Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2011.06.15 0 0 243

A törvényhozásunk színvonala tényleg gyalázatos, de Én most is csak kinevetem, kicsúfolom a világot és nem siratom...:P
"Minél több embert foglalkoztatni minél kevesebb pénzért, az a cél vezérli a közfoglalkoztatásról szóló törvényt átíró kormányt, állítja a Policy Agenda.
A változások lényege: immár javában alá lehet menni a minimálbérnek, ha valaki közmunkást alkalmaz.
A legfontosabb változás, hogy a jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony, ami eltérhet a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói jogviszonytól.
Ennek egyik legfőbb oka, hogy így a kormány a minimálbérnél kisebb járandóságot is megállapíthat a rászorulóknak. Azaz nem lesz kötelező kifizetni a mostani havi, bruttó 78 ezer forintot a közmunkán dolgozónak napi nyolc órás munkájukért.
A törvényjavaslatból az olvasható ki, hogy a közfoglalkoztatás keretében dolgozónak kötelezően adandó bér csak bruttó 46.800 forint lesz. Azaz a kormány már 40 százalékkal képes csökkenteni a bérköltségeket, hiszen a minimálbéres foglalkoztatáshoz hasonlóan nem lesznek érdekeltek abban a foglalkoztatók, hogy több pénzt adjanak a közmunkásoknak."
http://atv.hu/cikk/20110615_kiderult_40_szazalekkal_levagja_a_kozmunkasok_beret_a_kormany?source=hirkereso

Előzmény: altimus (242)
altimus Creative Commons License 2011.06.12 0 0 242

Eleg szomoru a topic temaja is, es a hozzaszolasok szinvonala is.

 

Az adott pillanatban regnalo kormany feledata a vallalkozasbarat kornyezet, a tiszta piaci korulmenyek megteremtese lenne. A korrupcio elleni harc, a fizetoeszkoz stabilitasanak fenntartasa stb stb.

 

Ebben a kontextusban erdemes csak egy-egy adott kormany mukodeserol velemenyt irni, mondani. Az elmult 8 ev alatti esemenyeket nagyito alatt vizsgalja, igen keves "eredmennyel". Nem igaz az, hogy itt minden el lett lopva. Hibak persze voltak boven, es hibak most is vannak, tobb is mint korabban.

 

Lehet ezer euros minimalberrol almodozni, de amig a versenykepessegunk nem javul nem lesz belole semmi. Illuzio a kepzett magyar munkaero, es vallalkozasbarat kornyezet. Az allastalanok nagyresze durvan fogalmazva funkcionalis analfabeta. Az a munkaltato akinek ez kell az arrebb mehet par orszaggal, joval olcsobb munkaerot talalva.

 

Szoval ez a harc hosszu lesz. Mindennek az alapja az oktatasugy. Altalanos iskolatol a legvegeig. A szinvonal novelese, a lemaradok visszaterelese, oktatas, oktatas.

 

 

Előzmény: Törölt nick (240)
Derek Creative Commons License 2011.06.12 0 0 241

Majd most a fityesz megadja, kozmunkaban:-))

Előzmény: Törölt nick (240)
Törölt nick Creative Commons License 2011.06.12 0 0 239

Viktornak és kormányának köszönhetően nálunk továbbra is bér és adósrabszolgaság van, sőt a helyzet csak romlik ez ügyben már jóideje, ha még nem vettétek volna észre...:(

nem vitázom veled Creative Commons License 2010.04.03 0 0 238
Bécsben se

nyitottunk cukrászdát.

A mákos rétes miatt talán be is záratták volna.
Előzmény: te elhiszed amit írsz? (-)
PJ Proby Creative Commons License 2010.02.12 0 0 237

Akik a béreket hasonlítgatják, általában elfelejtik mellétenni a GDP/fő értéket.

 

Milyen igaz! De nem biztos, hogy jól jársz egy ilyen összehasonlítással.

Miközben az egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP-nk az EU átlag 64%-a, addig az egy főre jutó bruttó keresetünk csak az egynegyede annak. 

