A család a férj és a feleség által kötött életszövetségen, a házasságon alapuló, a gyermekeiket is tartalmazó olyan közösség, amely a társadalom alapközösségét is jelenti. ***Ebben a topikban a családról, a család és társadalom összefüggéseiről, az egyes nehézségek korrekciós lehetőségeiről, a családok épségének, élhető életének megőrzése érdekében megtehető vagy szükséges politikai lépésekről, lehetőségekről beszélgetnénk.
Boldog új évet kívánok minden családnak, ahol a szülők szeretetben nevelgetik a gyerekeiket, és már csak ezzel is jelentősen hozzájárulnak A JÖVŐ építéséhez! :)
Biztos sokan vannak ilyen tulajdonságokkal is, de talán nem mindenki. Vannak rendes srácok, lányok, akik már fiatal korukban is komolyan gondolkodnak az élet dolgairól. Ismerek jónéhányat... sok felnőtt is tanulhatna tőlük, annyira tiszta szívűek, nagylelkűek, és annyira komoly, felelősségteljes gondolkodásúak.
Épp most olvastam, hogy felnőtt az első agyondédelgetett , agyonszeretgetett generáció és mohó lett önző és rosszindulatú. A belefeccölc energiát egyáltalán nem értékeli és pláne nem akarja visszaadni, vagy tovább adni. nem véletlen van kevés gyerek.
Igazad van, később kapcsolódtam be. Így mea culpa a "kielégületlen vágyaid" miatt.:D:D:D
Azonban azt fenntartom, hogy a többnejűség esetében hiába hangsúlyozod a szabad akaratot, mert éppen a moszlim családmodellben ilyenről szó sincs. Olyannyira, hogy még azokban az országokban , ahol megszűntették a többnejűséget, ott is a szülők választják a házastársat. A kecskét helyettesítheted tevével.
A magam részéről nem nagyon találkoztam az általad említett nosztalgikus vonásokkal a topikban, de te már előre védekezni kezdtéál ellene, ami nem baj, de talán elég akkor is, amikor a valóban nem nagyon hasznos nosztalgiázás ténylegesen megjelenik.
én ezt eltérően értékeltem, számos hozzászólásban implicite a régi időkre való hivatkozás, más esetekben explicite megjelent a korábbi időszakok boldogabb családmodellje....
Szerintem inkább az a kérdés, hogy rendben van-e a családok helyzete itt és most?
egyetértek
Erre sajnos egyértelműen nemmel kell válaszolnunk. Ezt mutatja a válások magas aránya, ami mindenképpen a befuccsolt, kudarcot vallott házasságok magas arányát jelentik.
Ennek tényét nem lehet vitiani, okait viszont hosszadalmasan lehet taglalni. Ha kínávod belemehetünk.
Az én célom az, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy ez az arány kedvező irányba változzon, tehát kevesebb legyen a befuccsolt házasság, az egyik szülőjét a mindennapi együttélés szintjén nélkülözni kényszerülő gyerek, és kevesebb legyen a magára hagyott idős ember, akinek a felnőtt gyerekei a saját életüket sem tudják harmóniába hozni.
A szabályozás sohasem volt és sohasem lesz következetes, mivel mindig igyekszik valamilyen módon igazodni a többségi normához, ami nagyon gyakran eltér attól, amit a logikus eszmefuttatással levezetett dolgok igazolnak
ezért nem tövényszerű, hogy a logikai lánc oda vissza működjön. Mivel a jelenállapotból nem lehet úgy kiindulni, mint konzekvens állapot.
Az emberi jogok emlegetése itt is, másutt is az absztrakció diadalát jelenti, ugyanis az említett jogokat a ma ismeretes formájukban és megvalósult állapotukban elméleti okfejtésekre támaszkodva, papírízű módon és felülről oktrojált formában ismerjük csak
figyelmen kívül hagyod, hogy a törvényalkotóknak muszáj "papírizű" akár idealista módon megközelíteni, elvégre alapelveket nem hagyhatja figyelmen kívül akkor sem, ha ezekkel az adott társadalom működése erősen deficites.
Jefferson (talán?) mondotta volt annak idején, hogy minden nemzedéknek lehetőséget kell/kellene adni arra, hogy az őket szabályozó rendszerek mikéntjéről újra és újra véleményt nyilvánítsanak. Ő ugyan az alkotmányról beszélt, de meggyőződésem, hogy ez a dolog kiterjeszthető. És azt is nagyon hasznosnak tartanám, ha a szabályozórendszerek véleményezése nem csupán egyetlen - mint mondanád: evolúciós - úton mehessen végbe.
