Erre azt tudnám mondani, hogy a Hunok sosem gondolták, hogy Izrael népe el fogja őket pusztítani. Az viszont általános tény, hogy a Hunok sokszor kalandoztak nyugatra és ott néha építettek (lásd Avar-Etruszk birodalom), sokszor meg pusztítottak. A Hunok specialitása egyébként a rengeteg ló volt, amely a tengeri népekre nem volt jellemző. A különbség oka valószínűleg abból fakadt, hogy a hunok központja nem tengerparton volt, így nekik a ló fontosabb volt, mint másoknak. A helyzet az, hogy a kor aktualitásai bizonyára befolyásolták az akkor leírt anyagokat. A hunok oldaláról nézve az egykor volt Atlantiszi népek (máskor tengeri, olykor sáska népeknek nevezettek) ellenségek voltak, pontosabban azt gondolták róluk, hogy kevésbé műveltek, alapvetően a háborúskodásra voltak nevelve, s ebből adódóan a gyakori terjeszkedési próbálkozásaikat még idejekorán meg kellett akadályozni. A nyugati, azaz tengeri népek persze ugyanezt gondolták a hunokról, azaz ennek megfelelően a hunokat barbároknak, gyilkológépeknek, illetve potenciális fenyegetésnek állították be. Szerintem egyik oldal sem volt jobb a másiknál, már ami a háborús bűnöket illeti (most nem kizárólag Izraelre gondolok, hanem az összes nyugati, avagy tengeri népre).
„Az napon * föltámasztom Dávid beesett sátorát; ** és kijavítom kőfalainak repedéseit, és a leomlottakat megújítom, és fölépítem azt, mint a régi napokban volt; ***” [Vö. Csel.15,16]
* a babiloni fogság utáni időkben, a búzaszem-gyüjtés idejében (9. v.)
** Dávid családját és országát.
*** Dávid családja és országa Krisztus által emeltetett föl oly dicső módon, mint itt mondatik; mert Zorobabel, ki a zsidókat a fogságból visszavezette, Dávid királyi véréből származott fejedelme volt ugyan a visszatérteknek, de nem uralkodott függetlenűl, hanem a persa hatalom alatt volt, és már azért sem neveztethetett az ő országa Dávid országának. Ellenben Dávid országa, a mint volt, és pedig dicsőbb módon, Krisztus által lőn helyreállítva, ki szintén Dávidnak neveztetik (Jerem. 30,9. Ezekiel 34,23. Oze. 3,5.), az ő anyaszentegyházában, mely szintúgy neveztetik Dávid sátorának (Izai. 16,5.). Krisztusban Dávid királyi családja, mely már egészen alacsony sorsba jutott, fensőbb értelemben ismét fölemeltetett Dávid fiának gyermekeiben (Péter I. 2,9.). Általa javíttattak ki Jeroboam repedései, melyeket ő a tíz nemzetségnek az anyaországtól lett elszakadásával okozott (Kir. III. 12.), a mennyiben Krisztus nem csak a zsidókat és izraelitákat ismét egy családba gyűjtötte, hanem a pogányokat is fölvette anyaszentegyházába, mely ez által tökéletes épületté emelkedett (Efez. 2,21.). – Hogy Dávid sátora alatt a zsidókból és pogányokból gyüjtött anyaszentegyházat kell érteni, sz. Jakab is tanítja Apost.cs. 15,16.17. hol ezen 11. 12. vers nem ugyan szószerint, hanem annak értelme szerint idéztetik.
Azon a napon: az Izraelt megtisztító büntető ítélet után. A próféta Dávid házát leomlott hajlékhoz és olyan házhoz hasonlítja, melynek falai telve vannak repedésekkel; ezzel is jelzi Dávid uralkodó házának gyöngeségét. Ez a vers arra vonatkozik, hogy az elszakadt tíz törzs is visszatér Dávid uralma alá.
felállítom: A prófécia újraértelmezi Jahve álláspontját, miszerint az elbukott Izrael már sosem kelhet fel újra (5,2; 8,14), mint azt a már bevezetett helyreállítás sejtette. Dávidnak leomlott hajlékát: A „hajlék” vagy a „sátor” mint időleges menedék. Ez feltehetőleg a dávidi egyesített királyságra tett utalás a fogságból visszatérők szemszögéből.
Ám 9,12
„hogy bírják Idumea maradványait és mind a nemzeteket * azok, kik az én nevemről neveztetnek, ** úgymond az ezeket cselekvő Úr.”
* Dávid sátora, Krisztus egyháza új fölállításának eredménye minden népek megtérése lesz. Édom (a földi) itt ismét minden pogány nép, a földi érzületű emberiség jelképeűl vétetik, mint Izai. 34. 63.