 

 

Előzmény: halkergető (232)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.12 0 0 236
Az 500 euróssal is megelégednének sokan!
Előzmény: macmester (234)
macmester Creative Commons License 2010.01.30 0 0 235
a magyar itt kissé alacsony van/volt 11600 stb. is...
de az arányok a lényegesek...
egy ország ami sok ideje sokat termel fejenként az magasabbat adhat...
aki keveset, az nem...
majd idővel, ha...

viszonylag teljes 8meg az EU statisztikai honlapján kereshető jól), de lusta vagyok :D
Előzmény: halkergető (232)
macmester Creative Commons License 2010.01.30 0 0 234
és még annyit a 2x minimálbérről...
durván 1,4-1,9 x a egy koponyára termelt GDP... és ez már fennáll egy jó ideje...
van amire lehet építeni...
Előzmény: macmester (231)
halkergető Creative Commons License 2010.01.30 0 0 233

A (230)-ra szándékoztam reagálni, csak valami hiba támadt a kréta körül.

Pardon!

Előzmény: halkergető (232)
halkergető Creative Commons License 2010.01.30 0 0 232

Akik a béreket hasonlítgatják, általában elfelejtik mellétenni a GDP/fő értéket.

Pedig ha azzal arányítjuk a bért, menyivel más egyből a leányzó fekvése!

 

Kár, hogy nem volt teljes az adatbázisod, de így is tanulságos! 

macmester Creative Commons License 2010.01.30 0 0 231
nem csak ez, Szlovénia már anno Yugo időkbe is eladhatót termelt, (Gorenje)
fejlett ipar, jó turizmus (hegyek adria) kereskedelem a koperi kikötőn át stb...
gyakorlatilag akkor már Ausztria színvonalán értek (anno monarchiába is elég jól ment nekik...), mivel kis lakosságra, nagyon magas GDP jutott... nem volt olyan eladosodás, bújtatott munkanélküliség... gyakorlatilag mindenkinek jutott meló, alapból is, olyan iparba/termelésbe/turizmusba ami kitermelte a kiadásokat és profitot hozott...
nekik más volt a pálya... főleg, hogy háború sem viselte meg őket...
Előzmény: alienfromspace (226)
macmester Creative Commons License 2010.01.30 0 0 230
No lássuk miből élnek élünk...

Havi minimálbér az EU (Melyik évben is????) Én melléírom a GDP/koponyát is mondjuk 2006/2008 éppen az van kéznél... (hogy miért, megtermeltből lehet osztani...)

tagállamokban, csökkenő sorrendben
(átszámítva napi árfolyamon)
- Luxemburg: 1642 euró - 436 000 Ft GDP/fő: 65 000 Euró.
- Írország: 1462 euró - 396 000 Ft GDP/fő: 45 000 Euró
- Belgium: 1387 euró - 372 000 Ft GDP/fő: 37 000 Euró
- Hollandia: 1382 euró - 371 000 Ft GDP/fő: 34 000 Euró
- Franciaország: 1321 euró - 354 000 Ft
- Anglia: 1010 euró - 271 000 Ft
- Spanyolország: 728 euró - 195 000 Ft
- Görögország: 681 euró - 182 869 Ft
- Málta: 630 euró - 169 000 Ft
- Szlovénia: 589 euró - 158 000 Ft
- Portugália: 525 euró - 141 000 Ft
- Csehország: 306 euró - 82 170 Ft
- Szlovákia: 296 euró - 79 484 Ft
- Lengyelország: 281 euró - 75 457 Ft
- Észtország: 278 euró - 74 651 Ft
- Magyarország: 270 euró - 71 500 Ft GDP/fő: 8 700 Euró
- Lettország: 254 euró - 68 207 Ft
- Litvánia: 232 euró - 62 300 Ft
- Románia: 153 euró - 41 085 Ft
- Bulgária: 123 euró - 33 029 Ft


szóval olyan 1300-1600 Euro/hó az olyan 30000-65000 Euro koponyánkénti éves GDP termeléssel társul... 23-40x termelik a minimálbérnek koponyánként...
Nálun meg a 270 alapján kb. 30-35x termeljük meg koponyánként a minimálbérnek...
Szóval, gyakorlatilag az arány nem rossz... jó ez a 33x ill. 33-részét adják minimálbérként a koponyánként megtermelt GDP-ből...
majd, ha GDP nő akkor lesz minimálbérnövekedés, lesz alapja...

