Keresés

Részletes keresés

Or Kán Creative Commons License 2010.05.03 0 0 43

Kábellopás miatt robbant fel egy budapesti, 10 emeletes lakóház trafóháza hétfőn este

 

Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese elmondta, hogy a XXI. kerületi Zrínyi utca egyik lakóházának alagsorában lévő trafóház azért robbant fel, mert színesfémtolvajok ellopták belőle a kábelezés egy részét. Hogy ez ne tűnjön fel, más típusú kábeleket tettek be, amelyek jóval kisebb teljesítményűek voltak.

Közlése szerint az áramszünet miatt egy ember beszorult a liftbe, az ő mentése jelenleg is folyamatban van. Az áramszolgáltató csak éjfélre ígérte az áram visszakapcsolását.

Or Kán Creative Commons License 2008.10.06 0 0 42

Százmilliókat lopnak el a Magyar Telekomtól a kábeltolvajok

 

Törvényt sürget a cég a színesfémtolvajok

 

Éves szinten megközelítheti a 200 millió forint értéket a Magyar Telekom kábellopásokból eredő kára. Gencsy Péter, a Magyar Telekom-csoport biztonsági igazgatója elmondta, hogy jelenleg már hozzávetőleg 180 millió forint kárnál tartanak, ez az összeg a helyreállítási és munkaköltségeket foglalja magában és nem tartalmazza az ügyfeleknek fizzetett esetenkénti kártérítéseket.

 

Or Kán Creative Commons License 2008.09.05 0 0 41
Kábeltolvajok bénították le a kispesti telefonforgalmat

Péntekre virradóra Budapest XIX. kerületében lopás miatt megrongálódott huszonegy távközlési törzskábel, emiatt Kispesten több mint tízezer előfizető átmenetileg elérhetetlenné vált - közölte a Magyar Telekom. A rendőrség elfogott két feltételezett kábeltolvajt, harmadik társukat még keresik. A helyreállítási munkák folyamatosan zajlanak.
feketekavics Creative Commons License 2008.07.30 0 0 40

Valami fekete mágiához kellhet nekik.

Brrrr.....

_FK

Előzmény: orpheline (39)
orpheline Creative Commons License 2008.07.30 0 0 39
csak a fekete humor kedvéért:

őt is ellopták...:(
Előzmény: MGperY (12)
zividivi Creative Commons License 2008.07.29 0 0 38
Ezek hülyék? Még dolgoznak is a szajréért? Minek? Meló nélkül is ölébe hullik az okosoknak.

Bezzeg a Damjanich utca faburkolatát feketekávé mellett adta el régen az ügyes.
Előzmény: Or Kán (-)
feketekavics Creative Commons License 2008.07.29 0 0 36
Egy népszavazás.
Azt pont ilyen esetre találták ki, amikor valami jó lenne, de a parlament önmagától sose szavazná meg.
_FK
Előzmény: Bütyök bá' (32)
ninive_8 Creative Commons License 2008.07.29 0 0 33
megélhetési bűnözés....
Előzmény: Or Kán (-)
Bütyök bá' Creative Commons License 2008.07.29 0 0 32

Jogos, én már korábban is mondtam.

Aki 90-től már volt képviselő, az nem választható. Sem a parlamentben, sem az önkormányzatokban. Passz.

Ezen kívül állami vállalatok tisztségviselője sem lehetne.

 

De ki lesz az, aki egy ilyen törvényt meghoz...? Ezek??

Előzmény: feketekavics (28)
Feinhold Kázmér Creative Commons License 2008.07.29 0 0 31
Fejétől büdösödik a hal.
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.29 0 0 30
...talán ha valaki elbugázná a koronát és beolvasztva eladná törtaranyként. Asszem, meglódulna a "törvényalkotás" (broáf ez a nagyképű szó)
Előzmény: Törölt nick (5)
feketekavics Creative Commons License 2008.07.29 0 0 28

Indulunk (Te meg én) a következő parlamenti választásokon?

Nem?

Hagyjuk, hogy a mostanihoz hasonló söpredéket válasszon a nép?

Persze.

Hát akkor?

Pedig van megoldás:

Egyetlen olyan képviselő se indulhasson 2010-ben, aki ma bent van a Parlamentben.

Pedig rengeteg értelmes jóember van.

_FK

Előzmény: Törölt nick (27)
feketekavics Creative Commons License 2008.07.29 0 0 26

Morális válság, ja.

Amikor az a lúzer, aki szorgalnmasan dolgozik és becsületesen adózik.

Amikor a hazugság erény, és a lopás nem büntethető.

_FK

Előzmény: Törölt nick (25)
Detonátor Creative Commons License 2008.07.29 0 0 23
"lángvágóval darabolta fel a híd elemeit"

Pedig a "lakatosokra" nagy szükség lenne legálisan is, akár külföldi munkára.
Előzmény: Or Kán (-)
Eric Theodore Cartman Creative Commons License 2008.07.29 0 0 22
Nem haragudnék L0pcsányra, ha én is kapnék olyan hiteleket mint az...
Előzmény: Törölt nick (19)
canis maior Creative Commons License 2008.07.29 0 0 21

Az a kérdés, ki adta nekik a felszerelést.

