Csodájára járnak egy argentin kisvárosban az egyik játszótér hintájának. Az ülőkén nem ül senki, mégis mozog, mintha valaki vagy valami hajtaná. A tudományos magyarázat egyelőre késik.Gyorsan bejárta a bulvármédiát az argentínai hír: maguktól lengenek egy játszótéren a hinták. A csodának, paranormálisnak, de legalábbis különösnek tartott jelenség Fermat városának egyik játszóterén kezdődött körülbelül négy hónappal ezelőtt, a You Tube-on azóta gyűlnek a hátborzongató videók, internetes fórumokon hívők, szkeptikusok, racionális magyarázatokat keresők vitáznak a lehetséges magyarázatokról.
Mint az a mellékelt videófelvételeken is jól látható, egy háromülőkés hintáról van szó, a különleges viselkedést általában a középső ülőke produkálja, miközben a két szélső alig mozdul, de vannak olyan felvételek is amelyeken kettő, vagy mindhárom hinta leng.
A jelenségnek csodájára járnak a helybéliek, ami nem csoda, hiszen a hinta sokszor napokig leng, pedig senki nem ér hozzá egy ujjal sem, sőt, valahányszor leállítják, mindig újra elindul, és olyan ütemben leng mintha valaki hajtaná. A firmatiak szerint az egyik hinta tíz napig egyfolytában mozgott, majd leállt, több más ülés azonban azóta is leng.
A gyerekek és szüleik meg vannak győződve arról, hogy szellemek garázdálkodnak a játszótéren, és a rendőrséghez fordultak segítségért, jelentette az esettel kapcsolatban a The Sun. "Az egyik gyerek elnevezte Blair Witch játszótérnek. Mindenki biztos benne, hogy kísértetek járnak a játszótéren" - magyarázta Mariad a Silva Agustina, egy helyi tanárnő.
A látványon a rendőrök is igencsak meghökkentek és fizikusokat hívtak segítségül, akik szintén nem győznek csodálkozni a jelenségen. Azt már kizárták, hogy mágneses mező, elektromosság vagy csak egyszerűen szélcsatorna hintáztatná meg az embereket a hintával, de hogy mi mozgatja, rejtély.
A legegyszerűbb magyarázatnak az erős szelet tartják többen is, a videókon ugynais jól látható és hallható, hogy igen szeles környékről van szó. Mások ezzel ellenkezve viszont arra mutatnak rá, hogy akkor miért csak az egyik hinta leng, illetve hogy miért leng ki mindtkét irányba közel egyforma amplitúdóval.
Jessica Fan és mások állították, hogy a középső hintába egy kísértet ül, és hajtja. Ez ellen már jó pár cáfolatot mondtak, de én még valamit kérdeznék: és mi lesz, ha valaki beleül a hintába? Átszáll egy másikba, és azt hajtja? Leszáll és nézi azt a valakit, amíg le nem száll? Vagy az a valaki "ráül" a szellemre? És olyankor mi van? A szellem "átesik" a hintán, bár eddig ült rajta? Magyarázza már meg ezt valaki a nemtudomány szemszögéből is!
Kérdezzetek meg fizikust, aki az áramlástannal foglalkozik!
Cégünknek rengeteg elemzést végez áramlástani témában a MME!
Tudom, ott örömmel adnak fölvilágosítást, milyen jelenséget idéz elő egy szabadon, váltakozva áramló közeg, két ponton rögzített, olyan féhenger formájú hintán, amely alakja szintén nem stabil!
Azok a képi jelenségek egy állandó akadály, és állandó áramlási irány, sebesség, és közeg jelenségét írják le, a hinta pedig csupán rögzítéspontjaiban nyugalmi állapotú méretében állandó, a jelenség minden más paramétere folyamatosan változó!
Gratulálok a topicnyitó remek, érvekkel alátámasztott vitastílusához, mely méltó gondolkodásmódjához.
Mivel ez a topic, -főként nyitója- sem stílusában, sem gondolkodásmódjában nem méltó épeszűek beszélgetésére, merev idiotizmusokkal, elmebajjal nem foglalkozom, töröltem a kedvenceim közül.
"Igen, erről lenne szó. Olvastam egy cikket a neten, hogy a hinta szélcsendben is lengett."
Én most pedig leírom a netre (ide) hogy én kint voltam a helyszínen egy hónapig, és szélcsendben sosem lengett a hinta, és azt mondták a helyiek hogy nem is egy kislány halt meg, hanem egy nagypapa, de az sem a játszótéren hanem a szomszéd lakótelepen, ráádásul a papa sosem hintázott életében. Na most mihez kezdesz? A neten két egymással teljesen ellentétes dolgot olvastál. Hogyan döntöd el melyik az igaz? Parafenomén vagy?
Nem ártana egy video róla. Füsttel szépen ki lehetne mutatni a légáramlatokat, a sok ácsorgás helyett már rég kipróbálhatták volna, vagy körülveszik paravánnal, ha folyton fúj a szél.. de ezt már régebben is felvetettem..
"Én eddig azt hittem hogy egy szellem (lélek) az anyagi világon kívüli lény, nem tud egy hintát belengetni. Amíg test és lélek egyben van (azaz él egy ember) addig fizikailag képes hatni a világra, de ahogy elhagyja a fizikai testét, hogy lenne képes a fizikára hatással lenni?"
Kérdezd meg a hintában ülő szellemet!:) Üsd be a google-be hogy poltergeist és megtalálod mit jelent.
"Igen, pontosan az a bajom hogy nem egyszerre lengenek."