** kik az Isten népének nevét, mint az igaz religio hivei, fölvették.
A Messiás világuralmát a próféta úgy írja le, mintha ez Dávid király dicsőséges uralkodásának még tökéletesebb újjáéledése volna, mely immár az összes nemzetekre ki fog terjedni. A jövendölést Szent Jakab (Csel 15, 16 sk.) a pogány nemzetek megtérésére magyarázza.
A helyreállított királyság a környező vazallusok feletti uralkodás feladatát jelenti Izrael számára („minden nép a nevemen szólít”). Edom maradványait: A LXX-ban „Edom” helyett „emberek” áll (idézi a Csel 15,17), a héb. ’dm („ember”) kifejezés a TM-ban az ’dwm („Edom”) szóval van helyettesítve.
- - - - - -
Az utolsó szó a kegyelemé.
Eljön majd az annyiszor meghirdetett ítéletes nap után egy másik „ama nap”, amikor Jahve felemeli, kijavítja Dávid leomlott sátorát. A 11. v.-ben valószínűleg szukkót, ill. perácähá és hariszótähá olvasandó. A törések és romok arra mutatnak, hogy elsősorban nem is a dávidi királyságról, hanem Jeruzsálem romjairól van szó, amit Jahve maga épít meg, bizonnyal népe munkája által, mert a 14. v. elpusztult városok újjáépítéséről beszél. Dicsősége a régi napokra fog emlékeztetni, amikor a dávidi-salamoni birodalom népeket foglalt magába. Hogy örökölni fogják Edom és a többi népek maradékát, csak sejteti az átélt eseményeket. Azt ti., hogy Izráel szétszóratott a népek közé (a 9. és 12. v.-ben egyaránt kol-haggójim), s hogy Edom kárörvendve szemlélte pusztulásukat (vö. Zsolt 137; Abd; Mal 1:4. De már korábban is ellenséges volt a magatartása, vö. 2Krón 28:17). Őket is elérhette azonban az ítélet, s így csak maradékuk részesedik, de az igen –, abban a kegyelemben, ami Izráel osztályrésze lesz, mert Jahve neve hirdettetik felettük, tehát tulajdonaivá lesznek. – A LXX fordítói még tovább mennek a népeket átfogó kegyelem és béke hirdetésében, mert az ’ädóm h. ’ádám-ot, jijresu h. pedig jidresu-t olvastak. Így öltött alakot az Úsz-ből is ismert értelmezés: „Hogy megkeresse az emberek maradéka az Urat…” (ApCsel 15:17).
A messiási ígéretek ismert fordulatai szerint (vö. Jóel 2:18 skv.) a föld bőven árasztja majd áldását. A bőséges aratnivalót még be sem tudták takarítani, s már újból szántanak. Nincs szegény és nincs gazdag, hanem csupa bővelkedés van a Lev 26:5 ígéretei szerint. A hegyeken, dombokon épített pincék telve musttal, borral –, túlcsordulnak, mint a forrás közben kifutott bor. Mert megfordítja népe sorsát (v. „fogságát”) Jahve. Épülnek az elpusztult városok. Szőlőket és kerteket telepítenek, s élvezni is fogják javait, nem úgy mint az ítélet idején (vö. 5:11). Mert ők maguk is úgy lesznek elültetve a nekik adott földbe, hogy többé soha ki ne szaggassák őket. Isten népe, mint Jahve ültetése, szőlője, ismert a későbbi prófétáknál is (Ézs 5:1 skv.; Jer 24:6; 31:28; 42:10). Jézus is szívesen alkalmazza példázataiban (Mt 20:1 skv.; 21:28–33 skv.).
Végül pedig a Dávid leomlott sátorának megépítése az Úsz. népe számára olyan prófétai ígéret, amely Jézus Krisztus személyében és megváltó szolgálatában kapott új fényt. Akiben testté lett az Ige, midőn közöttünk „sátorozott” (Jn 1:14). – Majd pedig az új ég és új föld mennyei Jeruzsáleméről tesz hasonló módon bizonyságot a prófétai látással megajándékozott János: „íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük fog lakni, és ők népei lesznek…” (Jel 21:3). Megérdemelt és bűnbánatra hívó, ítéletes napok után ez az emberiség jövendője, a kegyelem ama napja.
Góg allegorikus látomása (38,1–39,29). Mivel a 37,26-28. szakasz szavai közvetlenül előkészítik a 40–48. fejezeteket, a Góg elleni beszédek sajátos helyet foglalnak el, mint valamiféle második zárójelenet, amely eszkatológikus kifejezésekkel összegzi Izrael újjászületését, valamint kozmikus és mitológiai távlatokba helyezi az előző fejezetek ígéreteit. Négy jövendölés építi fel az egységet: a 38,1-16 Góg kitartó támadását írja le Isten országának népe ellen; 38,17-23 a válaszcsapás leírása; a 39,1-16 az isteni győzelem bemutatása; végül a 39,17-29 összegzi a megelőző fejezetek főbb témáit az isteni dicsőséggel (kābôd) kapcsolatban. A nyelvezet nyilvánvalóan a Dániel könyvében (20,21-24) és az Úsz-ben olvasható apokaliptikának korai előfutára (ld. P. D. Hanson: The Dawn of Apocalyptic, Philadelphia 1976). A 38–39. és a 40–48. fejezetek közösen egy végső ellenséges támadást mutatnak be Isten hegyei ellen, amelynek a kudarca csak tovább segíti Isten további tartózkodásának szentséges tündöklését.
