Bajnai környezetéből származó értesüléseink szerint szó sincs róla, hogy Bajnai és az SZDSZ között egyetértés lenne a kérdésben. Mi több, forrásaink szerint Horn nyilatkozata pont az ellentéte annak, amiről az eddigi tárgyalásokon szó volt.
Horn Gábor közölte: "a szociális ellehetetlenedés kezelése szempontjából" módosítani kell az eddig látott programon. Kérték Bajnai Gordont, hogy "a megszorító intézkedéscsomagba" lehetőségszerűen kerüljön be a rászorultság elvének következetes érvényesítése
Horn is beszélhetett volna egyértelműen: El a kezekkel a cigányoktól, az SZDSZ szavazóktól!
majd holnapra kicsit finomítok azért 1 picit rajta, de nem sokat ám!
voltam szdsz szavazó, de nem most, már non régen... de nagyon haragszom a fodor áll politizálására, a hatalom mellett való ragaszkodására, csak azért is belehazudik a kamerákba, elhaló hangon odaszól a maszopnak. aztán oda szavaz mintha semmi nem történt volna. látszat párt lett már csak. az 1% sem érik el. szánalmas, hiteltelen azóta az egész bagázs amióta a kóka betette a lábát. hogy a fodor a rosszabb az össze közül a fix... őnála már csak a nyaklónyalókást tudom jobban rühelni.
nem tudok neki örülni mert a gyávák csak felidegesítenek. szánalmas a kis gerinctelen fodor, mert állandóan az orbán programmal van elfoglalva, de ha jól megnézem az szdsz honlapot, ott még annyi sincs a válság kezelésről benne mint a fidesznél. ostobák.
Eléggé szíven üthette őket a Gulyás és Török által egyidőben kiadott elemzés, hogy nem lesz miről beszélniük. Találtak, így szűk egy héttel az után, hogy a zemeszpé ne merje puhítani a programot, mert akkor megint örihari.
Horn Gábor szerint módosítani kell a Bajnai-programon 2009. április 8. 08:40
Szociálpolitikai szempontból módosítani kell a Bajnai-programon - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán reggel a Napkeltében. Horn Gábor közölte: "a szociális ellehetetlenedés kezelése szempontjából" módosítani kell az eddig látott programon. Kérték Bajnai Gordont, hogy "a megszorító intézkedéscsomagba" lehetőségszerűen kerüljön be a rászorultság elvének következetes érvényesítése - mondta. Horn Gábor hozzátette: "ezt a vitát most nem az MSZP-vel kell lefolytatniuk szerencsére, hanem egy miniszterelnök-jelölttel".
Példaként említette a családi pótlék rendszerének megváltoztatását úgy - mint fogalmazott -, hogy "fent kevesebbet, lent meg többet" kapnának családok.
Az SZDSZ ügyvivője úgy látja, hogy a kérdésben egyetértés van közöttük Bajnai Gordonnal. Ha az MSZP el tud ebbe az irányba lépni, akkor akár fél éven belül lehet a legrosszabb helyzetben lévőknek segíteni - mondta.
Újságírók kérdésére válaszolva közölte, nem tért vissza a bizalmuk az MSZP-t illetően, ha erről lenne szó, akkor koalícióra léptek volna a szocialista párttal. Bizalmuk abban van, hogy egy "Bajnai-féle szakértői kormány" a válságot jobban tudja kezelni, mint egy általuk ismeretlen programmal rendelkező, körülbelül fél évig fel állni nem tudó kormány - mondta Horn Gábor.
És lőn: Az SZDSZ Országos Tanácsa 62 igen és 21 nem szavazat mellett vasárnapi ülésén támogatásáról biztosította Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölését.
Szerintem nem kell aggódni, nem lesz egypártrendszer. A Fidesz nem egy párt, hanem egy szövetség, ami rögtön elkezd osztódni, amint nem lesz szükséges egyben tartani. Alakulnak majd a baloldalon is pártok és remélhetőleg lesz egy igazi liberális párt is.
