Naponta fényképeztem a szeméttelepünk rekultivációját. A képeket és a munkával kapcsolatos híreket felraktam a honlapunkra. Egyik ismerősöm jelezte, hogy a kivitelező cég feljelent, mert megjelentettem a képeket és az írásokat.
Közérdekű Európai Uniós pályázati tevékenységről van szó, melyhez közpénzt használnak fel. A telep az önkormányzat tulajdonában van. Személyekről, arcokról képeket nem készítettem. Véleményem szerint jogomban állt képeket készíteni, mert a nyilvánosságot tájékoztatni kell a közpénzek felhasználásáról, írásban, képekben, médiákban.
De gondolj bele, hogy Robinson Crusoe-nak van-e neve a szigeten. Nyilván volt korábban, de az a jelentőségét csak akkor nyeri vissza, amikor megérkezik "Péntek".
Az, hogy megváltoztathatod, még nem jeleni azt, hogy a "tiéd". Ugyanis ugyan megváltoztathatod, de nem dobhatod el. Az nem lehet, hogy ne legyen neved.
Erre témára, hol is máshol, mint talán Amerikában, történtek próbálkozások. Egy vádlott meg akarta tiltani a személyiségi jogaira való hivatkozással, hogy a bíróság leírja a nevét. Egy másik levédette és jogdíjat akart szedni a bíróságtól.
Vagy vegyük azt az esetet, hogy a munkáltatód tiszteli a jogaidat és nem írja le a nevedet sehol sem. Még a fizetési jegyzéken sem. :-)
"Ugyanis a nevet a társadalom adja, azért, hogy megkülönböztessen egy személyt minden más személytől. Ezért a neved nem a "tiéd", hanem a közösségé."
Naaaa... Ez azért durva. Ezzel az erővel aki nevet változtat, annak meg kéne szavaztatni a közösséggel az új ötletét. Az én nevem az enyém. A tied lehet a közösségé. :)
Ettől függetlenül a végkövetkeztetés lehet helyes, de ez az érvelés nem túl meggyőző.
Ugyanis a nevet a társadalom adja, azért, hogy megkülönböztessen egy személyt minden más személytől. Ezért a neved nem a "tiéd", hanem a közösségé. Csak éppen téged jelöl meg.
Az adat pedig két részből áll valamiről állít valamit.
Az "asztal" és a "piros" önmagában nem adatok. De az hogy "Az asztal piros", már az.
Ugyanígy a "Gipsz Jakab" név önmagában nem adat. De ha azt mondod, hogy "Gipsz Jakab homosexuális", az már személyes adat. Hiszen egy személyről állít valamit.
Másrészt minden ember a társadalom részeként működik. Bizonyos adatok természetes módon nyilvánosak, még akkor is, ha személyhez köthetőek.
Egy versenyen elért eredmény az személyes adat, de nyilvános.
Csakhogy ne rögzüljön a tévedés: ez a "háromemberes szabály" nem létezik. Van viszont számos szabály illetve kiforrott bírói gyakorlat a képmások nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Így például nincs szükség az ábrázolt személy hozzájárulására, ha a fotó nyilvános szereplés alkalmával készült az illetőről. A sportrendezvények jellemzően nyilvánosak és a versenyzők szereplőnek minősülnek.
A személyes adatok felhasználásához az érintett hozzájárulása kell, különleges adat felhasználásához írásos hozzájárulás. Álláspontom szerint azonban nem minősülnek személyes adatnak egy sportoló eredményei, versenyeken elért teljesítményei és hasonló adatai. Szintén nem kell hozzájárulás az érintett által nyilvánosságra hozott adatok újabb közléséhez.
Bűncselekmény az azért elég kemény... Nekem is gyanús, de nem ennyire. :) Amit eddig találtam, az ez a cikk:
http://fotozz.hu/cikket_megmutat?cikk_ID=68
De ez túl szerteágazó illetve túl általános. Viszont ez alapján a neten publikált legtöbb fénykép illegális, ami persze nem kizárt, de mindenképpen érdekes.
A mi esetünk annyival súlyosabb, hogy a közzétételen túl kereshető adatbázist is épített belőle.
A publikált képek nagyrészt arcképek, tehát nemhogy három ember nincs rajtuk, hanem kifejezetten portrék.
Nyílvános helyen bárki bárkit és bármit fotózhat. A közzétételhez a lefényképezett személyek írásos engedélye szükséges. Nem kell azonban engedélyt kérni abban az esetben, ha a képen háromnál több alak szerepel. Személyes adatok közzététele csak az illetõ írásos engedélyének birtokában megengedett. Ha magánszemélyként rakta ki az adatokat, akkor megsértette a személyes adat védelmérõl szóló törvényt, ha intézményésként, akkor tiltott adatkezelés is bejátszik. (Nem vagyok jogász, mérget ne végy a fentiekre!)
Adva van egy versenysport. Egyik lelkes résztvevője éveken át szorgalmasan fotózza a versenyzőket, illetve gyűjti be mások ilyen témájú fotóit. Amikor már majdnem mindenki megvan neki (>2000 ember!), kitesz a netre egy nyilvános adatbázist, amelyben a tagok névvel, fényképpel és egyéb adatokkal együtt katalógusszerűen kereshetők. Ráadásul maga a szerző névtelen marad.
Ez többeknek szúrja a szemét. Mit mond erre a jog? Szabad ilyet?