(a) Góg támadása Izrael ellen (38,1-16). 2.Góg: Ez a név ismeretlen. Néhányan úgy vélik, hogy Gyges-t, Lídia királyát takarja, de sokkal inkább a név azért lett kitalálva, hogy rímeljen a Ter 10,2-ben említett Magóg messzi É-i földjére. Góg jelképezi Izrael összes ellenségét, akik a hagyomány szerint É-ról jönnek (ld. Jer 4,6; 6,1). Talán valamilyen isteni mítoszt utánoz, amely Isten lakhelyét É-ra teszi (Iz 14,13; Zsolt 48,2). 10.tervet eszelsz ki: Az 1-9. és a 16. versekben a szöveg burkoltan arra céloz, hogy Gógot Isten neveli fel. Itt a gonoszságot egyedül az emberi cselekvő személynek tulajdonítja, hogy Istent felmentse bármiféle bűnös cselekedet vádja alól. 12.földnek köldökét: Mitikus kifejezés, amely a teremtés kezdetének helyét szimbolizálja, és ahol igen közvetlen a kapcsolat az istenivel. Az újjászületett Izrael lakozik ezen a helyen, az új Jeruzsálemben.
(b) Isten harca Góg ellen (38,17-23). Ez a jövendölés az előző szakasz 3. versének kiteljesedése. A heves vihar és földrengés nyelvi megjelentése, mint teofánia számos helyen előfordul a Bibliában: Kiv 19,16; 20,18; Zsolt 18,7-15; Iz 24,17-19; Hab 3,1-15; 22.dögvésszel, vérontással: Isten ugyanolyan módon bünteti meg Gógot, ahogyan az Izrael ellen művelte gonoszságait az 5-7 fejezetben.
(c) Isten Góg felett aratott győzelme (39,1-16). Ugyanúgy kezdődik a jövendölés, ahogyan a 38,1-3-ban olvashatjuk: Isten győzelemét hasonlítja össze Góg támadásainak beszámolójával. 7. szent nevemet: Ez köti össze Ezekielt Isten kultikus elnevezésének használatával az Izajás hagyományban: „Izrael szentjét” (Iz 1,4; 5,19; 19,24; 10,17; 12,6, stb.). 9.hét esztendőn át: Ez a hét esztendő és a 12. versben a hét hónap említése jelképezi az ellenség teljes megsemmisítését az ütközetben. Tehát Góg sírja nem Izrael megszentelt földjén lesz majd. 16.Amóna: különös etiológiával állunk szemben: a héb. hāmôn szó „hadsereget”, illetve „sokaságot” jelent, ahogyan a 11. és a 15. versben is olvasható.
(d) Isten dicsőségét mindenki megismeri (39,17-29). A 17-20. versek egy nagy áldozati ünnepről számolnak be, ahol az ellenség az áldozat és Isten teremtményei az áldozat bemutatói, akik dicsőségbe emelik Istent ünneplésük által. Apokaliptikus és mitikus felhangjai is vannak a leírásnak, mint az Iz 25-ben, és hasonló ábrázolással találkozhatunk Iz 34,6-ban és Jer 12,9-ben is. A 21-29. versek a 33-37 fejezetek fő témájának összefoglalása. Minden, ami kinyilatkoztatásra került eddig a könyvben, az ítélet és az újjászületés, egyetlen célt szolgálnak: tanúságot tesznek Isten lelke által véghezvitt dicsőséges és szent cselekedetekről.
Látom nem nagyon aktív ez a téma, de azért hátha olvassa még valaki. Szóval a mondandóm a következő:
Ha nem csak a Bibliát fogadjuk el forrásnak, akkor Gógról és Magógról igen sokat lehet megtudni. Az én nyomozásom eredménye nagyon messzi időkig vezet vissza, de ezzel most nem akarok untatni senkit. belépőnek csak annyit mondanék, hogy szinte bizonyos, hogy Góg is és Magóg is eredendően két személy volt, azaz két Ősapa. Mikor a hun törzsszövetség megalapult, annak két markáns ága volt. Ez a két markáns ág a hun törzsszövetség későbbi szakadásához is vezetett (de ez most nem érdekes). E két markáns ágat feket és fehér hunoknak hívták. A két ágat olykor Góg és Magóg törzsének is nevezték. A Góg és Magóg tehát két ősapa, az egyik a fehér, a másik a fekete hunok ősapja volt. A hivatkozások pedig nagy valószínűséggel Góg és Magóg leszármazottaira vonatkoznak akár, mint vezetőkre, akár mint nemzetségre vagy népcsoportra vagy a vezetők által összefogott nemzetek szövetségére. Ha mindezek alapján úgy ítélitek meg, hogy nem volt érdektelen, amit leírtam, akkor jelezzétek és/vagy kérdezzetek és akkor írok még.