Hogy mennyire reális lehetőség ez, az is mutatja, hogy a neoliberális diktatúra miatt kitúrt MSZP-sek (Társadalompolitikai Tagozat: Gazsó, Sipos és a többiek) most együtt tüntetnek a jobboldali szervezetekkel, de ettől még baloldaliak maradnak.
Az SZDSZ-ből is kiszorítottak már minden valódi liberálist, akik azóta sem találják a helyüket.
Az MDF úgyszintén kitúrta a valódi konzervatívokat.
"az SZDSZ megüzente a szocialistáknak: nem lehet belőle hülyét csinálni, miután a liberálisok nagy kínnal letuszkolták a saját torkukon Bajnait. Magyarán: a szabad demokraták nem támogatják a gazdasági minisztert, ha Gyurcsány visszajön."
Azért nem semmi ez a teljesítmény. Bajnai még nem is miniszterelnök, de már ugrott 100 milliárd. Ez jóval több, mint amennyi a vizitdíj+tandíj népszavazás miatt kiesett egy év alatt. Ezért igazán kár volt ennyire sietni.
Az SZDSZ azzal az érvvel fogadta el Bajnait, hogy nincs idő, gyorsan kell cselekedni.
Erre mi történt? Elhalasztották az adójogszabályok tárgyalását, ami többek között az alábbi következménnyel jár:
"Hónap közepétől azonban nagyon nehézkes emelni az áfát vagy jövedéki adót. Így az elméleti életbe lépési idő augusztus 1-jére tolódik, vagyis egy hónappal később emelkedne az áfa és a jövedéki adó kulcsa. Egy hónapnyi csúszás azonban durván 100 milliárd forintnyi bevételtől fosztaná meg a költségvetést. Ezt a 100 milliárdos, eddig betervezett, de ez esetben be nem folyó pluszbevételt az adócsökkentő lépések korrigálásával lehetne ellentételezni. Ami azt takarja, vagy kisebb járulékcsökkentésre futná, vagy - és ami még bonyolultabbá tenné a történetet - a visszamenőleges szja-sávhatáremelést nem január 1-jétől lehetne meglépni.
A bizonytalanság nem csak emiatt okozhat fejtörést. A magánszférában több cég is már úgy kalkulált, a meghirdetett lépések és a meghirdetett menetrendben valósulnak meg, szoftverfejlesztő cégek pedig lassan munkának látnának, hogy a bérszámfejtő programokat hozzáigazítsák az új adórendszerhez. De most nem lehet tudni sem azt, hogy mihez, sem azt, hogy mikortól igazítsák hozzá a társaságok bérszámfejtő programjait a mozgó szabályokhoz."
Ennyit a sietségről. Nem sietnek ezek, hanem éppen ellenkezőleg, inkább legszívesebben megállítanák az időt.
Lemondott az SZDSZ Békés megyei elnöke, és azt fontolgatja, hogy a pártból is kilép, ha nem lesz előre hozott választás - olvasható a Békés Megyei Online (BEOL) hírportálon hétfőn.
//"..A népnek kell megváltozni ahhoz, hogy a politika is változzon!.."//
De hiszen pontosan ezt teszi a politika cca.20 éve! Megváltoztatja népet, hogy a politikájukon ne kelljen változtatni a valódi rendszerváltók kedvéért.
Betelepítéssel, diszkriminációval, a mezőgazdaság és az ipar felszámolásával, a szabadrablással minden szinten, a munkanélküliség feltételeinek megteremtésével, az egészségügyi ellátatalansággal, a nyomorszint állandó emelésével, a demokrácia száműzésével, meg számtalan más trükkel.
Megértek már régen egy Új-Nürnbergi perre, amit ugyan egy korábbi kor genicídistái számára találtak ki, de a mostaniak is követtek el legalább akkora gazemberséget, mint régiek.
Ha ugyan nem nagyobbat.
Végülis csak ebben az országban él vagy 9 millió potenciális áldozatuk. És rajtunk kívül ki tudja hány országot sülyeszetenek még mellénk.