Tezsvérem, ne erőlködj, azt senki nem vitatta, hogy voltak koncepciós vagy koncepciós elemeket is tartalmazó perek és ezek során a klérus egyes tagjait is bebörtönözték, megkínozták, stb., - de ez nem jelentette papok százainak, ezreinek internálását, - ezek egyénekre szabott perek voltak a végükön bármennyire igazságtalan ítélettel, - de ítélettel.
Egyébként ez nem ugyanaz a téma, mint amiről itten a vita indult, - szerintem nyugodtan visszakanyarodhatunk az oktatás szektorsemleges finanszírozásához...
Bemásolok inkább még valamiket, valamivel derűsebb történeteket, még ha nem is lesz rövid - hátha ezek...ha Derek inkább csak a derű óráit akarná számolni. :)
### Küzdelmes konok élet - Életének 72. évében elhunyt Keglevich István
[Hogy Derek számára látható legyen - Márianosztrán még Recskhez képest is sokkal súlyosabb volt a helyzet: itt valójában az őrök megtérítésétől is rettegtek... :)) ]
- Kis pont voltam az egyházüldözés idején sérelmet elszenvedett között. Annak azonban örülök, hogy nem maradtam ki abból, amikor így kellett megvallanunk a hitünket.
- Öt évre ítéltek, ebből két és fél évet ültem le az 1963 márciusi amnesztiáig. Mondtam a bírónak, akár tizenöt évre is elítélhet. Márianosztrán, a szigorított börtönben több mint háromszáz elítéltet tartottak fogva, valamennyien a "nép demokrácia" ellenségei voltak. Több mint egyharmaduk pap, vallásos civil. Az őröknek ateista tanfolyamot szerveztek, nehogy megtérítsék őket a foglyok. Keményen bántak velünk. Egyik paptársam leírta a Hiszekegy szövegét, ezért tíz nap szigorított zárkát kapott. A másikat az Ave Maria elénekléséért fenyítették meg. Nagypénteken a húsétel visszautasítását éhségsztrájknak nevezték, s ismét csak büntették érte a papokat.Negyedévenként írhattunk egy húsz soros levelet. Továbbítás előtt természetesen alaposan átolvasták. Egy alkalommal írtam, remekül érzem magam ebben a tágas környezetben; elődeimnek, a pálos szerzeteseknek lelkét és szellemét sugározzák a falak. Nagyszerű, hogy mellettem még százan zsolozsmáznak és mondják a rózsafűzért. Ilyenkor úgy érzem, imafelhőben járok. Ez a stílus kihozta fogvatartóimat béketűrésükből. Üvöltöztek velem: micsoda disznóság ilyeneket írni. Miért, kérdeztem, nem igaz? - Mit képzel maga? - Nem képzelek semmit, ezt tapasztalom. - Majd megkeserüli - fenyegettek. - Tudom, hogy pálos kolostorban vagyok, mely jelenleg másféle funkciót tölt be.Mi, regnumista papok, az igazságért cselekedtünk, ezért velünk szemben tehetetlenek voltak, s ezt időnként ők is elismerték. Hinnünk kellett abban, hogy valóban az Isten ügyében vagyunk a börtöncellában. Ez az Isten ügye, s nem nekünk kell különféle ügyeskedéssel megmentenünk magunkat. Fölösleges a jövőért való aggódás, ezt is az Istenre bízhattuk. Szent Ágoston mondja egyik homíliájában: amíg bárányok vagyunk, nem kell félnünk a farkasoktól, mert van valaki, aki törődik velünk, hogy ne essék bajuk.Mindvégig éreztem a természetfölötti segítséget. Sosem törtem a fejem azon, mit és hogyan mondjak nekik - a végén megtagadtam minden választ. Társaim elszörnyűködtek feleleteimen, mondván, az alvó oroszlán bajszát két kézzel tépkedem. Azt kérdeztem tőlük: igaz vagy nem igaz, amit mondok? Igaz. Nektek nincs belőle bajotok, folytattam, a többit pedig bízzátok rám. Az igazság tudatában én soha nem voltam elkeseredve. Mosolyogni tudtam akkor is, amikor szemembe mondták súlyos cinikus ítéleteiket, s azt várták, hogy hatásuk alatt összeroppanjak. Isten nagy kegyelmét és belső lelki örömöt éreztem mindvégig, és érzek ma is. A Regnum Marianum eredeti szellemében kívánok tovább működni akkor is, mikor az egyházellenesség nem szűnt meg, csak átalakult. Hiszem az egyház belső megújulását, a Regnum feltámadását.Részletek Elmer István Börtönkereszt című interjúkötetéből (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége - 1994)
