Megpróbálom összeszedni, h régen mit írtunk össze mi, fegyvertartáspártiak, mint elképzelést.
- Büntetlen előélet - Évenkénti orvosi vizsgálat - Kétévenkénti pszichológusi vizsgálat (szakember szerint elég kétévente szűrni) - Évenkénti lőkészség-vizsgálat szituációs lőgyakorlat körülményei között - Minden kiadott önv. fegyv. ről "ujjlenyomat vétel", azaz hatósági körülmények között 5-6 lövés leadása, lövedékek, hüvelyek összegyűjtése, regisztrálása, raktározása (ennek eredményeként rövid úton azonosítható a fegyver, ha bcs. elkövetésére használják) - Tárolási körülmények véletlenszerű ellenőrzése
...nagyjából ennyi. Ha még eszembe jut, írok. Vitaalapnak ez is elég :-)
Ha talajrészegen valaki belehajt egy buszmegállóban várakozók közé, akkor az eredmény a buszmegálló géppuskázásának megfelelő.
Egy szó, mint száz. A szabad fegyvertartást óhajtók jó része rögtön elkezd nyivákolni, amikor arra tereljük a szót, hogy rendszeresen ismételt pszichológiai és orvosi vizsgálatokra van szükség, bizonyos mennyiségű ellenőrzött lőgyakorlatnak meg kell lennie
Az ótvar demagógia nem segít rajtad. Ezzel senkinek semmi gondja, mindez a gépjárművezetői jogosítvány megszerzéséhez is szükséges.
és az életmódjuknak is példamutatónak kell lennie.
Ez viszont már idiotizmus, mivel ezt a gépjárművezetői jogosítvány megszerzőitől sem várjuk el. Ez alapján ugyanis senkinek nem lehetne jogosítványa, pontosabban csak kevés ügyes csalónak, aki magát példamutatónak hazudja.
Ez szvsz azért van így, mert a szabad fegyvertartást óhajtók zömében - tisztelet a kivételnek! - túltengenek az agresszív késztetések, és azt a pszichológus hamar kiszúrja.
Ez még a korábbiaknál is súlyosabb idiotizmus. A svájci lakosság döntő többségének van fegyvere az otthon tartott hadifegyvere mellett is. Mindkettőt, tehát a saját és a hadipuskáját is erősen óhajtja, mégsem agresszivitásukról híresek, épp ellenkezőleg!
Szal szerintem vakard össze magad és próbálj meg értelmesen beszélni! :)
Továbbá, ha egy kocsival tajtrészegen behajt valaki a haragosa előkertjébe, legfeljebb a kertitörpék esnek áldozatul. Ha netán épp ott BBQ-ztak, akkor esetleg ember is sérül. Ehhez képest egy géppityuval ki lehet irtani az egész családot, még akkor is, ha a részegségtől nem bír rendesen célozni, csak nagyjából irányban tartja a csövet és kaszál.
Egy szó, mint száz. A szabad fegyvertartást óhajtók jó része rögtön elkezd nyivákolni, amikor arra tereljük a szót, hogy rendszeresen ismételt pszichológiai és orvosi vizsgálatokra van szükség, bizonyos mennyiségű ellenőrzött lőgyakorlatnak meg kell lennie, és az életmódjuknak is példamutatónak kell lennie. Ez szvsz azért van így, mert a szabad fegyvertartást óhajtók zömében - tisztelet a kivételnek! - túltengenek az agresszív késztetések, és azt a pszichológus hamar kiszúrja.
Továbbá fenyegetésre is alkalmas, ami aztán csak fokozza a családon és kisközösségen belüli erőszak előfordulási esélyét. A mostanában elszaporodott tanárverések jó része életveszélyes fenyegetésig is eljuthatna, vagy gyilkosságig fajulhatna, ha szabad lenne széles körben fegyvert tartani.
Ceterum censeo, legyen szabad, de csak nagyon indokolt esetben, pszichológiailag és életmód szempontjából is alaposan bevizsgált egyedeknél, ha a lőgyakorlat feltételeit is teljesítik.
legális fegyvervásárlás: rendörségtöl kérni löfegyverigénylési engedélyt, tipus megjellössel indokolással ,miért kelll ,veszélyeztetetség, sportlövészeti erdemények stb,zóval innen ketyeg az óra, ha afelsorolt indokok, papirok fegyverviszga, orvosi papirok alapján ugy dönt a rendörség illetve helyi rendörkapitányság fegyverugyi osztály vezetőkje ,hogy lehetséges akkor a löfegyver megvásárolható,.fegyver megvásárlása l a fegyverüzlet ellenörzi apapirokat és megszerzi ,vagy már van is olyan ,és a papirok rendbe levsége szerint meg vásárolható a fegyver.A vásárlaastól számitott 5 napon blül be kell mutatni a fegyvert a rendörségen, .Kimennek a lakásra és megvizsgálják a fegyver tárolásának módjaát és helyét és 5 évre ha rendben van minden megadják a fegyvertartási engedélyt.Ennyi: De ilyen csak a mesébe létezik civil ember számára.
