"Aki tud és tudja, hogy tud, az veszélyes attól óvakodjatok. Aki nem tud és tudja, hogy nem tud, az okos azt tanítsátok. Aki tud és nem tudja, hogy tud, az bölcs attól tanuljatok. Aki nem tud és nem tudja, hogy nem tud, az hülye azt hagyjátok."
A közkeletű ostobaságoktól csak különleges okosság szabadít meg. Bizonyos ostobaságok nagy ereje elfogadottságukban van, s bár némelyek nem adják be derekukat a különös balgaságnak, az általánostól mégsem képesek szabadulni. Ilyen általános balgaság, hogy senki sem elégedett sorsával, akármilyen jó, és senki sem elégedetlen eszével, akármilyen rossz. Mindenki a más szerencséjét irigyli, és a magáét kevesli. Továbbá: a ma élők a tegnapi dolgokat dicsérik, az itt élők az ottaniakat. Aki mindenen nevet, ugyanolyan ostoba, mint aki mindenen kesereg.
(Baltasar Gracián: Az életbölcsesség kézikönyve)
Az iskolai teljesítmények átlagát tekintve a leányok a jobbak, amit jobb motivációjukkal, így fokozott szorgalmukkal és megbízhatóságukkal magyaráznak. Az egyetemeken a legjobbak között azonban már több a fiú. A férfiak inkább képesek a bonyolultabb helyzetek globális megoldására, míg a nők jobban tudnak egy-egy feladatra koncentrálni és ezáltal pontosabb munkát végezni. Azt lehet mondani, hogy a férfiak inkább az erdőt, a nők pedig a benne lévő fákat látják meg.
A szellemi képességek részletekbe menő tudományos vizsgálata is érdekes nemi eltéréseket tárt fel. Így a nők beszéd- és nyelvtanulási készsége általában meghaladja a férfiakét. A leányok hamarabb kezdenek beszélni, vagyis tanulják meg a szavakat és alkotnak mondatokat, könnyebben fejezik ki magukat, folyékonyabban beszélnek, nagyobb a szókincsük, ritkább közöttük a beszédhibával, dadogással és olvasási zavarral küszködő gyermek. E különbségek az életkor előrehaladtával ugyan csökkennek, mégis szerepük lehet abban, hogy a nők az idegen nyelvek és a nyelvészet iránt fokozottan érdeklődnek. Ezzel szemben a férfiak térbeli tájékozódása jobb, és ez összefüggésben áll az ún. algebrai adottságokkal. A férfiak ebből adódóan jobbak a matematikában, a logikai levezetésekben és a fizikában. Érdekes az is, hogy géniusz-nagyságrendű női zeneszerzőt nem ismerünk, pedig régen a jómódú családokban a leányokat tanították zenére és ennek megfelelően sok nagy női énekest, zongoristát, hegedűst ismerünk is. Mindezt azért említjük, mivel a zeneszerzői képesség rokonságot mutat a térbeli tájékozódási adottságokkal.
A két nem szellemi teljesítményének vizsgálatakor foglalkozzunk először a férfiak és nők tesztekkel mért általános értelmi képességével. A két nemben az értelmi képesség értékeinek az átlaga lényegében azonos, eloszlása azonban eltérő. Az azonos átlagos értelmi teljesítmény azért keltett meglepetést, mivel a nők testsúlyra számított relatív agysúlya 10%-kal kisebb a férfiakénál. A szervek nagysága és teljesítménye között pedig általában összefüggés van. Az újabb kutatások szerint azonban a női agy "tömöttebb", egy mm3 agyszövetben 11%-kal több idegsejt van, mint a férfiakban. Különösen érvényes ez az agykéregnek a beszédkészséggel kapcsolatos területeire. A két nem általános értelmességet jelző értékeinek eloszlása azonban eltérő, mivel a férfiak értelmi képesség értékeinek harang alakú görbéje laposabb a nőkénél. Emiatt több az átlagot messze meghaladó és az átlagtól messze elmaradó értelmi képességű férfi, ami összhangban van a társadalmi tapasztalattal, mivel mind a kivételesen értelmesek, mind az értelmi fogyatékosok között jelentősen több a férfi.
