Meglehetősen publikus tény a MÁV azon panasza, hogy már nincs forrása a lopásokból adódó rongálódások felszámolására. A megszűntetett szárnyvonalak nagymértékű meglopása is újkeletű jelenség - hála Kóka miniszterségének. Nem tudom, honnan veszed a lopási kárcsökkenést, ha megvallottan nem tudsz a dolog állásáról semmit - annak ellenére, amit az első mondatban írtam. (Erős belső ellentmondásod ez néked.)
A probléma már olyan mértéket öltött, hogy hónapokkal ezelőttre (szeptember) a rendőrség ellenkoncepció kidolgozását ígérte. Különböző érdekeltségi körök is kénytelen voltak a fejüket összedugni az igencsak elharapózódott fémcapcara miatt.
Veres pénzügyminiszter fémkereskedő üzlettársa meg bújdosott az igazságszolgáltatás elől. Nem tudom, hogy egy ÁFA-csaló cég vezetője (Veres pénzügyminiszter), akinek az üzlettársa kőrözött bűnőző is volt - már nem körözik, elkapták - miként látszódhat esetedben hamis színben, mikor utalok umbuldáira.
Egy kis adalék a Gyurcsány-kormány miniszteri posztjára avanzsált szélhámos történetéhez:
Én sem azt írtam, hogy megszűntek a MÁV-nál a fémlopások, hanem, hogy csökkentek, azt persze elképzelhetőnek tartom, hogy ennek ellenére is sok a fémlopás náluk. Pontos adatot azonban nem tudok sem tőlük, sem a rendőrségtől, ezért akadémikus a vitánk erről. Azt meg hogy ehhez a jelenlegi pénzügyminiszternek van köze végképp nem látom át, de ha még sokáig szajkózod, meg komcsizol is mellé egy kicsit a végén még én is elhiszem, megjegyezvén, hogy nem szavaztam az MSZP-re, pusztán csak zavar az ilyen beállítás.
Veresre meg nem haragszom - a tények említése nem harag. Nem haragból írom ezt se: egy luxusbörtönben nagyobb hasznát venné az ország ennek a kormánynak.
A fémtolvajlási volumen alakulása sem olyan, amilyennek gondolod. Hivatkozol itt a MÁV vagyonvédő képességére. Pont a MÁV panaszkodik a legjobban, hogy hihetetlen károkat okoznak nekik a fémtolvajok mostanság. Jellemző a helyzetre az is, hogy épp a napokban bénították le a fémtolvajok a fél Nyugati-pályaudvart, tüzet is okozva - megszűnt a világítás, a vonatok késtek. A közlekedési táblák mellett már templomi harangot is loptak. Vasúti hidnak is nekiestek valahol lángvágóval. Hofi sírja, Gandhi, Assisi Szent Ferenc szobra... (A hős rendőrségünk szerint 2005-ben ugrott meg a fémlopások mértéke.)
régen sokkal többet loptak, ma már az azóta kiépített ellenőrző rendszereknek hála kevesebbet. Ezeket persze nem pénzügyminiszterek érték el, hanem pl. a MÁV-osok építtették ki. Maradtak a köztéri szobrok, meg az utcatáblák, stb.
Valamiért nagyon haragszol Veresre, de ne ezért, semmi köze nincs hozzájuk, persze nem védem őt, mielőtt még félreérted.
Itt igencsak megbicsaklott a logikád. Segítek: Veresen kívül melyik pénzügyminiszternek a cége csalt áfát? Veresen kívül melyik pénzügyminiszernek volt bűncselekményt elkövető, lecsukott, fémkereskedéssel foglalkozó üzlettársa?
Továbbá: mit tudsz a rendszerváltás utáni időszak fémtolvajlási mutatóiról? E húsz évben egyformán lopták a fémet? Mert mostanság elektromos rendszereket, közlekedésbiztonsági berendezéseket, zsilipeket, síneket bontanak meg a fémért. Nem mellesleg, szobrokat, emlékműveket, sírokat rongálnak rézért, bronzért. Veszélyes manőverek ezek, és igen sokba kerülnek.
