egy erdélyi magyar weboldalról egy cikk:
A köcsög tápos turista egy napja
Busszal jön, busszal megy. Ámul-bámul, könnyezik, szerencsétlenkedik. Édeserdélyittvagyunk. A köcsög tápos turista egy napja.
Korondon ébred. Ott megáll a busz. Ott, ahol még forinttal is vásárolhat, s meg is jegyzi, hogy ez így tiszta Magyarország, és hogy valamikor az övék volt ez is. Vesz ezt meg azt, de csak a buszban veszi észre, hogy a portékán Made in China-feliratos a címke. Sebaj, letépi.
Bőszen kortyolgatja a nyomokban áfonyát is tartalmazó „afinátát", illetve a kereskedők által szilvapálinkának álcázott ócska szeszt. Mert mit tudja ő, hogy mi a jó... Hangoskodni kezd, édeserdélyezik, Farkaslakán az út mellett a fűbe pisil, majd Tamási sírjánál keresztet vet. Mikor negyvened magával délelőtt Udvarhelyen
a Patkóban leszáll a buszról,
gyomra korog, de rögtön nekilát a városházát és a templomokat fotózni, nemzetiszínű szalagot akaszt Csaba királyfi szobrára. Csak otthon veszi észre, hogy a fotózás idején gyakorlatilag már be volt rúgva. Kopaszodó, idősödő fején napszemüveg. Az aprópénzt nagystílűen odaadja az emlékezés parkjában szolgálatos koldusgyereknek, majd tőle kérdezi meg, hogy hol van itt a pénzváltó, és hol lehet harapni valamit.
Szandálban, mezítláb slattyog, pocakján „hasitasi", nagymagyarországos vagy hatvannégyvármegyés póló feszül a belén, ezt spéci erre az utazásra vette egy pesti boltban.
Spórol a gyomrán, beéri egy kicsi kürtőkaláccsal a Kossuthban – azt is megpróbálja lealkudni. „Nálunk otthon olcsóbb" – ezzel a megjegyzéssel be is fejezi a költekezést Udvarhelyen. Tátja a száját, böfög, bámul a Vasszékelyre, mint borjú az új kapura, s közben az itteni idegenvezetőt (aki már nagyon ideges a köcsög tápos buszsofőr miatt, aki sokszor járt „lent" Erdélyben és azt hiszi, hogy mindent jobban tud nála) idióta megjegyzésekkel fárasztja.
„Milyen szép itt nálatok, Erdélyben!"
Vagy „Milyen szépen beszélnek itt magyarul!". Vagy: „székelytesvérem", esetleg „ez is a miénk volt egykor!" Bután vihog, amikor először hallja, hogy „Székely szarta a magyart!" Azt hiszi, hogy itt még minden úgy van, mint a hetvenes években, amikor nagybátyja egyik ismerőse erre járt egy 1300-as Zsigulival. Csucsát keveri Csicsóval. Van egy elképzelése a székely menyecskékről is (szívesen elkapna egyet-kettőt közülük, habár tudja, hogy állítólag nagyon nehéz...).
Amikor betér egy kocsmába csíki sört inni, meglepődik, hogy a csajok nem rakott szoknyát viselnek már, hanem szűk farmert és Converse-csukát, mint a pestiek. Szóba elegyedik, de kiröhögik, letáposozzák. Valahol beír egy vendégkönyvbe, de már nem emlékszik, hogy hol járt. Hallotta, hogy ebben a városban régebb
tiszteletbeli székelynek is felavathatták volna,
csupán némi pénz kellett a csillagösvényes üdvösséghez, göröngyös úton. Mire kiér a busz Homoródra, már seggrészeg. Az áfonyapálinkás üveg megmelegszik az ülésen. A borvízkútnál fedezi fel, hogy a székelyeknél a földből folyik a szódavíz.
Vagy szikvíz, ahogy a mellette ülő hasonszőrű pofázza. „Ez is a miénk volt!" - harsogja. Sűrűn megy a csonkamagyarországozás, a vesszentrianonozás. Belefelejt, hogy pár évvel ezelőtt még a szocikra, Pesten meg Demszkyre szavazott. Különben is, nincs a homlokára írva.
Hintó-, vagy szekérút az Ilona völgyébe. Útközben szilvapálinkával felváltva issza (az áfonya közben elfogyott) a borvizet, hallgatja a szekeres medvés történeteit. „De ide ugye nem jön..?" – érdeklődik holtsápadtan két csuklás között.
Miután megnyugszik és elfogy a szilvapálinkának csúfolt lötty is, teleszájjal zsidózik, gyurcsányozik, románozik, kommunistázik, orbánozik, cigányozik, jobbikozik, köcsögözik, könnyezik. Alig tud visszamászni a buszba.
Este egy Csík-környéki takaros falusi vendégfogadóban túrós puliszkát kap vacsorára. Kenyérrel nyakalja, szilvóriummal öblíti. Éjfél után a házigazda szőrös nyakába sírja, hogy annakidején december ötödikén igennel szavazott, s hogy mindent vissza. Hamisan
rázendít a székely himnuszra,
de csak az elejét és a végét kornyikálja, azt is hibásan. Arca vörös, izzadt, nyakán kidagadnak az erek. Hajnalban alsógatyában, papucsban tántorog a fabudihoz hányni. A láncra kötött kutya megugatja. Frászt kap, ijedtében rálép egy fosznideszkára, kő van alatta, hanyatt vágódik. Turulmadaras pólója tele lesz nyúlbogyóval. Reggel semmire nem emlékszik, csak a szagból érzi, hogy valami nincs rendben.
Pofátlanul szendvicset pakoltat a házigazda feleségével, irány a csíksomlyói búcsú. Útközben beveszi a pálinkát és a maszlagot, hogy annakidején az unitáriusok megtámadták a csíki katolikusokat. Alig tud kikapaszkodni a nyeregbe, folyik a víz róla, zihál. Elbőgi magát párszor a himnusz alatt, ernyő alatt fohászkodik, s hetvenhetedszer hagyja el a száját, hogy „édeserdélyittvagyunk".
Vasárnap estére hazaviszi a busz Pestre. Másnapos, végighortyogja az utat. Hétfőn fáradtan, könnybe lábadt szemmel kezdi a mesét az irodában: „Gyerekek, lent voltam Erdélyben
ennyit a székely himnuszról, meg az itteni mélymagyarokról