### Faludy György - Pokolbéli víg napjaim... (+ Tabódy István - is)
Kövérkés, görgő szemű, nagy könnyzacskós főhadnagy tört át a karhatalom gyűrűjén néhány civil ruhás detektív kíséretében. Már messziről kiáltozta Prinz felé:– Már itt vagytok? Csak hétre vártam a vonatot… És ezek kik? Hát nem megmondtam, hogy egészséges, fiatal embereket hozzatok? Mit csinálok ennyi kriplivel? A fele kifingik nekem, míg a táborba érünk.Ezzel belebotlott a négykézláb álló, vörös orrú emberkébe.– Miért nem áll fel? Melyik évben született, vén fasiszta?Az emberke kényelmesen feltápászkodott, és értelmetlenül pislogott.– Nem érti? Mikor született?– Ganajhordáskor.– Trotli! Csupa trotli! – ismételte a főhadnagy, színészkedve, kétségbeesett gesztussal és továbbsietett. Amiközben Prinzcel és Tóthtal tárgyalt, az Antonello da Messina-arcú fiatalember közölte velem, hogy a tábor mintegy tíz kilométerre fekszik, fenn a hegyekben, hogy álljunk a menet első sorába, és ne hagyjuk siettetni magunkat, már az öregek és nyomorékok miatt sem; ha útközben géppuskatüzet kapnánk, szaladjunk neki a géppuskáknak, hogy a többiek szétfuthassanak; hogy a görgő szemű főhadnagy az új táborparancsnok, ezelőtt zugügyvéd és váltóhamisító, Schwarznak hívják: hogy a karcsú, hosszú nyakú a politikai tiszt, korrupt, szadista, antiszemita és homoszexuális; a mögötte álló micisapkás a nyomozó, egyébként öt évvel ezelőtt nyilas besúgó volt Nagytétényben, majd zsebmetszőként működött a pesti villamosokon, onnan került az ÁVÓ-hoz.– Honnét tudod mindezt?– A szomszédomtól.– És az?– A szomszédjától. Majd megtanulod: a börtönben mindenki mindent tud.– És aki előbb négykézláb ereszkedett, az ki?– Horváth Endre bácsi. Két hete hozták be, a szociáldemokrata pártszervezet elnöke volt Pest környékén. Vasöntő, delírium tremens. – Pillanatra elhallgatott. – Minden este imádkozom érte – tette hozzá suttogva.Bemutatkoztam, mire megölelt, és a Szent Szűz áldását kérte rám. Tabódy Istvánnak hívják, hivatásos katonatiszt. Nagyon boldog, hogy végre szocialistákkal került össze, mert egész életében…A táborparancsnok négy sorba állított bennünket, háttal a vagonoknak, majd egy idősebb, hegyes orrú rabra mutatott:– Maga! Nagy orrú rablóvezér! Lépjen ki! Álljon élükre! Vezényeljen nekik jobbra át-ot.A hegyes orrú álla és tarkója megremegett. Tölcsért formált kezével a szája körül:– Bajtársak! Az egész az én vezényszavamra! Jobbraaa-ááát!Dunsztja sincs a vezénylésről a vén marhának – állapította meg melankolikusan a zugügyvéd. – Mi volt maga civilben? Árvaszéki ülnök? Tentanyaló?– Az első magyar hadsereg vezérkari főnöke.– És küldte a magyar katonákat a halálba, az oroszok ellen, mi? És közben a front mögött zabált és ivott, mi? Meg kurválkodott!– Nem. Átálltam az oroszokhoz.– Úgy? Hm… És… és mi volt a kedves papa? Tábornok? Nem? Tán Nagybirtokos! Főispán? Nem? Szolgabíró? Az sem? Hát?– Mozdonyvezető.Az első sorba álltam, Tabódy Pista mellé. Mind a ketten egy-egy öregembert vettünk magunk mellé, hogy hozzá mérjük lépéseinket. Közvetlen mögöttünk Egri, Gábori, Garamvölgyi jött és Ajtai, a hatvani vasutas, aki előző éjjel a váltók kattogásából állapította meg, merre visz a vonat. Amikor kiértünk a faluból, az ávósok ráordítottak az élen ballagó Kéri Kálmán vezérkari ezredesre: szaporítsa lépéseit, de az rájuk se hederített. Ekkor géppisztolyt szegeztek oldalának, majd az egyik, tátott szájú, alumíniumfogú ávós arcul verte. Az ezredes nem zavartatta magát. Vissza-visszafordult felénk, és megvetően méregette a mezőn összevissza szaladgáló tankokat.Rézvörös dűlőúton haladtunk, erdős, sziklás, kékeszöld és romantikus táj felé. Mintha már jártam volna erre kamaszkorom idején, és később is, amikor éji álmaimban visszazarándokoltam kamaszkorom tájaira. Hosszú hetek, talán hónapok óta nem eshetett eső: a por, melyet felvertünk, szájpadlásomra ülepedett; azt éreztem, mintha arcbőröm szemem sarkában úgy ráncosodna és repedezne, mint a szikkadt föld a