Valószínűleg a legrégibb apokaliptikus költemény ez a két fejezet. Izrael harcol a pogány befolyás ellen. Ez a harc Isten győzelmével fejeződik be, aki megmutatja hatalmát, és úgy jelenik meg, mint a világmindenség Ura.
Az itt következő jövendölést a 38. 39. r. foglalja magában. Vad népek akarják, Góg királyuk alatt, a hazájában nyugton és biztosan élő választott népet, országukból, Magógból megtámadni (1–17.); hanem Isten nekik rettentő és gyalázatos véget készít (18–39,8.). E leveretés után az ellenséges hadsereg hullái részint eltemettetnek, részint a madarak és vadállatok eledeleűl hagyatnak (9–24.). Ezután a próféta átmegy a legközelebbi jövőre, és ismételve jövendöl a babiloni fogságból való visszatérésről (25–29.). – Az értelmezők Góg ellenséges hadserege alatt Izrael népének majd egyik majd másik ellenségét értik. Miután a próféta világosan a végső időkről beszél (38,8.16.), mely alatt, prófétai szólásmód szerint (Izai. 2,2–4.), az egész messiási időszak össze van foglalva; miután továbbá sz. János Jel. 20,7–9. leírja, mint fogja ugyanazon Góg a végső időkben nyomorgatni a választottakat… úgy látszik ezen apostol a próféta jelen jövendölését oda magyarázta, hogy az alatt e választottak utolsó nyomorgatását kell érteni, mely Izraelnek az anyaszentegyházba leendő teljes belépése után fog következni. E jövendölés teljesedése tehát a legtávolabb messzeségben van, s így annak teljes értelme is.
Ez 38,2 Mesek és Tubal a Fekete-tenger mellett fekvő ország. - Magóg földje ismeretlen. Szinte semmit sem lehet mondani Gógról, mint történeti személyről. A barbár támadók típusa, akik a távoli bizonytalan jövőben Izraelt próbára teszik. A Jelenések könyve is beszél Góg és Magóg pusztulásáról (20,7-10).
Góg, úgy látszik, átalános neve volt Magóg-ország minden uralkodójának, melyet a héberek bizonytalan éjszaki tartományúl képzeltek, mint a görögök Scithiájokat. Mózok és Túbal szintén Magóg-országhoz tartozó, s éjszak felé a fekete tenger közelében fekvő két tartomány.
Ez 38,4 Az Úr veszi birtokba Gógot és engedelmességre kényszeríti. Góg úgy gondolja, hogy saját erejéből cselekszik, pedig szolgálata után az Úr összezúzza, hogy megmutassa hatalmát és a szövetség iránti hűségét.
"Megkeringetlek téged" = mint a lovat, melyet lovagolva idomítanak.
"...és zabolát vetek álladra, és kiviszlek téged és egész hadseregedet" = megengedem, hogy harczra indúlj az én választott népem ellen.
Ez 38,5: A persák, szerecsenek és líbiaiak velük... mint szövetségesei.
Ez 38,6: Gómer = Cimmeria, vagy, Cimbria a fekete tenger mellett.
Ez 38,7: "Készűlj és fegyverezd föl magadat és minden sokaságodat, mely hozzád gyűlt, és légy parancsolójok." Gúnyos fölhívás Góghoz, hogy jőjön és harczoljon a választott nép ellen.
Ez 38,8: "Sok idő múlva meglátogattatol" hogy kivezettessél (4. v.), vagy, meg fog engedtetni, hogy Izrael ellen indúlj. A „sok idő, utolsó esztendő, utolsó nap“ (16. v.) határozatlan kifejezésekre nézve, lásd az 1-ső jegyz.
Az ország itt összegyüjtöttnek mondatik a népekből, mert itt Izrael helyett vétetik. Jánosnál Jel. 20,7–9. Isten városa, azaz, választottak gyülekezete vagyon.
Ez 38,11"... és azt mondod: Elindúlok a kerítetlen földre" --> mely nincs megerősítve.
Ez 38,13"...és ezek minden oroszlánai azt mondják neked" - Az ő hatalmasai mindnyájan, mivel magok is azt akarják, rablásra szólítanak föl téged.
Ez 38,14 jelentése: Te mit sem hallottál az én választott népem nyugalmáról és szerencséjéről, hogy ez által ingereltettél volna annak megtámadására?