ez így logikus...


disclamer... mivel én spec. a mostani minimálbéreket vetettem össze a 2006/2008-as adatokkal, kicsit tévedhetek, de a trend látszik, sok GDP erlőállítása magas minimálbért eredményez...

alacsony aktív arányról ne is beszéljünk...
az meg megen más, amit megvesznek, mennyibe kerül, ha EU előállítású, és ha Kínai... de ezen filózni faszság is, mivel a termelés/megtermelhető javak/erőforrások/terület/táplálék viszonylag limitált, mi meg mint a sásákás így az árcsökkenés nem várható...
((ha mondjuk ocsó 3. világbeli kaja bajönne, ocsó lenne az élelmezés, de akkor az így agyontámogatott mezgazddal mi lenne nálunk/EUba...? mert, nem vagyunk versenyképesek valük, ezzel a bér/adó/kiadási szinttel...))


A közszféra/piaccal egyetértek...
Előzmény: Ghí (218)
macmester Creative Commons License 2010.01.30 0 0 229
Szörnyű is lenne, mert csődbe nennénk 1 év alatt... ha az ilyen összeget fizetnénk, vagy a mostani nyugdíjak 2/3-t kapnák kb....

Ami nincs a szövegbe, és a lényeg, ez csak annak jó aki dolgozik, legálisan, fehéren és rendesen tejel, (pl. nekem) mivel
"...Johan Engberg adózott jövedelméből is 18,5 százalék nyugdíjjárulékot vontak le. Ebből 16 százalék az állami kasszába vándorolt - és értéke Svédország nemzeti jövedelmének arányában változott ...."
magyarul fizetsz a közös kasszába 8mint most a munkáltatói rész... és ez egy virtuál számlán van a GDP arányában nő a virtuális tőkéd/megtakarításod, ami alapján megírják, majd kb. mire számíthatsz...
valójában viszont a befizetés szétosztatik a motani svéd nyugdíjasok között, a virtuális részeik alapján... és csak annyi osztatik szát, ami bejön...

szóval nálunk ehhez olyan 2x aktív, 2x fehéredés, 2x GDP/koponya kéne, hogy működjön...
a sok minimálbérre bejelentett mire 2030-40 környékén nyugdíjba megy, a svéd rendszer szerint kb. 23-26000 Ft/hó jelen értékűre számíthatna...

nekem nem lenne szőrnyű, nekik igen...
Előzmény: Törölt nick (228)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.30 0 0 228
A holdban! "Amikor svédországi emberünk - nevezzük Johan Engbergnek - úgy érezte, eleget dolgozott már életében, elhatározta, hogy visszavonul. Mivel hazájában nincs megszabott nyugdíjkorhatár, de időskori ellátás csak 61 éves kor után jár, Johan a hatodik iksz betöltése után intett búcsút foglalkozásának.

Ekkorra már pontosan tudta, mekkora lesz a nyugdíja. (Svédországban egy átlagos nyugdíjas legalább 14 ezer koronát - 300 ezer forintnak megfelelő összeget - kap havonta.) A postás ugyanis évről évre kézbesítette neki azt a narancssárga borítékot, amelyben az állam értesíti őt arról, időskorában havonta mekkora összegű ellátásra számíthat.

Ahogy honfitársaitól, Johan Engberg adózott jövedelméből is 18,5 százalék nyugdíjjárulékot vontak le. Ebből 16 százalék az állami kasszába vándorolt - és értéke Svédország nemzeti jövedelmének arányában változott -, a maradék 2,5 százalék pedig emberünk úgynevezett prémiumszámláját gazdagította. A munkában töltött évek mellett azzal is nyugdíjjogosultságot lehet szerezni, ha valaki otthon marad gyermeket nevelni, katonai szolgálatot teljesít vagy felsőfokú tanulmányokat folytat.

A híres-neves skandináv jóléti állam további lehetőségekkel is kecsegtette Johan Engberget - 65 éves kora után garantált minimálellátásban részesülhet, és jogosult lesz az úgynevezett házfenntartási kiegészítésre. Leginkább azonban azt a mondatot szerette országa társadalombiztosítási tájékoztatójában, amely szerint mindazon svéd idősek életfenntartási támogatást kapnak, akiknek nyugdíja olyan alacsony összegű, "hogy abból nem lehet méltó színvonalon élni".