lábam alatt. Szemközt, a hegyek fölött, sárgásszürke, nehéz esőfelhő emelkedett a horizontra, mintha csak a nagy kínai fal felé közelednénk. Egyenes párkánya volt, közepén kiugróval. Ilyen fenyegető esőfalat is láttam már valahol: akkor is így közeledtem feléje, kanyargó útvonalon, amíg szinte belezuhantam előrevetett, sötét árnyékába – hol is volt? A hely színére nem tudtam visszaemlékezni, csak arra, hogy akkor is veszedelem fenyegetett, és hogy a felhő kiugrója egy sárkány szájához hasonlított, mely be akarta kapni a nap korongját. Ezúttal női mellszoborféle emelkedett a felhő párkányzata fölé. A menet végéről időnként eszeveszett ordítozás hallatszott: az ávósok puskatussal verték a lemaradozókat. Lassítottuk lépteinket.– Hitetlen vagy? – fordult felém Tabódy.– Nem.– Szóval – kapott feleletemen – hiszel Istenben?– Azt sem. Bizonyítékok híján felfüggesztettem a döntést.– Nézd a bizonyítékot – kiáltott diadalmasan, és a felhőre emelte karját.A felhő a Jézust tartó Szűz Máriához hasonlított. Nem csak úgy körülbelül, hanem a leghatározottabban. Vonakodva engedtem érzékszerveimnek, és alaposan szemügyre vettem a látványt. A Kisjézus Mária ölében állt, egyik karját felemelte, a másikat csípőjén nyugtatta. Abban a pillanatban, amikor a nap Mária feje fölé került, dicsfény jelent meg a Szűz haja és válla körül – méghozzá nem aranyszínű, hanem ezüstösen kísérteties dicsfény.– Tekintsük kedvező előjelnek – szólalt meg a vézna tanár, akit támogattam, és aki, mióta a puskatusok csattogása hangzott, vállgödrömhöz szorította fejét. – De azért ne várjunk csodát. Bevallom, félek. Ebben az évszázadban ötpercenként lett volna szükségünk isteni beavatkozásra. Sajnálatos módon egyetlenegyszer sem került rá sor. Ezért félek.Egyébként – folytatta – középkori rajzokon Szűz Máriát a hold sarlóján állva ábrázolták. Mert valóban Diána ő, a szűzies istenség, aki Apolló éles, aranysárga aureoláját ezüstös holdudvarrá varázsolja szemünk előtt.– Úgy van – mondta Tabódy Pista –, szelíd, szűzies és irgalmas istenség, vigasztalója azoknak, akik háborúságot szenvednek az igazságért. De fel kell emelnem szavamat, hogy Szűz Máriát a pogány Diánával hasonlítod össze.– Jacopone da Todi alighanem ugyanezt válaszolta volna hatszáz évvel ezelőtt. Mégis tiltakoznom kell, ha Máté evangéliuma ötödik részének tizedik versét reánk vonatkoztatod… Túlságosan tisztelem az igazságot, semhogy letéteményesének merjem vallani magamat… Ezt tanították egykori mestereim, Renan meg Berthelot… Azt tartom, hogy irigylésre méltó hiteddel, ha nem is túlságosan magas, de minden bizonnyal túlságosan magányos piedesztálra emeled Szűz Máriát. Megfeledkezel elődeiről. Az Ég Királynője, karján egyszülött Fiával, az Isteni Gyermekkel – tette hozzá kifulladva – az évezredek során mást és mást jelentett…– Mi mást? – kérdezte Tabódy.– Például: az Ég Királynőjét, Íziszt, karján egyszülött fiával, Horusszal.– Hagyjátok abba! – kiáltotta Kunéry, a tömpe orrú, hetyke bajszú volt katonatiszt a harmadik sorból. – Egy óra múlva agyonlőnek valamennyiünket, és ti Íziszről povedáltok!Hátrafordultam, és ahogy végignéztem a fiatal katonatiszten, kétségbeesett harag fogott el. Nem mintha beszédünk tárgyához különösképpen ragaszkodtam volna. Menet közben, kiszáradt torokkal beszélgetni nehezemre esett; mégis úgy éreztem, hogy a beszélgetés, a szellemi élethez való nevetséges és patetikus ragaszkodás nem annyira szellemi megnyilvánulás, mint fizikai kényszer; az életösztön animális reakciója a pusztulás és lealjasodás ellen.– Ki-ki szükséglete szerint, kollégám – fordultam a katonatiszthez. Egyeseket – gondolj csak Hindenburgra, Vorosilovra, Ludendorffra, Franchet d’Espereyre, Pétainre, Bugyonnijra, Horthyra – az emberi kor végső határáig kísér, és támogat az ellenséges életmód és a butaság összefogott ereje. Engedd meg, hogy ne szenilis hadvezérek módján próbáljuk túlélni az elkövetkezendőket.
