A Magyar Természetjáró Szövetség új vezetése kitüntetett szerepet szán a kéktúra népszerűsítésének, infrastrukturális fejlesztésének annak érdekében, hogy a hazai gyalogtúrázás emblematikus útvonalának bejárása minél több ember számára legyen vonzó, s ezen keresztül általánosságban is népszerűsítse a természetjárást.
A szövetség Kéktúra Bizottságnak három alaptagja és Thuróczy Lajos, aki a kéktúra mozgalom egyik úttörője a Turista Magazin felkérésnek eleget téve egy kerekasztal beszélgetésre ültek le, hogy ők mit gondolnak a kéktúra szerepéről, megújításának szükségességéről. Az utóbbi kérdéskörében különösen az útvonal esetleges módosítása (bizonyos helyeken), az igazolásra új technikai eszközök bevezetése illetve a szakaszteljesítések elismerésének kérdése keltett vitát a természetjárók körében.
Itt kérdezem, mert jobb ötletem nincs, igaz a topik leülepedett. Az OKT mellett a Cserhátban Becske falu mellett, attól nyugatra lévő ún Júlia major (épület) milyen funkcióban van?
Szia! "Megkésve bár," de csak most jártam erre. Én a budapesti Cartographia boltban vettem meg. Bajcsy-Zsilinszky úton van az Arany János utcai metrómegállótól kell a Nyugati felé sétálni kb 500 métert. A jobb oldalon van. Vagy Alexandra és Libri, valamint más nagyobb könyvesboltokban tudod beszerezni!
Van valakinek ötlete, hogy hol tudnám beszerezni a Az Országos Kéktúra Atlasz (Hűvösvölgy-Hollóháza) kiadványt? Sajnos ahol eddig kerestem, nem volt belőle készleten. Használt példány is érdekelne.
Ne felejtsétek, holnap július 31.-e! Akinek van kedve, csatlakozzon eme jeles évforduló alkalmával Észak-Magyarország legmagasabb pontján egy laza beszélgtésre hogy így tisztelegjünk Rockenbauer Pál előtt! Szádváry Gyula háromszoros kék túrás ,szeretné ezt a napot / július 31. / a Természetjárók világnapjává nyilváníttatni!
Tavaly elkezdtük,találkozzunk az idén is a Nagy Milicen szombaton (2010 07 31). Füzértől,vagy László-tanyától gyalog.
[url=http://kepfeltoltes.hu/view/100724/A_term_szetj_r_k_vil_gnapja_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/100724/A_term_szetj_r_k_vil_gnapja_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img][/url] A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. [url=http://www.kepfeltoltes.hu]http://www.kepfeltoltes.hu[/url]
2009 augusztus 01-én 5-6 napos emléktúrát tervezek a Zemplénben, Rockenbauer Pál halálának 22. és a Másfélmillió lépés Magyarországon c. filmsorozat forgatásának 30 éves évfordulójára. Terv szerint az emléktúrába beleesik a Cserehát tájegység is. Jelentkezni lehet, emailben (publikus) de csak spontán is lehet csatlakozni.
INDULÁS: 2009, augusztus 1-én reggel a Nagy-Milicről. (Kb 07:00 órakor)
Az érdeklődőket szeretettel várja a Hegyi Pocok Természetjáró Baráti Társaság!
Most voltam 2 naposon hétvégén, meg a jövő hétvégén is megyek kétnaposra.
Nagy probléma, hogy ilyenkor sok látnivaló - múzeumok, faluházak, stb. - nem nagyon vannak nyitva. Így igyekszem a "kevésbé látványos" szakaszokat bejárni ilyenkor.
Most hétvégén a Sümeg - Keszthely volt meg. Beszámoló és képek a mai nap felkerülnek a netre illetve a másik kéktúrás fórumba.
Egyébként ahogy emgergo már felhívta a szíves figyelmet, tényleg van már topikja az OKT-nak, nem néztél kellően körültekintően, mielőtt megnyitottad ezt az újat, mert Joker Karakter vasi kollega már több mint 8 éve létrehozta a hitkozott topikot...
Köszi szépen! Nekem valamiért a Szandavár a szívemhez nőtt! :-) Az jó kilátó hely, még a szlovákiai Nagykürtöst is látni lehet ÉNY-ra. (Sok fehér panelház)