Magyarország legismertebb "svéd" nyugdíjasa Péterffy Árpád. A professzor évtizedekig vezette a debreceni szívsebészetet, és közben a stockholmi Karolinska Intézetben, majd Linköpingben is operált. Ezért - 25 éves magyar munkaviszonya, valamint 36 svéd szolgálati éve - alapján remek összehasonlítási alapja van a két nyugdíjrendszerről.

Svédországból háromféle ellátást folyósítanak neki. Kap egy alacsony összegű "népi nyugdíjat", a szolgálati évei alapján kiszámított járadéka viszont olyan jelentős összeg - két és félszerese a magyar nyugdíjának -, hogy bőven fedezi a megélhetését. "Zsebpénzként" pedig a magánnyugdíjpénztárától kap kiegészítést. Svéd nyugdíja annak ellenére is alig marad el korábbi fizetésétől, hogy adóznia kell utána. "/hetiválasz/

ui:tényleg szörnyű lenne ha a magyar nyugdíjasok is ennyi nyugdíjat kapnának! :-)


alienfromspace Creative Commons License 2010.01.30 0 0 226

Baromi egyszerű, Szlovénia alig privatizált és alig nyitotta meg belső piacait, emelett elég magas termelési kultúrával és ma is működő fejlett - saját -  iparral rendelkezik.

 

Pedig a világbank ott is megjelent és felkínálta a teljes piacnyitást és a szlovén ipar leépítését(!), amit a szlovének udvariasan de határozottan visszautasítottak 97 körül.   Nagyeszű neolib közgazdászaink ekkor azt jósolták hogy a szlovének 2010-re bangladeshi nyomorban fognak tengődni, míg mi - köszönthetően a teljes liberalizációnak - utolérjuk Ausztriát.

 

Pont fordítva lett.

 

 

Előzmény: Törölt nick (225)
bubus Creative Commons License 2010.01.29 0 0 224

 

 

  Azért a magyar minimálbér is több mint kétszerese a bulgárnak, majdnem kétszerese a románnak is.

 

  Mindezeken felül verjük minimálbér tekintetében a szerbeket, albánokat, koszovőt,

 

  de ha kicsit jobban körbenézünk a világban akkor nálunk sokkal jobb a helyzet minimálbér tekintetében mint:

 

 - Bourkina Faso,

   Bangla Desh

   Afganisztán

   Szomália

   Etiópia

   Kongói Demokratikus Köztársaság

   Mozambiq

   Nyaszaföld

   Ruanda

   Burundi

   Nepál

   Bhután

   Észak Korea

   Suriname

   Pápua új Guinea

   Szudán

   Malgas köztársaság

 

   

 

 

    országokban, illetve sorolhatnék még jó pár országot.

 

     üdv PinaBubus

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Ghí (218)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.29 0 0 222
Meg szét van osztva a nyuggerek,paraziták között,a többit meg lopják a szocik,libsik.
Előzmény: Törölt nick (221)
Ghí Creative Commons License 2009.08.27 0 0 220
Remélem, Orbánék sem!
Ez ugyanis egy - a rendszerváltás óta tartó folyamat - végeredménye!
Előzmény: Törölt nick (219)
Ghí Creative Commons License 2009.08.27 0 0 218
Éhhalálra elég a hazai minimálbér

Éhhalálra elég a hazai minimálbér
2009.08.25. 15:00

Eddig is tudtuk, hogy viszonylag keveset ér a fizetésünk nem csak a nyugatiakéhoz, jó néhány szomszédunkéhoz képest is, de ezt most jól a képünkbe is vágták! Az Eurostat felmérése szerint az unióban szinte mindenkit irigyelhetünk: húsz országból tizenötben magasabbak a minimálbérek. Nálunk nettó 71 ezer 500 forintot, Luxemburgban viszont több mint a hatszorosát: 436 ezer forintot kell kifizetni a munkáért. Talán csak a bolgárokat szánhatjuk, náluk mindössze 33 ezer forint a minimálbér. Ha pedig azt nézzük, hol mit tudnak vásárolni az emberek a pénzükön, hát még rosszabbul állunk.