#2
Gondoskodni kellett arról is, hogy illúzióktól megfosztott rabtársaimnak más, új illúziókat nyújtsunk: kevésbé villanyozó hatású és hosszabb lejáratú örömhíreket kellett koholni. Ki is találhattam volna ilyet, de nem akartam a dolgok központjába kerülni, s ezért Tabódy Pistához fordultam segítségért. Óvatosan, tapogatózva kezdtem: bármilyen nagy és kölcsönös is volt egymás iránt érzett szeretetünk, ezúttal féltem, megsértem, s örök időkre ellenségemmé teszem. Arról beszéltem ugyanis, hogy üdvös lenne, ha Szűz Mária mielőbb megjelennék néki a kályhatűz fényében, lehetőleg aznap este, legkésőbb másnap. Azt szuggeráltam: hozza tudomására a Szent Szűz, hogy étkezésünket hamarosan feljavítják, jövendölje meg továbbá, hogy a rendszer mához egy esztendőre, karácsony táján önmagától, vérontás nélkül összeroppan, és a jövő szilvesztert mindannyian családunk körében ünnepelhetjük.Attól féltem, nekem ugrik, amint ott ült a kályhánál, s egy pillanatig zavarodottan tekintett maga elé. Aztán magához húzott, és megölelt. Másnap délelőtt az egész táborban elterjedt a hír, hogy Szűz Mária megjelent Pistának a faparázs glóriájában, és jövő karácsonyra otthon leszünk. A hírt mindenki boldogan hallgatta, az ateistákat beleértve, akik megtiszteltetésnek vették, hogy az isteni kegyelem rájuk is kiterjed. Noha a tábor lakóinak Churchillbe vetett hite nagyobb vagy legalábbis közvetlenebb volt, mint Szűz Máriába vetett hitük, a jelenés hatása legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta. Egyedül a két legjámborabb katolikus, Musza Pali s egy Kertész nevű matematikatanár arcán tükröződött némi csalódás. Különösen Kertészén, aki Musza Palinál harciasabb volt, s nemcsak fülét tömte be, ha ávósokat káromkodni hallott, hanem odalépett hozzájuk, s a kárhozat tüzére figyelmeztette őket. Az első ilyen alkalommal attól tartottam, hogy az őrök megverik Kertészt, de azok vagy megijedtek, vagy tréfálózni kezdtek vele. A két hívő azért látszott csalódottnak, mert néhány nappal azelőtt – éppen karácsony estjén – az ávósok bejöttek a barakkba motozást tartani, s valamennyiünket meztelenre vetkőztettek. Kiforgatták szalmazsákjainkból a szalmát, az ünnepi fenyőgallyakat letépdesték a falról, az Északkeleti Betörés polcát leszedték, és ismét fejbe verték vele, az öregurak hegyikristályait, cipőpasztadobozait és egyéb játékszereit elszedték, majd a zsákmányolt Bibliákat, Újszövetségeket és egy zsidó imádságos könyvet a barakkok közti térségen a táborparancsnok jelenlétében ünnepélyesen elégettek. Musza és Kertész az árnyékszék rácsos ablakából nézte a látványt, s alighanem Szűz Mária segítségéért fohászkodtak. Némi rezignációval vették tudomásul, hogy mellőzés érte őket. Tabódy Pista pedig láttam, hogy szégyenkezik előttük. Később megnyugodott. Talán abban reménykedett, hogy Szűz Mária nem fogja őt soha dezavuálni; még a mennyek országában sem.Churchill miniszterelnökségének hírével ellentétben Szűz Mária megjelenése oly szabotázsakciót indított meg, melynek mérete és rafinériája még engem is elképesztett, akit a munka mímelésében, lázas semmittevésen és rombolásban a tábor egyik első számú szaktekintélyének ismertek. A bánya alsó szintjén négyes csoportokban fejtették a követ, rakták csillére, és öntötték le a hányón. Egy-egy négyes csoportnak legalább napi tizenkét csillét kellett megraknia; a hányó előtt ávós közlegény ült, és jegyezte, melyik csoport csilléjét tolták ki mellette. Amelyik csoport tizenkettőnél kevesebb csillét rakott meg, fogdára került, ahol fél kiló kenyér helyett naponta egy szeletet kaptak. Vagy nappal dolgoztatták, éjjel gúzsba kötötték őket, úgyhogy legyengültek, s újra meg újra fogdára kerültek. Gábori már régebben rájött, hogy a megrakott csilléket nem dönti le a hányón, hanem visszafordul velük a hurokvágányon; így ugyanazzal a csillerakománnyal többször halad el az ávós előtt. E módszer veszedelmes volt, mert az ávós gyanút foghatott, ha nem hallotta a csilléből kiborított kő görgését; a teli csillét feltolni a lejtőn pedig emberfeletti teljesítmény volt.A jelenés másnapján a tábor lakói egyesztendős, csendes ellenállásra rendezkedtek be. B. Rácz István, a kisgazdapárti fiatalság volt vezetője, országgyűlési képviselő hajnalban elragadtatott arccal jött fel a hegyre, miközben Tabódy a víziót mesélte; s még ugyanazon délelőttön új módszert talált ki, melyet a csilléző csoportok – szám szerint vagy harmincöten, tehát mintegy száznegyven ember – perceken belül eltanultak. A csillék aljára pehelysúlyú fagyökereket drótoztak, úgyhogy a csilléket a szokásos kétezer kilós rakomány helyett mindössze két-háromszáz kiló andezitkővel hintették meg. Gyermekjáték volt visszatolni. A négyes csoportok munkája így tizedére csökkent. Csendes trécselés közben mímelték a munkát, vagy Czebe Valér vezérkari századost hallgatták, aki egész operákat tudott elfütyülni.Az egyetlen tisztességes nacsalnyik, Koncz János szociáldemokrata mérnök – kétméteres, jámbor óriás – brigádjával a hegytetőn dolgozott. Százméteres fronton, közvetlenül a szakadék szélén fejtették a sziklát, mely aztán alágördült a mélybe. Még ugyanazon a délelőttön a háromszögelési ponthoz