Régóta vitatott kérdés az örökletesség állandósága az egyes mentális jellegekben. Ésszerű feltételezésnek tűnt, hogy aránya az életkor előrehaladtával a növekvő tudásnak és tapasztalatnak köszönhetően csökken. E kérdésre 110 egy- és 130 kétpetéjű svéd ikerpár vizsgálata adott választ, a 240 iker ugyanis mind 80 éven felül volt. S az általános értelmesség és a specifikus mentális képességek vizsgálata náluk a szűkebb és tágabb értelmű örökletességet lényegében ugyanolyannak találta, mint gyermek- vagy felnőttkorban. A mentális jellegek örökletessége tehát az élet folyamán állandónak tekinthető.
Az örökletesség kiszámítható a szellemi teljesítmények eredetében is, részesedésük azonban az egyes mentális jellegekben természetesen eltérő. Az olyan személyiségjegyek, mint a világnézet, politikai állásfoglalás, szociális-etikai érzék döntően szerzett-tanult jellegek. Az ősi mimikai mozgásformák, az elemi és automatikus mozgások, a motoros tempó, az aktivitás‑mobilitás, az abszolút hallás ezzel szemben csaknem teljes egészében örökletesen meghatározott. A hangulat, emocionalitás, dominancia-agresszivitás és az értelmi képesség a középtájon található. Az értelmi képesség létrejöttében általában a 67+24%-os tágabb értelmű örökletességet (tehát 33%-os környezeti hatás részesedést) fogadják el.
Nekem szembeötlő, hogy egyesekben, akiknél a szülők pl. jó iskolába járatással, saját tanítással erősen nyomták a tanulást, előállhat egy olyan fonák állapot, hogy az illető nagyon jó az elvont okoskodásban, de saját érzelmeit leírni, megérteni, megfogalmazni nem képes. Vagyis a nyelvi központ igen fejlett, csak éppen alkalmatlan a releváns valóság reflexiójára. Egyes szavaknak (melyek érzelmi állapotokra vonatkoztak) az illető egyszerűen nem ismeri a jelentését, beazonosítani őket a jelölttel nem képes, így használatukat inkább érzelgősködésnek minősíti. Pedig ezeket a szavakat is lehet használni tökéletesen szenvtelen stílusban.
Azok a tanulók, akik a gyenge osztályzatot pillanatnyi rossz formájuknak tulajdonítják, netán annak, hogy nem tanultak eleget, könnyebben fognak javítani a teljesítményükön, mint azok, akik saját tehetségtelenségüket, netán butaságukat vélik a kudarc okozójának. Ez utóbbi esetben valószínű, hogy tanult tehetetlenséggel állunk szemben, amit meg lehet tanulni kedvezőtlen iskolai visszajelzésekkel, értékelésekkel. Gondoljuk csak meg, hogy az elsős gyerek úgy lép-e be az intézménybe, hogy ő tehetségtelen matematikából, vagy netán megtanulja hosszabb rövidebb idő alatt, hogy neki megváltoztathatatlanul gyengék a képességei? Az utóbbinak igen nagy a valószínűsége. Amint sikeres ez a „tanulási folyamat”, a gyerek nem vár magától többé jó teljesítményt, nem is tesz különösebb erőfeszítéseket érte, a környezet és saját negatív elvárásai önbeteljesítő jóslatként válnak valóra.
"A hibákat vizsgáld meg, tanulmányozd és elemezd őket a jobb megértés végett, ez szeretethez és megbocsátáshoz vezet, s örömmel fedezed fel, hogy téged is átalakított ez a furcsán szerető beállítottság, hozzáállás, amit magadban érzel saját magad iránt." (Anthony de Mello)
nem tudom, én megrekedtem ott, hogy "fogalmam sincs"... azért is nyitottam meg a topikot, de egyelőre nem akadt senki rajtad kívül, aki értette volna...
Ugyaankkor a gének, amiről szintén nem tehetünk, is sok mindent meghatároznak. ezekután fogalmam sincs, mennyi tere jut a szabad akaratnak, hogy valaki eldöntse, szűklátókörű akar lenni, vagy nem.