Ha Jefferson mondta, akkor ez éppen az evolúciót támasztja alá. A társadalom sokszor toleránsabb, mint a saját szabályai, ezért van, hogy a szabályok követik a társadalmi realitásokat és - bár kétségetelnül van oda-vissza kölcsönhatás - nem fordítva.
80-100 évvel ezelőtt a válásról még kemény erkölcsi viták folytak, a szabályok nem tették lehetővé, míg végül - alulról jövő kezdeményezés - a társadlom adott generációja felülvizsgálta, ma már elfogadott dolog.
Hasonló evolúcióját avagy tendenciáját látjuk a társadalmonak a homoszexuélisokhoz való viszonyában.
Egy évszázada még büntetendő cselekmény volt, azaz az Állam olyanért szankcionált amit az illető nem követett el, hanem beleszületett.
Az ezerkilencszáhetvenes évek óa már nem is betegségnek számít, és köznapi értelemben is érzékelhető ahogyan máshogy viszonyul a társadalom a melegekhez. Ez is jól kirajzolható tendencia.
Kielégületlen vágyaid a többnejűség vonatkozásában szembetűnőek!
Bizonyára túl későn kapcsolódtál be a társalgásba ahhoz, hogy észrevedd, Novus Ordo Seclorum emelte be a beszélgetésbe (165) a muszlim családmodell példáját, ezért tulajdonítod tévesen vágyaknak a puszta tényt, hogy beszélek róla valakivel.
Szabad akaratról beszélni, ahol csak az egyok fél akarata számít ostobaság, és mélyen antidemokratikus. (meg diszriminativ, intoleráns)
Nem mulasztottam el megemlíteni, hogy az is szabad akarat függvénye, így megint téves premisszákból indultál ki, így nem megállapításod sem lehetett más mint tévedés.
Miközben az egyneműek "házasságáról" fantáziálsz a szabadságjogokat hangsúlyozod, olyan együttélési formában, ahol az egyok fél a másik tulajdonát képezi. Újabb téves kiindulópont. Értelemszerűen téves konklúzióval.
Kecskéért asszonyt!
Túl meredek és tudatlan kijelentés, ha Novus Ordo Seclorum eredeti felvetésével vetjük össze:
a nagy muszlim lakosságú nyugat-európai országokban a multikulturalizmus jegyében akceptálnák az ő családmodelljüket
Összekeversz két dolgot. A nők nem azt vívták ki, hogy el kelljen tartani magukat, hanem hogy meglegyen a lehetőségük erre, vagyis tanulhassanak, járhassanak egyetemre, dolgozhassanak, és ne kelljen hozzámenniük és sokszor kiszolgáltatva lenniük az első jöttment férfinak, akkor is, ha szerelemről szó sincs köztük, csak hogy ne haljanak éhen. Az a háborúval járt már együtt, hogy mivel minden férfi a fronton volt, szükségszerűvé vált a férjes nők munkavégzése is, a háború után meg szokásból és gazdasági szükségszerűségből (a fogyasztói társadalom diktálta javak megszerzésére már nem volt elég egy kereset) megmaradt. De a nők nem ezért harcoltak.
Az utolsó mondat talán nem egyértemű, ezért újra...
Úgy gondolom, hogy a múltba nem lehet ugyan visszamenni, de a jelenben nem árt felülvizsgálni egy-két dolgot, akár a múltbeli tanulságok alapján, és jónéhány esetben változtatni érdemes a jelenlegi, téves szemléleten.
Semmivel sem szabadabbak, de sokkal több terhet raktak a saját nyakukba, miközben a legfontosabb szerepüket képtelenek ellátni - utódok tisztességes nevelése, család egyben tartása.
Sajnos sok esetben tényleg így van. Ha a férj és a feleség közötti harmónia megbomlik, elvész, akkor annak súlyos következményei voltak is, vannak is.
Ilyenkor a saját keresettel nem rendelkező nő kiszolgáltatottá válik, a kereső nő pedig könnyen elvesztheti az irányt, és nem a harmónia helyreállításán munkálkodik, hanem saját maga próbál boldogulni, ami anyagilag megoldható ugyan, de mégis súlyos következményekkel jár a család életére, integritására nézve.
Úgy gondolom, hogy a múltba nem lehet ugyan visszamenni, de a jelenben nem árt felülvizsgálni egy-két dolgot, akár a múltbeli tanulságok alapján, és jónéhány esetben változtatni érdemes a szemléleten.