értek, és Koncz elhatározta, hogy a jelzőoszlopot ledobatja a mélybe. Miután a fejtési munkálatokat, illetve a kitermelt sziklaköbmétereket – más fix pont nem lévén – ehhez a háromszögelési ponthoz mérték, Koncz előzetesen parancsot kapott: szúrjon be tíz méterrel hátrább cöveket a földbe: azontúl viszonyítva mérik a fejtést, illetve munkateljesítményünket.Koncz kiásatta a favázat a sziklás agyagból. Egy nagy, bronz Mária-érmet talált, amelyet a háromszögelési pont felállításakor áshattak el. Koncz nem volt hívő, de ezúttal úgy érezte, hogy Mária megjelenése és a Patrona Hungariae-érem felbukkanása közt titokzatos összefüggésnek kell lennie. Miközben ezen merengett, pompás ötlete támadt. Megmondta embereinek, tempósan dolgozzanak: a többiről ő gondoskodik. Este megjelent az egyik normás – ezeket az ávó a mérnökök közül választotta ki –, és szerencsét kívánt Koncznak: a brigád 240 köbmétert fejtett aznap.Koncz, miközben a Mária-érmet nézegette, rájött, ha a cöveket az eltüntetett háromszögelési pont mögött nem tíz, hanem kilenc és fél méterre szúrja le, brigádjának kétszázötven köbmétert ajándékoz. A száz méter hosszú fronton ugyanis minden egyes méter fejtés öt köbméternek számított. Így hajnalonként, napról napra, csak negyven-ötven centiméterrel kellett a cöveket a szakadékhoz közelebb plántálni a földbe, hogy brigádja aznapi teljesítményét egyetlen mozdulattal biztosítsa. Felfedezését csak néhány emberrel közölte, és csak arra ügyelt, hogy abban a néhány percben, amikor ávós jelent meg a hegytetőn, vagy Tamás Dezső főkápó jött inspiciálni, keményen dolgozzanak. Attól sem kellett tartania, hogy rajtakapják, hiszen a sziklafal alján meggyülemlett kőtömeg felbecsülésére senki nem volt képes; az ÁVO pedig csak agyonhajszolásunkkal törődött, nem azzal, hogy mit termelünk. Csak Észak-Magyarország új geodéziai felmérésével tudták volna a csalást Konczra rábizonyítani.Ezzel az ötlettel nem csak saját emberein segített, hanem mindenkin, aki ugyanazon a fejtési fronton dolgozott. Így például azokon, akik tíz-, tizenöt vagy húszméteres köteleken lógtak a hegytetőről, s a következő lépcsőket fejtették. Közéjük tartozott Földváry Elemér, a szép, Antinoosz-arcú fiú, aki azontúl a szokásos görög-penzum dupláját kérte, minthogy ezentúl – kötélen lógva – több ideje maradt tanuláshoz. Koncz, akit rendkívüli szerénység jellemzett, ezúttal büszkén nyilatkozott felfedezéséről, és délben, fenn a hegytetőn, a babfőzelék kanalazása közben Archimédesz méltó párjának vallotta magát. Mert a nagy szirakuzai, úgymond, az „Adj egy fix pontot, ahol megállhatok, és kimozdítom sarkaiból a földet” kijelentésével párhuzamosan ő éppen azt az egy fix pontot tüntette el, és ezáltal minden felesleges mozgást beszüntetett.
:)))
Méltatlanul bántod Feldmájert (aki csak a Mazsihisz hivatalos álláspontját-véleményét tolmácsolta a miniszter M.B.-nak a 2005 végi idevágó tüntetések idején)...nehogy aztán antiszemitizmusba torkolljon ez.
Mellesleg (perszehogy) tudom, hogy a levél konkrétan nem a finanszírozásról szól (hisz' pont nem is olyan rég fejeztem be az "Már tudok olvasni"-t első kötetét) - bár talán nem is pont arról, amiről szerinted szól az MTI-s hangvételű összefoglalód szerint.
Valójában az alábbiak miatt idéztem [ahol a levél a minisztérium aktuális kommunikációs és adminisztratív tevékenységét (~amivel épp a demonstrációt próbálták meg előzetesen és utólag is ellehetetleníteni) bírálja egy olyan felekezet, amely amúgy nem akart demonstrálni, valamint ] - most külön is kiemelve... :)
###
[néhány kapcsolódó mondat még bevezeti ezt előtte...]
"...A tanulók erkölcsi védelmérõl történõ gondoskodás keretébe ugyanis beletartozik az, hogy a gyermekek megtanulják, hogy nyilvánosan felléphetnek és fel is kell lépniük a [itt most a következő szót zárójelbe is lehetne tenni] zsidó közösséget érintõ alapvetõ kérdésekben és vállalniuk kell, bátran és megalkuvás nélkül ezekben az esetekben a közösségi fellépést és azok konzekvenciáit is.
Véleményem szerint már serdülõkorban erre kell nevelni a gyermekeket és arra is, hogy gyakorolhatják a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogukat.
Aggályosnak tartom azonban azt, hogy az Igen Tisztelt Miniszter Úr egy olyan demonstrációval kapcsolatban foglalt állást, amellyel egy, a Minisztérium által elõterjesztett jogszabállyal kapcsolatban kívántak a résztvevõk véleményt nyilvánítani.
Az Ön levelében írtak hatalmi szóval kívánták megakadályozni azt, hogy a magyar állampolgárok egy csoportja éljen az alkotmányban biztosított gyülekezési és véleménynyilvánítási jogával.
Az eljárásnak az a módja, hogy a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztere hatalmi jogosítványait kihasználva próbálta megakadályozni a demonstrációt, formailag nem tekinthetõ helyesnek, még akkor sem, ha az tartalmában helyes.
Egy jogállamban nem fogadható az el, hogy éppen a bírálni kívánt intézmény vagy személy próbálja a bírálat nyilvánosságát megakadályozni.
Sokkal szerencsésebb az, ha egy független intézmény, például az Állampolgári jogok országgyûlési biztosa vagy egy bíróság foglal állást az ügyben, nem pedig az érintett intézmény vagy személy...
