ILLYÉS GYULA
SZÁRNYAK
Madarak, madarak, madarak, madarak,
ha több vagyok mint test: lelkem a csicsergetésetek!
Hajnalodik már; dalolva jöttem a réteken át haza,
szárny volt ma éjjel nékem a szó, a korty, az óraütés, a simogatás, szárny volt kedvesem keze.
Szárny volt a dal, szárny a kilincs, vigan feküdtem a lepedők szárnyaiba,
már majd elaludtam, midőn ablakom előtt a májusi nap trombitaszavára
a fák kirázták magukból a madarakat! Lármás reggeli áldozat
Harsant: áriák, tollak, gondolatok szines gomolya szállt az ég felé.
Oly ragyogó, győztes volt a rajzás, hogy szabaduló kedvem feléje lebbent
Sikosan, fürgén beléje fonódott, mint illatba az illat.
Repdeső zászlók, angyalok rakétái, bomlott mezei ágyútűz!
Első zajos csók, miután, lobbanás, elrepül a szerelmesek inge!
Hej, micsoda tömjéntartó szívem! - villant félálomban nézvén e szép szárnyalást,
a szöllő lelke ez, a szöllőhegyeké, álmaim kékes lebbenése, égi
Vizcsobogás e zaj! - Miért siratni hát a múló ifjuságot?
Szabad ragyogó égi mezőkre oszlik el selymes áldozati füstként.
