Keresés

Részletes keresés

T.Tanácsos Creative Commons License 2012.07.24 0 0 29

Orbán országimázsa

 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=571496&referer_id=friss

 

Vajda Péter újságíró

kábelbúvár Creative Commons License 2007.05.17 0 0 28
Egy szóvivő karrierje: Régi csibészek


 

A legrégebben szolgáló állambiztonsági káder alighanem az NBH szóvivője (a Népszabadság egykori szerkesztője), Vajda Péter.  

 

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közlése szerint jelenlegi állományának 30 százaléka, vezetői állományának pedig 70 százaléka a pártállam belső és külső elhárítással foglalkozó III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökségén (illetve annak jogelődjénél, az Államvédelmi Hatóságnál - ÁVH) kezdte a pályafutását. Az intézmény kirakatában, szóvivőként Vajda Péter áll, aki nemrég töltötte be 75. születésnapját. Minden bizonnyal ő a legrégebb óta szolgáló állambiztonsági káder: karrierjét 56 évvel ezelőtt kezdte az ÁVH-nál. Bár szerénysége miatt bizonnyal vitatná, hogy közszereplőnek minősül (noha feladata szóvivőként a közvélemény befolyásolása), már csak történelmi érdemei miatt is fontos életútja néhány állomásának fölidézése.

Egy 1958-ban készült jellemzés így fogalmaz róla: "Vajda fhgy. elvtárs mint értelmiségi származású fiatalember igen korán megtalálta az utat a kommunista párthoz. Dolgozott a párt ifjúsági mozgalmában, különböző funkciókban. Bevonulása előtt a Magyar Rádiónál dolgozott mint munkatárs. Vajda elvtárs a munkájában bebizonyította a párt, a szocializmus iránti hűségét. Elvi kérdésekben világosan lát. Csak rövid ideig volt nála bizonyos zavar ideológiai kérdések szempontjából 1956 nyarán.

Amikor az ellenforradalom kitört, Vajda fhgy. elvtárs azonnal bevonult munkahelyére, előzőleg 'A Hazáért' előállításával foglalkozott a fegyveres felkelés első napjaiban. Majd ténykedett a belső karhatalommal együtt. Részt vett különböző harci akciókban az ellenforradalmárok ellen. Semmi ingadozást nem mutatott ebben az időben. 1956. november 4-e után azonnal munkához látott és tevékeny részt vállalt a 'Határőr' szerkesztőségében, a kormány számára röplapok előállításában.

Vajda fhgy. elvtárs katonai tiszti iskolát eddig nem végzett. Katonai ismeretei hiányosak. De mint újságíró, munkáját kiválóan látja el. Erre képessé teszi őt gyors felfogóképessége, magas műveltsége. (...)

Vajda fhgy. elvtárs nem katonás egyéniség, de ugyanakkor fegyelmezett, a parancsokat legjobb tudása szerint hajtja végre. Egyenes jellemű, nyílt és őszinte. Véleményét mindig bátran megmondja. (...)

Összvélemény: Vajda fhgy. elvtárs hosszú évek munkája során bebizonyította párthűségét, munkájában mindig szem előtt tartotta a szocializmus építésének ügyét, a szocialista tábor érdekeit. Cikkeiben szenvedélyesen leleplezte a külső és belső ellenséget. Szakmai tudása állandóan fejlődik, ezért beosztásában megfelel, magasabb beosztás ellátására képes, soron kívüli előléptetésre érdemes.

Szükséges, hogy előbb-utóbb katonai iskolára vezényeljék!"

Vajda Péter 15 évesen, 1946-ban lépett be az MKP-ba. Magánúton érettségizett, 19 évesen már a Magyar Rádióban dolgozott szerkesztőként. 1951-ben került az Államvédelmi Hatósághoz, ahol internacionalista kötelességének tartotta az oda "befurakodott" Lendvai Pál (a később Ausztriában tevékenykedő újságíró) "trockista ügynök" leleplezését. Az ÁVH őrszolgálat évei után újságíróként a Határőrséghez került.

