„(…) kétféle módon tanulunk Az egyik fajta tanulás a pozitív tanulás, azaz megtanulunk valamit, amiért jutalmat kapunk, és ez mindig lassú tanulás. ha jutalomért tanulunk az mindig lassú tanulást jelent. A negatív tanulás egyszerűbb. Ez azért van, hogy ha egyszer tűzbe teszem a kezem, akkor utána soha többé ne tegyem. Tehát, ami fáj, ami rossz, azt egyszerre megtanuljuk nagyon mélyen, s szinte soha nem felejtjük el. Ha valaki jó hozzánk, az lassú, pozitív tanulás. Ha valaki bánt minket, az egyszeri, mély, negatív tanulás. Sajnos úgy vagyunk megszerkesztve, hogy a negatív dolgok sokkal mélyebben rögzülnek, és sokkal nehezebb megszabadulni tőlük, mint a pozitív tanulás eredményétől.” (Feldmár András)
Ehhez kapcsolódva azt is jó lenne tudni, hogy a teremtés könyvének eredeti szerzője kicsoda, és hogy mit merített onnan, ahonnan. Vagy hogy pl. aki merített, az azonos-e azzal, aki leírta. Vagy hogy az eredeti verzió változatlanul fennmaradt-e, vagy esetleg utólagos sebészi beavatkozásokon esett át.
Egyet azért jó lenne tudni, hogy a teremtés könyvének eredeti szerzője honnan merítette pl. a paradicsom történetét...., főleg részleteiben, párbeszédeiben?
Akkor miért van szükség Jézusra? Nem azért hogy megmentsen minket?
A megváltásban mint automatában, meg a helyettes áldozatban nem hiszek. Jézus segítő volt, áldozatot vállalt, elhozta tanítását, csodálatos példát mutatott. A tanítás meg van, rendelkezésre áll, aki magába tudja fogadni, és aszerint él, abba Jézus és az Atya beleköltözik, ez az igéret.
Ha nincs miből megmenteni akkor mindig is a Paradicsomban voltunk? Megmentő persze, saját vakságunkból, homályos látásmódunkból a tiszta tanításával, amit előzetes figyelmeztetése ellenére felhígitottunk más tanokkal és Bibliaként közkézen forog. A Paradicsom az atyai ház, ahonnan tékozló fiúként elkódorogtunk. Most ott tartunk kb. - én legalábbis - hogy már rájöttem, hú, jobb lesz hazamenni, kutyagolok hazafelé, és szerető Atyám már vár az ajtóban, sőt elém is jön, és lesz majd nagy öröm. Jézus pedig egy erős, ügyes idegenvezető, ha már a hasonlatoknál járunk, aki egy nagy fáklyával világít a sötétségben, hogy sikerüljön hazatalálni.
Minden ember örökké él, valaki a mennyben valaki a pokolban
Sajnos olyan, hogy örökké, nem létezik. Egyrészt logikai nonszensz, mert minden, aminek kezdete van, vége is van, másrészt Jézus is használja a kifejezést, "az idők végezetéig". Tehát az időknek, tágabban a polaritásnak, az ellentétek, a "sátán" világának egszer vége lesz, és akkor nem örökkévalóságban, hanem időtlenségben, az Egységben fogunk élni.
Az örökkévalóság egy végtelen hossző időkontinuum, ami, mint mondtam logikai nonszensz, az időtlenség, egy teljesen más dimenzió, amit innen fel sem foghatunk.
Akkor a Paradicsomi sztorit miért hiszed el? Valamit elhiszel az Ószövetségből valamit meg nem? Milyen logika alapján?
Endikém. Sajét kútfejem. Az Ószövetség többezer évvel ezelőtt az akkori zsidóknak, az ő tudásukra, felfogásuka alapozva íródott, van más világvallásoknak is teremtéstörténete. A Teremtéskönyve szimbolikus, ugyanúgy nem kérhetem a szószerinti jelentést számon rajta, ahogy egy kisgyerek sem kéri az édesanyjától számon, hogy a gólya hogyan kötötte meg a csőrével a csomót, amikor a kistestvérét hozta.
Én azt hiszem, hogy Istennél voltunk, onnan elkeveredtük, és Istenhez megyünk visszavár. Ez a közös minden teremtéstörténetben, ezt tanítja Jézus, és ezt érzem a szivemben. Én egy nagyon szerető, nagyon bölcs, csuda klassz Istenben hiszek, a kiűzetést nem tudom elképzelni. Engem biztos nem üzött ki, pedig Ádámot és Évát is csak szimbolikus alakoknak tekintem, mindnyájan Ádámok és Évák vagyunk.
Ez is érdekes, kisgyermekkorom óta egyszerűen képtelen vagyok még csak elképzelni is, hogy ne éljek örökké, a megszünés, mint olyan, egyszerűen elképzelhetetlen számomra.
Igen Endikém, tudod, én a Bibliát fenntartással kezelem, az Ószövetség szimbolikus, és nekem Jézus szava az első, Jézus szétszéledt bárányokról beszél, és vándorútra indult tékozló fiúról, akit megszerzett tudása, tapasztalata miatt irigyel otthonmaradt testvére.
Én ebben a kiüzésben nem hiszek. Engem Isten annyira szeret, érzem minden pillanatban, hogy el nem tudom képzelni, hogy engem valaha is ustorral űzött ki a Paradicsomból.
„(…) kétféle módon tanulunk Az egyik fajta tanulás a pozitív tanulás, azaz megtanulunk valamit, amiért jutalmat kapunk, és ez mindig lassú tanulás. ha jutalomért tanulunk az mindig lassú tanulást jelent. A negatív tanulásegyszerűbb. Ez azért van, hogy ha egyszer tűzbe teszem a kezem, akkor utána soha többé ne tegyem. Tehát, ami fáj, ami rossz, azt egyszerre megtanuljuk nagyon mélyen, s szinte soha nem felejtjük el. Ha valaki jó hozzánk, az lassú, pozitív tanulás. Ha valaki bánt minket, az egyszeri, mély, negatív tanulás. Sajnos úgy vagyunk megszerkesztve, hogy a negatív dolgok sokkal mélyebben rögzülnek, és sokkal nehezebb megszabadulni tőlük, mint a pozitív tanulás eredményétől.” (Feldmár András)
