Amióta meghalt Széchenyi 1861-ben, vagyis immár jó százötven éve hihetetlen mennyiségű szöveget írtak már össze Széchenyiről olyan történészek, mint Fraknói, Marczali, Szekfű, Hóman, Spira György, Kosáry Domonkos, Hermann Róbert és a sort hosszan folytathatnám...
Ehhez képest van egy vékonyka könyv, ami jóval többet mond el Széchenyiről, az emberről mint eddig bármelyik. A szerző egy zseniális és méltatlanul elfeledett, elfeledtetett történész: Dr. Padányi Viktor, egy a Szekfű-Hóman féle történészi generáció fiatalabb tagjai közül, ám jóval nagyobb kaliberű figura mindkettőnél, még akkor is, hogyha jóval kevesebbet alkothatott náluk, és életművének legnagyobb része, nehéz kutatási körülmények között, ausztráliai emigrációjában született...
Széchenyi kultúrája című könyve a magyar történeti szakirodalom korszakalkotó fejezete... Lehetne, ha nem történt volna meg, hogy az 1942-es első kiadás után csak most adták ki újra, 2006-ban, ráadásul egy olyan unszimpatikus politikai csoportosulás karolta fel, amely nem érdemli meg, hogy e nagyszerű nemzeti történész szellemi örökösének tekintse magát...
A téma tehát: a XX. század egyik legnagyobb magyar történésze és mindenekfelett természetesen az ismeretlen Széchenyi István...
Ki volt valójában a legnagyobb magyar apja, Széchenyi Ferenc? Milyen szerepet töltött be Festetich Júlia a magyar szellemi közéletben? Miket olvasott Széchenyi és milyen hatást tettek rá az általa elolvasott németn/francia/angol irodalmi és államelméleti művek? Miféle szépirodalmi próbálkozásai voltak? Milyen hallatlanul gazdag lélektani rajzot lehet adni arról az emberről, aki laza kis huszártisztként kezdte és a legnagyobb magyarként végezte?
Padányi zseniális történész, 1942-ben jelentette meg a Széchenyi kultúráját, hogy aztán később megjelentesse azt a könyvét is, ami már sosem jelenhetett meg: a Széchenyi kultúrpolitikáját...