"...A pályafutását huszártisztként kezdő Tabódy Istvánt, aki a recski koncentrációs táborban kapta papi hivatását..."
Hm, nem is tudtam Recsk papnevelde volt,biztos az odakuldott istentelen szakszervezeti es szocdem vezetoket akartak megteriteni az anyaszentegyhaz kebelebe az avh segitsegevel.
### 3. A zsiráf gondolatával barátkozom, - mellesleg tájékoztatlak, hogy Recsken összesen 1300 fogoly fordult meg, közöttük nem tudok arról, hogy pap elődfördult volna.
"...A pályafutását huszártisztként kezdő Tabódy Istvánt, aki a recski koncentrációs táborban kapta papi hivatását..."
El kell ismerni, hogy ebből egy zsiráfos spricc parti semmiképp sem tudna kijönne - de szerintem azért valahol lehetne határeset...lécci...1db natúr francia végig szájba helyett esetleg kompromisszumosan testre?
"1950-ben a recski haláltáborba került. Társai egybehangzóan emlegették tisztességét, keménységét, szolidáris viselkedését. Itt próbálta ki, melyik erősebb: a szeretet vagy a gyűlölet. Egy hírhedten kegyetlen őr egy alkalommal a fogda ajtajában megkérdezte tőle: "Tabódy, ha én a maga helyébe kerülnék, hány bőrt húzna le rólam?" - "Egyet sem. Keresztény vagyok, nekem mindenkit szeretnem kell." - "Maga szeret engem?" - "Igen." - Erre iszonyúan megverte, és berúgta a zárkába. Az eset háromszor megismétlődött, a végén Tabódy már arra gondolt, hogy ha még egyet üt, ott helyben agyonvágja. De azt mondta neki: "Szeretem magát". - Az őr láthatóan elszégyellte magát. Attól kezdve ez az őr mindig megvédte."
(Csak Recsk után kezdi el és fejezi be a szemináriumot - és szentelik pappá...)
### (131) A papok nemigen senyvedtek Recsken, ott más kategória nyert jutalomüdülést, egyébként meg a szerzetes és apácarendeket oszlatták fel anno, - a falusi plébánost nem nagyon csesztették, legfeljebb beállt besugónak, - ez nem okozott mély traumát, ennek az egyházakban amúgy is elég szép tradiciója volt...
Csak, hogy látszódjon, nem mindenkinek jutott jutalomüdülés...
"A volt uralkodó osztályok tagjaihoz hasonló elbírálás alá estek a főpapság lefogott tagjai is. Többen leírták, hogy az ávósok különösen örültek, ha egy főpapot kínozhattak. Általában igaz, hogy a Mindszenty bíboros naplójából megismert brutalitáshoz hasonlókat éltek át általában a rabok, ha nem voltak hajlandók néhány nap kínzása után mindenben megfelelni a terrorszervezet kívánságainak. A korabeli rabok helyzetét ismerhetjük meg Endrédy Vendel zirci ciszter főapát beszámolójából. Ő azon kevesek közé tartozik, akik szabadulásuk után leírták a velük történteket. Endrédy apátot Grősz érsek koncepciós "amalgám-perében" fogták le, 1950 októberében. Ő jelképezte, a koncepció szerint, az államrend ellen összeesküvő szerzetességet. Megkínzása brutális, embertelen, s egyben a szokásos "menetrendet" tükrözi. Így mondja el börtönélményeit: "Első vallatáskor meztelenre vetkőztettek, s ťtornáztattakŤ föl-le egy fiatal ávós tiszt lábai előtt, amelyeket minden lehajláskor meg kellett csókolnom, mindaddig, amíg össze nem estem." (Az apát ötvenhat éves volt.) Minden vallatás alkalmával hamis vádak bevallására akarták kényszeríteni, hogy rábizonyíthassák a koncepcióban megfogalmazott vádat: hazaárulás, kémkedés, szervezkedés, valuta be nem szolgáltatás. A vallatók minden találkozáskor válogatott ocsmány szavakat használtak, s azt állították, hogy ismerik a püspökök és a vádlott erkölcstelen szexuális életére vonatkozó adatokat, s követelték, hogy a főapát vallja be azokat. A második vallatáskor, a vallomás ismételt megtagadásakor, "a detektívek arcomba és szemembe köptek.... Majd újból meztelenre vetkőztettek, és az összeesésig tornáztattak. Hátulról hatalmas ütésekkel vertek, legtöbbet a nyakam alatt, a tarkó alatt, a két vállam között, és rugdostak. Két-három hétig a fejemet nem tudtam megmozdítani a fájdalomtól. A következő napokban többféle módon kínoztak: arccal szorosan a falhoz állítottak, kifeszített lábujjakon. Sarkam alatt hegyével kifelé nagy szögek és éles tűk, hogy meg ne mozduljak. Közben izzóra hevített rezsólappal égették alsótestemet. Mikor a gyötrődéstől összeestem, néhány rúgással talpra állítottak. Egy másik mód volt a villanyárammal való kínoztatás. Pár ezer voltos, két-három milliméteres szikrázásokkal villanyoztak egész testemen: ajkak, szem, orrnál, fülnél, sőt ördögi módon, a szeméremtesten és ülepen is. Pokoli módszerük egy másik megnyilvánulása