Ha személyautóban kötelező a biztonsági övet becsatolni, a BKV buszok ülésein miért nincs öv? A busz nem ütközhet???
Lehet, hogy az autóban sincs szükség övre?
:DDD
Hatalmas csúsztatás. Ha be van kötve a biztonsági öv, akkor sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos sérülésnek vagy halálesetnek. Persze nem "feltétlenül", hiszen a feltétel az, hogy ne éppen a balesetek azon ezreléke történjen vele, amikor éppen jobb lett volna nem bekapcsolni a biztonsági övet. Csakhogy azt nem lehet előre tudni.
A biztonsági öv nem feltétlenül biztonságos. Előfordulhat, hogy valaki éppen a biztonsági öv használata miatt hal meg, mert akadályozva van a menekülésben.
Üdv.! A távolsági buszokon elméletileg Magyarországon is kötelező a biztonsági öv használata. Távolsági busz alatt érts olyan járatot, ami mondjuk 100 km fölötti, autópályán, autóúton megy, nem áll meg minden településen, stb. stb. Ezek a buszok többé kevésbé fel is vannak szerelve biztonsági övvel és az utast jelzés is figyelmezteti annak használatára. Salgótarján-Budapest között gyakran utazom busszal, ezek az M3-as autópályán közlekedő távolsági járatok, 100 km/h körüli sebességgel. Az ún. Tempo100-as engedélyt nem egyszerű beszerezni egy autóbuszra, emelett költséges is. Számtalan biztonsági előírásnak kell megfelelnie, ezek egyike a minden üléshez tartozó biztonsági öv. Az utasok körében nem jellemző, hogy használnák a biztonsági övet, én sem szoktam bekapcsolni (autóban az esetek 90%-ában bekapcsolom). De innentől kezdve az én felelősségem, ha megsérülök. Hasonlóan, mint az autónál, itt is kötelessége a járművezetőnek figyelmeztetnie a bekapcsolásra, de ezt a jól láthatóan elhelyezett jelzések elvégzik helyette. A városi közlekedésben felesleges és szinte kivitelezhetetlen a biztonsági öv használata. Gyakori az utasok helyváltoztatása és a busz ülései sem kifejezetten egy helyben való ülésre vannak kiképezve. Értem itt azt, hogy gyakran az utas egy-két megállót utazik és csak oldalról ül az ülésre, esetleg a tömeg miatt csak annyira fér hozzá, vagy bármi más. Az ülések úgy vannak elkészítve, hogy ezt lehetővé tegyék. Másrészt, felesleges is városi buszon biztonsági öv, mert a busz nem halad olyan nagy sebességgel (max. 50-60 km/h), amelynél annyira sérülékennyé válna, hogy az utasok komolyabban sérüljenek. Ha egy dugóban álló buszba beleszalad oldalról, az ülésed felől egy autó, jó eséllyel egy-két karcolással megúszod.
A tapasztalatom szerint egyre több a forgalmi fennakadás, és ez a statisztikákban is jelentkezik, csökken a súlyos sérülések száma, ami nem az életmentő biztonsági öv számlájára írható.
magad is jól tuod, milyen mellédumálás ez - messze nem kizárólag dugóban araszolást jelent a városi autózás (mellesleg még egy álló autóban is sokat számít az öv ha egy másik belecsattan, történjen az akár szabályos városi tempóban)
mindenesetre akkor az nem világos miért írod: "a statisztikában hiszel", ha pont a statisztikai tények nem érdekelnek...
Nekem, ez már rég szeget ütött. Egyszer kénytelen voltam használni a tömegközlekedést – nálam, ami úgy kezdődik, hogy tömeg, az eleve gáz – felülök a buszra, elhelyezkedek az ablak melletti széken, és reflexszerűen nyúlok az öv után. Azóta határoztam el, hogy leszokok erről a szokásomról, le is szoktam, nem használom az övet. Nem is ültem azóta buszon.
Nagyon egyszerűen. Lesznek pótövek, és aki nem talált ülőhelyet, annak adnak pótövet, ami olyan, mint egy hám, felteszi, és felkapcsolja a kapaszkodóra.
pont most akarják bevezetni a távolsági buszokra. A városi közlekedésben semmi értelme. Láttál már buszt és autót ütközni?
És a BKV-n, az álló utasokkal mit kezdjünk?? :-)) még így sem tiszta nekem valami: a távolsági buszokon is sokszor állva préselődik össze a tömeg, szóval hogyis gondolták ezt az öves dolgot?
egyszerű fizika... hasonlítsd össze egy busz tömegét egy autóéval, amivel tipikusan az ütközéseik történnek - lényegesen kisebb lassulásnak (veszélynek) vannak kitéve az utasok, nem azonos kategória
ebből adódóan nem is gyakoriak az olyan sérülések, amik miatt városi forgalomban megérné az ezzel járó nyűg
városi forgalmon kívül azonban fontolgatják a bevezetését (mielőtt kérdeznéd: vonatokon ott sem)