Ez 38,16 "...hogy a nemzetek megismerjenek engem, mikor megszenteltetem benned" megismerjenek engem, mint szent és igazságosan büntető bírót.
Ez 38,19 "fölhevülésemben, az én haragom tüzében szólottam ezt." - erős határozatom, ezt cselekedni. (Lásd Ezekiel 39,8.). – Az istentelenek büntetéseűl, a jók próbálásaúl.
"rengés" = földrengés (20. v.).
Ez 39,1 - Ez 39,29 Ez a fejezet nem az előbbi ismétlése, hanem inkább kifejtése.
Ez 39,11 Abarim völgye Moáb fennsíkján a Holt-tenger mellett az Arnon völgyében van. Sok helyen nehéz rajta az átjutás, de a szövegben inkább szójáték van (oberim - átmenők - Abarim). A völgy neve: Góg hordáinak völgye.
Ez 39,14 A holttest beszennyezi a földet. Ezért temetik el a halottakat, de nagy számuk miatt csak hét hónap alatt végeznek a temetéssel.
Ez 39,16 A szöveg valószínűleg megromlott. A legközelebbi városról van szó.
Ez 39,21 - Ez 39,29 A befejezés az egész részre vonatkozik és Ezekielnek más helyeken kifejtett tanítását foglalja össze (5,8.10; 28,26; 34,30).
A 38. és 39. fejezet összetartozik. Góg és hatalmas serege Isten népére támad, de elpusztul Izráel hegyein (39:4). Gógot nem sikerült azonosítani a történelem egyetlen ismert alakjával sem. Gondoltak Babilóniára, a szkítákra, Gagi városfejedelemre, Gyges lídiai királyra, Gagura, egy Asszíriától északra élt harcias törzs fejedelmére, Nagy Sándorra, Antiochus Eupatorra VI. Mitridateszre és a pártusokra. A LXX szövege Num 24:7-ben és Ám 7:1-ben is említi Gógot. Mindezek azonban csak találgatások. Az viszont biztos, hogy Ez 38–39. fejezetében nem a Rúbentől származó Gógról van szó (1Krón 5:3k.). – A jövendölés magva Ezékieltől származik. Ő nemcsak azt várta, hogy Isten népe hazatér a fogságból, hanem azt is, hogy a népet a jövőben is éri ítélet (Ez 20:33–44; 33:27–29; 34:1–31). Ezékiel gondolatai nyomán későbbi tanítványoktól származó bővítmények, kiegészítések is találhatók a két fejezet szövegében.
Ezékielnek Góg ellen kellett prófétálnia, és közben Góg országa felé kellett tekintenie; ez a mozdulat kísérte a prófétálást (ld. Num 22:41; 23:13; 24:2; Ez 6:2; 21:2; 25:2; 29:2; 35:2). A „Rós” szó itt nem országnév, hanem a „fejedelem” szóhoz tartozik: fő-fejedelem Góg, a hozzá tartozó országok fejedelmeinek a vezére. Mágóg földje itt Góg országát jelenti. Ez a kifejezés itt zavaró toldás; Ez 39:1 szövegében már nincs is meg. Mágóg Gen 10:2; 1Krón 1:5 szerint Jáfet fia. Ez 39:6-ban is személynek látszik; országának helye ismeretlen. Mesek és Tubál Kis-Ázsia északi részén élő népek voltak (ld. Ez 27:13; 32:25k. magyarázatánál). Ezek a népek támadnak a jövőben Izráelre. De a 3. vers szerint az Úr ellenük (vonul) – ez az ún. párviadalra szólító formula (Ez 5:8; 13:8; 21:8; 26:3 stb.). A párviadal meg is valósul (Ez 39:3)! Ezért „vezeti” Gógot Izráel ellen az Úr – horgokkal, mint valami vadállatot (4. vers; Ez 19:4; 29:4). Nagy sereggel támad Góg (Ez 26:7; 32:3); a seregben lovasság is van. Ruházatuk pompás; kis kerek pajzsokkal és nagy szögletes pajzsokkal, kardokkal, sisakokkal felszerelve jönnek. Az 5. versben levő észak-afrikai népek (tkp. Kús, Pút, Lúd; Ez 30:5) nem illenek bele a felsorolásba; a 6. vers már igen. Gómer Jáfet fia, Tógarmá pedig Gómer fia Gen 10:2k.; 1Krón 1:5k. szerint. Ezek valóban „északi”, kis-ázsiai népek: a kimmeriek és Örményország népei. Már Jeremiás is északról várta az ellenséget (Jer 1:14k.; 6:22k.; ld. még Jóel 2:20). A 7. versben az Úr gúnyosan szólítja meg az ellenséget: „Légy készen, készülj!”. Góg a 8. vers szerint „sok idő múlva” vonul „Izráel hegyei” ellen (ez Izráel országát jelenti, Ez 6. rész). Olyankor jön, amikor Izráel már biztonságban lakozik (Ez 28:26; 34:25.27k.), és úgy jön, mint a vihar (Ézs 10:3; Jer 4:13). Az esélyek egyenlőtlenek; a hatalmas sereget Izráel nem győzheti le.