volt a villanyárammal telített Feszület és Evangélium feliratú könyvük csókoltatása. Fillér nagyságú égetett sebek maradtak utána.Egyik alkalom után a térdemen gennyes sebek támadtak. Az ávós orvos megkérdezte: mi történt magával? Halkan feleltem: tegnap a vallatásnál... A spanyolfal mögül nyomban előlépett egy ávós és erős hangon szólt: a lépcsőn elesett.Egyik éjszaka két injekciót kaptam. Alig tíz percre rá éreztem, hogy valami furcsa történik velem. Ebben a megnevezhetetlen állapotban vittek nyomban kihallgatásra, amely egész éjszaka tartott. Ez volt életem legkínosabb órája. Minden erőmet megfeszítettem, hogy az önkontroll kitartson. De utána, és később sem mind máig, nem tudok visszaemlékezni arra a szörnyű éjszakára. Nem tudom, miket kérdeztek és mit vallottam.Az ítélet után kerültem börtönbe, amely aztán hat évig tartott. Sokat szenvedtem azoktól az őröktől, akik nem engedtek ki a WC-re; néha a legnagyobb kínlódások közt tűrni kellett három-négy óra hosszat. A börtönben kaptam mindenfajta tisztátalanságtól háromszor is orbáncot, az arcomon, és egyszer bőrbajt. Ekkor a ragályos betegek WC-jére kellett járnom, amely leírhatatlanul mocskos volt. Kértem, hogy kitakaríthassam. Nem engedték. Az Andrássy úti pincebörtönben nem volt nagyon hideg, csak mondhatatlan piszok és bűz. Vácott, ahol majdnem két esztendőt töltöttem, egyáltalán nem volt fűtés. Ott fagytak el kézujjaim, jobb lábamon három, bal lábamon két ujj és a bal fülem. A gyűjtőben nem fáztam. Vitaminhiánnyal persze küszködtem. Fogaim meglazultak s részben kitörtek. Egyensúlyhiány állt be, ingó járás, szívgyöngeség, álmatlanság. A Kontiban (a Konti utcai börtönben) az alvási időn kívül még az ágyon sem volt szabad ülni, csak egy támlanélküli székfélén, támaszkodás nélkül. Ugyancsak megsínylettem a daróc felsőruhát, amely lópokrócszerű szúrós, nehéz anyagból készült. Közel öt esztendeig viseltem. Testemet állandóan fölvérezte. Vácott rengeteg poloska tanyázott. Más börtöneimben nem volt féreg."Ilyen körülmények között a hit és a kegyelem műve, hogy sok-sok hívő ember lelke mégis ép maradt. Endrédy Vendel ezt írja: "Idegállapotom azonban jó maradt, és humorérzékem sem mondta föl a szolgálatot. Nagypénteken kerültem a gyűjtőbe. Örültem, hogy végre tisztább helyen lehetek, hogy ugyanabba a zárkába tettek, melyben Mindszenty is jó ideig raboskodott. Erőforrásom és mindenem a darócban bemutatott szentmise volt. Jézus lett Titokzatos Rabtársam a börtönélet sivatagában. (Hét hónap fogság után engedélyt kapott, hogy egy kicsi börtönasztalon misézzen. Eleinte az őrök igyekeztek zavarni őt a misézésben, de aztán felhagytak ezzel.) Mióta újra szabad vagyok - fejezi be visszaemlékezését - fokozott lángolással imádkozom a zsolozsma egyik legszebb könyörgését: "Add Uram, hogy méltók lehessünk a szabadságra! Ámen." (Endrédy Vendel fogságának hiteles története. Sopron 2002)"
"3. A zsiráf gondolatával barátkozom, - mellesleg tájékoztatlak, hogy Recsken összesen 1300 fogoly fordult meg, közöttük nem tudok arról, hogy pap elődfördult volna."
1. "1945. március 15-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány elrendelte a 100 kh-on felüli birtokok, köztük az egyházi birtokok kisajátítását és kiosztását. Az intézkedés a katolikus egyházat érintette a legérzékenyebben: 862 704 kh-jából 765 684-et sajátítottak ki.
Kártalanítás helyett a pénzügyi kormányzat 1945 és 1948 között jövedelemkiegészítő államsegélyt, illetve tiszteletdíjat folyósított a lelkészkedő papságnak és az egyházi oktatásban, igazgatásban működő személyeknek. Állami költségvetésből fedezték a nyugdíjak és a kispapok tartásdíját is. 1948 után az államsegély mértékét az egyházakkal kötött 1948., illetve 1950. évi egyezmények rögzítették."
2. "2. Cikk
(1) A Magyar Állam a II. Fejezet 1. Cikkében említett törvény részleges alkalmazásaként a 2. számú mellékletben fel nem sorolt ingatlanok ellenértékét járadék forrásává alakítja, amely az Egyház hitéleti tevékenységének finanszírozását szolgálja.
(2) A Magyar Állam a pénzbeli kártalanítási igényt hosszú távú befektetésnek tekinti, amelyet évente a forint devizakosárban mért átlagos leértékelésének költségvetésben alapul vett ütemével valorizálni kell. A valorizáció mértékét a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény elfogadását követően a tényleges leértékelési ütem szerint korrigálni kell.
