Akkor kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én hallgatom még mindig néha őket. Én is inkább a Happy Nation albumot hallgatom. Valahogy az a favorit, bár most, hogy ráleltem a Hidden Gems albumukra, azt hallgatom amikor csak tehetem. Nagyon tetszik. :) Eddig nem hallott dalok, amiket anno írtak.
Anno az ALL THAT SHE WANTS rotációban ment , nem lehetett lelőni, sógorommal azt hallgattuk a kocsiban sokat (meg az INNER CIRCLE-t, amit viszont rühelltem). Ma is szívesen hallgatom a HAPPY NATION lemezüket. Alap.
A mindenit. Jó sok idő eltelt az utolsó bejegyzés óta :( Mára már biztosan alig vannak Ace of Base Fan-ok. Nekem ők voltak a 90-es években a kedvenceim. Rongyosra hallgattam a számaikat szó szerint :D Jó volt olvasni ezeket a régebbi bejegyzéseket és megtudni esetleg olyan dolgot is, amit eddig nem tudtam. Bár az csak Linn-re vonatkozik, hogy esetleg Dániában él. Vagyis évekkel ezelőtt elvileg ott élt (TALÁN). Jó lenne róla tudni valamit, akármit...
Igaz amúgy, hogy ennyi idő telt el a bejegyzések között, de azért erre a megjegyzésre reagálnék: Csodálkozom is, hogy egy orrbanyomottfejű rusnya palinak, mint Jonas, hogy lehet ennyire szép húga. (Jenny sem rossz, de Linn az igazi :))
Meg szeretném védeni Jonas-t, ha lehet :) Azért látszik orrbanyomottfejűnek, mert ő nyúlszájjal született és minimum 5-ször műtötték meg vele. Ez születési rendellenesség, szóval nem igazán a postáson múlott ;) Én pedig azt hiszem örök Ace of Base fan maradok (eredeti felállás) <3
Ne szégyellősködj, gyere és regelj bátran. Ott megoszthatod a bandával kapcsolatos gondolataid, elmondhatod, hogy hogyan és mikor lettél Acer, de mindenféle más dolgokról is lehet dumálni. Van privát szekció is, ha valaki szimpi a fórumozók közül, akkor priviben is tudtok dumcsizni. Itt nem ciki Ace of Base rajongónak lenni, sőt...
Ahogy elnézem te sokkal több infot tudsz mint én:)
Nagyon szeretem őket amióta az eszemet tudom hihetetlen hogy itt mennyire Istenitik őket nem is gondoltam volna hogy még mindig ennyi ember szereti őket!Elképesztő:)Magyarban talán azt éreztem hog már ciki ha azt mondod AOB-es vagy meg hát azt gondolják sokan hogy már nincsenek....Engem pl.kiröhögött az eladó amikor megjelent a Flower hogy ők már régen megszűntek-szerinte!Nekem még mindig a régi banda a nyerő(ami ugye már nincs) nagyon tetszik Jenny albuma is a fellépései a templomi énekek olyan megnyugtató,árad belőle a szeretet és a béke!Gondolom azt tudod hogy Jenny könyvet írt (Vinna Hela Världen-Nyerjük meg az egész világot)-ami sajnos még nekem sincs meg :S - ahol beszél pl. az édesanyja betegségéről ami megváltoztatta, és szerencsére meggyógyult Jenny főleg azóta nagyon vallásos, fellép templomokban Jézusról énekel és valami gyönyörűek a dalok!!A férje Jakob Petrén híres zongorista biztos ezt is tudja mindenki és nagyon boldogok!Egy kisfiúk és egy kislányuk van!:)Amikor 3 voltak ugye Jenny akarta vinni egyedül a bandát de a fiúk vagyis Ulf akart még1 lányt Jenny pedig nem és aztán én ugy tudom azóta sincs béke Jenny és a fiúk között de lehet hogy ez csak pletyka!
