Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Egyébként meg te nem vagy egy túlzottan kultúrált ember. Édesanyád a birkák őrzése mellett nem ért rá veled foglalkozni, tiszta sor, de legalább húzd le magad, mindenkinek jobb lesz! Köszönöm.
Jaja, éppen a múltkori edzésen tartott a sensei egy kis bamutatót arról, mi ma a késelési stílus az utcán :o) Addig észre sem veszed hogy kés van nála, amígy vagy 4-5-ször meg nem varr, de akkor már késő. Szeretnek például a belső combra vágni egy mélyet, mert ilyenkor nem is az artériás vérzés a gond, azt el lehet állítani szorítókötéssel, de egy mélyvénás vágástól elvérzik, mire műtőasztalra kerül.
Hát, ez benne van a pakliban...Azt azért mondjuk nem értem, hogy ha a saját házamban késő éjszaka egy-két fickó késsel szambázik, és szépen megkérem őket, hogy ugyan feküdjenek már le a földre mert kicsit ideges vagyok, azok meg inkább elindulnak felém, azt minek lehet értelmezni jogos védelmi helyzeten kívül...
ja, csak ha közelebb ér, akkor meg nem nagyon fogod már lelőni... :( Hacsak nincs a kezedben, célratartva a fegyver. Bár az is igaz, hogy akkor meg mi a francnak jön közelebb... :)
Az meg a másik dolog, hogy pár sensei tanítását meghallgatva az jött le, hogy még egy szerencsés helyzet, ha látod a kést. Mert akkor legalább tudod, hogy mire készülj. Csak az a baj, ha a bicskás egy kicsit is képzett, nem fogod látni a bökőt, mert nem fogja az orrod előtt lóbálni...
Hát, én inkább aikik ken-t láttam, de így pár év után kard ellen sem védekeznék...Bár az is igaz, hogy a legtöbb emberkét, aki jelenleg "szamurájkardot" lóbál időnkét az utcán/kocsmában, inkább gátolja a cucc, mint segíti... :)
Én úgyis forgópárti vagyok, ezért merem bátran mondani, hogy az első kettő lövésem gumi lenne. (Most mind a hat, de azért nem ugyanaz a két dolog ugye...)
Ha te egy késsel hadonászó támadót 5 méterről lelősz, akkor egy darabig nem fogsz ide ilyen meggondolatlan dolgokat írkálni, mert a sitten még nem jellemző az elítéltek körében az internet használatának engedélyezése.
Persze tudom, inkább ülsz a sitten, mintsem feküdnél a temetőben. Értelek én.
Jelen esetben nem kevertem a fogalmakat. A mondatban a jogos szócska hangsúlyos volt. Ugyanis amit te, vagy én olyan önvédelmi helyzetnek minősítünk, hogy szerintünk csak lőfegyverrel oldható meg a szitu, azt még később simán minősíthetik jogtalannak, vagy aránytalannak, bármennyire is értelmezed félre az arányosság fogalmát és fontosságát.
Kívánom neked, hogy ne kerülj soha olyan komoly helyzetbe, amikor ilyeneken kell akár csak egy pilanatra is elgondolkodnod, mérlegelned, mert érezhetően nem érdekel téged és nem kívánod a témát gondolkodó felnőttként kezelni!
Ha valaki késsel támad rád és nem tudod kellő távolságról lelőni (necces, mert akkor legalább 4-5 méterre kell legyen tőled, egyértelmű támadási szándékkal, neked meg már célra kell tartanod ilyenkor a tűzkész fegyvert, mert egyébként semmi esélyed), akkor a véred bugyogásából még annyi kihallatszana, ahogy elhalóan suttogod: "Atyám, bocsáss meg neki, mert nem tudja mit cselekszik!" :oDDDD
Jaja! Én még a saját kezemben lévő késtől is félek :oD Kezdő shinkendpo-s vagyok, de inkább karddal szemben védekeznék, mint kés ellen, mármint karddal. Kézzel sehogy, de asszem a 120 kilómat meghazudtoló gyorsasággal sprintelnék el a francba ilyen esetben.
Egyébként technikailag tuti hogy forgóba nyomhatsz szerelt gumis lőszert. Öntöltőbe már nem, csak az ahhoz kialakított gumis verzióba, mert a gumis lőszer gyengébb, így a fegyver helyretolórugója, egyéb alkatrészei is ehhez vannak méretezve.
Ja, és a bumm a fejbe is szó szerint veendő! A rendőr lehet hogy köteles végtagra lőni, de a civil védekező nem. Szóval: mell-mell-fej, ahogy a nagy könyvben meg van írva :o)
Egyébként meg nekem tök mindegy, mert az én fegyverem most is teljesen legális, és nem szeretnék magammal találkozni akkor, amikor a kezemben van! :oDDD
Az egész kurvára lényegtelen, ugyanis jogos védelmi helyzetben nem kötelező semmiféle veszélyes összevissza figyelmeztetőlövöldözés, hanem bumm a fejbe és kész! Csak a fegyveres szerveknek (rendőr, katona, finánc) van ilyen kötelezettségük, civilnek nincs! Egyébként is elgondolkodott már valaki azon hogy mi van, ha egy lakásban elkezd figyelmetetőket lövödözni? Gyerek meg megmakkan fönt a padlástérben? Vagy az udravon leadva a tizedik szomszédot kapja fejbe? Hülyeség!