Mi is azt taglaltuk, hogy a nők legnagyobb hülyesége volt a látszólagos szabadság kivívása. Semmivel sem szabadabbak, de sokkal több terhet raktak a saját nyakukba, miközben a legfontosabb szerepüket képtelenek ellátni - utódok tisztességes nevelése, család egyben tartása.
Az előbbi kis kitérő után, ami végül is egy másik kultúra, az muzulmán világ jellemzője, talán térjünk vissza saját kultúrkörünkbe, az európai kultúrához.
A magam részéről nem nagyon találkoztam az általad említett nosztalgikus vonásokkal a topikban, de te már előre védekezni kezdtéál ellene, ami nem baj, de talán elég akkor is, amikor a valóban nem nagyon hasznos nosztalgiázás ténylegesen megjelenik.
Szerintem inkább az a kérdés, hogy rendben van-e a családok helyzete itt és most?
Erre sajnos egyértelműen nemmel kell válaszolnunk. Ezt mutatja a válások magas aránya, ami mindenképpen a befuccsolt, kudarcot vallott házasságok magas arányát jelentik.
Az én célom az, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy ez az arány kedvező irányba változzon, tehát kevesebb legyen a befuccsolt házasság, az egyik szülőjét a mindennapi együttélés szintjén nélkülözni kényszerülő gyerek, és kevesebb legyen a magára hagyott idős ember, akinek a felnőtt gyerekei a saját életüket sem tudják harmóniába hozni.
Kielégületlen vágyaid a többnejűség vonatkozásában szembetűnőek! Szabad akaratról beszélni, ahol csak az egyok fél akarata számít ostobaság, és mélyen antidemokratikus. (meg diszriminativ, intoleráns) Miközben az egyneműek "házasságáról" fantáziálsz a szabadságjogokat hangsúlyozod, olyan együttélési formában, ahol az egyok fél a másik tulajdonát képezi. Kecskéért asszonyt!
A szabályozás jelen pillanatban azonban nem következetes.
A homoszexuálisok a házasság intézményéből ki vannak rekesztve, ezzel öröklési, vagyonjogi szempontból nem élveznek egyenjogúságot, holott házasságuk engedélyezése nem okoz kért senkinek és semminek, pusztán egy amúgy is fennálló de facto viszonyt ismer el.
A többbnejűség - mivel a házasság szabad akaraton múlik - hasonlóan az egyén szabadságjogának korlátozása, a törvényalkotó azonban feltehetőleg fél a felboruló családi-demográfiai és kultúrális viszonyoktól.
Nyilvánvaló, hogy így van! Elsődleges szocializáció! Azonosulás, mintakövetés, értékrend, önkontroll és egyéb funkciók kialakulása, az anya és az apa szerepe!
Miből következtettél erre? Nem ítélem el, de a megismerés a szexuális harmónián túl, kognitív és érzelmi szinten is zajlik. Például az értékek, világnézet, erkölcs, érdeklődés, konfiktuskezelés, családról alkotott kép, gyermeknevelés.
Ennek célja az volt, hogy a társalgás vonalából egyértelműen kivegyük a nosztalgiát, miszerint korábbi korokban boldogabb családok voltak, erősebb volt a morál, a szoldiaritás, a harmónia, azóta hanyatlásban van a családmodell és ez egy lefelé mutató tendencia.
Igen, ez jogos, tényleg én kérdeztem, a te felvetésedre, ahol a múltra hivatkoztál. Csak az a kár, hogy a válaszod kissé féloldalasra sikerült, csak a múltbeli negatív példákat hoztad, azokat viszont nagyon részletesen, így nyilvánvalóan nem teljes a kép.
A múlt tanulmányozása is hasznos lehet, engem azonban a jelen problémái sokkal jobban érdekelnek.
Példálódzásod a régi idők szörnyűségeivel így is értelmezhető.
Ez kizárólag csak akkor értelmezhető így, ha eltekintesz az előzményektől, amelyekre ez válaszul született.
Vagy nem te voltál-e éppen aki a 145-ösben ezt kérdezted:
Óhatatlan a kérdés, vajon régebbi időkben, akár évszázados távlatban, boldogabbak voltak-e az emberek, jobb mintát adott-e a családmodell, amikor még kötelező volt ? nagyon kevés utánajárással eljuthatunk a válaszig: NEM
Utánajártál? Mondanál valamit erről a nagyon kevés utánajárásról, milyen forrásokra támaszkodtál? Tényleg NEM? Honnan tudod?
Lehet, hogy tényleg nem voltak boldogabbak, engem csak az érdekel, hogy mi alapján teszed ezt a biztos kijelentést.