Az "ellenforradalom" alatt is megállta a helyét. Önéletrajzában ezt írja: "Október 23-án a határőrséghez vonultam be, majd másodmagammal egy egységet vezettem, amely a Belső Karhatalom parancsnokságára vitt segítséget. Én is ott maradtam a Bajcsy-laktanyában a Belső Karhatalom parancsnokságán egész végig. Onnan különböző felderítő és egyéb akciókra jártam ki, foglyok kihallgatásában segítettem és újságot csináltam egy sokszorosítógépen a harcoló katonáknak. A karhatalom lefegyverzése után a mostohaanyám segítségével bujkáltam november 4-ig egy lakáson. Negyedike után néhány napig a Pártközpont agit-prop. osztályára jártam be segíteni, majd elkezdtük csinálni a határőrség Határőr c. lapját. December elején főhadnagynak léptettek elő, én lettem a lap szerkesztőjének helyettese."

 

Vajda ezután hivatalosan leszerelt, és a Népszabadság újságírójaként tevékenykedett tovább. Kapcsolata az állambiztonsággal ezután sem szakadt meg, 1958. március 12-én kérték áthelyezését a hírszerzéshez. Álnéven írt munkáival sikerrel "bomlasztotta" a nyugati emigrációt, ötletesen használta a lejáratás, rossz hírbe hozás eszközeit. 1958. november 7-én Pálfi József alosztályvezető "A magyar katonai emigráció aknamunkájának felderítésében végzett jó munkájáért" 1000 forint jutalomban részesítette. Nyilván igazságérzete diktálta azon Népszabadság-beli sorait is, amelyekben a szocializmus ellenségeit selyemfiúknak, náciknak, használtautó-kereskedő mentalitású üzéreknek írta le, és az azonosításukhoz szükséges lakcímüket is közzétette. Karrierjének 1958 utáni állomásait homály fedi, moszkvai és washingtoni tudósítóként működött. A rendszerváltás után egy ideig a Népszabadság belpolitikai rovatát szerkesztette.

A Nemzetbiztonsági Hivatal mai szóvivője, Vajda Péter azért kerülhetett erre a posztra, mert főnökei tisztában vannak az "érdemeivel". Egy szóvivő általában bírja azok bizalmát, akiknek a szóvivője. Ha neki ilyen a múltja, vajon milyen azoké, akik beléje vetették bizalmukat?

Ungváry Krisztián

Előzmény: kábelbúvár (27)
kábelbúvár Creative Commons License 2007.05.11 0 0 27

Az NBH szóvivője bepereli a Magyar Narancsot?

 

Jogi lépésekre készül a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője a Magyar Narancsban megjelent róla szóló cikk miatt. Vajda Péter szerint Ungváry Krisztián valótlan dolgokat állít írásában.

 

A szóvivőről, aki korábban a Népszabadság belpolitikai rovatvezetője is volt, azt írja a hetilap, hogy "minden bizonnyal ő a legrégebb óta szolgáló nemzetbiztonsági káder". A cikk szerint Vajda 1946-ban lépett be a kommunista pártba, pár év múlva pedig az ÁVH-ba. 1956-ban a belső karhatalomnak dolgozott és részt vett különböző harci akciókban az ellenforradalmárok ellen - írja a lap. Ungváry Krisztián úgy fogalmaz: Vajda Péter a Népszabadságban megjelent cikkeiben szenvedélyesen leplezte le a külső és belső ellenségeket.

HírTV

nyiihihi Creative Commons License 2007.05.10 0 0 26
Ezek után lehet, hogy előfizetek!
Tisztára mintha egy hálivúdi fimben lennék,
Tiszta tikosszolgálat az egész lap.
Még ajándék karácsonyi cédét is kapok tőlük?
zsolti05 Creative Commons License 2007.05.10 0 0 25
lehet, nem tudom. De elég tarka a kép. Vajdától Bayerig
Or Kán Creative Commons License 2007.05.10 0 0 24
Akik a Népszabadságnál dolgoznak, azok mind nbh-s tisztek?
Előzmény: zsolti05 (23)
zsolti05 Creative Commons License 2007.05.10 0 0 23
és a Népszabinál együtt dolgozott vele Bayer Zsolt és Bencsik András
zsolti05 Creative Commons License 2007.05.10 0 0 21

ez lehet. Pl: Martonyi, Járai, Boross, Szita, Kondor..

