"Nem hódításra indultunk mi el A végtelenből, - csak találkozásra. Testvér, a mi testvérségünk Ezért oly ritka, szép és drága. Nem hajtottuk a lelkünket igába. Egymás lelkét prédának sose néztük, Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.
Maradtunk szabadok a szeretetben. Maradtunk egyenlők a szeretetben. Maradtunk testvérek a szeretetben.
Egymás lelkében tiszteltük a törvényt. S a végzetet, mint napsugárt és örvényt. A törvény betűje ha összevágott: Ujjongva hirdettük a rokonságot.
S ha egymás lelke tájait bejárva, Rábukkantunk egy nekünk idegen, Ismeretlen istenség templomára: Oltárát virággal szórtuk tele, És szóltunk csendesen: bár nem enyém, Szenteltessék meg mégis a neve."
Vannak objektiv tények mond sors végzet vis major.....ugyanakkor SZABADSÁG is van. Boldogtalan emberek az Uri Negyedben és derüs emberek a mélyszegénységben.Az ÉLET-ATTITÜD fontos : a mi hozzáállásunk !
Sorsom, te rekedt, marcona parancsnok, ki mindég csúful bántál el velem, elébed állok most és szalutálok, mert én a rendet szívből kedvelem. És összecsapva keményen bokámat, jelentem néked, hogy fáradt vagyok. Ha napsütésbe űznél, ott megégnék, ha kikergetsz a hóba, megfagyok.
Lásd, gúnyámon a folt is ujra feslik, a pityke rajta már nem fényesül. A fegyver reszket már alélt kezemben s ha elsütöm is, már csak félresül. A kommandót csak félfüllel, ha hallom s a célt nem látja elbúsult szemem. Ne küldj többé az ellenség elébe! Galléromról a rangom leveszem!
Lemondok én a szűkre szabott zsoldrul - zsebelje más, ki nálam éhesebb; ki még keményen jobbra-balra fordul s a dobpergésre lépte kényesebb. Rohamra nékem kürtös már ne fujjon, nem ér hozzám a harcnak bősz hire. Parancsnok, én lefekszem és elalszom, mert én már nem haragszom senkire.
"Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester: – Te alakítod a végzetedet. – De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem. – Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle."
Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd... Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít útunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? ( Mellette óra nem ketyeg. ) - Sakk. - mondja. Újra probálkozunk. Már senki nincs körülöttünk. - Sakk! - hangzik hangtalan. - Nem! - csattan bensőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. - Ezt már nem mondja. Győzőtt, s ekkor ismerjük fel, hogy Ő nem ellenség. Úgy győz, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk!
Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábúim egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg Ő az "ellenfelem", csak győzhetek. Lépek. Lép... Sakkjáték az életem.
Sors. Valakinek az élete.És annak vége. Ha abban hiszünk, hogy van eleve elrendeltetés, akkor az a sors.Ez a reformáció hitvallása.Nem tudhatom kinél van az igazság, de ebben valahogy nem akaródzik hinnem.Már csak azért sem, mert a vallásom:katolikus, a hitem pedig:sajátságos, egyéni.Bizonyos dolgok a DNS-ben raktározva meghatározzák sorsunk egészségi alakulását, de egyébként azt hiszem, hogy Isten az embernek szabad akaratot adott, tehát az ember kezébe adta saját sorsát. Végzet. Ha valaki az életben kényszerkörülmények közé kerül, akár más ember által, akár más miatt, akkor azt mondjuk:ez volt a végzete.Bár a véletlenekben sem hiszek, de mint említettem, az eleve elrendelésben sem.Inkább talán abban, hogy Isten velem kapcsolatos akarata megnyilvánulhat végzetszerűen is.Baljós hangzású fogalom.Jobb vele nem találkozni.....:))
A sorsod Élni, mint más – Élni másképp: Másra vágyni S tenni másért Gyűrt arcok mélyén Csillogó könnyekben látni Mitől fájt az éj, Minden tiszta nevetést Meghallani, s benne tudni Holnapunk hitét.
A sorsod Édes álmokból Mindig felriadni, Megízlelt vágyakat Sírva mind feladni, Feléd nyújtott Kezek között Markolni a légbe, Ölelő karodat Kitárni, s könnyeid Emelni az égbe.
A sorsod Egyedül viselni, mit Nem bírsz el magad, Kutatni a forrást, Hol megértés fakad, Mint megváltót Mindenben, s magadban Szerelmet keresve Ezerszer szegeződve Az áldott keresztre.
A sorsod Mindig játszani, És mindig veszíteni, De mindig Tudni Újból elkezdeni. Távoli tiszta Világra vágyva Elmenni akarni, – és kínok között, Emberré feszülve Mégis Maradni!
Ígéretét követve megy, Rongyos, poros zarándokgönce, Mezitláb, lázas - lépeget: Egy hátra, két lépés előre. S egyenletesen váltakozva, Tűnik fel új s új messzeség, Kifogyhatatlan, mint a búja, - És Jeruzsálem messze még...
A vágy örök lázában égve, Így halad az emberi nép, Elérhetetlen messzeségbe, Rejtélyes végzete felé. S elébe sorsa egyre-egyre Új s újabb gátakat emel, S a zarándoktól messze-messze Szentséges Jeruzsáleme.
Isten miért ne találna ki egy teljesen ideális, és személyre szabott sorsot, életutat az embernek? Számomra ez szimpatikusnak és vonzónak tűnik, hogy Isten a legjobbat akarja nekem.
Én úgy gondolom, hogy az eleve elrendelés és a szabad akarat összeegyeztethető, de sajnos nem sikerült még megértetnem másokkal, hogy amit én gondolok, az is lehet helyénvaló:(
Látszatra......, de ez bármely pillanatban változhat..., ám ha te minden pillanatra arról vagy meggyőzetve, hogy ez előre rendelten megy végbe...., akkor ugye tervezettnek kell tekinteni mindent és mindenkit, sorsával, végzetével együtt, ami kizárja az embert önmaga tudatos cselekedetéből is!
