Szövetség vagy bomlás? A FIDESZ jövőjét minden bizonnyal az önkormányzati választások eredménye dönti el. Legkésőbb.
De már most érdemes róla diskurálni.
A szövetséget meg nem biztos, hogy erőltetni kell. Nem először bukik meg ez az elképzelése OV-nak, s ezt az MDF-re meg médiatúlsúlyra fogni kicsit erőltetett. A szövetséggel az a gondom, hogy sok olyan elemet is integrál akinek a véleményével nem tudok és nem is akarok azonosulni.
Azért az önkorm.választások előtt nem hiszem, hogy túlzásba vinnék az ébredezést a Fidesz vezetők, meg úgy általában a párt... lásd: Orbán vágja a rendet most is, legalább is ezt határozták el a kongresszuson és ez nem úgy tűnik, mintha felébredni készülnének. Ha viszont most kezdenének nagy szervezkedésbe a v.színűleg buktát hozna az önkorm.választásokra is, szóval szvsz. majd utánna lehet igazából a Fidesz jövőjére vonatkozóan találgatásokba, vagy agyalgatásokba bocsájtkozni. Azt viszont azért látni lehet, hogy a Fideszben nem kérdeznek meg túl sok embert egy-egy döntés előtt, nem tudom lehet e számítani valamilyen érdemi változásra.
már nyitottam egy tpc-t (miért fordultam el a FIDESZ-től?), arról hamar lepattantak a böfögőgépek és anyázók, remélem most is az értelem, a normális párbeszéd uralja majd a topicot. Bízom abban, hogy esténként a sörös- és borosüvegek mellett megváltjuk a mi kis világunkat, vagy legalábbis jót vitatkozunk.
ilyenkor szoktam elképzelni a vérfideszest mínusz húsz fokban, amikor egy szál narancssárga gatyában kiáll a süvöltő szélbe, és azt mondogatja magában: éljen orbán viktor! mindjárt meleg lesz!
ami a legszebb az egészben, hogy amikor már csonttá fagyott, akkor is úgy gondolja, hogy viktor nem hagyhatja el őt, majd ő intézkedik, és tényleg mindjárt meleg lesz.
úgy gondolom, hogy az önkormányzati választásokat nem lehet megnyerni, legfeljebb azt a következtetést lehet levonni, hogy a kisebb-nagyobb közösségek nyertek-e és ezáltal az ország és polgárai boldogulását mennyiben segíti elő.
Az önkormányzati választások tárgyalható közelségbe kerültek - állítják a politikusok. Nem mindegy ugyanis, hogy a választásoknak mekkora eséllyel és főleg milyen struktúrával, milyen kohézióval indulhat a FIDESZ. A FIDESZ meghatározó személyiségei mintha ébrednének a jobboldali szövetségi álomból, mert az édes álomból rémálom lett.
De nemcsak a szövetség kérdése, a háton hordozottak problémája feszítő kérdés, hanem a párton belüli struktúra is.