 

előfizetők lehetnek

nyiihihi Creative Commons License 2007.05.10 0 0 20
"Népszabadság! Naponta egymillió titkosszolgálatos olvassa!"
zsolti05 Creative Commons License 2007.05.10 0 0 19
ez kellemetlen történet, de nem meglepő.
Or Kán Creative Commons License 2007.05.10 0 0 18
Mert nem az a forrás.
Előzmény: méregkeverő (4)
nyiihihi Creative Commons License 2007.05.10 0 0 17
Lássuk csak! Miért is?
Tájékozottság hiányában, hogyan reagálsz egyegy dologra!
Egyből montad, hogy "hazudsz".


(Ne parázz, velem is megesett már)
Előzmény: Törölt nick (13)
Málnafaló Creative Commons License 2007.05.10 0 0 16
Most fejlesszem tovább az ifjabb apró antall cégek térképével
ha már lúd:


2005.03.09 13:26
Gyurcsányék Apró ügynökhálózata

Volt ügynökként ifjabb Apró Antal alapította más volt titkosszolgálati személyekkel együtt az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Kft-t. Itt volt fb-tag 1994-ig testvére, Gyurcsány mai anyósa: Apró Piroska.

Első unokatestvérük, Vajda József - szintén volt ügynök - a cég it-tagja volt, ma fb-tagja. Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője kezdetektől részt vett az egyébként izraeli-magyar érdekeltségű cégben .
Ifjabb Apró Antal - annak az Apró Antalnak a fia, aki az 1956-os forradalom leverésénél a szovjet beavatkozásban segédkezett, majd később a Kádár-rezsimben iparügyi miniszterként és a Minisztertanács elnökhelyetteseként tevékenykedett - a rendszerváltás évében távozott a szolgálatoktól, s részben ő alapította más volt titkosszolgálati személyekkel együtt az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Kft.-t, amely később részvénytársasággá alakult.

Unokatestvére Vajda József, akinek édesanyja Apró Antalnak a testvére. Ő csak az 1998-as kormányváltást követően került ki a Nemzetbiztonsági Hivatal kötelékéből - ahol a második számú vezető volt -, viszont a jelenleg már végelszámolás alatt álló S-Komplexben korábban igazgatósági tagként, mostanáig pedig felügyelőbizottsági tagként dolgozott.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök anyósa, Apró Piroska is felügyelőbizottsági tag volt ebben a cégben 1994-ig. Az S-Komplex egyébként-vegyes cég, igazgatóságába több izraeli állampolgár került be. >Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője, aki napjainkban is hallatta hangját az ügynöklisták terén, szintén a kezdetektől részt vett a cégben, s csak 2001-ben lépett ki.
Előzmény: Or Kán (-)
Mezga_Geza Creative Commons License 2007.05.10 0 0 15
Én azt nem értem, hogy ezek a dolgok, miért csak most kerülnek szóba, amikor magyarországot két ciklusban is jobboldali párt irányította? Azt ne mondja már valaki, hogy az akkori titokminiszter nem volt tisztában azzal, hogy kik és mióta dolgoznak az NBH-nál meg az IH-nál.
Ugyanígy nem értem, hogy akkor miért nem volt téma a szovjet emlékmű, de az itt offtopic.
Előzmény: Or Kán (-)
méregkeverő Creative Commons License 2007.05.10 0 0 14
Vajda jogi lépésekre készül

"Ungváry Krisztián cikkében a rólam szóló jellemzések mellett rágalmazó állításokat tesz közzé" - reagált az Indexnek a cikkre Vajda Péter. "Ezzel kapcsolatban élni kívánok a megfelelő jogi lépések lehetőségével" - tette hozzá a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője.

Sokan perlik Ungváryt

Ungváry Krisztiánnak jelenleg öt folymatban lévő pere van többek között a Nemzetbiztonsági Hivtallal. Bírósági ellenfelei között van egy püspök és Kolláth György jogász is, aki egykoron a pártállami Belügyminisztérium főosztályvezetője volt.

