A dolog nem ilyen egyszerű! Egyrészt, mint kiderült, az eü privatizációja sokkal előrehaladottabb, mint amiről a nagymellényes dumák folynak. Ha igaz a hír, akkor a kórházakban lévő infrastruktúra már régen magánkézben van. Csakhogy a működtetéséhez kellett az az apanázs, amit a TB fizet.
A képlet egyszerű: Van a menő főorvos. Összegrundol egy alapítványt, aminek a segítségével beszerez egy halom speciális eszközt. Ha teljesen maszekban kellene csinálnia, akkor az egyéb feltételeket is meg kellene teremteni, de azokat most a közkassza teremti meg. Készen áll a rendelő, ahol megy az "állami" meló meg megy a maszek is.
Az egészben az a disznóság, hogy az adományozók zöme nem a doki miatt fizet, hanem valamilyen célra. Azaz az az általánosan elfogadott, teljesen téves,hiedelem, hogy amikor az alapítványba befizetünk, akkor a kórházat támogatjuk, hogy meg tudjon oldani valamilyen problémát. Erre kiderül, hogy valójában egy-két nagymenő zsebét tömjük. Na ez gusztustalan.
Ja és ez "mindössze" annyiban érinti az egészségügyet, hogy végre tényleg itt az ideje a reformnak és a tiszta viszonyok megteremtésének!
Ez úgy van, hogy az egészségügy biznisz és a privatizációja már rég megindult. Ebből a felemás állapotból a orvosok nagyszerűen profitálnak, nem véletlenül áll ki egy részük a privatizáció ellen, mivel ők sokkal többet tudnak lopni a mai zavaros viszonyok közt, mintha a privatizáció tiszta viszonyokat teremtene!
Ezért jön a velejéig korrupt tolvaj Mikola is azzal a dumával, hogy az egészségügy nem üzlet. Lófaszt nem!
Nem tudom, de azért elgondolkoztató a dolog. Mert ugye van az állampolgár, aki ilyen vagy olyan okból megsegít egy kórházat. Eszébe se jut, hogy a támogatott alapítvány lényegében valamelyik menő orvos magánvállalkozása. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs jelentős szerepe adott esetben egy jónevű dokinak ahhoz, hogy gyűlik a pénz a számlán, de azt hiszem az adomány nem neki személyesen szól, hanem valamilyen célnak.