Tisztelt Fórumozók!
Úgy gondoltam, hogy mivel nincs ebben a témában topik az Index fórumon, ezért nyitok egyet. Várok minden szakértőt, érdeklődőt, hogy hasznos információkat cserélehessünk.
Üdv mindenkinek! Kaptam egy PLC beadandó feladatot a suliban és sajnos elakadtam. Elég kevés óránk volt PLC programozásból. Kitől kérhetnék segítséget? A program: Melsoft FX Trainer Köszönöm!
Ahelyett, hogy magyaráznám a bizonyítványom, hogy a vizsga után már semmire sem emlékeztem és a gyakorlatban sem találkoztam vele, annyiban segíthetek neked, hogy ebből a két könyvből készültünk a vizsgákra, mint a PLC programozón, mind a technikusin. És persze mindkét iskolában jó tanáraink voltak. Ők javasolták, hogy ezekből készüljünk a vizsgákra, na meg a jegyzetekből.
Sziasztok, egy ilyen feladatban valaki tudna segíteni? Határozza meg az alábbi logikai függvény legegyszerűbb hazárdmentes alakját Karnaugh tábla segítségével és realizálja NAND kapukkal F=∑4(0,3,5,10,13,15)
Sajnos nem sok eséllyel. Ez nem szabványosított így a gyártók saját hw - sw kombinációkat alkalmaznak ezért a programozási felületük sem egyforma. Beszéltél a gyártóval? mert lehet hogy segítőkészek ez ügyben.
Én si most kezdek foglalkozni PLC vel de sajnos egy gyártót ki kell választani és azzal foglalkozni. Nem véletlen hogy a cégek megmondják milyen gyártó melyik rendszeréhez értő PLC programozót keresnek.
Lenne egy lehetosegem,hogy PLC vezerlesbe belekostoljak,eddig meg nem volt ra szuksegem,de miert is ne.. eloszor diagnosztika, kesobb aprobb makrok irasa, stb..stb..)
Ezek a gepek Fanuc vezerlessel mukodnek.Sajnos nem talaltam hasznalhato kezelofeluletet amin gyakorolhatnek.
Van egy "manual guide" nevezetu szoftver, de ezt sehonnan sem tudtam letolteni -valoszinuleg dongle is kell hozza..
Nem ismerem igazan a "letras" programozast,de eleg sok hasznalhato anyagot talaltam a neten hozza?
-Tudna nekem valaki ajanlani egy olyan PLC szoftvert, ami a legjobban hasonlit a Fanuc (31)-hez?
Nem surgos, nincs gond,de elore is koszonom a segitseget!
Mindenképpen érdemes. Meg kell nézni a tanfolyam tematikát. Ugyanis van (vagy volt) egyszerűsített, kb. 60 órás és van egy teljes, egész tanéves és teljes értékű bizonyítványt adó 400 órás. A 400 órában van szabályozástechnika (pl. PI, PID szabályozás, ezeknek az egységugrás jelre adott válaszai, különböző számrendszerek elmélete), elektropneumatikus és elektrohidraulikus vezérlések és szabályozások, mechatronika, amikre emlékszem és legalább egy fél tucat PLC típus és programozásuk. De a teljes gyakorlathoz kell, hogy rendelkezésre álljon egy felöltöztetett PLC, amin gyakorolhatsz. Viszont a munkaerőpiacon nagyot nyom a latba, ha magáról a tanfolyamról van papírod. Másrészt - ahogy nálunk is állnak a dolgok - a munkaerőhiány kiterjed az üzemmérnök munkakörökre is, és ha van alkalmas technikus, de főleg, mint te, mechatronikai képesítésű dolgozó, akkor a feladatok nagy részét rá, rád is bízzák. Csak biztatni tudlak.
Egy valamit tudnod kell, ha megbíznak egy feladattal, akkor azt úgy teszik hogy a terepmunkát is el kell végezned. Nem kábelfektetésre gondolok, hanem az előző átalakítandó rendszer teljes ismerete szerinti felmérés, vagy egy új rendszernél a nyomvonaltervet, szekrénytervet is el kell tudnod készíteni, egy olyan dokumentációval, ami tartalmazza a gyártó szerinti anyaglistát, ami költségelni és rendelni tud az illetékes vezető vagy osztály.
Ha egy rendszert kell felépítened, annak a működését fejből akkor is köpnöd kell, ha bármikor rákérdeznek.
