Másfél év van hátra. Botrány-botrányt követ az EKF 2010 kapcsán. Milliós fizetések, milliós végkielégítések a távozó embereknek. Építkezésnek nyomát sem látni. Állítólag érkeznek milliárdok, de senki sem tudja hova tűnnek.
Miért nincs politikai felelős? Miért lehet lejáratni egy történelmi várost és annak lakóit? Meddig megy ez?
Az EKF-projektet irányító Pécs2010 Menedzsment Központ költségeiről régóta mendemondák kaptak szárnyra a városban. Egy részük megalapozottnak bizonyult, így a fölösleges költekezésnek gátat kíván szabni az új ügyvezető.
Fel kívánja bontani a Pécs2010 Menedzsment Központ a szerződést a Csukás ház tulajdonosával, Petre Andrással. A magas színvonalú Csukás házban lakik ugyanis még a mai napig is az EKF vezérkarának három egykori vezető egyénisége, a nemrégiben azonnali hatállyal eltávolított Mészáros András főigazgató, továbbá a táppénzen lévő Kende Márta főigazgató-helyettes és Szász Andrea kommunikációs igazgató.
Petre András, mint mondja, vétlen a kialakult helyzetben. Ő annyit tett, hogy az egyéni kívánságok maximális teljesítésével a bérbe adandó lakásokat egyenként két és félmilliós költséggel berendezte, átadta, majd aláírt egy szerződést azzal a Ruzsa Csabával, aki akkoriban a cég pénzügyi igazgatója volt, ma pedig már az ügyvezetője. Eszerint a bérlők 2010. december 31-ig lakhatnak az ingatlanokban, ők fizetik a díjakat, de ha valami probléma adódna bármelyikükkel, a központ tovább fizet.
A helyzet azonban váratlanul gyökeresen megváltozott, a pesti csapat egyik napról a másikra eltávozott az EKF berkeiből, a korábbi szerződés pedig terhessé és okafogyottá vált. Tegnap este ült le tárgyalni a kérdésről Petre András és Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató, utóbbi lapzártánk előtt, a tárgyalás közben azt a tájékoztatást adta, hogy igyekeznek mindkét fél számára megnyugtató, korrekt megoldást találni, mert nem érdeke a projektnek egy esetleges per és botrány. Ruzsa Csaba elmondta azt is, hogy számos intézkedést kíván tenni annak érdekében, hogy az előző vezetés némely területen pazarló gyakorlatát megszüntesse. Áttekintik valamennyi korábbi szerződést, rendezik a pénzügyeket. Már visszaadták a havi 180 ezerért bérelt autót a kölcsönadó kereskedőnek, leszorították a mobilbeszélgetés kereteit, megszüntetik a mobil internetezést, közös megegyezéssel megváltak Mészáros András gépkocsivezetőjétől, aki egyébként, legalábbis papíron, marketing projekt menedzseri posztot is betöltött.
A vezetők európai szinten kerestek, mégis kaptak lakhatási támogatást
A menedzsmentközpont nem volt éppen szűkmarkú, ami a juttatásokat illeti. Mészáros András főigazgató másfél milliós havi fizetést kapott, s idén júliusban 1,2 milliós sikerdíjat vett át. 2007 júliusi belépésétől idén szeptember végi távozásáig fizette a cég a vezetékes és mobiltelefon, valamint mobil internet-használatát. Felső határt nem szabtak számára, így 2,6 milliós számlát kellett a központnak kiegyenlítenie. A vezetők utazási és reprezentációs költségei 1,35 millióra rúgtak.
Kende Mária fizetése 1 millió forint volt, mellette 120 ezret kapott havonta lakhatási támogatásként. Mobiltelefonja havi költségének felső határa 50 ezer forint volt. Kende Mária összesen 21,3 milliójába került a társaságnak. Szász Andrea munkabér gyanánt csupán 800 ezret vett fel, ő is megkapta a havi 120 ezres lakhatási támogatást, nála 80 ezer volt mobilköltség. Az ő ittléte 20,1 millióba került.
Említést kell még tenni a gépkocsivezetőről. Munkabérként 295 ezer forintot kapott, 62 500-at lakhatási támogatás címén, 5000 forint telefontámogatást, s idén novemberben 210 ezer forint jutalom ütötte a markát.
Az EKF civil kezdeményezéssel indult, és első irányítói is a civil szférából kerültek ki. Takáts József pályázatíró, majd Tarrósy István, a Menedzsment Központ elődjének ügyvezetője azért mondtak le, mert a folyamatokba beszálló politika ellehetetlenítette tevékenységüket. A következő ügyvezető, Kiss Tibor féléves munkálkodás után jött rá, hogy nem képes megbirkózni a nehézségekkel, azóta csak a BIOKOM ügyvezetésével foglalatoskodik. Freivogel Gábort, az egyetlen, pályázat útján pozíciót szerzett vezetőt, EKF főépítészt kirúgták, mert egy holland lapnak kritikai megjegyzéseket tett a pécsi állapotokról. Méhes Márton művészeti igazgató azért mondott le, mert nem tudott együtt dolgozni Mészáros Andrással, az új főigazgatóval.
Ízelítő az elmúlt nap eseményeiből
Azonnali hatállyal felmondtak tegnap az EKF főigazgatójának, még státusát is megszüntették. Mészáros Andrást váratlanul érte az „ítélet”, hiszen a város vezetői hivatalosan nem említették neki, mire készülnek, néhány napja még a polgármesterrel együtt utazott Brüszszelbe. Mészáros pert helyezett kilátásba a tegnapi közgyűlésen.
A szocialisták belső hatalmi harca részben a párt városi és megyei vezető testületeiben esedékes tisztújítás előszele, részben a 2010-es helyhatósági választások előkészítése az általuk „helyesnek” gondolt hierarchia kialakításának céljából. Forrásaink szerint azonban nem csupán erről van szó. Hiszen mint Tasnádi Péter is hangsúlyozta tegnap: befejeződött az EKF pályázati szakasza, és megkezdődik a megvalósítás időszaka. Vagyis lassan elkezd a 35 milliárd csordogálni, civileket pedig a legritkább esetben enged a politika ilyen hatalmas pénzek közelébe.