A 10–13. vers későbbi; ez már a próféta tanítványaitól származik. Itt nem az Úr küldi Gógot népe ellen, hanem ő maga forral gonosz tervet (Ez 11:5; 14:3k..7; 20:32). Fal nélküli városokra akar törni, ami a Nehémiás előtti időkre mutat (Ézs 54:12; Jer 49:31; Zak 2:5–9). Célja a zsákmányszerzés. A 11k. vers Góg szavait tartalmazza (oratio recta). A „föld köldöke” Jeruzsálem (ld. Ez 5:5 magyarázatánál). A kereskedők, a 27. fejezetben említett népek, már érdeklődnek: a zsákmányból olcsón akarnak vásárolni, és azt nyereséggel akarják eladni. Ez a néhány vers megokolja Góg pusztulását; az Úr ítélete igazságos.
Ezék. 38,14–23. Góg seregét természeti csapások pusztítják el.
Ez az igeszakasz is a későbbi bővítmények közé tartozik. A 14–16. vers megismétli az 1–9. vers gondolatait, és hozzáteszi, hogy Góg támadása által felragyog a népek előtt az Úr szentsége (Ez 20:41; 28:22.25; 36:23). (A 14. vers utolsó szava a héber szövegben „tudod”. Ehelyett a LXX „felkelsz” = támadsz szót olvas (ld. Jer 6:22; 50:41.) A 17. vers a régi próféták jövendöléseinek beteljesedését látja Góg bukásában. Deuteronomista kifejezés: „szolgáim, a próféták által” (2Kir 9:7; 17:13; Jer 7:25; 26:5; 29:19; 35:15; 44:4; Zak 1:16). (A héber szöveg kérdésnek látszik: „Te vagy-e?”. Itt a kérdő szócska a LXX alapján törlendő.)
A 18–23. vers szerint Góg nem az Úrral vívott párviadalban esik el, mint Ez 38:3k.; 39:2–5-ben, hanem természeti csapások következtében: az Úr haragja (Ez 21:36; 22:21.31; 35:11) földrengést okoz (Ez 26:10; 27:28; 31:16). A kozmikus katasztrófa gondolata már az apokalyptikus irodalom felé mutat (Zsolt 46:7; Jer 4:23–28; Ez 32:7k.; Jóel 2:10; 3:3k.; 4:15; Hag 2:6.21). Utoléri ez a csapás a halakat, a madarakat az állatokat és az embereket egyaránt (20. vers; vö. Ézs 2:12–17). Leomlanak a hegyek, a rajtuk épített teraszok és várfalak is. Az itt említett megrettenés éppúgy az Úr harcainak velejárója, mint az, hogy az ellenséges seregek egymás ellen fordítják a fegyvert (21. vers; Bír 7:22; Ez 26:16). (A 21. vers „hegyemnek kard” kifejezését a LXX „félelem”-nek olvassa.) A 22. vers még a pestist, a vért, az áradó záport, jégesőt, tüzet és kénkövet említi, mint az ítélet eszközeit (vö. Gen 19:24; Ézs 30:33; Ez 5:17; 13:11.13; 28:23). Mindezek által sok nép szeme előtt bizonyítja be nagyságát és szentségét az Úr.
Ezék. XXXIX. RÉSZ
Ebben a fejezetben folytatódik a Góg támadásáról és bukásáról szóló jövendölés (ld. a 38. rész bevezetését).
Ezék. 39,1–5. Gógot legyőzi az Úr.
Ezek a versek arról szólnak, hogy a hatalmas ellenségnek Izráel hegyein = Izráel országában kell elpusztulnia (vö. Ézs 14:24k.). Párviadalra szólítja fel Gógot az Úr (1. vers; vö. Ez 38:3), és kiüti kezéből a fegyvert (3. vers). Arról már nincs is szó, hogy ezután hogyan pusztul el Góg. Harcosai temetetlenül hevernek a földön; a túlvilágon sem találnak nyugalmat (1Sám 17:44; 2Sám 21:8–10; 1Kir 21:23; Jer 7:33; 22:19). Mindez az Úr szavára megy végbe (Ez 5:15.17; 21:22.37; 24:14; 26:5.14; 28:10; 30:12; 34:24; 36:36).
Ezék. 39,6–16. Az ország megtisztítása.
