Nem hiszem, hogy a konszenzus hamar bekövetkezhet. A kampány idején a cél érdekében olyasmik is elhangzottak, ahonnan nincs visszatáncolás. Ráadásul eléggé kemény negatív kampány is volt, ahol olyasmik is elröpültek, amelyek embereket önérzetükben is megsértettek. Hiába állítja a média (jól felfogott önös érdekében), hogy közszereplőkenk mindent el kell türniük, ez nem igy müködik. A politikusok is emberek, nekik is van családjuk, akiket féltenek és nem engedik bántani, vagy ha már valaki bántotta őket, akkor bosszút akarnak állni.
Ráadásul olyan plattformon, ahol a politikai ellenfél fogalmát az "ELLENSÉG" fogalma váltotta fel, amikor a kampány központi eleme az "ELLENSÉG" legyőzése és ez adja a válaszási program gerincét nagyon nehéz megegyezésre jutni.
(Ez azaz a választási győzelem, az ellenfél legyőzése a cél kellene, hogy legyen nem egyfajta eszköze a kampánynak.)
Először el kellene oda jutni, hogy az ellenségekből ellenfelek legyenek. Majd ezt követhetné egy normális konszenzus, ahol a kormány és az ellenzék meg tudna egyezni a hosszú távú, mindenki által támogatott elvégzendőkben.
Amikor valakik feltétel nélkül úgymond visszavonhatatlan kijelentéseket tesznek a másik oldali kapcsolatra, addig nem lehet egyről a kettőre jutni.
Ez nem éppen állami megszorítás. Tudomásul kell venni, hogy egy magáncég árképzésében csak az adó jáccik. Annak a mértékén lehet vitatkozni, de a nyersanyag beszerzési ára annyi amennyi.((
Az új érték létrehozóiról közgazdasági értelemben írtam. Bérrendszerünk alapvető hibájának tartom, hogy a gazdaság leghasznosabb szerplői anyagilag a legkiszolgáltatottabbak.
Én félek, hogy ez ennél komplexebb. A populizmus akkor szorulna vissza, ha (jelentősen)kevesebben érdeklődnének aktívan a közélet, ebből is az országos ügyek iránt. Én nagyon reménykedtem, hogy a választásokon jelentősen visszaesik a részvételi arány, mint tette azt a szomszédos Romániában is. A populizmus igazi generálója az úgynevezett bizonytalan szavazó. Az ilyen embereket én könyörtelenül eltiltanám a közügyek gyakorlásától. Ha egy embernek nincs többé- kevésbé kiforrot világképe, de legalábbis nincs tisztában a saját érdekeivel, az ne szavazzon és punktum!
Az érték fogalma annyira szubjektív, hogy ennek megítélését az államra bízni nagy felelőtlenség lenne. Pláne az értékteremtők közpénzből való támogatását, ez aztán eleve elvetélt ötlet. Aztán majd jöhetnek a parttalan viták, hogy a Hídember vagy a Sorstalanság a szarabb film, például. Én alapjaiban nem hiszek az olyan értékteremtésben, amelyiknek az az egyik, ha nem a legfőbb múzsája, hogy van rá egy kalap pénz.
Én nem mennék ennyire messzire. Nem az a bajom, hogy nincs minden frinc- franc jogszabály mögött földet átölelő konszenzus. (ideális persze az lenne, de legyünk realisták) Én inkább lassan már attól félek, hogy tényleg nincsenek tisztába azzal, hogy hogyan is kell az ilyesmit csinálni. És ez sajnos oldalfüggetlen. Pedig a saját bőrünkön érezzük, hogy vannak olyan ügyek, amelyek egyszerűen ép ésszel elképzelhetetlenek négyéves ciklusonkénti újrakezdéssel. Egy szerencsétlen, ártatlan gyermek is jó esetben 12 évig jár iskolába, így háromszor is megszenvedheti a nagyjaink mérhetelen barom voltát.
A köz meg sajnos olyan, amilyen. Nagyon nehéz eldönteni, hogy hol az igazság: a médiumok teszik ilyenné, vagy eleve ilyenek, a médiumok (giccs- tévék, ahogy írod) csupán a kereslet- kínálat elvén kiszolgálják őket. Én egyetlen, közepesen jó módszert tudok, ki kell dobni a tévét. Valamikor 1996 táján elkövettem, a magam és a három gyermekem nagyobb épülésére. :-)
De hogy a kérdéshez is: Természetesen igazad van, ugyanúgy felelső mindkét fél a lassan óvodásoknak is szégyenére váló közbeszédért. Két dologról szólnék hirtelen. Az egyik, amit már valahol kifejtettem, hogy a kompromisszumkeresésnek már a módját sem tudják "nagyjaink". Az utóbbi években ez kb. úgy működött, hogy A párt megüzente a B pártnak, a sajtón keresztül, hogy legyen szíves, fényes nappal, dobszó, mellett az Oktogon közepén benyalni neki. Ha, ki tudja miért, erre mégsem volt hajlandó, akkor ment a mutogatás: kompromisszumképtelen! Na, szvsz leggyorsabban ezzel a mentalitással kéne felhagyni. A politika egy kicsit a megegyezés keresésének is a művészete.
A másik, hogy a nagyjaink próbálják meg értelmesen, értékelhetően megfogalmazni a mondanivalójukat. Hogy mondhassam én, a másik oldalon lévő polgár is, hogy nem értek ugyan vele egyet, de elfogadom, amit mond. Például Orbán 1998- as, a választások megnyerése utáni interjúja. A mai napig él az emlékezetemben, hogy amit ott és akkor mondott, azzal ugyan sok dologban nem értettem egyet, de el tudtam fogadni. Avagy egy másik példa..