Én nem tudok neked gyakorlati tachnikákat javasolni, amit leírtam, azt gondolatébresztőnek szántam azért, hogy tudatosuljon mindenkiben, a fegyver birtoklása ne ébresszen feltétlen vágyat annak használata iránt.
Leírtam előző hsz-omban, hogy ha a szükség megkívánná, én is használnám. A lényeg ott van, hogy ki mikor érzi úgy, hogy nincs más kiút. Ez pedig természetesen egyénenként más és más ingerküszöböt jelent.
Az elkerülést, kitérést általánosságban említettem. Minden technikát a maga idejében és módján kell alkalmazni.
"nem lehet elsődleges célunk még a jogos önvédelem során sem mások életének kioltása"
Ezt nem is mondtam. De elsődleges cél kell legyen a saját életem megvédése.
Könnyű itt egyeseknek magyarázni (nem rád gondolok), hogy ezt meg ezt tenné egy késsel rátámadóval (nem lőne rá).
De most őszintén: te inkább kockáztatnád a saját életed, vagy egy esetleges, nem halálos de téged nyomorékká tevő szúrást vagy vágást?
Bizonyára vannak szituációk? Igen, én pont ezekre a szituációkra értem.
A taktikus elkerülést meg hogyan eszközölöd egy zárt helyiségben ahol esélyed nincs elfutni? Közelharcból is oktattak hárítást de mindig hozzátették, hogy ha az elsőt ki is véded, nagy esély van rá, hogy a második mozdulatával már a vesédbe állítja a bökőt.
Azért írtam soraimat, mert zavar, hogy egyre többször olvasom azt a vélekedést, miszerint az első, vagy akár egyetlen önvédelmi módszer az, hogy belelövünk a másikba, ráadásul úgy, hogy ki is purcanjon. Értem én, hogy praktikus okokból üdvözítőbb, ha a bíróság csak a te verziódat hallgathatja meg később és így könnyebb lesz kimosakodni, meg különben is megérdemli a rohadt betörő, de én úgy gondolom, hogy nem lehet elsődleges célunk még a jogos önvédelem során sem mások életének kioltása. Bizonyára vannak szituációk, amikor egy gyors lövés az egyetlen biztonságos módszer életünk megvédésére, de mint korábban is utaltam rá, valószínűleg ezek az esetek vannak kisebbségben.
Hogy mit tennék egy késes támadóval szemben? Erre csak azt tudom mondani, hogy előre nem tudhatom. Egy viszont biztos, hogy nem az ölés lenne a célom. Az önvédelem ugyanis nem erről szól alapvetően.
Abban minden hasonlóan gondolkodóval maximálisan egyetértek, hogy amint úgy ítélem meg, hogy nincs más lehetőség a kibúvásra, menekülésre, önvédelemre, akkor én is használnám a fegyverem, ha éppen van nálam és időm is van rá és nagy ijedtemben el sem ejtem. Mivel nem kerültem még ilyen szituációba, így éles tapasztalatom nincs ez ügyben. És igyekszem is úgy alakítani az életemet, hogy soha ne is kerüljek ilyen helyzetbe még akkor sem, ha éppen lenne mit használni.
Értékesebb cselekedetnek gondolom a taktikus elkerülést, minthogy belevessem magam egy bizonytalan kimenetelű csatába. Úgy tűnik, nem vagyok hős alkat.
"Bár mindannyiunk érdekében inkább azt mondanám, hogy mégiscsak hangoztasd, mert akkor talán nem kapsz engedélyt."
Miért, te is jársz rablógyilkolni? :)
De hagyjuk a viccet. Azt hiszem félreértettél. Vagy nem olvastál vissza eléggé. Korábban arról volt szó, hogy egy (késsel) az életemre törő személy ellen használhatnám-e úgy a lőfegyvert, hogy mondjuk agyonlövöm.
Szó sem volt arról, hogy csak azért lőném le mert betört/ott találom a lakásomba/n! (nem vagyok amerikai)
Vagy akkor az is hülyeség amit oktatnak, hogy a saját életed védelmében bármilyen eszközt megengedett?
Igazad van, de tegyük fel, hogy tarthatok otthonvédelemre éles lőfegyvert. Van mondjuk egy .38-as forgóm (nem tehetek róla, nekem szimpatikusak a revolverek :))
Mi akadályoz meg abban, hogy az első két-három töltényűrt gumilövedékre töltsem? Merthogy ezt tenném...Aztán lehet rákiabálni, ha nem akar megállni, gumival mellbekínálni (ezt most is megteszem, csak mégis más lenne szerelt lőszerrel ugye...), aztán ha terminátor, vagy a társa nagyon bátor, akkor még mindig megvan a lehetőségem, hogy megnézzem mi van akkor, amikor lyukas a feje...
Persze ehhez el kellene ismerni a magántulajdon fontosságát, rá kellene jönni, hogy nem biztos hogy normális az, ha annak van több joga, aki kilép a törvény keretei közül, meg rendet kellene rakni a bírók fejében...