Hiába nőtt nálunk az elmúlt kilenc évben majdnem mindig a minimálbér összege az előző évihez képest, még mindig sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. A különbségek országonként meglepően nagyok.
A minimálbér voltaképp arról rendelkezik, mekkora az a legkisebb összeg, ami alatt nem lehet munkaszerződést kötni, és jobbára ez után adóznak azok is, akik saját maguk munkáltatói. Összege Magyarországon alacsonyabb a megállapított szegénységi szintnél: nettó 71 ezer 500 forint.
– Szomorú, de eléggé elszakadtunk szomszédos versenytársainktól – szögezte le Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságpolitika Tanszékének vezetője.
– Mivel a minimálbér az éppen aktuális átlagbér 60 százaléka, addig nem várható javulás, amíg nincs fellendülés. Csehországban és Szlovákiában igen nagy erővel indult meg a gazdasági növekedés, és ez a válság ellenére magával húzta többek között a minimálbéreket is. Magyarországon viszont mi történt? Évekig óta folyik az osztogatás, közben pedig a teljesítmény egyre csökken.
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint csak tovább rontja a helyzetet, hogy nagy adót pakolnak az árucikkekre. De nem csak a gazdaság teljesítő képességén múlik, mennyit keresünk. Farkas Péter szerint a minimálbérek alakulása mögött több száz év történelme lapul: annak alakulása függ a dolgozók összetartásától és harciasságától, sőt újabban a dolgozók világméretű versenyeztetésétől is.

– Szegény országban olcsó a munkaerő – szögezte le a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a Borsnak.
A minimálbérek a munkaadók, az állam és a szakszervezetek tárgyalásain alakulnak ki. A munkaadók abban érdekeltek, hogy az összeg, sőt általában a fizetés alacsony legyen. Ez viszont öngól, mivel így csökken a kereslet, hiszen az árukat és szolgáltatásokat a kis bérből nem tudják megfizetni. Ez visszahat a bérekre, és így alakul ki a lefelé menő spirál, ami elmélyítheti a válságot.
– Ha akár minimálbéren foglalkoztatnák a ma nem dolgozó embereket, akkor lenne pénzük vásárolni, és visszaszorulna a feketemunka. Ez növelné az állam adóbevételeit, csökkentené szociális kiadásait, és el lehetne indulni fölfelé.


Havi minimálbér az EU

tagállamokban, csökkenő sorrendben
(átszámítva napi árfolyamon)
- Luxemburg: 1642 euró - 436 000 Ft
- Írország: 1462 euró - 396 000 Ft
- Belgium: 1387 euró - 372 000 Ft
- Hollandia: 1382 euró - 371 000 Ft
- Franciaország: 1321 euró - 354 000 Ft
- Anglia: 1010 euró - 271 000 Ft
- Spanyolország: 728 euró - 195 000 Ft
- Görögország: 681 euró - 182 869 Ft
- Málta: 630 euró - 169 000 Ft
- Szlovénia: 589 euró - 158 000 Ft
- Portugália: 525 euró - 141 000 Ft
- Csehország: 306 euró - 82 170 Ft
- Szlovákia: 296 euró - 79 484 Ft
- Lengyelország: 281 euró - 75 457 Ft
- Észtország: 278 euró - 74 651 Ft
- Magyarország: 270 euró - 71 500 Ft
- Lettország: 254 euró - 68 207 Ft
- Litvánia: 232 euró - 62 300 Ft
- Románia: 153 euró - 41 085 Ft
- Bulgária: 123 euró - 33 029 Ft
Dániában, Finnországban, Svédországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és Cipruson a törvények nem rendelkeznek ilyen illetményről. EU-n kívül:
Törökország (tagjelölt): 319 euró - 85 661 Ft
Oroszország: 97 euró - 26 047 Ft
USA: 844 euró - 226 640 Ft
SD / CSF


Bruttó átlagkereset

A január-márciusi adatok szerint az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete a következő volt:
Versenyszféra: 193 284 Ft
Köztisztviselők és közalkalmazottak:
205 049 Ft
Ez pedig azt jelenti, hogy azok keresnek jobban, akiket közpénzből fizetünk, míg azok, akik gazdasági szempontból értéket, eladható árut és szolgáltatást termelnek, azoknak a jövedelme kisebb.
Forrás: KSH

Ipari-antidepresszió Creative Commons License 2008.10.31 0 0 217
Nem is olyan nagy összeg marad ebből a dolgozó kezében. A mostani rekord adóterhelés mellett ezígy néz ki:
Munkáltatói összköltség: 249 993Ft (ez 250Ft-os euró árfolyammal számolva 1000 euró)
Bruttó összeg: 185 800Ft
A nettó (munkáltató készhez kap): 116 819Ft.