Előzmény: Bimbum (12)
Bimbum Creative Commons License 2007.05.10 0 0 12

Ungváry Krisztián cikke:

 

Az NBH minden jel szerint komoly válsággal küzd. Erre utal már az is, hogy ügyvédként alkalmazzák dr. Simon Ibolyát, aki az ellenem írt másfél oldalas feljelentésben nem kevesebb, mint 23 helyesírási hibát követett el, tehát sem a magyar nyelv, sem a szövegszerkesztő szabatos használatára nem képes. Ennél súlyosabb válságot jelent a pártállami káderektől és kapcsolatoktól szabadulni nem tudás.

 

 Dr. Simon NBH-alkalmazottakkal működtetett alapítványa olyan „közhasznú alapítványoknak” juttat pénzeket, amelyeket dr. Császár Józsefné vezet (Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány). Csak emlékeztetőül: ő mint a BM személyzeti osztályának vezetője adott 1996-ban igazolást arról, hogy az Államvédelmi Hatóságnál tilos volt bántalmazni az őrizeteseket. Mindezt annak kapcsán tette, hogy Ausztráliában egyik áldozata felismerte egykori kínzóját, az ávéhás Vajda Tibor alezredest, aki ellene „rágalmazásért” (!) pert indított, és ehhez Császárné szolgáltatta a muníciót. Vajda Péter (utóbbinak csak névrokona) szintén ávéhás káder jelenleg az NBH sajtófőnöke

 

Mindez felveti azt a kérdést, hogy kik is azok, akik jelenleg az NBH-ban dolgoznak, illetve a testülettel (vagy az Egymásért Egy-másért Alapítvánnyal) kapcsolatban állnak. Az már önmagában elgondolkodató, hogy a nevek között három Szilvásyt is találunk. Szilvásy Györgyöt, mint az NBH-t felügyelő tárca nélküli minisztert, dr. Szilvásy Istvánt, a BM Központi Kórház főigazgatóját és Szilvásy Péter grafológust, az alapítvány munkatársát. A nevek egybeesése nem véletlen, ugyanis testvérekről van szó.</p><p>Érdemes megnézni azt is, hogy kik kezelik az NBH-nál található aktákat és a számítógépes hálózati nyilvántartást, amelyből a közéleti vitákban felmerülő kérdések, mint például Martonyi János, alias „Marosvásárhelyi” tevékenysége megnyugtatóan tisztázást nyerhetne. Az NBH második embere, T. Mihály 1989-ben a III/III-2a (ifjúságvédelmi) alosztályán szolgált, K. Gusztáv az „ifjúságvédelmi” vonalon dolgozó századosként 1985 és 1987 között Morvay Péter tartótisztje volt (Morvay 1990-ben elsőnek hozta nyilvánosságra hálózati múltját), M. Gyula pedig a III/III-4b osztályon (kulturális elhárítás) szolgált. Nyilván ők ma (is) csak parancsra cselekednek, és a parancsot Szilvásy Györgytől, illetve közvetlen főnöküktől, Galambos Lajostól kapják...

 

Minden jel arra mutat, hogy az NBH az utóbbi időben nem alkotmányos kötelezettségeinek tesz eleget, hanem a politika közvetlen kézi vezérlése alatt áll. Erre utal, hogy Szilvásy György nyaralójának ügyében nyomozó újságírókat az NBH alkalmazottjai zaklatták. Ez nemcsak azért káros, mert az állományt lejáratja a külvilág előtt. Nagyobb baj, hogy emiatt a hatóság alkalmazottai bizonytalanodnak el, hiszen érzékelik, hogy olyan feladatokra használják fel őket, amelyre a megrendelőnek igazából nincsen alkotmányos felhatalmazása.