Van olyan video is ahol egyszerre leng mind a három hinta. Az egyikben ül a szellem kislány. A másik kettőt pedig a szél hajtja? Vagy három szellem kislány van? Nehezen tudom követni a logikádat.
"Egy szellemről lenne szó mindösszesen, egy hat éves kislány lelke amely ma napig nem lelt megnyugvásra."
Én eddig azt hittem hogy egy szellem (lélek) az anyagi világon kívüli lény, nem tud egy hintát belengetni. Amíg test és lélek egyben van (azaz él egy ember) addig fizikailag képes hatni a világra, de ahogy elhagyja a fizikai testét, hogy lenne képes a fizikára hatással lenni?
"Ő ül a hintában, ő hajtja, és hidd el ez sokkal egyszerűbb magyarázat mint a természeti jelenségekben gondolkodni. És végre meg kellene érteni a szkeptikusoknak hogy a realisztikus szemléletmód nem mindig vezet megoldáshoz."
Neked sokkal egyszerűbb magyarázat, mert a teliholdat sem tudod megkülönbözteti egy ufótól, azaz nem sok közöd van a természethez, és nem is nagyon ismered szerintem.
A realisztikus szemléletmód valóban nem vezet mindig megoldáshoz, nagyon sok fehér folt van a tudományban, de ki kell ábrándítsalak hogy egy szél által hajtott hinta nem tartozik a tudomány ismeretlen területei közé.
"Abban viszont egyetérthetünk hogy nem halott szellemek okozzák..."
Ennyire nem vagy tisztában semmivel ha efféle hülyeségeket írsz. A szellem a lélek. A lélek halhatatlan, csak a testünk hal meg, a lélek nem. A szellem egy halott ember lelke. Olyan nincsen hogy "halott szellemek".
"Ha jól sejtem mindössze annyi a problémád hogy 3 hinta is van, és nem egyszerre leng mindegyik? Vagy mi is a gondod tulajdonképpen, amiért szellemekkel magyarázol?"
Igen, pontosan az a bajom hogy nem egyszerre lengenek. Valamelyikötök írta hogy a szél fújja őket. Én ezzel nem értettem egyet, mert ha a szél fújná őket akkor mind a három hintának lengenie kellene, de mint tudjuk sokszor csak a középső hinta leng. A helyi hiedelem pedig szerintem igenis fontos. A kislány halálesete a játszótéren elgondolkodtatott engem. Amikor hallottam róla eltűnődtem. Én hiszek a túlvilágban, ezért összekapcsoltam vele a hinták lengését, és paranormális jelenségnek tulajdonítottam. Így következtettem arra hogy a kislány meggyilkolása lehet a kulcs. Én a kislány szellemét okolom. A hintáknál ölték meg ezért lehet még mindig ott. Egy szellemről lenne szó mindösszesen, egy hat éves kislány lelke amely ma napig nem lelt megnyugvásra. Ő ül a hintában, ő hajtja, és hidd el ez sokkal egyszerűbb magyarázat mint a természeti jelenségekben gondolkodni. És végre meg kellene érteni a szkeptikusoknak hogy a realisztikus szemléletmód nem mindig vezet megoldáshoz. Ha nézted az X-aktákat abból világosan látszódott hogy a legtöbb esetben Mulder ügynök barátomnak volt igaza, és nem a partnernőjének.
Itt ez egyik kulcs a hinta "U" alakja, ami széllel szemben akadálytalanul halad, oldalszélben pedig nagy légelennálást képez. Így egy fokkal közelebb kerülsz a megoldáshoz. Természetesen nem csak az ilyen alakú hinták lengenek be, és nem kell hozzá ilyen viharos szél sem.
De elég erős szélben, lemehetsz a hozzád legközelebb eső játszótérre, és megfigyelheted hogy a hinták előre hátra lengenek. Ez csak annak a gyereknek újdonság aki előszőr lát hintát életében, vagy előszőr van kint a szabadban. Nem is értem miért lett ebből cikk.. Vagyis értem, a médiának is meg kell élnie valamiből:)
"Ha megnézed ezt a műholdfelvételt, ugyanaz a jelenség okozza, mint a hinták belengését. "
Ez a kép semmit nem bizonyít!
Miért, lenne olyan kép ami bizonyít neked valamit?:)
Ha jól sejtem mindössze annyi a problémád hogy 3 hinta is van, és nem egyszerre leng mindegyik? Vagy mi is a gondod tulajdonképpen, amiért szellemekkel magyarázol? Amit én nem állítottam hogy nem léteznek... de a hinták lengetéséhez nem szükségesek, csupán ennyi a tényállás.
"már ha léteznek, nem tudnak fizikai tárgyakat mozgatni."
Poltergeist jelenségről még nem hallottál?
http://en.wikipedia.org/wiki/Poltergeist
Kopogó szellemet jelent, német szó. Tágyak megmagyarázhatatlan elmozdulása, furcsa elektromos hatások, amit a szellemek művelnek. Számtalan ilyen videofilmet készítettek parakutatók kísértetek lakta elátkozott házakban. Ez a jelenség bizonyítja hogy a szellemek ha léteznek, maradjunk a ha-nál akkor képesek tárgyakat elmozdítani.
"Szellemek meg nincsenek, de jó pénzt lehet leszedni a bennük hívőkről."
Zöldségeket beszélsz!XD Érvelj egy kicsit, az hatásosabb lenne, mint légből kapva kijelenti: szellemek nem léteznek. Ha úgy gondolod hogy nem léteznek, akkor írj ellenérveket, én azt szeretem! Milliónyi fotó bizonyítja a halál utáni életet csak te és a hozzád hasonló emberek nem hisznek ezekben!