Az új csajok is nagyon aranyosak (igazából erre mindenki nagyon aranyos és mosolygós)amiket olvasok abból az jön le hogy még sikeresebb az AOB most már A.O.B bár a sok új demo-ból ítélve azért Jonasék is érzik hogy még mindig a régi dalok a nyerők:P
Clara a svéd IDOL tehetség kutatóban tünt fel ahol Ulf volt az egyik zsűri tag ő "fedezte fel" .. Nekem tetszik a Golden Ratio de hát az igazi szerelem mégiscsak Linn,Jenny és a fiúk!
Minden csütörtökön van új demo a régi dalok átdolgozása gondolhatod hatalmas sikerrel :P
Szoktunk hajókázni Dániába és Jennynek nagyon sok fellépése van hát remélem hogy csak össze futok valamelyik taggal.
Nincs esetleg valami belső infód velük kapcsolatban? :D Nem árulom el senkinek. :D
Mit szólsz az új felálláshoz, és Jenny ténykedéséhez? ( gondolok itt az első szóló albumára, a nem régiben lezajlott Dán melodifesztes fellépésére, etc...)
A merénylő egy 21-éves német lány volt, nevezetesen Manuela Behrendt, tettét azzal magyarázta, hogy az Ace of Base nem adott elég koncertet Nemetországban. Úgy tudom, hogy ki is tiltották Svédországból.
:) Megnéztem az ajánlott klipeket. Csodálkozom is, hogy egy orrbanyomottfejű rusnya palinak, mint Jonas, hogy lehet ennyire szép húga. (Jenny sem rossz, de Linn az igazi :))
Lehet, hogy a postásbácsit kellene kérdezni :)))
Ez a merénylő, aki tavaly szabadult, kiféle, miféle? Vagy mi az ördögöt akart a házban? Sosem értettem az ilyen idiótákat. Adott egy zenekar, akik sikresek, egy-két tag jól is néz ki stb stb. És akkor valaki, aki állítólag zenészként szereti, magánemberként az életére tör. Tudom, valamelyik Beatles tagnak is ez lett a végzete, itt legalább szerencsésen végződött ahhoz képest.
Azért az is érdekes lehet, hogy valaki milliárdosként, sokmillió eladott lemezzel a háta mögött, egykoron ünnepelt sztárból visszavedlik átlagemberré és tanárkodik vagy állatorvoskodik. Vicces lenne a kutyámat egyszer elvinném hozzá :))
Amúgy a merénylő legalább bocsánatot kért vajon a történtek miatt?
Hát igen, annak idején méd a csapból is az ATSW folyt, de azt érdemes tudni a dalról, hogy annak idején 11 ország slágerlistájának volt az első helyezettje. Az All that she wants című kislemezt 1992-ben adták ki, szinte azonnal listavezető lett. Ezt követően, 1993-ban jelent meg az első album, ami a Happy Nation címet viseli, csak ebből az albumból 23 millió példányt adtak el! Azért ez nem semmi! Be is kerültek ezzel a Guniess rekordok könyvébe.1995-ben jött a második album, a The Bridge, ez az egyetlen album, melynek dal és zene szerzésében mind a négy tag aktívan részt vett, a többi album dalszövegét és hangszerelését jobbára Jonas és Ulf produkálta, Jenny és Linn "csak" elénekelte. Kis szünet után, 1998-ban jelent meg a harmadik album a Flowers, ezen már Linn nagyon keveset énekelt - itt már érzékelhető volt, hogy valami probléma van - Jenny vette át a front énekesi szerepét.Némi alkotói szünet után, 2002-ben jelent meg utolsó albumuk a Da Capo, bár a rajongók jól fogadták, mégis kevés példányszámban fogyott az album. Aztán következtek azok az események, amelyeket lentebb már leírtam. Illetve, Jenny távozása okának tulajdonítják, hogy Linn távozása után, Jonas és Ulf szerettek volna egy negyedik tagot, egy új énekesnőt, és Jenny ebbe nem akart belemenni, ezért lépett le a bandából. De lehet, hogy ez is csak egy pletyka, elég zűrzavaros volt e tekintetben az AoB. Sajnos a merénylet is igaz, 1994 áprilisában, egy őrült fanatikus betört Berggrenék házába, és némi dulakodás után egy késsel megsebesítette Jenny-t a felkarján. A merénylő az elmondása szerint Linn-t kereste... Tavaly szabadult büntetéséből. A hazai rajongók nagy bánatára, az AoB nem járt Magyarországon. Állítólag Linn Svédországban él párjával, gyermekeik nincsenek, ha jól tudom, Linn a távozását követően visszaült az iskolapadba, befejezte egyetemi tanulmányait és most tanít. De olyat is olvastam, hogy egy állatkórházban dolgozik. Ajánlom figyelmedbe a Wheel of fortune és a Lucky love videókat, a szöszi ott is WOW!
