Ennek a fórumnak az a célja, hogy felvessen és megvitasson olyan kérdéseket, amelyeket jó eséllyel fel lehetne tenni népszavazási kérdésként, s amelyek esélyesek arra, hogy ténylegesen döntés is szülessen a kérdésfelvetés nyomán.
Ez azt jelenti, hogy olyan kérdéseket vitatnánk meg, amelyek
a. jó eséllyel mozgósító erejűek, s elnyerik a többség támogatását (kb. 2 millió választó helyesli, legalább)
b. nem ütköznek alkotmányba vagy a népszavazásról szóló törvénybe
A vita arról szó, hogy a felvetett kérdések valóban jók-e, s esélyesek-e egy eredményes népszavazásra. Különös tekintettel azokra a kérdésekre, amelyeket a pártoknak eddig nem akaródzott felvetni, egyik oldalon sem.
Ugyanakkor nem témája a fórumnak a népszavazás intézményének az értékelése.
A pártfinanszírozásra vonatkozó kérdés megfogalmazása nem tűnik egyszerűnek, a kérdés összetettsége miatt. Egyik elem a nyilvánosság. Erre vonatkozhatna a következő kérdés:
Egyetért-e Ön azzal, hogy a pártok gazdálkodásáról szóló törvényt az Országgyűlés az alábbiak értelmében módosítsa:
„A pártok pénzforgalmának adatai nyilvánosak. A pártok pénzforgalmuk adatait internetes honlapjukon az egyes be- és kifizetések megtörténtét követő nyolc napon belül a befizetések forrásának, illetve a kifizetések kedvezményezettjének megnevezésével kötelesek közzétenni. A pártok kötelesek minden év április 30-áig az előző évi gazdálkodásukról szóló beszámolót (zárszámadást) honlapjukon és a Magyar Közlönyben közzétenni." Ha valaki tud egyszerűbb, közérthetőbb megfogalmazást adni, ne kíméljen!
Az eddigi felvetések közül az alábbiakat látom figyelemre méltónak:
pártfinanszírozás, kisebb országgyűlés, állatvédelem, hajléktalan szállók, kutatás-támogatás. A többi a poénokon túl szerintem nem mozgósítana elég sok embert vagy nem adható rájuk egyértelmű igen/nem válasz, de ezek se biztos hogy mind.
A kisebb országgyűlésre vonatkozóan például lehetne a kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt, hogy az Oraszággyűlés létszáma legfeljebb 200 fő legyen?" Persze ugyanilyen erővel szerpelhetne a kérdésben 220 vagy 250 fő is.
Igen,tudok! Mégpedig az un. " regisztrációs adó" mikor lesz eltörölve?
Enyhén szólva szabálytalan az EU rendszerében.De a kormányzó kiszes genyák,ezzel is szivatják a polgárokat és engem.
Kurva érdekes,hogy egyébként az EU-n belül nincs semmi különös probléma a használt autó ill.gépjármü vásárlással,csak Mo-gon van szokás szerint szivatás.
SZPÁHI: (perzsa "lovas") javadalmazott lovas katona a törököknél. Fegyverzetük: sisak, vékony páncéling, handzsár, rövid kard, dobótör, íj, lándzsa, kerek fapajzs.
Most török, vagy szpáhi!!
Apám!
Fogalomzavarban vagytok!
Szpáhi az foglalkozás, nem valamilyen rencer.
Mintha plö aszonydanád: mint a magyartanári adóztatás!
Esetleg egy népszavazás célszerű lenne ezzel a kérdéssel: "Véleménye szerint az Alkotmánybíróság népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó döntései az OVB-re kötelezőek legyenek-e?"
Mindaddig, amíg az OVB nem köteles elfogadni az Alkotmánybíróság népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos döntéseit, én nem látom értelmét népszavazás kezdeményezésének.
Ennek a fórumnak az a célja, hogy felvessen és megvitasson olyan kérdéseket, amelyeket jó eséllyel fel lehetne tenni népszavazási kérdésként, s amelyek esélyesek arra, hogy ténylegesen döntés is szülessen a kérdésfelvetés nyomán.
Ez azt jelenti, hogy olyan kérdéseket vitatnánk meg, amelyek
jó eséllyel mozgósító erejűek, s elnyerik a többség támogatását (kb. 2 millió választó helyesli, legalább)
nem ütköznek alkotmányba vagy a népszavazásról szóló törvénybe
A vita arról szó, hogy a felvetett kérdések valóban jók-e, s esélyesek-e egy eredményes népszavazásra. Különös tekintettel azokra a kérdésekre, amelyeket a pártoknak eddig nem akaródzott felvetni, egyik oldalon sem.
Ugyanakkor nem témája a fórumnak a népszavazás intézményének az értékelése.
Ilyen téma lehet a munkavállalók helyzetével kapcsolatos, a fogyasztóvédelem vagy pl. az információs jogok (bár ez utóbbinál nem vagyok biztos, hogy lehet olyan megfogalmazást találni, ami kellően sok embert "lázba hoz" annyira, hogy el is menjen szavazni).