Milyen a fémgyűjtőhelyek ellenőrzési rendszere? (Az átvevők morálja?) Hogyan lehet csatornafedelet, szobrot, sínt, kábelt mindenféle kockázat nélkül ellopni és leadni, veszélyeztetve embereket?
(Nem véletlenül utaltam a fémmizériára, Veres pénzügyminiszter érdekelt az üzletben. Át is örökítette moralitását fiaiba - volt róla tudósítás.)
Nem csupán kivételezésről van szó. Nem csupán kenőpénzekről. Hanem egy elvről. A szoclib lebukott elvtársainak, hálózati személyeinek kényelméről, biztonságáról, az ügyleteik elkenéséről, a nyomozószervek, az igazságszolgáltatás munkájának nehezítéséről. Hiszen a szoclib csak látszólag egy kormánykoalíció, valójában egy igen ártalmas, nagyméretű maffia.* Számlagyár, KandH, "reformok", "fémgyűjtés" - gyakorlatilag minden tettük, legyen az kis- vagy nagyvolumenű - közönséges gaztett. Ez nyilt titok. Ritkán, de előfordul, hogy lebuknak, még ritkább, hogy megkapják a büntetésüket is. Kisstílű előnyhöz juttatástól a szupermordern luxuxsbörtönök építéséig mindent megtesznek, hogy a tettestársaik ne nagyon bánkódjanak, s bűneik valós nagysága ne derüljön ki.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a hazai bűnelkövetések milyen arányban kötődnek a szoclibhez, közvetlenül vagy közvetve. A lókötők kiktől, miként kapnak támogatást, ténylegest, és "erkölcsit". Pl. kinek a zsebébe gyűlik be végül a köztéri szobraink bronzának az ára, stb...
----------------
*Nem véletlenül települt ide az FBI 1998-ban. (Szemjon Mogiljevicset a napokban sikerült lekapcsolni.)
Csak a bibi az, hogy vegytiszta igazságügyi miniszterünk sincs, össze vagyon kutyulva a rendészettel - épp a belügyérség felszámolása okán. De, akkor megvan a fő felelős:
"A tárca valamennyi munkatársa nevében köszöntöm honlapunkon! Az én felfogásomban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az Alkotmány, a törvényesség őre, a szabadság és a rend védelmezője. A tárca korszerű rendvédelem kiépítésén munkálkodik a biztonságos szabadság érdekében. "
Korábban is voltak kivételezettek: gondoljatok Ó Nagy Imrére, vgay Drobilicsra, akik kijártak "dolgozni" napközben. Ők egész nap szabad emberként még több luxushoz jutottak. És sajnos a pénz mindenütt megtalálja az utat, mindenki korrupt.
Hallottam, hogy havi 50.000,- ért már egész jó körülmények között lehet viselni a börtönt.
Az, ami most. (Próbáltam érzékeltetni. Rossznyelvek szerint a honi börtönökbe egyébként be-kijárogatnak Moszkva perzekútorai. Stimulálószerekkel és egyéb módszereket "koordinálják" a bűnüldüzést, az igazságszolgáltatást. Nem a véletlen műve a rendőrség elementális sikere a pl. a móri esetben.) Egyébként melyik előljárónak nincs előljárója? A büntetésvégrehajtás milyen politikai ellenőrzés alatt áll? Melyik miniszter felel érte? A belügyminiszter az nem, mert valamiféle kommunista újítás okán ezt a minisztériumot megszűntették.
A smasszeri korrumpálódás ellen igencsak fonák dolog büszkén kijelenteni, hogy titkosszolgálati módszereket is bevetettek. Folyamatos előljárói ellenőrzés a büntetésvégrehajtásban is csodákra lenne képes. Mekkora umbuldák lehetnek ott, ha az egyébként ugyancsak velejéig korrupt, pártpolitikai irányítás alatt levő titokzatos szolgálatnak kell kibogoznia a szálakat...