Szia, köszönöm a részletes felvilágosítást. Az az igazság, hogy én akkortájt, amikor az A.o.b. sikeres volt, akkor én hithű Depeche-es voltam, az "észofbészt" inkább csak amolyan kicikizendő lagymatag dolognak tartottam az akkori fejemmel. Az ellenszenvet leginkább az váltotta ki, hogy az All that she wants című számot hallottam kb 2500x, mást meg nem. Az a szám meg - szerintem - gyenge volt. Később hallottam tőlük egy teljes albumot, meg jobb számokat is, de nagyon nem került a banda az érdeklődésem középpontjába, bár rossznak sem tartottam.
Aztán most, "vén" fejjel kezdtem egyik nap retrozni a youtube-on és csomó, a fiatal koromat idéző klipet nézni és hallgatni. És akkor jöttem rá, hogy több számot is ismerek tőlük, csak nem tudtam, hogy az övéké volt. Sőt, meg kell hagyni, hogy a Happy nation kifejezetten dallamos és kellemes szám. És annak a klipjében "rágerjedtem" Linn-re, Ott nagyon cuki, aranyos, az egész kiállása, egyénisége és külleme egyaránt nagyon vonzó.
Amiket írtál nagy élvezettel olvastam, mert semmit nem tudok róluk. Azon vagyok meglepődve, hogy ők tudtommal testvérek (Ulf kivételével) és a két csaj külön külön lelécelt Jonas mellől? Ez nagyon furcsa. Meg valami olyat olvastam, hogy Linn akkor kezdett elfordulni a popsztárkodástól, amikor valami idióta betört hozzájuk és erőszakoskodott éjszaka a házukban. Érdekes lenne megtudni, hogy mi lett vele.
Üdv! Még napjainkban is sokan vannak akiket foglalkoztat az Ace of Base, bár az eredeti felállás már nem létezik. Először Linn (Malin Sofia Katarina Berggren) hagyta el a zenekart. Igazából már 1997-től nem volt igazán aktív, de hivatalosan 2007-ben jelentették be a távozását. A banda utolsó két albuma, a Flowers (1998) és Da Capo (2002), már csaknem Linn közreműködése nélkül jelent meg. Távozásának valódi oka nem igazán tudható, Linn ugyanis nagyon elzárkózott a nyilvánosság elől, és erről soha nem beszélt. Néhány infó felröppent ugyan,hogy hangszál problémái vannak, meg még mentális problémák is felmerültek, de ezek inkább pletykák, mint hírek voltak...szerintem. Aztán a banda hármasban folytatta tovább 2009-ig. Új album ez idő alatt nem jelent meg, koncertezni jártak, többek között néhány régi dal felturbózott változatával, ami nagy sikert nem nagyon hozott számukra, de azért azok is nagyon jók voltak... szerintem. Másodjára Jenny (Jenny Cecilia Berggren) távozott, de ő már nem tűnt el, sőt, 2010-ben kiadta első szóló albumát a My Story-t, ami világviszonylatban talán nem olyan sikeres album,( Jenny elég gyengén promotálja az albumát, nem tudom miért, pedig nagyon jó számok vannak rajta), de a rajongók körében nagy sikere van. Maradt Jonas (Jonas Petter Berggren) és Ulf (Ulf Gunnar Ekberg). Jonasék 2010-ben szerződtettek két leányzót maguk mellé, a nevük Clara Hagman és Julia Williamson ( aki egyébként magyar származású). 2010-ben ők is kiadtak egy albumot, a Golden Ratio-t, ami a rajongók, mármint az eredeti négyes rajongói között elég vegyes érzelmeket váltott ki.