Márpedig a 116 819 forintbólmég mindig elég nehéz lakást bérelni (venni), gyereket nevelni, megélni, félrerakni, stb...
Előzmény: 33nev (216)
33nev Creative Commons License 2008.10.31 0 0 216
Én szeretnék 1000 eurós minimálbért! Nosza, valósítsuk meg!

(Most komolyan! Tényleg ekkora probléma moistanra a fidesz és a józan ész egységesítése?)
Ipari-antidepresszió Creative Commons License 2008.10.31 0 0 215
Ez bruttó vagy nettó? Mert ha a szuberbruttót vesszük, akkor nettó kb. 100 ezer forintról beszélünk.
Bamberg Creative Commons License 2008.10.31 0 0 214
http://www.fn.hu/allas/20081030/egyseges_unios_minimalbert_akarnak/
Bamberg Creative Commons License 2008.10.31 0 0 213
Ha lenne egységes uniós minimálbér, akkor az hazánkban valószínűleg legalább negyedmillió forintot jelentene havonta. A magyar szakértő szerint legfeljebb az elvrendszert hozhatnák összhangba. Ebben az esetben is jóval 100 ezer fölé mehetne a magyar minimálbér összege.


Daikini Creative Commons License 2008.03.23 0 0 211
Oke, mar eltelt egy ev majdnem, hol van a 80.000 dollaros GDP? Meg a szemet kis Luxemburgiak is jobban elnek, mint mi! Turhetetlen! Lazad! Lazad! Lazad! Lazad!
Előzmény: Jo Tunder (5)
zotya-DUB Creative Commons License 2007.10.26 0 0 209
elnezest, en europa nyugati reszere gondoltam ha nem volt ertheto. Szoval ez a cikk nem mervado.
Előzmény: Törölt nick (205)
Libera nos, Domine! Creative Commons License 2007.10.21 0 0 207
Tudom, sokszor voltam Strasbourgban. A zámolyi romák általában (gyerekszámtól függően) 5-6-7 szobás lakásokban laknak, de van, aki - ha jól emlékszem - 11 szobásban, mert 10 gyereke van. Munkát pedig - igaz, csak határozott időre való szerződéssel - mindenkinek biztosítanak (a 4 órás lépcsőháztakarítást), aki magától nem talál az interneten a munkaközvetítőben.
Kezdetben kaptak munkakezdési segélyt is, igen.
Előzmény: Törölt nick (203)
z3 Creative Commons License 2007.10.21 0 0 206

Érdekes, tavasszal még ott volt olcsóbb. Debrecenből rengeteg nyugdijas járt át napi szintem. Tankolás + kaja + cigi + ruha v. megrendelésre valami.

Valószinőleg a Lej kezd erősen felértékelődni a forinttal szemben.

 

Hát igen, ott van némi növekedés + beáramló valuta...

Előzmény: Törölt nick (205)
Törölt nick Creative Commons License 2007.10.21 0 0 205

" Aki elhiszi hogy kulfoldon minden 3x alapbol dragabb, az keresse fel kezeloorvosat vagy ne halgassa a balos mediat."

 

 

 

 

"Szegedre főleg Temesvárról és környékéről érkeznek – nálunk 30-50 százalékkal olcsóbb az étolaj, a kenyér, a hús és a felvágott. Az év végéig Romániában újabb áremelések várhatóak: a hús 15, a tej 30, a kenyér 50 százalékkal kerülhet majd többe."

 

 

 

 

 

 

 

http://www.delmagyar.hu/szeged/cikk/vasarlasi_laz_szegeden/2035303/

Előzmény: zotya-DUB (191)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!