Sok lesz az irigyed, de ne törődj velük! Én azt szoktam mondani, hogy lehet tanulni és akkor be is fogják a pofájukat.
Gondolkodtam azon, hogy elvégzek egy OKJ-s PLC programozó képzést (itt Debrecenben).
Szerintetek mennyire van ennek szakmailag értelme?
Engem tényleg a programozás érdekelne.
Alapvetően gépészmérnök (hegesztőmérnök) vagyok van korábbról elektromos végzettségem is (mechatronikai technikus).
Olyan szinten érdelek a dolog, hogy automatizálással forgalkozom, és tervezek különböző készülékeket, amelyek adott esetben PLC-vel lennének vezérelve (ipari robottal összeköttetésben).
A gépészeti részét meg tudom/tudtam eddig csinálni a dolgoknak, viszont a villamos részéhez eddig mindig segítség kellett (ami vagy van, vagy nincs).
Viszont nekem már az ajánlatadáskor is tudnom kellene villamos szempontból milyen költsége van a dolognak, illetve jó lenne, ha a programozás (ne adj isten villamos tervezés) részét is meg tudnám oldani.
Még egy diplomára nincs, inkább használható tudásra lenne szükségem, lehetőleg olyanra, ami "up to date", tehát a mai kor követelményeinek megfelelő.
Ráadásul nem annyira akönyv és az elmélet érdekel, hanem a gyakolrat.
2001-be végeztem mint mechantonikus, azóta sokminden történhetett már a PLC-k terén.
Jó lenne olyan szoftverekkel dolgozni/tanulni amiket ma már használnak cégek (TIA portal stb).
A webshopban Mikro PLC-ket, Ethernet PLC-ket, GSM/GPRS PLC-ket, Wifi PLC-ket, a hozzájuk tartozó bővítő modulokat, tartozékokat és különböző méretű HMI-ket találhattok kedvező áron. A kínálat mellett ingyenesen letölthető szoftvereket valamint teljes körű szakmai támogatást nyújtanak, ami nem utolsó szerintem.
Mostanában kezdtem PLC-vel ismerkedni! Egy olyan problémám van, hogy beszereztem egy kínai MPI kábelt, amit win 7 pro 32bit rendszerre telepített step7 5.5 ön sikerült rábírni a kapcsolat teremtésre! (Ehez is jó idöbe telt mire megtaláltam a jó drivert! Amit a step7 telepít az nem volt elég!) Most viszont laptop csere miatt 64 bites rendszeren szeretném használni, de ilyen drivert sehol nem találok! (OP rendszert nem szeretnék cserélni a 8GB ram miatt!) Ha van valaki, akinek esetleg már sikerült megtalálni vagy küldtek hozzá, azt megköszönném ha megosztaná! (Persze csak ha használ még ilyet valaki rajtam kívül! :)
A diodas cucc kb ugyanaz mint amire gondoltam csak mas megvalositasban. Mivel a helyi adottsagokat nem ismerem, mi merre mennyi, igy ezert irtam ezt. De a vegeredmeny kb ugyanaz,marmint a 14 bol 4 re kodolni elv, csak en elsore cimekben gondolkodtam, csak a megvalositas formaja kicsit mas. A lenyeg hogy sikeres a dopog.
Neked, meg nekem, meg annak, aki nem lusta gondolkodni :-) Én egy diódás kódátalakítót csináltam 14-ről 4-re. Ezért új cuccot vettek volna egy jelentéktelen gépre.
(Ez nem része a CJ1M rendszernek, az egy nagyobb project.)
Ez halal egyszeru. A megallok mint 4 bites cimen azonosithatoak, 4 biten 16 allomas kezelheto azaz kettot meg tartalekolhatsz is valamire, pl vegallas, vesz allapot. De lehet ezt osszevissza bekabelezni nagyobb koltseg, mint egy nagyobb bemenetszamu plc.
Van egy sínen járó kocsid. A kocsinak 14 helyen kell megállnia (14 NO helyzetérzékelő). A kocsi működését PLC-vel kell automatizálnod, de egy olyan PLC-t adtak hozzá, aminek csak 4 bemenete van.
Hogy oldanád meg, hogy a program mégis 14 állapotot lásson?
Kimeneted van bőven, küldd ki mind a 14 állapotot a kimenetekre!
Az Omron az kicsit más (logikailag) mint a többi, de tuti arra is lehet illeszteni, ott is használatosak a lenti buszok,konverterrel meg nincs akadálya.