(3) A járadék mértéke a pénzbeli kártalanítás összege után a jelenlegi hosszú távú devizabefektetések 5 százalékos várható hozama. Ezt a hozamot úgy kell elérni, hogy 1998-tól a hozam mértéke 4,5 százalék, s ez 2001-től 5 százalékra növekszik. Az Egyház részére a járadék fizetésének 1997. évi bázisösszege – 42 milliárd forint pénzbeli kárpótlási igénnyel számolva – 1890 millió forint"
3. A zsiráf gondolatával barátkozom, - mellesleg tájékoztatlak, hogy Recsken összesen 1300 fogoly fordult meg, közöttük nem tudok arról, hogy pap elődfördult volna.
De te bizonyára kened a témát, mint Sali a szappant, - nosza, osszad meg velünk a tudományod.
A hittan és erkölcstan nevében való papi tanitás káros, 0-val egyenlő. Mondjuk a ne lopj-ra gondolsz? Vagy arra, hogy amit a munkások bérének visszatartásáról tanítanak? Szerintem fingod nincs az egészről.
Az egyházi birtok államosítására polgári demokratikus keretek között került sor, Vazze, ezt maga Lenin apád sem mondhatta volna szebben.
Amelyekre meg nem tartott igényt, azok helyett millárdokat kapott az államtól. Nem kapott, hanem éppen az iskolák kieg. támogatását kérte helyette. (Meg vicces, hogy elveszek százmilliárdot, visszaadok kettőt, és leugatom, kuss, milliárdokat kaptál.)
A papok nemigen senyvedtek Recsken, Tényleg? Ahány pap volt ott, annyiszor leszopod a zsiráfot az állatkertben? (Ráadásul Recske ÉS internálótáborokat írtam. Ahol papok százait tartották.)
a falusi plébánost nem nagyon csesztették, legfeljebb beállt besugónak Aki meg nem állt be besúgónak, arra ráküldtek kurvákat, áthelyeztették, felfüggesztették, internálták, vagy, ha elvtársi jókedvük úgy hozta, megölették. Börtönben, vagy a plébánián.
Ne próbálkozz, haggyad ezt a kiskutyákra!Egyébként is, - Nem a keszonbetegség lenne a te legszomorúbb betegséged, - rajtad már a kőbölcső is maradandó nyomokat hagyott...
De itt van lentebb ez a Szul, - vele például remekül elbeszélgethetnél, dícsérgethetnétek egymást meg élvezhetnétek az azonos értelmi színvonalból adódó pozitívumokat, emellett törölgethetnétek egymás orrát is.
Az egyházi birtok államosítására polgári demokratikus keretek között került sor, az ingatlanvagyon államosítása miatti kártalantásról pedig a rendszerváltás során sokkal kedvezőbben intézkedtek, mint a társadalom többi szereplőjével kapcsolatban, ugyanis az egyház természetben kapta vissza ingatlanait.
Amelyekre meg nem tartott igényt, azok helyett millárdokat kapott az államtól.
A papok nemigen senyvedtek Recsken, ott más kategória nyert jutalomüdülést, egyébként meg a szerzetes és apácarendeket oszlatták fel anno, - a falusi plébánost nem nagyon csesztették, legfeljebb beállt besugónak, - ez nem okozott mély traumát, ennek az egyházakban amúgy is elég szép tradiciója volt...
Egyébként meg szó sincs rettegésről, mindössze arról beszélünk, hogy ha már támogatok egy társadalmi csoportot, akkor hadd válogassam meg, melyiknek adom az adómat, és ne te döntsed el azt, hogy nekem az a hasznos, ha pl. Gyulay Endre püspök úr idiótaságaihoz, vagy a katolikus egyház agresszív evangelizációjához biztosítom az anyagi hátteret.
Nekem speciel semmi kifogásom nincs az egyházi iskolák ellen, - működjenek pontosan ugyanazokkal a kondíciókkal, amelyekkel egy alapítványi iskola is működik, és rögtön minden a helyére kerül.
A hittan oktatással is egyetértek, - végtére is a Biblia az emberi kultúrkincs fontos része a Koránnal és a Káma Szutrával együtt, de én azért nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy az az ateista vagy a tételes vallásoktól idegenkedő szülő aki nem akarja, hogy a gyermekét a legfogékonyabb korában az ő hozzájárulása nélkül térítgessék, az járathassa a gyermekét mondjuk hittan helyett etikára, vagy összehasonlító vallástanra, vagy egyéb értelmes dolgok oktatására...
Ilyen alapon megjelenhetne Szvatopluk is, kantáron vezetve a fehér lovat és követelhetné a magyar államkincstár bevételeit, Tudod jól, hogy nem erről van szó. A törvénytelen kommunista hatalomátvétel és rablás "jóvátételéről" volt szó. Nem az egykori valamikoriról.
Az egyházak kárpótlását törvény rendezte nagyon gavallérosan Öreg bolsi, miért nem azt mondod rögtön, hogy már az államosítás is milyen gavalléros volt, hiszen mindenkit agyonlőhettek volna, oszt mégis hagyták őket internálásban, Recsken egy kicsit élni.
ehhez képest társadalmi hasznuk a nulla felé konvergál, Ehhez képest rettegnek minden egyházi iskolától, mert még a hitetenek is oda íratnák a gyermekeiket. Rettegnek attól, hogy bármiféle hittan, erkölcstan oktatás legyen (ami Vlagyivosztoktól Portóig mindenhol kötelező, kivéve az egyszem Magyarországot.