Ezek a versek későbbi bővítményeket tartalmaznak. Itt már nincs szó párviadalról: Gógra tüzet bocsát az Úr – mondja a 6. vers Ám 1:4.7.10.12; 2:2.5 szavaival. Vele együtt ítélet éri a „szigeteket”, a távoli országokat is (Ez 26:15.18; 27:15.35), amelyek Góggal tartottak. Az Úr nem engedi többé, hogy szent nevét gyalázzák (7. vers; Lev 18:21; Ez 20:39; 36:20–23; Ám 2:7). Mindez eljön és megtörténik (Ez 21:12), mert a próféták által előre megmondta az Úr (Ézs 2:12kk.; 13:6.9; Ám 5:18; Jóel 1:15; 2:1.11; 3:4; 4:14).
A 9–10. vers az ellenség fegyvereinek megsemmisítéséről szól, ami az örök béke gondolatköréhez tartozik (Zsolt 46:10; 76:4; Ézs 9:3k.; Zak 9:10). A fában szegény Palesztina lakói tüzelőnek használják a rengeteg fegyvert. Közöttük említést érdemel a „kéz botja”. Ez bumerángszerű dobófegyver volt két hegyén fémborítással; vadászatra is használták (vö. Num 35:17k.; Ám 3:5). A papi gondolkodásban fontos volt a hetes szám: „hét évig tüzelnek velük”. Hasonlóképpen papi gondolkodást mutat az is, hogy a temetetlenül heverő halottak kultikus tekintetben tisztátalanná teszik az országot (Num 19:11–13.16; 35:33k.; Ez 36:18). Az, hogy Góg és serege „nevezetes” sírhelyet kap, a LXX és a latin fordítás szövegén alapul, melyek a héber sám szót sémnek olvasták. A Holt-tenger közelében, az attól keletre fekvő Abarim-völgy ez a (nevezetes) hely, a Nébó-hegy közelében (Num 27:12; 33:47k.; Deut 32:49; Jer 22:20). Az ország teljes megtisztítása érdekében a sok holttestet kiviszik Izráel földjéről. „Góg serege völgye” ismeretlen földrajzi helynév. Fontos itt is a hetes szám: a temetés hét hónapig tart (12. vers). Részt vesz benne az ország egész népe, és ez „nevet”, jó hírnevet szerez számukra akkor, amikor az Úr dicsősége megvalósul – mondja a 13. vers. Az ország megtisztítása gondos munkát igényel; „állandó embereket”, hivatalos megbízottakat alkalmaznak, akik átvizsgálják az országot. Ha valahol még emberi csontokat találnak, megjelölik a helyet, hogy ráakadjanak azok, akik a többi halott mellé temetik. (A Hamóna nevű város ismeretlen; neve hasonlít a rossz hírű Hinnóm-völgy nevére.) „Góg seregének völgye” zárva lesz a vándorok számára (11. vers; a halottak völgye ui. tisztátalannak számít).
Ezék. 39,17–20. Lakoma a vadállatoknak.
Ez a néhány vers a vége Gógról szóló jövendölés ezékieli alapszövegének. Miután Gógot párviadalban legyőzi az Úr, testét és katonái testét ragadozó állatoknak és madaraknak adja eledelül (3k. vers). A próféta arra kap megbízást, hogy hívja meg erre az „áldozati” lakomára a vadállatokat és ragadozó madarakat (Ézs 56:9; Jer 12:9). Ilyen lakomáról szól Ézs 34:5–8; Jer 46:10; 50:28k.; Zof 1:7k. is. A lakoma vendégei ragadozó állatok és madarak; nekik szabad vért is inni, ami Izráel népe számára szigorúan tilos (Lev 17:11k.). A vadállatok az elesett harcosok, lovaik és vezéreik húsát eszik majd. Most ők lesznek az áldozati állatok, és a harcmező lesz az Úr oltára (20. vers). (Ebben a versben a héber szöveg „harci kocsi” szava helyett a LXX segítségével „lovas” olvasandó; ez ún. collectiv singularis, ld. még Zsolt 76:7; Ez 26:7.) A 18. vers végén levő „kosok, bárányok, bak(kecskék)” szavak emberi vezetőket is jelenthetnek éppen úgy, mint a „Básánban hizlalt bikák” (vö. Ám 4:4); a Básán-hegy legelőin ui. (a Genezáreti-tótól keletre) jól fejlődtek a nyájak.
Ezék. 39,21–29. Az Úr kegyelme népére árad.