Nem tudom valakit foglalkoztat-e még ez a zenekar. Én bevallom, hogy roppantul nem csíptem, amikor "menők" voltak. Taszított ez a stílus. Aztán most egy véletlen folytán eljutottam odáig, hogy egy klipjüket lássak, (előtte soha, egyet sem) ez pedig a "Happy nation". Na ez az egy számuk kellemesen dallamos és a szőke csaj nagyon zabálnivaló. Mármint ott ahogy abban a klipben kinéz. Gondolom, hogy azóta plusz 30 kiló meg egy vagon gyerek és család, stb, de ott nagyon top.
Viszont jót röhögtem azon, ahogy kicsit jobban elmélyültem a bandában, hogy az egyik csávónak ugyanolyan esetlen megjelenése és mozgása van, mint a Kasza Tibinek :)) és olyan nyomi feje, mint a Szökés sorozat börtönigazgatójának. (Stacy Keach)
Állítólag új albumot terveznek - valahol leglábbis ezt olvastam. Meg a honlapjuk is bővül időnként újabb infókkal. Annyit tudok, hogy a Jenny most várja a második babáját.
Amúgy tényleg tök jó hangjuk van, Linné (szőke) ráadásul kifejezetten karakteres is szerintem. Kár, hogy ő már keveset énekel csak.
Young and proud - hű, igen. Az is egy nagyon jó cucc! A napokban halásztam elő azt a kazimat, amin rajta van (másolt kazi, képzelheted a minőséget...:)), és hallgattam walkman-ben távolsági buszon utazva...de szép is volt...:)
Teljesen érthető amit írsz; valóban voltak olyan dalaik, amik ok nélkül kerültek feledésbe. Én /ha már a felsorolásnál tartunk/ a Captain Nemo-t, az említett Just`N`Image-t, a Prefect World-öt /nagyon állat/, az I Pray-t, a Young and Proud-ot vagy a Donnie-t említeném kiemelkedőenek. Pesze az összes többi számuk mellett.
Volt egy időszak, amikor reggeltől estig őket hallgattam. Annakidjén még kazettáról. :-)))
Szédületesen énekelnek a csajok. Két ki**ott jó hang. Nagyon el volt találva. Imádtam a zenéjüket. Tökéletesen szólt együtt minden. Most mi van velük? Feloszlottak vagy szünetelnek?
Nekem pont a Beautiful life az egyik, ami nélkül tök jól meglennék - lehet, hogy azért, mert azt játszották anno unalomig. Annyi klassz, egyedi, jó szám van még pl. a Bridge-en is (pl. a Wave wet sand, a Just 'n' image, vagy ha már kicsit slágeresebb hangzásnál maradunk, akkor a My deja vu...) Vagy a Flowers idejében is sajnáltam, hogy miért pont a Cruel summer-t nyomatják, mikor az egy feldolgozás. Ott volt még a Dr Sun, vagy a He decides, vagy a Cecilia...lett volna miből válogatni.
A Da Capo-ból meg már talán nem is nyomattak semmit (bár akkoriban már nem hallgattam rádiót), talán csak az Unspeakable-t lehetett hallani néhányszor (de tényleg, hogy van mán ez? Azért mindig a legelső számot, mert az illetékeseknek csak addig van türelmük/idejük meghallgatni az albumot...?)