 

Előzmény: Or Kán (-)
alkolompos Creative Commons License 2008.07.29 0 0 20

 

Nemzeti(eskedő) jobboldalunk karbaöltve az igazságszolgáltatással végtelenségig szétzilálták a rendőrséget, ne csodálkozzunk hát, ha a fémtolvaj azt látván a tévébe, hogy itt következmények nélkül lehet törvénytelenül turul szobrot építeni, kordonokat bontogatni, joggal képzeli azt, hogy ő ugyanazt megteheti. Max. köt a karjára egy nemzeti szalagot, akkor meg aztán érinthetetlenné válik.

sensei47 Creative Commons License 2008.07.29 0 0 18
Kérdésedre sokan várjuk a választ.
Előzmény: Törölt nick (5)
MGperY Creative Commons License 2008.07.29 0 0 17
("Az első millát nem kell nézni, honnan van- mondta": ezt sem a múzeumigazgató találta ki)
Előzmény: Törölt nick (16)
Or Kán Creative Commons License 2008.07.29 0 0 15

"Egyszerűen a színesfém biznisszel nem akar foglalkozni a kormány."

 

Politikailag nem lenne korrekt a vele való foglalkozás.

Előzmény: Törölt nick (5)
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.29 0 0 14

A színesfémkereskedést azért hagyják, mert a segélyen élő jellemzően nagycsaládosok ebből egészítik ki a segílykét.

Az állam tudtával, hallgatólagos beleegyezésével? Feltételezhető, mivel semmit nem tesznek ellene.

 

Megy a szemlesütés, elnézzük a megélhetési bűnőzést maszlag, de mindeközben az iparággá kinőtt színesfém-bizniszből ezrek, tízezrek élnek. 

 

Ahelyett, hogy értelmes közmunkát adnának ezekenk a nyomorultaknak (gátépítés, útépítés stb.)

Előzmény: SaGa (8)
MGperY Creative Commons License 2008.07.29 0 0 13
még=míg
Előzmény: MGperY (12)
MGperY Creative Commons License 2008.07.29 0 0 12
"addig jó még kádár él"
Előzmény: feketekavics (6)
Geyza Creative Commons License 2008.07.29 0 0 10
Balfasz, tehetetlen kormány és igazságszolgáltatás.
Wic Creative Commons License 2008.07.29 0 0 9
Letartóztatták már a Magyar Gárdát emiatt?
Előzmény: Or Kán (-)
SaGa Creative Commons License 2008.07.29 0 0 8
Eleve nem nagyon értem, hogy mi a fenének annyi fémkereskedő. A minapában volt valami "zöldkommandó", akik ellenőriztek úagy 2000valamennyi fémfelvásárlót, kiosztottak úgy 5 milla (összesen, nem fejenként) büntetést, oszt jóvan..
Namostan: ha jól tudom, az országban van úy 1200 település, cakk pakk. Ezek szerintem majd mindegyikre jut 2 fémfelvásárló, ahelyett, hogy minden 10.-re jutna egy, ahogy értelmes módon elképzelhető. Már amennyiben valóban hulladékfémet vásárolnak fel és nem a megrendelés alapján szállított, jobb sorsra érdemes hidakat, szobrokat, mozdonyokat, távvezetékeket...

Az egész fémlopás mögött fehérgalléros maffiózók állnak, a cigányok ebben csak a rabszolgák. Ha valaki komolyan venné a dolgot, egy ilyen telepen talált, 1 m-nél hosszabb, ép állapotú (még ha a burkolatát le is égették, a szálak állapota mutatja, hogy ez hulladék, vagy úgy szerelték le valahonnan) kábel fellelése után,ha arról nincs rendes, hiteles számlája az illetőnek, a boltot bezáratni, telephelyet elkobozni, az ipsét bármiféle vállalkozási tevékenység lehetőségétől véglegesen elzárni.
Aki megmarad, annak meg a fémeket csak eredeti állapotukban, beolvasztás előtt lehessen felvásárolni.
Előzmény: Törölt nick (5)
3x Creative Commons License 2008.07.29 0 0 7
Mindegy mert már Nemzethalál van, a szívspecialista is tömeggyilkos.
feketekavics Creative Commons License 2008.07.29 0 0 6

A szocializmusban azt mondták: mindent lopnak, ami nincs lebetonozva.

Egy híd le van.

_FK

Előzmény: Or Kán (-)
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.29 0 0 5

Egyszerűen a színesfém biznisszel nem akar foglalkozni a kormány. Hiába a milliárdos károk, csesznek rá. Pedig csak szabályozás kérdése lenne. A megoldás is egyszerű lehetne:

Átvenni csak igazolt eredetű árut lehetne. Ha megsérti az átvevő és az áruátadó, akkor mindkettőt lcsukni és teljes vagyonelkobzás.

 

Minek kell még bekövetkeznie, hogy a színesfémbűnőzés ellen fellépjenek?

feketekavics Creative Commons License 2008.07.29 0 0 4

Már kilopták.

_FK

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!