Ebben az igeszakaszban már nincs szó Gógról és seregéről. Arról olvasunk, hogy az Úr dicsőségét az ítélet után megismerik a népek, Izráel pedig az Úr szövetségi hűségét ismeri meg (a 22. vers csonka szövetségkötési formulát tartalmaz; hiányzik belőle: „ők pedig az én népem”, vö. Jer 24:7; 30:22; Ez 11:20; 14:11; 37:23). Senki sem gondolja többé, hogy Izráel fogságának oka az Úr gyengesége volt. Belátják, hogy Izráel hűtlensége és bűne volt az ok, és az Úr büntetése igazságos volt: jogosan rejtette el orcáját népe elől (Ézs 54:8; 57:17; 59:2k.); ellenségeik kezébe adta őket. Az ember ui. csakis akkor élhet, ha felé fordítja orcáját az Úr (Num 6:25k.; Zsolt 104:29k.). Ez történik meg akkor, amikor jóra fordítja népe sorsát (Zsolt 126:1; Jer 33:26; Ez 16:53–58). Azért következik ez be, mert az Úr féltékenyen vigyáz szent nevére (Ez 36:21), és irgalomban részesíti Izráelt (25. vers). Az irgalmat nyert nép „hordozza gyalázatát” (így olvassuk néhány bibliai kézirat alapján a héber szöveg „elfelejti” szavát a 26. vers elején. Egy alef ui. kiesett; erre jó néhány példa van. Az viszont példa nélkül való, hogy az ember elfelejtheti bűnét). Ezékiel inkább arról szól, hogy a kegyelemben részesült nép igaz bűnbánatra jut (Ez 16:52–54.63; ld. még Ez 6:9; 20:43). Biztonságban lakhatnak földjükön (Jer 32:37; Ez 28:26; 34:25.28; 38:8.11.14), nem rettenti őket váratlan támadás (Lev 26:6; Jer 30:10; Ez 34:28). Az Úr a népek szemében is szentnek bizonyul azáltal, hogy összegyűjti népét az országokból és hazavezérli őket (Ez 38:16.23; 39:6k.). Sőt, akkor is érvényes volt az Úrnak népével kötött szövetsége, amikor fogságba vitette őket (28. vers, csonka szövetségkötési formula; ld. a 22. vers magyarázatánál). De a legnagyobb ajándék mégis az lesz, hogy Lelkét árasztja népére az Úr (Ez 36:27; 37:14). Így maradandó, soha meg nem szakadó közösség jön létre az Úr és népe között.
Megemlítendő, hogy a Gógról szóló jövendölést Jel 20:7–10 is idézi. Itt arról olvasunk, hogy Krisztus ezeréves uralkodása után elszabadul börtönéből a Sátán, és hatalmas sereggel támadja meg „a szentek táborát és a szeretett várost”. Az Úr azonban égi tűzzel pusztítja el őket; az ördög ezután „a tüzes és kénes tóba vettetett”.
Rég végigolvastam az egész topicot. Nem győztél meg. Miért jelentené ki magát Isten, ha Dávid magja nyilvánvalóan uralkodik nemzetén és a világ felett? Szükségtelen a kijelentés, mert ekkor már mindenki TUDJA, hogy mi a pálya...
Válaszom egyszerű, és nem kell hozzá bibliai alapokat keresni: A jelenlegi pénzügyi rendszer összeomlásának (melynek éppen szemtanúi vagyunk) egyfajta megakadályozása lehet: Egy nagyméretű háború a közel-keleti térségben. Az iszlám megtörése. Az arab világ integrálása a digitalizált pénzügyi és fogyasztói rendszerbe.
Hozzátenném: 1. "az utolsó idők"-et éljük. 2. Az egybegyűjtés és "államalapítás" óta Izrael viszonylagos békében él, a pusztából lakóhelyet csináltak. 3. A világméretű végkifejlethez randeződnie kell Jeruzsálem helyzetének, ez pedig csak háborúval fog menni. 4. A most választott izraeli kormány alkalmas arra, hogy megelőző csapásként elpusztítsa az iráni atomlétesítményeket. Ez elegendő szikra. 5. A felsorolt népek: Ros, Mések, Tubál, Perzsa, szerecsen, libia, Gómer, Tógarma = Oroszország, Sziria, Törökország, Irán, Türkmenisztán, Egyiptom, Libia, Szaud-arábia. 6. A leírt összecsapásból világosan látszik, hogy atomhatalmak háborújáról van szó, ahol korlátozott atomcsapások is lehetségesek...
"akik beléphetnek az ezeréves királyságba továbbra is emberi hús-vér testben maradnak. Erre utal az a prófécia, hogy az emberi életkor újra meghosszabbodik, és a már említett fák levelei az ő betegségeikre valók."
Az a fa a mennyei Jeruzsálemben (ami az ezer év végén száll le a Földre, vagyis az ezer év alatt a mennyben lesz) található, s a mennyei Jeruzsálemben - állításoddal ellentétben - nem lesz halál:
"Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a népek gyógyítására valók"...
Apropó, Joél prófeciája pedig sokmindenről szólhat, de valamiféle ezer éves földi birodalomról semmiképp, hiszen az ezer év alatt itt a Földön élő ember nem lesz (az igazak a mennyben lesznek (ld. 1Thessz 4:16 sk), a többiek pedig mind elpusztultak a Jelenések 19. fejezetében itt a Földön)....