 

 Jó példa erre a „Mucuska-ügyként” elhíresült lehallgatási és kiszivárogtatási akció: Magyar Bálint minisztériumi telefonbeszélgetéseit csak az NBH hallgathatta le. Ha nem így volna, akkor az NBH-nak már régen nagy nyilvánosság előtt le kellett volna lepleznie azt a külföldi kémszervezetet, amely miniszterek telefonbeszélgetéseit rögzíti, vagy ha erre nem képes, akkor tehetségtelenségük miatt el kellett volna bocsátani a magyar kémelhárítást vezetőit. Nem elég azonban, hogy minden bizonnyal az NBH hallgatta le saját miniszterét: ennél is tovább mentek akkor, amikor ezeket a beszélgetéseket külföldön nyilvánosságra hozták. Ezzel nemcsak a magyar politikai élet, hanem maga a kiszivárogtató is nevetségessé tette saját magát. Ugyanilyen kiszivárogtatás történt „Krakus Péter”, alias Szita Károly munkadossziéjával is. Az eredeti iratokat az NBH őrizte, és csak onnan kerülhettek az irat fénymásolatai a szerkesztőségekhez.

 

Ezek az ügyek Magyarországhoz méltatlanok. Egy banánköztársaság színvonalára emlékeztet, amikor egyes politikusok személyes vagy családi igényeik kielégítésére használják fel az ország leginkább védelem alá tartozó szervezetét. Sajnos a kialakult helyzet nem véletlen. Martonyi János érintettségéről már az Antall- és a Horn-kormány több tagja is tudott, de politikai cinkosságból az ezzel kapcsolatos információkat (amelyeknek most csak töredéke látott napvilágot az ÉS hasábjain) elzárták a nyilvánosság elől. Ez a politikai sumákolás töretlenül zajlik a rendszerváltás 17 éve óta. Kérdéses, mikor lépünk ki abból az állapotból, hogy „holló a hollónak nem vájja ki a szemét”.

nyiihihi Creative Commons License 2007.05.10 0 0 11
Ne hazudj, kinnt van a Zindex főoldalán!
Előzmény: Törölt nick (9)
pert1 Creative Commons License 2007.05.10 0 0 10
Az NBH televan tisztekkel
Előzmény: Or Kán (-)
ohrana Creative Commons License 2007.05.10 0 0 8
Talán nem véletlen, hogy amikor a Szabad Népet eladták, akkor kikötés volt, hogy Eötvös Pál maradjon a parancsnok.

o
kábelbúvár Creative Commons License 2007.05.10 0 0 7

Lendvai Pál a napokban a bécsi Der Standardban írt cikkében csak a V. J. monogramot használta, mégis félreérthetetlenné tette, hogy Vajda Péterre, a polgári titkosszolgálatok jelenlegi szóvivőjére gondolt, amikor "egy városszerte ismert újságíró-besúgóról, még a sztálini érából" írt. A hvg.hu-nak adott telefoninterjúban a neves publicista állította: Vajda, az elhárításnak dolgozott az 50-es években. Vajda Pétert kerestük, ám nem tudtuk elérni.

2007. január

Előzmény: méregkeverő (4)
kábelbúvár Creative Commons License 2007.05.10 0 0 6

Ő később kezdhette...

 

Vagy alacsonyabb rangban.

Előzmény: méregkeverő (4)
Müller szakaszvezető Creative Commons License 2007.05.10 0 0 5
Kutyából nem lesz szalonna. Hogy mást ne mondjak , kicsoda Ildikó asszony udvai költője ?
Előzmény: Or Kán (-)
méregkeverő Creative Commons License 2007.05.10 0 0 4
A kábelbúvár által belikkelt cikkben nem fordul elő a topicnyitóban közölt név!
Előzmény: Or Kán (-)
Pávek úr Creative Commons License 2007.05.10 0 0 3
Persze hogy nem, ez már régóta köztudott.
Előzmény: Or Kán (1)
kábelbúvár Creative Commons License 2007.05.10 0 0 2
Előzmény: Or Kán (-)
Or Kán Creative Commons License 2007.05.10 0 0 1
Már meg se lepődök.
Előzmény: Pávek úr (0)
Pávek úr Creative Commons License 2007.05.10 0 0 0
(00rbán)!!
Előzmény: Or Kán (-)
Or Kán Creative Commons License 2007.05.10 0 0 topiknyitó
A mai napig bitorolják a vélemyényformáló pozíciókat a kommunisták emberei.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!