Amikor pedig megadtam a példákat forrásokat, vélaszomat más aspektusból kezdted értékelni.
..." Néha kiderül, hogy feloldhatatlan ellentétek vannak a házastársak között. Másként gondolkoznak, másként látják a világot, más az értékrendjük.::"
Néha valóban kiderül, ám jobb lenne, ha a házasság előtt fektetnének nagyobb energiát egymás megismerésébe. Akkor kevésbé derül ki. Nem feltétlenül idillikus, maradjunk annyiban: elég jó A szülőknek sem kell ideálisnak, csak "elég jónak" lenni. (Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő)
Ezek olyan különlegesen súlyos helyzetek, amelyek már méltán megérdemlik a tragikus jelzőt. Valóban tragikus helyezetek, amikor egyszerűen nem lehet jó döntést hozni, csak tragikus döntést. Ez magából a helyzetből következik.
Ezeket a tragikus helyzeteket, az akkor meghozott tragikus döntéseket nem lehet kiterjeszteni, vagy bármi módon is alkalmazni a hétköznapi helyzetekre.
Ez az álom szerintem nem muszáj, hogy távol álljon a valóságtól... hiszen mégiscsak az lenne a felnövekvő generáció szempontjából a legjobb, ha stabil érzelmi környezetben nőhetnének fel. Arról nem is szólva, hogy a férjnek és a feleségnek is a jó házasság lenne a legjobb, azt hiszem, eredetileg sokan ezt szeretnék, amikor házasságot kötnek.
De ki tanítja meg a mostani tiniket, házasság előtt állókat, hogy hogyan kell ezt csinálni? Sokukat senki a világon... és még jó példát sem látnak maguk előtt. Nem csoda, ha sok friss házasság tönkremegy. A házasság elég nagyszabású vállalkozás... mégis sokan felkészületlenül vágnak bele. Éretlen személyiséggel.
Ahhoz, hogy valaki egy komolyabb team munkájában részt tudjon venni egy cégnél, elég sokat kell tanulnia. A házasságra legalább annyira fel kellene készülni.
Kerülhet egy házaspár olyan helyzetbe, bármilyen okból, hogy egy ideig nem tudnak gyerekvállalásra gondolni. De manapság már nagyon hatékony és jó védekezési módszerek vannak, csak élni kell ezeknek a módszereknek valamelyikével.
Én megértem, hogy ellenzed az abortuszt, ahogy látom vallásos katolikus vagy. De mondd meg nekem, hogy lesz abból összetartó, szerető család, ha az anyuka muszájból szüli meg a gyerekét? Esetleg apuka rég lelépett, ahogy meghallotta a hírt?
Mert egy álomhoz nem lehet hozzászólni. Egy álomnak ritkán van valóságalapja. Hogy neked sikerült úgy élni, ahogy elképzeled, hogy az szép és jó, az a te szerencséd. Örülj neki! Egyeseknek sikerül. A többségnek nem. Pedig a legtöbbünk megteszi, ami tőle telik. Hogy miért nem sikerül mindenkinek? Mert minden ember más. Mert a sémák nem működnek. A szerelem elmúlik a korral, és nem mindig marad szeretet a helyében. Néha kiderül, hogy feloldhatatlan ellentétek vannak a házastársak között. Másként gondolkoznak, másként látják a világot, más az értékrendjük. Amit te elképzelsz az egy idillikus családmodell. "a gyerekeket az édesapjuk és az édesanyjuk nevelje fel, akik szeretik egymást, és ezzel a harmóniával tudjanak az idős felmenőik felé fordulni, őket is ebben a szeretetben részesíteni, amit maguk is megélnek." De mi van ha már nem szeretik egymást? És ha a felmenők sem igazán szeretreméltóak?
Példálódzásod a régi idők szörnyűségeivel így is értelmezhető. Lehet, hogy nem ez volt a szándékod a példáiddal, de akkor is, van egy ilyen aspektusa is.
Úgy gondolom, hogy ez nem elérhetetlen álom. Sokaknak sikerül ma is így élni, és miért ne sikerülhetne akkor másoknak is?
Kérdés hogyan ?
Szerintem egyszerűen csak több jó példát kéne bemutatni a médiában, és többet kéne beszélni a közösségek megtartó erejéről. A civil társadalom is sokat tehetne ebben az ügyben, csak talán sokakban nem tudatosodott, hogy erre miylen nagy szükség lenne.
Boldog, békés karácsonyt kívánok minden családnak, töltsék örömben az ünnepeket, és a kölcsönös szeretet növekedjen közöttük!