Fekete piacon te is vehetsz magadnak amit akarsz,csak pénzed legyen!A kinai piacon ilyen olyan dobócsillag harci tör, kard ijjaak,.Különben Magyarországon nagyon sok ijjász egyessület is van,és az is életveszájes halálos fegyver!Egy sport ijj bizosan belekerül 700-800 ezerbe is.Egy jo maroklöfegyver, egy Makarov, vagy egy p229,vagy egy K100 biztosan belekerül 100-150000 forintba.Egy jó gázpisztoly példaul Alfa020,vagy 040 kb 30- 32000 forint.Olcsobban vadonatuj fegyvert nem szabad venni .Mert az Alfa például acélcsöacél dob,acél elsütöszerkezet.-el rendelkezik ,ez pedig fontos,és a biztos lövés,és ismétlés, ezek egy önvédelmi fegyvernél mérvadóaknak kellelnek lenni.Vagy a rendörségnél és a honvédségnél régebben használt Walter pisztolyok amelyek gáz-riasztóvá átlettek alakitva és igy kapható fegyveruzletekbe Pa63 vagy minden acél afegyveren csak markat álu -átalakitot keserü fegyverek /gáz 9mm/ http://www.gunbox.axelero.net/
Se a drogfogyasztásnak, se az alkoholfogyasztásnak, se az emberek közt természetes módon előforduló incidenseknek nem jelenthetnek kizáró okot a fegyvertartásból. Mivel semmi köze a két dolognak egymáshoz, a jogosítványt se vonják be, ha az ember drogozik, iszik, vagy verekszik. Akkor vonják be, ha ittasan, drog hatása alatt vezet, vagy a gépjárművét erőszakos cselekedet elkövetésére használja.
Ugyanez a helyzet a fegyverre is, mivel egy gépjármű semmivel sem veszélytelenebb eszköz mint egy géppisztoly!
Majd megváltozik ez. Azért van szükség a kemény ellenállásra, hogy másoknál, pl. az USÁ-nál alaposabban szabályozzák, ki kaphat engedélyt. Meggyőződésem, hogy a rendszeres, tehát legalább évente kötelezően és mindig más szakember által elvégzendő pszichológiai felmérés nélkülözhetetlen. Az alkoholizmus vagy a drogozás leghalaványabb jelére azonnal bevonandó az engedély, ahogy abban az esetben is, ha bármely, fizikai bántalmazást követett el az illető. Ha bármely ezekre utaló jelet megpróbál a hatóság elől eltitkolni, akkor pedig keményen büntetendő, mégpedig szabadságvesztéssel. Szerintem.
Hát erre irtam korábban ,hogy a fegyvertörvény értelmében nálunk föként a törvény a bünözöt ,vagyis a betöröt védi,a tulajdonossal,vagyis a sértetel szemben.Ez a Szlovákoknál az uj fegívertörvényben pont forditva van.De Európa más országaiban simcs kiszolgáltatva a tulajdonos, vagyis a sértett, ugymint nálunk.Nemcsak gazdaságilag, de demokráciailag is erösen levagyunk maradva,mert még mindig a kommunista tulajdongondolkodásra megalkotot törvények szerint alakitották ki a fegyvertörvényt és annak a használatával foglalkozó polgári törvényeket is.
Itt látható egy klassz Szlovák löfegyver pisztoly http://www.kaliber.hu/main.php?op=ujsag_info&ujsag=kaliber&nmode=&id=kaliber20070402131157070402134323&cim=2007.%20%E1prilis%20(108.%20sz%E1m)
Ez nem szabadság, hanem prepubertásos pofázás, 21,5 pattanással körítve. A csóka, miután beírta ezt a húdenagyonűbervagyok dumát, beköttette anyikával a kacsóját, mert megfájdult a stukázástól. Egyébként az ilyen nem fog fegyvert, hogyne, a lábára is ejtené, és az fáj. Eleve nem szoktathat másokat szabadságra fegyverrel, mert az efféle nem meri kidugni az orrát a lakásból.