A szocikat rühellik, a Fideszt meg utálják. Orbán szarva és patája bántja a szemüket. A fiatalok meg ilyenekt mondanak. "Rohadjon meg az összes MSZP-s, de inkáb fel kéne őket egytől egyig ........! Megyünk a Jobbikra szavazni, mert Orbánnak meg szarva van, meg patája." Tisztán látszik az idősebb gárda kiábrándultsága, és hogy a nyugdíjuknak lőttek. De! Az is, hogy a fiatalabbak még szeretnének jövőt maguknak eme szép hazában. Az arccal a vasút felé helyett, Szebb Jövőt! akarnak. És íme, beérik az orbáncsátán mátrixa. Se MSZP, se Fidesz, irány a Jobbik. Ezt termelte ki a magyar baloldali haladó értelmiség torzító tükre.
Elnököm! Egy szociológus veszett el benned! Vona ezt valahogy így ecsetelte az EU-s szavazás után.Idézet pontatlan:"Az ország 80% még nem tudja, hogy Jobbikos. 15%-a már tudja is ezt, a többi meg majd rájön!"
Azt hiszem, nem igazán érted, amit írtam. Illetve, nem akarod tudomásul venni, hogy: Igen, a külföldnek érdeke volt egy olyan kormányt fenntartani és támogatni PR-rel, mely hülyére kiszolgáltatta a magyar gazdaságot. Ehhez az ellenzék lejáratása feltétlen szükséges, hiszen az ellenállást képesek tömegbázisra, politikai erőre támaszkodva akadályozni. Az ideologia adta magát. Bűnös nemzet vagyunk, fasiszta motivációval. Nesztek nektek itt egy nemzeti csapat, ők a célpont. Addig fasisztáztak, míg egy komoly, akár fasiszta keménységgel is ellátott párt kerülhet 5-10 éven belül, vagy múlva, vezető pozicióba. Megérte a szabadrablást? A külföldi befektetőknek igen, mert ők nem itt élnek. Akik itt maradtak, egy szétvert államot, hiányos közbiztonságot, 10,3%-os munkanélküliséget kaotak ajándékba.+IMF
Nos. Erre én hozok egy példát - igen, egy jobbos tévéből -. egy külföldi uriember előadására hivatkozva, aki vendégként lépett fel a műsorban. Aztán irány vissza a hazájába. Nem hiteles? Nem baj. Elmondta a véleményét, és elmegy a jólétbe haza. Nekünk meg marad Olaszliszka, mint az ejróperség mértékegysége.
A szoclibek nem mennek a második fordulóra ha nem érdekeltek, nem fognak a fideszre szavazni. Ettől lesz erősebb a jobbik és ettől fog szivni a fidesz.
Ne haragudj, de egy FT, vagy egy nyugaton is szerte elfogadott minősítő intézet nekem hitelesebb, mint egy echotv-s müsor, ahol szubjektív vélemények hangzanak el.
A maszop rasszista lesz, mert most az a trendi. A cigányok ellen jól felheccelt szoci szavazó pedig magabiztosan fogja a jobbikra adni a voksát a 2. fordulóban. A következő évtized kisgömböce növekszik. :(
Gondoltam, hogy nem lesz kóser.:-) Így jó ez. Ne legyen senki hiteles. Két pont között a legrövidebb görbe a Jobbik lesz. Ezt magyarázom itt egy ideje. Nem kellett a mérsékelt jobb, akkor jönni fog a radikális. Nem akarásnak nyögés a vége.
Nem elhanyagolható, de jelenleg a szocik sehol sincsenek. Eredményeket is csak Bajnai produkál, aki eltávolodott a szociktól mint párttól. Az MSZP jelenleg szétesőben van. Ha nem tudják összeszedni magukat a választásig akkor nagy bajban lesznek.
Az Echo Civil akadémiáján volt egy előadás, melyben egy hollandiai férfi tartott műsort.
Már önmagában a hely is kizárja az elfogulatlanságot. Bármikor találok hollandiai valakit, aki szidja OV-t az ATV müsorába. Nem is értem ezt miként hoztad fel rvnek. Ettől már csak a hírtv müsora vagy a manem tanulmány esetleg bayer tollából lenne kevésbé érv.
A szoclib nem nyüszít? Hová lett az antifasiszta szellemiség?:-) 4:1 arányú Fidesz-MSZP többletnél a Fidesznek nem kell tartania a Jobbiktól. Az MSZP viszont totális zavarban van, már-már skizoid." Most antifasiszta is legyek, meg rasszista is?" El kéne már dönteni. Szavazók, vagy elvek mellett áll ki. Nekem mindegy. A szavazókat megtartania nem sikerül nekik, elveik meg .....hagyjuk. Vagy Hagyó?
Fáziskésésben vagyok. Elnézésedet kérem, de közben munka is van. Az Echo Civil akadémiáján volt egy előadás, melyben egy hollandiai férfi tartott műsort. Pontosan arra utalt, hogy érthetetlen számára is, hogy miként dőltek be a szoci PR-nek a nyugati lapok. Itt jut eszembe a kormány önreklámozása is, melyben lelkesen résztvettek a külföldi, gazdasággal foglalkozó lapok is.
Olvasom a többi topicot is. Ugyanazon brit lap mely Fletót csókoltatta tavaszig, tavasztól már nyersen fogalmazott elkúrásáról. Az ATV-ről már nem is beszélnék. Mint masszív jobbos, muszáj nézni a másik oldal elképzeléseit is. A mosoda remekül működik. Nem mondom, hogy a HírTv-ben nem megy a PR, de ha az elmeosztályról képesek szocikat összefogdosni és az ATV meg nem, akkor valamiért az ATV hitelessége csökkentértékű lesz nálam. Megjegyzem, magam sem vagyok az elfogulatlanság mintapéldánya.
Gondolod? A ballib szempontjából a fidesz és a jobbik között csak árnyalatnyi a különbség, bár a részletek mások.
Én mást vizonálok! A szoclib a második fordulóban nem megy el szavazni, hagy birkózzon a jobbik, meg a fidesz, aztán hagy marják egymást "jó testvér" módjára.