Csak kiváncsiságból kérdezem, kinek lenne ez elfogadható megoldás: a miniszterelnök lemond, cserébe vagy ezzel egyidejűleg a legnagyobb ellenzéki párt elnöke visszavonul a nagypolitika első és második vonalából. Kettős vezéráldozat a politikai és társadalmi békéért.
Érkezési sorrendben, ahogy jött a politikába, távozzon Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is, mondta Gerő András történész a TV2 stúdiójában. Szerinte erre azért van szükség, mert a miniszterelnöknek az az elsődleges, hogy hatalomban maradjon, az ellenzék vezetőjének pedig az, hogy kiélezze a helyzeteket, így pedig nem lehet kommunikálni, és nem lehet megoldani a problémákat . Stumpf István szerint ezzel szemben az ellenzékben nincs szükség változásra.
Csak ha közben egy évig a Fidesz-képviselők nem hajlandók beülni a parlamentbe/bármit megszavazni/az érdemi munkát különböző módszerekkel ellehetetleníteni, akkor az a tizenkét hónap is rengeteg idő.
Miért kellene Orbánnak menni ? Csak azért, mert Gyurcsány két-két és fél évig hazudott és visszaléptetése olyan hiányérzetet keltene az MSZP-ben, amelyet csak Orbán távozása elégítene ki ?
Egyszerűbben: mi a fene köze van Orbánnak Gyurcsány hazudozó jelleméhez ?
Következik-e a rohadt szilva kidobásából, hogy a fonnyadt almát is kidobjuk ?
Szerintem sem ez a pártízezer ember a valódi gond. De ha a legnagyobb ellenzéke párt vezetője kijelenti, hogy számára a miniszterelnök nem tárgyalópartner, ezen talán úgy lehet segíteni - különösen, ha a tárgyalások, a mielőbbi cselekvés, a határozott közös fellépés szükségességét evidenciának tekintjük - ha nem OV az, akinek tárgyalnia kellene... Ld. még TGM!
egy mai index bejegyzés.....Orbán CNN interjú "Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán. "
1998 választási kampány: sosem lép a fidesz koalicióra Torgyán pártjával, és láss csudát a hatalom érdekében kooalicióra léptek. És ez csak egy hazugság...Orbán is csak hazudott, hazudik és mindig hazudni fog....
Gyurcsány és az Mszp nem tudom miért nem használja ki jobban a rögzitett interjúk adta lehetőséget, még csak kommentálni sem kéne, csak fizetett hirdetésekben beadni, ahogy a jobb oldal is teszi.
És akkor a két vezér végleg eltünik, mert csak együtt tünhetnek el, külön külön nem!
Én is gondoltam a Dugovics-hasonlatra. :) Akkor játszunk tovább komolyan: Ahogy írjátok, nyilván ez csak az első lépése lenne egy jóval átfogóbb és látványosabb politikai elit-, de legalább generációváltásnak. (((Ld. pl. a Forma-1-et, ott is a monolit-Schumacher visszavonulásával pezsdült meg igazán az élet, és egyszerre özönleni kezdtek a tehetséges fiatalok (Kubica, Vettel, Hamilton és a többiek.)))) Hiszen az ehhez a két személyhez kötődő, egyébként teljesen alkalmatlan, tehetségtelen vagy akár rosszindulatú számosak légüres térben találnák magukat, ilyeneket pedig minden bizonnyal bőven találnánk mindkét oldalon. A kárpótlás kérdése más, nyilván az okozott kár nehezen számszerűsíthető, főleg a honi politikai közegben, másrészt nehezen várhatnánk el önkéntes távozást, ha a lelépő komoly elszámoltatással lenne kénytelen szembenézni. Ezért itt inkább csak azzal kellene beérnünk, hogy legalább biztosan nem folytathatják a megkezdett és konokul a későbbiekben is képviselt módon.
5. A nép meg szépen csendben megígéri magának, hogy ezután nem az önámító hazugságokat fogja szavazattal jutalmazni, ezzel is hazugságra kondícionálva a poltikai elitet.
(MSZP+Fidesz: 1998 - kb 62%, 2002 - kb. 83%, 2006 - kb. 85%)
Ha most komolyan játszunk, akkor mondom: Az ötlet alapból jó, de felüti a fejét a kérdés, hogy kit helyette? Bokros zseniális gazdasági szakember, de csak ez ME-nek kevés. Én mérsékelten lelkesednék, ha a Kossuth-téri "nép" (64 vármegye, jobbik, miép...) nyomására a (bármelyik) kormány engedne. Ha már, akkor a Sólyomot is vihetné valaki:(