Hú, de ritkán járok erre. Sztem nem is voltam bejelentkezve több, mint egy éve.
Nehogy azt gondoljátok, hogy nekem nem hiányzik a dolog. Márciusban megyek haza 11napra (azután augusztusban), akkor szeretnék talizni veletek. Valóban tervezem már a végleges hazamenetelt idén szept-okt-nov környékére (addig végzek a lakásom felújításával), de ki tudja, mi lesz még addig, meg ugye, addig nem költözöm haza, amíg nem vár otthon meló, amit előre le kell fixálnom majd és csak akkor mondok fel itt kint. Ilyen gazdasági helyzetben nem megengedhető a szimpla optimizmus, csak a tuti fix.
Egyébként tervem szerint nagyon ráállok a zenélésre ez év végétől (hazaköltözés utántól), mind színpadi, mint zeneszerzési téren. Még mindig hiszek a "vasak" erejében is :) , ezért vettem már itt kint még egy waldorf szintit, meg egy akai dobgépet és épp ma sikerült megcsípnem jó áron az ebay-en egy felbővített akai s5000-es samplert. Ha végre kész lesz a lakás, és beköltözve összerakom az itteni cuccom az otthonival, akkor 1 hónapig csak vigyorogni fogok:) És onnantól már valóban csak rajtam múlik, milyen zenék születnek a kezeim alatt, nem lehetne technikai hiányra fogni (bár ezt eddig sem tettem), ha vmi nem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
És mindenképp akarok én is még az előzőt is megszégyenítő brutál koncertet GGvel és Péter-el:)
Sajnos mindíg rossz híreket kapunk Adsr-től. Most pl. ott tart a dolog, hogy ősznél hamarabb biztos nem jön haza... :-((( Én azért mindenesetre gyakorlok és próbálok jó kis berlinschoolos stílusjegyeket - és persze egyedieket is beépíteni a zenémbe. Hogy ebből aztán mi sül ki - majd meglátjuk... ;-)))
MySpace-es hírességek oldalai sokszor nem magát a zenészt takarják, hisz bárki létrehozhat bármilyen néven oldalt. Ez elég gyakran okoz bosszúságot is azok számára akik "az igazit" keresik. Így jártam a Tangerine Dream-mel is, hisz a
http://www.myspace.com/tangerinedream ill. http://www.myspace.com/tangerine_dream is egy-egy magánszemély oldala; ugyanakkor számos önmagát TD-nek nevező oldal van; amik közül szerintem egyik sem az igazi; tehát nem maga a zenekar hozta létre. Ezért tehát arra sincs semmi garancia, hogy a friend-jeink közt szereplő Jerome Froese oldalát Ő hozta volna létre.
Szóval úgy gondolom; ez a MySpace-es zekekaros buli inkább arról szól, hogy az ismeretlenség homályába burkolózott; és onnan kitörni készülő zenészek felhívják zenéjükre, koncertjeikre a figyelmet azáltal, hogy friend-jeik közé besorakoztatják azokat, akik közel állnak zenei stílusukhoz, illetve meghatározó szerepet tölt be életükben valamiféle irányultság.
Ez utóbbival tulajdonképp meg is magyaráztam a friendjeim közé besorakoztatott buddhista - hinduista; s egyéb ezoterikus, vagy világbékével kapcsolatos személyek, istenségek, fogalmak oldalamra kerülését; melyek ugyan első pillantásra nincsenek kapcsolatban azon zenékkel, melyek megosztásra kerültek; de úgyhiszem azért kisebb-nagyobb mértékben mindenféleképp befolyásolják az általam írt zenék összetételét Ők is; tehát igenis ott van helyük a listámban...
TISZTELETTEL JELENTEM ZENEKARUNK TRADE UNION NÉV ALATT 2006.11.15-ÉN MEGTARTOTTA ELSŐ PRÓBÁJÁT!
EZEN ELSŐ PRÓBÁN SOKAT NEM ZENÉLTÜNK MÉG EGYÜTT; INKÁBB CSAK A TECHNIKAI ESZKÖZÖKKEL ISMERKEDTÜNK; HISZ IGENCSAK ÚJ VOLT HÁRMUNK KÖZÜL KETTŐNKNEK IS EZ A SZOFTVERBŐL JÖVŐ; ÁM HIHETETLEN SOKSZÍNŰSÉGGEL; KIMERÍTHETETLEN ZENESZERKESZTÉSI LEHETŐSÉGEKKEL KECSEGTETŐ VILÁG.
NO PERSZE, HOGY NE MARADJON NYOM NÉLKÜL EZEN - REMÉLHETŐLEG NEM CSAK - SZÁMUNKRA KÜLÖNLEGES ESEMÉNY; CSINÁLTUNK EGY RÖVIDKE KIS KÖZÖS IMROVIZÁCIÓT IS AZ ÚJ ESZKÖZÖKKEL, MELYET GG "RETURN" CÍM ALATT FELRAKOTT ÚJONNAN ELKÉSZÍTETT MYSPACE-ES ( http://myspace.com/trunion ) OLDALUNKRA IS!
(CSAK MELLÉKESEN - ÁM BÜSZKÉN - JEGYZEM MEG, HOGY JEROME FROESE ALIG EGY ÓRÁVAL AZUTÁN, HOGY JELEZTÜK NEKI LÉTEZÉSÜNKET MÁR "FRIEND" JELÖLÉST IS ADOTT NEKÜNK ;-))) )
Egy ezidáig még ismeretlen magyar együttes, mely 2005. október 29-én sikeres koncertet adott a Tűzraktárban, és műfaját tekintve a Tangerine Dream nyomdokain halad, de megpróbál sajátos hangzást létrehozni az egyre komplexebb zenei nagyvilágban.